Heti Szemle, 1910. (19. évfolyam, 1-52. szám)

1910-11-30 / 48. szám

méltó. Minden társadalmi, de különösen kat- hoükns mozgalomban vezetőszerepe volt.—: szóval, tollal és jó példával egyaránt kivette ezekből a részét. A kath. Népszövetség az ő buzgólkpdása folytán alakult meg Csanáloson s annak haláláig vezetője volt. A kath. Ol­vasókörnek szintén egyik tevékeny működő tagja, egyik- fenntartó-oszlopa volt. Mint Csa- nálos szülötte, a legnagyobb- szeretettel mű­ködött a népe szellemi és anyagi előrevi- íelén s ezért minden áldozatra kész volt. A legbuzgóbb tevékenység közepette lepte meg az alattomos kór, a tüdővész. Júliusban kez­dett betegeskedni s november 26 án meghalt. A legpéldásabb türelemmel viselte az utóbbi időben már súlyos szenvedéseit, többször fel­vette a halotti szentségeket s az Urban meg­nyugodva, igaz keresztény halállal hunyt el. November 27-én, vasárnap temették el, az egész község, a környék s különösen a nagy­károlyi esperesi kerület tanítóinak majdnem teljes számú részvétele mellett. Legyen ál­dott emléke! Uj szuperintendens, Fejes István sá­toraljaújhelyi ref. lelkész, az ismert nevű költőt és szónokot' a tiszánineni ref. egy­házkerület nagy szótöbbséggel szuperinten­densnek választotta. Hymenhirek. Kohut István Eperjes c. m. tanulmányvégzett papnövendék a múlt nap vezette oltárhoz Firczák Jolánkát, néhai Firczák János lipcsei gör. kath. esperes leá­nyát. Az esketés az ungvári püspöki székes- egyházban ment végbe. A fiatal párt Hod- zseya Bazil czeholnyai főesperes eskette fé­nyes segédlettel. Esküvő.után a mennyasz- szony nagybátyja Firczák Gyula püspök disz- ebédet adott a fiatalok tiszteletére, melyen e fiatal pár hozzátartozói is jelen voltak. — Bocsa Pál, a Nagybányai és Vidéke Fogyasz­tási Szövetkezete nagybányai főüzletének üz­letvezetője eljegyezte Thierry Jolánkát Nagy­bányán. — Miszti Mikály józsefházai ev. ref. lelkész múlt nap tartotta esküvőjét Hátor An- nuskával, Sátor Dávid szinérváraljai ref. lel­kész leányával. Helyettesítés. S. Nagy Izabella szinór- váraljai áll. tanítónő helyettesítésével, kit be­tegsége akadályoz a tanításban, Gerber Irma -oki. tanítónő bízatott meg. Tanügyi hir. A vallás és közoktatás- ügyi miniszter Mandula Sándor nagybereznai áll. iskolai igazgató-tanítót az ungvári áll. iskolához áthelyezte, a nagybereznai áll. is­kola igazgatásával pedig Munkácsi Antal ot­tani tanítót bízta meg. Az ököritói emlékoszlop teleple- aóse. Deczember hó 4-én lesz. Ugyanekkor fogja Csaba Adorján főispán a Németh JenŐ- nénék a király által adományozott koronás arany-érdemkeresztet ünnepélyesen átadni. Kitüntetés. A Temesvári Gazdasági Egyesület az elmúlt hóban tartott kiállításán Szilágyi István nagykárolyi p. ü. számvizs­gáló, szőlőbirtokos borait az egyesületi ezüst éremmel tüntették ki. Jubiláns közgyűlés. A nagy károlyi Nőegylet azon alkalomból kifolyólag, hogy Serly Móritz Ilka úrnő az egyesület alelnök- női tisztét már 25 óv óta a legnagyobb oda­adással tölti be, folyó évi deczember hó 8-án délután 4 órakor a városháza nagytermében díszközgyűlést tart. Népszövetségi értekezlet. Szigeten vasárnap a kath. kör nagytermében a kath. népszövetség értekezletén Boschetti Andor h. igazgató tartott tanulságos előadást a kath. nagygyűlés szükségességéről és lefolyásáról. Szalmái', 1910. november 