Heti Szemle, 1910. (19. évfolyam, 1-52. szám)

1910-11-09 / 45. szám

XIX. évfolyam. Szaímáp, 1910. november 9 45. szám POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egy évre — 6 K — f. | Vagyedóvro — : K 50 f. Félévre — 3 „ — „ | Etryes szára ára 20 fillér. Tanítóknak és kézműiparotoknak egy évre 4 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 2 dollár. Felelős szerkesztő H Á T ! I O I< Y JEN It IC *C. A lan kiadója : A „PAZMANY-8AJT0' A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes kiildeménvek, pénzek, hirdetések stb. a „Páztnátn; ■'lajtri* czimére küldendők, (Iskolához 3. sz.l Pályázati hirdetések egyszeri közlése 5 kor. Nyilttösr sora 40 ííilór. A. lap meg jelenik minden szerdán. Mozgalmas napok. Közeledik nagy napja a katho- likus nagygyűlésnek. A központi szervező bizottság lázas tevékeny­séggel működik, akcziója kihatott az egész országra, honnan a szél­rózsa minden irányából tömegesen jönnek a jelentkezések, úgy hogy már három helyről kellett gondos­kodni a nagygyűlésen résztvevő közönség számára, mert a nagy­gyűlések eddigi helye, a budapesti Vigadó nem képes befogadni az érkező vendégek tömegét. A nagy­gyűlés olyan impozáns lesz, hogy még ilyent nem látott Magyaror­szág., Es erre szükség van, még pe­dig nagy -szükség. A kaíholikus egyháznak nyílt és titkos ellensé­gei zárt sorokban, rendezett fálánx- okban, ~ehiré kieszelt tervvel nyo­mulnak elő, lépésről-lépésre foglal­ják cl a tért s már ott tartottunk, hogy szégyenbélyegnek tekintették, ha valaki katholikusnak merte ma­gát nevezni. Azt a néhány kaíholikus főa­rat, akik részt mertek venni moz­galmainkban, lehurrogták, bigot­toknak, fanatikusoknak, klerikáli­soknak kiabálták ki a malterkana­las és jordán toliforgatók, a jó Is­ten tudja még, micsoda jelzőkkel kedveskedtek nekik, hogy vissza- rettentsék, ha gyáváknak bizonyul­nának, hogy befeketítsék sárba mártott tolláikkal a közvélemény előtt. Azután egy »lépéssel tovább mentek. Kezdették gúnyolni és tá­madni a kath. intézményeket, az egyház szertartásait, kipellengérez­ték a vallásos érzést. Betörtek a lelkiismeret szentélyébe, kiforgat­ták a házasságot szentségi jellegé­ből, — ma már nyillan követelik az egyház és állam szétválasztását, a vallásos nevelés eltörlését, az egyháziak kizárását a politikából, hogy ők aztán kedvükre járhassák bachans fánozaikat, anarchiát, egy­házrablást idézhessenek elő, mint ahogy a szomorú példák Franczia- országban és Portugáliában igazol­ják, s immár a szintén katholikus Spanyolországon a sor. De épen ezek a példák kell hogy sarkalják a magyar katholi­kus közönséget, hogy nem kell tét­lenül nézni az egyház, az állami és társadalmi rend ellenségeinek ak­namunkáját, hanem szervezett erő ellen szervezett erőt, a támadásaik­kal szemben fegyvert kell ode állí­tani. Meg kell mutatni, hogy va­gyunk és pedig oly hatalmas légi­óval, amely ha együtt tart, meg­törik rajta minden támadás, amely pozdorjávátörheti az ellenséget, ha szentségtelen kezét fel meri emelni ellene. Meg kell mutatni, hogy nem alszunk, hogy nem vesszük közö­nyösen a reánk mért csapásokat, hanem készek vagyunk az eldo­bott keztyüt felvenni, készek va­gyunk egyházunkért, annak egy évezreden át államfentartó jogaiért sikra szállani, és ha a viszonyok úgy hozzák magukkal, megvívni az élet-ha'álharczot. Azokon a szerencsétlen katho­likus országokon is azért gázolhat­tak keresztül kényök kedvük sze­rint az istentelen, a felforgatásra törekvő elemek, mert a katholiku- sok tétlenül, egykedvűen nézték, hogy mi történik körülöttük, csak akkor vették magukat jóformán észre, mikor már késő volt miden, mikor már segíteni nem tudtak. Nem, ez Magyarországon meg­történni nem fog, mert mi már tud­Szent Imre koronája.