Heti Szemle, 1910. (19. évfolyam, 1-52. szám)
1910-05-25 / 21. szám
o HETI SZEMLE Szatmár, 1910. május 25. molyán imádkozva. Ő előtte a napnak minden percze ki volt számítva és az előre beosztott időben napnap mellett egy hajszálnyira el nem térő pedantériával végezte el ugyanazon teendőjét. Netovábbja volt a pontosságnak, amit követni, vagy megközelíteni igen, de talán lérni nem is lehet. Nem kívánt ugyan soha kitüntetést, de nekünk úgy tetszik, hogy most legutóbb nagyon várta kanonokká leendő kineveztetését. Bizonyára érezte lelkében, hogy megérdemelné, ha öreg napjaira jobb körülmények közzé kerülhetne. Megmondjuk honnan következtetjük ezt. A kanonoki stallum inegüresedése után pár hónap múlva suttogni kezdték, hogy Binder fel van terjesztve kinevezésre. Azt is beszélték, hogy a főispán már relácziót adott a minisztériumnak róla, sőt a jobban értesültek olyan félét is 4’jdlak. hoer a minisztériumból ig felment az előterjesztés 0 felségéhez. Szóval mindenki bele volt győződve, hogy igy áll a dolog, ő is, más is. Pedig nem úgy volt, Mint villámcsapás jött a főpásztor elhatározása, hogy a stallum betöltésének kérdését a papságra bízza. A hirt mi közöltük Binderrel először, addig még nem tudta senki. A hir vételére egy kissé elkomolyodott, aztán feltekintett s fanyarul mosolyogva ezt mondta: No akkor épen nem bizonyos, a „nép“ kegye nem állandó. Mégis valóra vált. A „nép“ hatalmas számmal foglalt helyet oldala mellett, sőt absolut többséget kapott. Több szavazatot nyert, mint valamennyien együtt véve, akikre szavazat esett. Így mondta neki maga a főpásztor, midőn kinevezési okmányát örömének nyilvánítása mellett személyesen átadta. magassan fekszik; remek dolgozó szoba lesz belőle . . . (A színpadon megszóllal a villamos 'csengő, mely a harmadik felvonás kezdetét jelzi. A szerző felrohan a lépcsőkön s egy fordulónál nekiütődik Franciscue Sarcey-nek. A szerző elesik, Sarcey leejti a szemüvegét). A szerző : (Felszedi önmagát s a szemüvegét) Oh drága mester ! Ezer bocsánat! Vigasztalhatatlan vagyok . . . Reményiem nem ütöttem meg ? Sareey bácsi: Oh dehogy, barátom ! Köszönöm ! (felteszi szemüvegét). Lám, nem ismertem önt meg az imént drága gyermekem. Ah, oly rosszul látok. Ön egy fényes tehetség . . . A szerző: (Elragadtatva) Oh drága mester! Sarcey bácsi ! Tudja mit ? írjon nekünk valami vidám dolgot a Comédie-Fransaise részére. Jó lesz? Mi? Moliere meghalt, hisz Ön tudja . . . A szerző : Valóban ... ah ez az elismerés ! Tehát tetszik Önnek a darabom ? Sarcey bácsi! Az ön utolsó darabja ? A szerző : Az amit ön most lát. Sarcey bácsi: Hogyan, ez ... . (a szerzőt odavonszolja a lámpa alá és szemüvegén át gondosan vizsgálja) Ah bocsánat! Azt hiszem tévedtem. Kicsoda is Ön ? A „nép“ kegyének ez az osztatlan megnyilváiulása kétségkívül boldogító tudat tolt reá, mert elismerték érdemeit, elismerték gyümölcsét annak a hosszú és fáradságos munkának, unit élete folyamán kifejtett. És késégkivül ez volt életének legszetb, legboldogabb napja, amelyen megtudta, hogy egykori növendékei, — mert kevés kivétellel az egéiz klérus az, — milyen hálával és elismeréssel viseltetnek iránta. Am kanonoísága rövid ideig tartott. Mindjárt az első évben megtámadta a kór, egészsége hirtelen aláhanyatlott, nun is nyerte azt többé vissza. Midőn legutóbb Budapestről visszatért, panaszosan mondta: Nem tudok aludni, álmatlanság ellen nincsen orvosság. Azután elment Máramarosba, rokonai közzé, — meghalni. Kétségkívül ő is sejtette, hogy közel van utolsó órája, ott akarta végső napjait átélni szerettei körében, abban a szép Máramarosban, melyet oly sokszor emlegetett. Életrajzi adatait a következőkben adjuk: Máramarosszigeten született 1842. nov. 17-én, tehát még nem töltötte be a 68 ik évét. Iskolai tanulmányait kitűnő eredménynyel végezte úgyis mint gimnázista, úgy is, mint kispap, ennek következménye lett, hogy püspöke a bécsi felsőbb papnevelő intézetbe (Augustineum) küldötte, hol 1871- ben tudori oklevelet nyert. Közben 1868. szept. 