Heti Szemle, 1910. (19. évfolyam, 1-52. szám)
1910-04-20 / 16. szám
o HETI SZEMLE Szatmár, 1910. április 20. Egy derék fülűink halála. Itt született köztünk. Itt szivta magába a hazaszeretetnek, a szépért, nemesért, az ideálismusért lelkesedő nemes ambicziónak tiszta levegőjét. Itt növekedett, itt tanulta meg a magyar szót, melyen aztán már kora ifjúságától kezdve oly fenséges Jnyelvezettel tudott írni, hogy elragadta olvasóközönségét. Itt tanulta meg szeretni a legjobb anyát, — anyaszentegyházát, — melynek érdekeiért oly hatalmasan emelte fel mindenkor az egész ország kath. közönségét felvillanyozó szavát, mely áthatotta és tettre sarkalta a szunyadó kath. közvéleményt, a cselekvés, az alkotások terére szólítva őket. Aztán elkerült közülünk, itt. hagyta szeretett szülőföldjét, mert az élet és szivének lelkesedése kiszólitotta a tevékenység mezejére, ahol tűrni, küzdeni, munkálkodni és koplalni kell nemes ambiezióból és elvérzeni a kath. ügyek iránt táplált szeretetének és önfeláldozó harczának „babérai“ között. A kath. újságírás terén kereste és meg is találta ezeket a babérokat. De csakis babérokat. Babérai felkapták nevét a hir szárnyaira, olvasták, elismerték tollának hatalmas erejét, elismerték azt a meg nem fizethető hasznot, amit az egyház igazainak védelmében, a honszerelem ápolásában, a közvélemény helyes irányításában ez a toll kifejtett és most itt hagyta gazdája a tollat is, a babérokat is, — de meg itt hagyta öreg anyját, Jgyászoló özvegyét, három kis árváját mondhatni a legnagyobb nyomornak kitéve. „Olyan szép tehetséggel, tanultsággal és tetterővel, mint az övé volt, sok más ember ragyogó karriert csinált volna. De ő erős jellem volt. Inkább maradt szegényen, szegény közbe s a tenger úgy nézett ki, mint egyetlen gyönyörű opál, vagy mint szürke gyöngyház-gyékény, keverve a platina halvány csillogásával, vagy az ólom fakó színével. Egy szélroham: s a színjáték ismét átalakult. Sárga, kék és lila váltakozott violett, rózsa és vörös színekkel. Este, midőn a nap aláhanyatlott a végtelen tengerre, s azt gránátvörösre festette, Zsán figyelmét megkettőztetve ült a parton-. Lélekzetét visszafojtva leste a hullámokat. „Ha a tenger a nyakkendőd színét viseli ! Esküszöm üdvömre 1“ Távol a láthatár peremén, ahol a haldokló nap a tengerbe merült, a viz kezdett vörös szint ölteni. Mint a rubin, vagy a gránát, csillogott a végtelen tükör. S a vörös szin mind mélyebb lett. Egy pillanat s a csoda megtörténhet. De nem. A fény, mint egy denevér szárnycsapása, oly hirtelen aludt ki s a szürkület a lángszint végkép elmosta. A bibor- szin violett, sötétkék, szürkésfekete, majd szénfekete szinii lett. Végül széles szemhatárig koromsötéten terült el a tenger. Zsán nagy barna kezeibe temette arcát és sirt keservesen, mint egy gyermek. * * * sorsban hagyva övéit is, mint elveit sutba téve — valami liberális laphoz ment volna. Nálunk a kath. sajtó sovány kenyér (épen most vetette szemünkre a zsidók legújabb lapja a Szombat) s a tespedő közönyösség miatt, úgy látszik az marad még sokáig“ — mondja a Tiszántúl. A katb. ujságirodalomnak ez a derék harczosa Gedeon (Kupár) Rezső belényesi fő- gimn. tanár. Román nemzetisége daczára nemzetiségének törekvéseit össze tudta egyeztetni a magyar haza iránt táplált szeretetével. Magyar ujságiró volt a szó legnemesebb értelmében. Senki sem kívánta tőle, hogy megtagadja faját, nemzetiségét, — mint ahogy nem is kivánja másoktól sem. Nem is tette azt, sőt halála napjáig hűséges védelmezője maradt nemzetisége nyelvének, faja ősi jogainak, intézményeinek, hagyományainak. De mert egyúttal feltétlen hive volt a magyar állameszmének, hirdetője a magyar fajtörténelmi, jogi, kulturális és számbeli szupre- mácziájának, — állandó czéltáblája volt a román nemzetiségi sajtó szenvedélyes támadásainak. Pláne mikor román hangzású neve helyett irói nevét (Gedeon) vette fel, nem ismertek vele szemben semmi kíméletet. Nemcsak a magyar kath. lapoknak volt munkatársa, hanem a román egyházi irányú folyóiratoknak és a magyarbarát Ungáriának is. Ő készítette a mérsékelt román párt pro- grammját, ennek alapján tavaly meg is indult a szervezkedés, de a koaliczió bukása, úgy látszik, csirájában elfojtotta azt. Kár pedig érte, mert ezen az alapon hamar megértettük ■volna egymást. De épen ezért gyűlölték legjobban a dákorománok és túlzó nemzetiségiek. Ha dákoromán lett volna* ma bizonyára palotákat Naponként várta Zsán a csodát, de