Heti Szemle, 1910. (19. évfolyam, 1-52. szám)
1910-09-07 / 36. szám
XIX. évfolyam. Szatmár, 1910. szeptember 7. ÉS TÁRSADALMI HETILAP. POLITIKAI ELŐFIZETÉS! ÁRAK évrt' — Ö K — f. Negyedévre — 1 K 50 f. ^ ? iávre — Ä „ | Esryos szám ára 20 fillér. ii.itékr:alt és kózniűifiarnsOKnak opy évre 4 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 2 dollár. A Felelős szerkesztő 1 1 í O íi V te IS I > 1 í IC. A szerkesztőségei es kiadóhivatalt illető össa^l kiil dem ínyek, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmány ■Hajtó“ cziniére küldendők, (Iskolakiiz 3. sz.l A ián kiadója : „PAZMÁNVrBAJTQ* Pályázati hirdetések egyszeri közlése 5 kor. Nyilttos* sora 40 fillér. A. litp minden szerdán. i kenyérillatu csókról. Irta : dr. Prohászka Ottokár. Egy nagy szeretet édes csókjáról s annak lelkületéről akarok most Írni, arról a csókról, melyet ilyenkor, őszkor nyom az édesapa, az édesanya az iskolába távozó kis legények s leányok piros orczáira — s leikéről akarok Írni, mert van benne mély értelem és sok vágyódás. Igen, van e csókban szeretet, szenvedély, indulat, reménység any- nyi, hogy szinte nem illik bele az őszi időke s úgy látszik, hogy annak a csóknak inkább tavaszkor kellene elcsattannia, mikor kikeletről, szebb életről, erőről s boldogságról álmodik ember és természet, nem pedig mikor hervad az élet. IS mégis nagyon jókor adják, mikor őszkor adják a szülők gyermekeiknek ezt a bucsucsókot, mert nekem legalább úgy látszik, hogy e bucsucsókon nem tavaszi rózsák, nem mezei virágok illata érzik meg, hanem kenyérillat ; úgy tetszik nekem, mintha a szünidőt váró s az iskolában intő bucsuzáskor a szülőt s gyermeket a megszegett friss kenyér párázata venné körül s ha szimbólumot keresnék ki a csóknak is, meg pszikologiájának is, kifejezésre akarnám hozni azt az értelmet, mely a szülőben zavarosan, a gyermekben sehog.ysem ébred öntudatra, hát nem választanék magyarázó hasonlatául sem csillagot, sem virágot, hanem az hinném, íiogy e csók szimbóluma a kenyér s pszikhéje a kenyérillat. S mikor ezt állítom s ily prózainak látszó képet választok, nem akarom ezzel becsmérelni a szülői szeretetet s még kevésbé lefokozni eszményiségét; ugyancsak ezáltal nem azonosítóin az ifjúság buzdu- lását s lelkesedését a létért való küzdelem lapos érdekeivel: sőt ellenkezőleg, nekem ez a megszegett kenyér s ez a friss kenyérpárázat nagy kötelességet, tehát nagy eszméket juttat emlékezetembe, s oly irányzatot jelent, mely csak azért látszik prózainak, mért mindennapi, de különben fóiséges, mint a napsugár s nélkülözhetetlen mint a lehelet. Jelenti ugyanis e csók kenyérillata azt az aggódó szeretetet, mely a gyermek jövendő sorsára gondol neki pályát nyitni, őt diplomához juttatni törekszik, szóval, mely kenyerei akar biztosítani. A kenyérrel azután természetesen be nem éri, hanem képzeletében a kenyérillat ibolyaszin távlattá szélesül, melyben a reménység himzi „bájos ecsettel“ a fiú s leány boldogságát, festi színesen, tüzesen a ka- rier, a hatalom, a szerencse álomképeit. S természeteshez is kenyér, csakhogy sok kenyér s hozzá vajas, — mézeskenyér, de mégis csak kenyér! S ezért a jövendő; csak megálmodott kenyérért, gyermekének kenyeréért, töri meg a szülő a maga kenyerét s gyakran nem is töri, hanem egészen odaadja a magáét, megvonja magától, megvonja szájától azt a keserves kenyeret s gyermekének adja. Anyagi erejének végső megfeszítésével, vagy ha nem is jgy, de mindig-nagy áldozatokkal azon van, hogy iskoláztassa lányát, taníttassa fiát. A falusi és kisvárosi intelligencziának szülői szeretetén, a kisbirtokosok, gazdatisztek, jegyzők, tanitók szülői gondjain és áldozatain bizony mindig kenyérillat, sokszor, tán legtöbbször, keserves kenyértörés illata érzik meg s csak azon az áron képesek ők fiaikat, leányaikat városokba iskolába adni. Már most kimondom, hogy nemcsak nem ellenkezem azzal, hogy ez a bucsucsók kenyérillatu legyen, nemcsak nem szólom le a kenyérillatu törekvéseket: hanem inkább azt hibáztatom, hogy ez a kenyér után néző gond s ez a ke- nyérbiztositó törekvés nem elég reális. Örülnék a kenyérillatnak, ha igazán az volna ; kívánom, hogy töltse ki a szülő lelkét; de sajnos, azt kell látnom, hogy a szülői csókban a kenyérillat sokszor csak ábránd és álom, — hogy a törekvés a gyermek kenyerének biztosítására öncsalódás s nagy tévedés s következőleg, hogy az én képletes beszédemben is a csők szimbólumát meg kell erre változtatnom s nem frissen szegett kényérdarabról, hanem hin álmok ábrándos éjében úszó holdvilágról, a csalóka holdnak karéjáról kellene beszélnem. Látom ugyanis, hogy ez a jóindulatú, szülői szeretet gyakran mily esztelen, mikor nem tekin.fi sem gyermekeinek tehetségét, sem a maga anyagi viszonyait s a hosz- szan tartó iskolázás teméntelen költségeit, hanem nagyzóan helytelen pályaválasztás elé tereli gyermekét. Látom mily kegyetlen, mikor éhezésnek, züllésnek teszi ki fiát s hóseprésből élő technikust, népkonyhára vágyódó orvostanhallgatót, „ágyra járó“ jogászt küld a fővárosba, bizony nem kenyér ez, hanem éhenkórászság s azon a bucsucsókon, mely ily esélyek felé küldi azt, kit szeret, ugyancsak nem érezhetik meg a kenyér illata ! Legyen a pályaválasztás, legyen a kenyér kereset iránya ; reális mint a karaj kenyér snedobja ki senki a gyermekét képtelen és nyomorúságos vergődésnek útvesztőire. Az éhes diákot, a lakás nélküli joghallgatót kényérillat nem környékezi. Tudom, hogy van, aki igy is őzéit ér, de hányán vesznek, hányán züllenek el! A múltban tán többen boldogultak, de most egyre kevesebben érnek czélt és szent igaz, hogy egynek szerencséjét kilenczvenkilencz nyomorúsága környékezi. Szeretném, ha az a szülői csók kenyérillatu lenne, abban az érteSzolid, szabott árak! Legjobb iskola-, fiú- és gyermeköltönyök a legnagyobb választékban egyedül csak ezégnél Szatmár, a színházzal szemben.