10-őn áldozó^appá szenteltetett. Tanulmányainak végeztével káplánkodott Beregszászban és Szigeten, majd 1874-ben a szatmári püspöki papnevelőintézetben a filozófia és dogmatika tanára lett, egyúttal lelkiigazgatója a fiatal klérusnak, 1887-ben szentszéki tanácsosnak neveztetett ki. íme tehát, amint látjuk, nem osztogatták neki bőkezűen a kitüntetéseket. Csak 1891-ben lett tagja a A szerző : Szerzője annak a darabnak, melynek előadása ép most folyik a színpadon. Sarcey Bácsi: Ah bocsánat! Még egyszer bocsánat! Azt hittem, hogy Ön Gan- dillot! Sarcey beleül a zsölleszékébe, a szerző zavarában egy hölgy ölébe hanyatlik. Léon Xanrof. Goethe aforizmáiból. Az élet sokszor nagy teher az okos embernek, mikor a hülye boldogul. Nem szeret az, aki a szeretett nő hibáit nem erénynek nézi. Nincs oly súlyos helyzet, amit a türelem és önmegtagadás ne tudna elviselhetővé tenni. Uralkodni hamar lehet megtanulni, de kormányozni nehezen. Ha jól megy sorunk, alig törődünk az Úristennel; ha koldusok vagyunk, ő az egyedüli reménységünk. A románcz nem pör, hogy végső megoldás is legyen benne. Ha sajtóhibát látok, mindig azt hiszem, valami újat találtak fel. lelkészvizsgáló bizottságnak, két évvel később, 1893-ban pápai kamarásnak neveztetett ki, tiszteletbeli kanonok 1898-ben lett, 1901-ben a hittantanárokat vizsgáló bizottság tagja, végre 1908-ban székesegyházi kanonok, papneveldéi rektor és az alapítványi pénztár gondnoka. Istennek tetsző életét e hó 20-án a reggeli órákban fejezte be Szigeten, ott is lett eltemetve édes anyja mellé. Temetésére a székeskáptalan képviseletében Hehélein Károly, Pemp Antal és dr. Lessenyey Ferencz praelátus kanonokok mentek ki. A papnevelő intézetet dr. Irinyi Tamás theol. tanár és dr. Wolkenberg Alajos vicerektor, az alapítványi pénztárt dr. Harasztiig Béla ügyvéd, Lovász Győző és lakuesinszky Béla alapítványi tisztek képviselték. Ott volt még városunkból Veszelovszky Béla építész. Kiment 12 kispap is, hogy gyászénekeket énekeljenek. A szigeti kerület papságából ott volt Schuberth Géza nagybocskói plébános káplánjával VAry Lajossal, Ékkel Lajos rónaszéki és Komkn Vilmos aknaszlatinai lelkészek. Részt vett a temetésen Sziget városának egész intelligencziája és nagy néptömeg. A temetési szertartást Hehélein Károly praelátus kanonok végezte, dr. Irinyi Tamás és Lovász Győző voltak a diakónusok, infu- lista dr. Wolkenberg Alajos. A gyászmenet imposáns volt, mely a piacztéren körül haladt s aztán ki a temetőbe. Külön meg kell emlékeznünk a klerikusokról, kik olyan szépen énekeltek, hogy valóban elragadó volt. A temetőben a szertartást végző kanonok beszentelte a sirt, mely azután bezárult felette, magába fogadván a kitűnő jó pap és derék férfiú küzdelmekben kifáradt porhüvelyét. Ott nyugszik már édes anyja mellett a szigeti temetőben, oda vágyott, azért ment oda meghalni, hogy szeretett szülei és rokonsága mellett aludja örök álmait. Elhunytáról a székeskáptalan és a papnevelő intézet tanárkara gyászjelentéseket adtak ki, melyek következőleg szólanak : A szatmári Székeskáptalan mély fájdalommal jelenti szeretett tagtársának dr. Binder András szatmári székesegyházi kanonok, papnevelő-intézeti rectornak élete 68., papságának 42. évében hosszas betegség és a szentségek ájtatos felvétele után f. hó 20-án Máramarosszigeten történt elhunyták A megboldogult temetése Máramarosszigeten volt f. hó 22-én délelőtt 11 órakor, az engesztelő szent miseáldozatot pedig a szatmári székesegyházban és a máramaros- szigeti templomban f, hó 21-én mutatták be a Mindenhatónak. Szatmár-Németi, 1910. május 20. Az ö. v. f. n. A szatmári püspöki papnevelő- és hit- tani intézet tanárai és elöljárói növendékeik nevében is méljr fájdalommal jelentik, hogy dr. Binder András szatmári székesegyházi kanonok, papnevelő-intézeti rektor, 34 éven át volt teológiai tanár és papnevelő-intézeti lelkiigazgató életének 68., papságának 42. évében, hosszas szenvedés és a szentségek ájtatos felvétele után Máramarosszigeten f. hó 20-án reggel az Urban elhunyt. A megboldogultnak temetése Máramarosszigeten f. hó 22-én délelőtt 11 órakor volt, az engesztelő szent miseáldozatot pedig f. hó 21-én mutattuk be a Mindenhatónak a szatmári székesegyházban és a máramarosszigeti templomban. Szatmár-Németi, 1910. május 20. Fulgebunt qui ad iustitiam erudiunt multos quasi stellae in perpetuas aeternitates. Dán. 12. 3. Requieseat in pace !