az még mindig késett. Napok, hónapok múltak el és még mindig várt. A falubeliek kinevették. De őt nyugodtan hagyta a sok-sok apró ingerkedés. Egy czél töltötte be egész valóját. Ez adott neki életerőt a sors csapásai ellen. Buta meggyőződéssel hitte, hogy előbb vagy utóbb meg fogja látni a csodát, csak türelemmel kell figyelnie. De a tenger nem sietett. Egy év múlt el igy. Nantje ép oly keveset gondolt Zsánra, mint nyakkendőjére, melyet azon a napon viselt. Szeptember vége felé járt az idő. Viharosan, sárosán múlt egyik nap a másik után. A parton túl a tenger bőszülten zúgott. A negyedik nap végre elült a vihar s a tenger felkorbácsolt hullámai lenyugodtak. A felhők mögött előbujt a nap, a vérvörös nap és bíbor lángszinnel öntötte el a tenger hullámzó tükrét. A hullámok felfogták a színeket. Először rózsaszint öltöttek, majd gránátvöröset. S végül vöröset. De milyen vöröset! A tenger egy óriási vértócsához hasonlított. Zsán, midőn e színjátékot látta, kezeit összekulcsolta. Alig hitt szemeinek. Kacza- gott, sirt és ugrált örömében. Úgy amint volt: kóczosan, hajadonfőn, mezítláb a faluba rohant. Nantjeért, ki most hagyna fiaira valahol Aradon vagy Nagyszebenben. Ha liberális ujságiró lett volna, Budapesten gyönyörködnének emeletes kolo- szusai a Duna tükrében. És igy ? . . . így pedig . szegényen halt meg babérai közt, — a fanatikus túlzó nemzetiségiek még talán gyermekeit is üldözni és gyűlölni fogják, a kath. magyar társadalom pedig ájtatos közönyösséggel fordul el egy bezárult sirhalom göröngyeitől. Volt és nincs. Özvegye és gyermekei hadd bűnhődjenek, amiért magyar és kath. újságíró volt. Pedig talán tehetne utódaiért valamit a magyar és a kath. társadalom. Mert sokat használt ő, a magyarságnak is, a katholiciz- musnak is. Használt oly sokat, hogy megjutalmazni nobilis volna ezt a tevékenységet legalább utódaiban. A java férfikorában elhalt kath. magyar ujságiró pap életrajzi adatait röviden a következőkben adjuk. Gedeon (Kupár) Rezső 1866-ban született Szatmáron. Eleinte bazilita szerzetesnek készült, majd bölcsészeti tanulmányokat folytatott Budapesten. Tehetsége már itt kiemelte társai közül: a budapesti román egyetemi ifjak Petra Major egyletének elnöke volt s mint ilyen, minden befolyását arra fordította, hogy az egyletet s túlzó politizálástól távol tartva s tisztán tudományos működésre utasítsa. Budapesten szegődött a katholikus újságírás zászlója alá s annak húsz éven át lelkes, fáradhatlan katonája volt. Gedeon aláirásu tüzes és szellemes czikkei csakhamar országszerte ismertté tették nevét; később ezt vette föl vezetéknevéül is. 1899-ben Nagyváradra került s a gör. kath. püspöki udvarban nyert alkalmazást. Pappá szenteltetvén, 1900-ban a belényesi főgimnázium tanárává nevezték ki; már az övé. Sokáig dörömbölt a zárt kapun sikertelenül. Végre meghallotta szerelmese fa- czipőjének kopogását. Kipirult arcezal sietett eléje. — Nantje! Gyorsan, gyorsan! ... A tenger vörös! . . . Olyan vörös . . . tudod már... Gyorsan !... — dadogta könyörögve. Nantje, midőn imádóját ilyen felindult állapotban meglátta, gúnyos kaczajra fakadt. Zsán azonban nem kaczagott, hanem durván a leányzó karjába fonta kezét. — Megígérted. Jer! A leány megrettenve követte az izmos férfiút. A parthoz érve Zsán elérzékenyedve szólt: — Lásd : vörös! Olyan vörös mint a vér! Most már szerethetsz! Enyém vagy! . . . Majd hirtelen eleresztette Nantje karját. Szemeit kidüllesztve bámulta a vizet s minden vére fejébe tódult. Előttük nyugodtan terült a sötét, kék tenger, mint egy kiterített kendő. Zsán mint kivágott fatörzs zuhant a földre. Egy hang, egy jajszó nem jött ki száján. Könny lopódzott szemeibe. Száraz gégéje zokogásba fuladt. Le volt győzve. Minden nőben részvétet tudott volna ébreszteni, csak Nantjét hagyta hidegen ez a jelenet. Daczosan állt egy perczig. Nézte Aki igazán finom, kényelmes, elegáns és tartós honi gyártmányú lábbelit akar vásárolni, az forduljon bizalommal Yuja János*< Szatmár, Deák-tér ■ (Keresztes András-féle ház), m aki dúsan felszerelt ezipo-raktarában csakis valódi finom bőrből a már is világhír ti hazai gyárakban készült ozipö- ket és csizmákat nagyon is versenyképes árakban hozza forgalomba és üzletéből minden olosóbbrendü készítményt, a szokásos bőr- és talputánzatokat teljesen kiküszöbölte, s akinek árui csinosság dolgában is párját ritkítják. Kívánatra mérték után bármilyen kivitelű czlpők és csizmák is készülnek.