30. Berinde Győző joghallgató pedig , az agráriz­mus és merkantilizmusról tartott szépen kidolgozott felolvasást. A munkácsi katholikus kör. Múlt vasárnap ismertette a kath. nagygyűlésen elhangzott beszédeket és határozatokat. A szónokok Kossey Elek esperes, Veszprémi/ Sándor plébános és Bihári Ferenc int. igaz­gató voltak. Az egybegyült szépszámú közön­ségre az összes termek zsúfolásig megteltek, nagy hatással voltak az elhangzott beszédek. Végül táviratilag üdvözölték gróf Apponyi Albertet, kinek a nagygyűlésen elmondott beszédét a sajtó egy részében, sőt az egye­temi kathedrán is igaztalanul és durván megtámadták. Apponyi táviratilag mondott köszönetét a kör rokonszenveért. Papok inkompatibilitása. Egy ber­lini távirat szerint Rómából jelentik, hogy egy uj decretum a papokat súlyos kánoni büntetés, terhe alatt eltiltja a pénzügyi ter­mészetű vállalkozásokban való minden köz­vetlen vagy közvetett részvételtől, kivéve a fogyasztási egyleteket, a kölcsön egyleteket és más oly közhasznú intézményeket, a melyek a lelkészség védnöksége alatt állanak. Tanitógyülés. A szatmárnémeti-i gör. kath. esperesi kerület tanítói őszi gyűlését november 15 én Sárközujlakon tartották meg. A gyűlést megelőzőleg szentmise volt. Szent mise után az iskolába gyűltek a tagok, ahol Lukács László sárközujlaki tanító mintatani- tást tartott a számtanból. Gönczy Antal kér. esperes egyházi elnök megnyitója után az egyházmegyétől érkezett hivatalos rendeletek tárgyaltattak. Ezután Popovics Sándor világi elnök vette át a gyűlés vezetését, ki melegen üdvözölte a kartársakat s több fontosabb ügy befejezésével őfelsége a király 80 éves szü­letésének jubileumáról és Firczák Gyula me­gyés püspök 50 éves áldozárságának évfor­dulójáról emlékezett meg és indítványozta, hogy őfelségéhez ez alkalomból hódoló felirat terjesztessék fel és püspök ur Öméltósága ne­vére pedig az „Erzsébet leány árvaház“-ban alapítvány létesittessék, melyre az összes egyházmegyei kath. tanítók hirlapilag szólit- tassanak fel. Felhívás. Szatmár-Németi sz. kir. vá­ros háztulajdonosaihoz. A nagykárolyi m. kir. pénzügyigazgatóság által kibocsátott hir­detmény utján már folyó év okt. 31-én felhívtam a háztulajdonosokat, hogy házbér jövedelem vallomás iveiket 1910. év november hó 30-ig a város adóhivatalhoz nyújtsák be. Ezen kivül te kintettel arra, hogy a közönség jelentékeny része nem ismeri a törvény ide vonatkozó rendelkezéseit s a vallomási iv késedelmes benyújtásából származó anyagi hátrányt, minden egyes háztulajdonosnak vallomási ivet kézbesittettem s a vallomási iveknek a kitűzött határidőre beadását újból sürgettem. Azonban mindezek daczára azt tapasztalom, hogy a vallomási iveknek alig egy negyed része adatott be a mai napig. Ennélfogva ismételtem kérem a t. háztulaj­donosokat, hogy házbór jövedelem vallomá­saikat folyó hó 30 ig a városi adóhivatalnál Nagy József számtiszthez saját érdekükben okvetlen nyújtsák be, mert a késedelmezők az 1909. évi VI. te. 48. §-a alapján a terhűkre kivetendő házadónak 1 illetőleg 5 százalékát fogják bírság fejében fizetni. Városi adó­hivatal. Szatmár-Németi 1910. év nov.-22-én Nagy János adóhiv. főnök. Hajtják az adót. Miután a folyó évi 1910. negyedik negyed második havába lép­tünk, mindenki az 1883. évi 44. t.