*) Ej volt. A derült égen tündöklőit a hold, körülvéve apró csillagoktól. Szellő sem lebbent, levél sem zörrent. Ünnepélyes nyu­galom szállott a földre. Nyugodni tért kuny­hójában a pór s palotájában a király, Pór és király sokáig imádkozott ez este, mert nagy nap előtt állott az ország; az ifjú her­ezeg- megkóronáztatásának előestéjén. De végre- mégis nyugovóra tért mindenik, csak maga a herczeg, kire az ünnepély fáradal­mai vártak, volt még ébren. A fáklya fé­nyénél, mely a királyi herczeget megillető tisztelet jeléül ágyánál égett, Dávid zsoltá­rait zengedezé. A szomszéd teremben minden készen állt a másnapi ünnepélyre : a palást, a ko­rona, a jogar, az evangéliumos könyv, mi a koronázáshoz kellett. * * * *) Irta s a kir. kath. főgimnázium kápolnájában sz. Imre napján az ünnepi beszéd keretében elmon­dotta : Csókás Vidor dr. Mig ezek a földön történtek, a meny­ben is koronázáshoz készültek az angyalok. Tudták, hogy az ifjú herczeg lelke még azon éjjel elszáll a porhüvelyből s midőn majd másnap az ország nagyjai megjelennek, halva találják őt. — Liliomot fonok a koszorúba — mondá az egyik angyal — mert lelke szüztiszta, mint e virág. — Piros rózsát teszek közé — szólt a másik — mert Istent s felebarátját hőn szereti. — Kék ibolyát illesztek belé — szólt a harmadik — mert szerény és alázatos. Szerényen folyt a munka tovább, sok erény sok virágot követel, a szentéletü her­czeg mindenik erényének egy egy virág fe­lelt meg a gyönyörű koszorúban, mely mind szebb és szebb lett. Végre elkészültek vele az angyalok s örömmel vitték az egyik fő­angyal elé, hogy megmutassák s jóváhagyá­sát, megelégedését kérjék, kiérdemeljék. A főangyal — Magyarország védőan­gyala — elismeréssel nézett e remek koszo­rúra, igazi angyali alkotás volt. — Szép munkát végeztetek szeretett társaim —- szólt — az az ifjú, kinek lelkét várjuk, meg is érdemli. De tudjátok meg, hogy az Ur legfölsé- gesebb akaratából ennél szebb koszorút fog kapni Imre herczeg. Egy koszorút, melyet ez éjtől kezdve az utolsó Ítélet napjáig fog­nak kötni s akkor, ama nagy napon, az egész világ előtt fog vele szent Imre meg­koszorúztatok Méltók vagytok reá, hogy azt a koszorút lássátok. íme, föllebbentem előt­tetek a jövendő fátyolát: Tekintsetek Pan­nóniára s nézzétek ama lelkes ifjak vitéz seregét, évszázadról-évszázadra, kik Imrét vá­lasztják példányképül, kik őt tisztelik, köréje csoportosulnak; mindegyik ifjú egy-egy vi­rág Imre koszorújában. Az utolsó Ítélet nap­jáig millió és millió ilyen virág gyűl össze, ezek fogják akkor Imrét körülvenni, minde­gyik ifjúnak erénye, Imrére tekintve legyőzte a kisértést, egy-egy virág lesz. Képzelhettek • r előnyös a FÓGEL-féle pörkölt kávé használata ? lert nem füstöli lakását; nem vesződik a pörköléssel; minden perezben friss pör­kölést veket. Mindamellett 25°/o-ot megtakarít­hatnak mindazon vevők, kik pör­költ kávét vesznek mert annyi bepörkölödik a házi pörkölésnél. Kérem próbavételéi, melyből meggyőződhet.

Next

/
Thumbnails
Contents