-cz. 55. §-a „HETI SZEMLEu ____ ér telmében felhivatik, miszerint úgy az állami mint a községi adó és útadójának negyedik negyedrészét folyó évi november hó 15-ig a városi pénztárba annál is inkább fizesse be, mivel ezen időn túl a folyó évi adók után késedelem kamat fog számíttatni és december első napjától a hivatott törvény 56. §-a sze­rint a végrehajtási eljárás fog alkalmaztatni. Egyúttal értesittetik a t. közönség, hogy úgy az állami, mint a községi adóhátralékokat, valamint az útadó, iparkamarai illeték, had­mentességi dij, jog- és bélyegilleték, ipar­tanodái tandíj, illeték, egyenérték, inügyalog- járda, kereskedelmi iskolai tandíj, betegápo­lási adó, villany, vagy bármi néven nevezen­dő hátralékot 8 nap alatt annál is inkább fizesse be, mivel ezen idő letelte után a városi pénztár ezen követeléseit végrehajtás utján fogja behajtani. Szatmár-Németi, 1910. november hó 1. Dr. Vajay Károly, polgár- mester. Legújabb hir az államsegélyről. A városok ezidei segélyének felosztására vonat­kozó tervezet a pénzügyminisztériumból visz- szakerült a belügyminisztériumba, ahol most már az utalványozás iránt történik intézke­dés. A segély deczemberben minden város­hoz megérkezik, ami az összes városok tisz­tikara körében érthető örömet kelt. Megszűnt iskola. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter elrendelte a Nagysomkuton lévő magán polgári leányis­kola bezáratását. Bánatában a halálba. Jakabi Imre istvándi lakos évek óta elváltán élt felesé­gétől, ami annyira elkeserítették hogy az ivásnak adta magát. Rövid idő alatt vagy 1000 koronát vert el a vagyonából és most mikor már a vége felé közeledett, a múlt héten egy este még egy nagyot mulatott s éjjel a korcsmából a bátyja házához menve az istálóban felakasztotta magát. Tettét csak reggel vette észre sógornője, de akkor már rég halott volt. Uj járásbíróság a szomszédban. A zilahi törvényszék elnöke a napokban Kraszna község elöljáróságához megkeresést intézett, melyben tudatja, hogy a krasznai járásbíró­ság létesítését a minisztertanács elhatározta. Felhívja tehát a törvényszéki elnök a község elöljáróságát, hogy sürgősen intézkedjék a járásbirósági és fogházépületnek egy év alatt leendő felépítése iránt. A bírósági épületet a régi községháza telkére építik. A nem állami tanítók arczképes igazolványa. A vállás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter, a kereskedelmi miniszter­nek hozzá intézett átirata alapján, a nem állami tanitó-személyzet féláru vasúti menet­jegy-váltására jogosító arcképes igazolványai­nak a következő évre való érvényesítése tárgyában 4385 ein. szám alatt rendeletet adott ki, mely szerint a nem állami népis­kolák és ovodák tanszemélyezete az illetékes kir. tanfelügyelőség utján tartozik az arcz­képes igazolványoknak meghosszabbítását kérni. Azon nem állami tanítók tehát, kik arczképes igazolványaikat a jövő évre ér­vényesíttetni akarják, azt 2 koronás pósta- bélyeg (lehetőleg 1 darabban) csatolásával legkésőbb deczember 5 ig portózott levélben küldjék be a kir. tanfelügyelői hivatalba, honnan azok egyszerre lesznek jegyzék mellett az államvasutak igazgatóságához ér­vényesítés végett áttéve. Az igozolványokat tartalmazó leveleket a kir. tanfelügyelői hi­vatal és nem a kir. tanfelügyelő nevére kell címezni. Megjegyezzük, hogy okmánybélyeget ________ 5

Next

/
Thumbnails
Contents