Heti Szemle, 1910. (19. évfolyam, 1-52. szám)

1910-01-12 / 2. szám

Szatmár, 1910. január 12. HETI SZEMLE 3 Az amerikai püspökség. Az ameri­kai gör. kath. magyar püspökség ügyében illetékes helyről azt az értesítést vesszük, hogy az ezen állás betöltésére nézve forga­lomba került hírek, melyeket mi különben is mindig fentartással közöltünk, teljesen alap­talanok. Az állás Ortinszky Sótér által be van töltve, uj állást pedig nem szerveztek és e tekintetben tárgyalás a magyar kormány s a római szentszék közt folyamatban nincs. Alaptalan tehát az a híresztelés is, hogy ame­rikai püspökké dr. Ariim Mihály orsz. kép­viselő, biharói lelkészt nevezték ki. Újév a vármegyén. Újév napján Szat- márvármegye tisztikara a távollévő llosvay Aladár helyett Péchy István főjegyző vezetése alatt tisztelgett dr. Falussy Árpád főispánnál, kit tartalmas beszéddel Péchy István üdvözölt, melyre a főispán nagy hatást keltve válaszolt. Ugyancsak tisztelgett a főispánnál Nagykároly város tanácsa Debreczeni István polgármester, a pénzügyigazgatóság Plachy Gyula p. ü. igazgató és a Kölcsey Egyesület küldöttsége Cseh Lajos alelnök vezetése alatt. Uj esperes. A püspök ur Öméltósága Blázsek Géza vinnai plébánost a középungi kerület esperesének nevezte ki. Áthelyezett állomásfőnök. Tótin An­dor ungvári M. Á. V. állomási helyettes-főnök Debreczenbe lett áthelyezve, illetve előléptetve vasúti állomási raktári-főnöknek. Lelkész-beiktatás. Dudinszky Iván huszti gör. kath. lelkész f. hó 2-án mutat­A Duna hullámaiból egy öngyilkos hul­láját fogták ki. Káldor kíváncsian sietett az esemény színhelyére. A hulla a földön fe­küdt. Eltorzult arczulata elárulta az utolsó perczek nagy lelki tusáját. — Imre, Perti Imre! A vig czimbora, akivel annyiszor mulattunk!... S aki a leg- mulatósabb volt közöttünk ... És most ön­gyilkos lett? Lehetséges ez? Perti öngyilkos? Igen! — Őt/ is te ölted meg bűnös Budapest! Te kergetted halálba, vig társaság! Miután már fenékig kiürítette a lassan ölő méregpo­harat, megelégelve az életet, ide menekült örökre megpihenni a Duna ringatózó hullám­párnái közé. Látod Imre? Hova juttatott té­ged is a zajos élet! Odadobtad magad a mu- latás karjaiba, hogy gondtalanul élhess. Fe­csérelted bűnösen Isten napjait. Elért a vég­zet : „vígan mentél tönkre“. És követni fog ide minden czimborád, akik ott maradtak abban az éjszakai kávéházban. Én sajnállak Perti! Te szoktattál rá engem is a rnulatásra, de viszont te dokumentálod most legjobban előttem, hogy a ti éltetek milyen hazugság... — Hullámok, mosolygó hullámok! Ti játszottátok el Perti életének utolsó jelenetét. Tudom, hogy rám is leskelődtök már ... De rám hiába vártok 1 Én nem jövök! Más utón indulok tovább: nem mint a lump Káldor, hanem mint szorgalmas, jóravaló ember. Káldor nemes elhatározással, mintha kü­lönös szerencse érte volna, örömtől sugárzó arczczal lépett át lakása küszöbén és jókedv­vel munkához fogott . . . Diószegi Kálmán. kozott be híveinek a gör. kath. templomban. A mise végén Balogh Mihály mszigeti viká­rius tartott beszédet. Csendőrhadnagyok áthelyezése. A parancsnokság Kneisel Herdlicska Arnold csend­őrhadnagyot Nagybányára helyezte. Pongrácz Aladár nagybányai csendőrhadnagyot pedig Ungvárra. Iskolalátogatás. Volenszky Gyula mi­niszteri kiküldött, polgári iskolai felügyelő e hó 17. és 18. napjain tesz látogatást a hely­beli polgári leányiskolákban. Hymen. Nemes Zombory Géza okleve­les gyógyszerész a napokban tartotta eljegy­zését Ungváron Wolf Marikával, özv. Wolf D. Györgyné sz. csikmádéfalvi /Szentes Aranka leányával.—Sziklay Béla tb. szolgabiróf. hó 8-án délután 4 órakor tartotta esküvőjét az ungvári rkath. templomban Rochlich Gabriel­lával, Rnchlitz Gyula ny. m. kir. erdőmester leányával. —■ Tömpe Lajos nagykárolyi bor­bély iparos e bő 2-án váltott jegyet Lovas Lajos óvárii lakos leányával, Juliskával. — Dr. Burger Dezső helybeli ügyvéd eljegyezte Markovits Mór kir. bir. végrehajtó leányát, Iduskát, Ugocsából. — Csekefalvi Tamás Béla oki. mérnök műegyetemi tanár eljegyezte Mű­iig Ádám a Schopper czég főkönyvelője s neje Sereghy Etelka leányát, Annuskát. A mennyasszony unokaliüga Unger Gusztáv kir. kúriai bírónak. — Komlóssy József hely­beli m. kir. p. ü. járási számgyakornok jegyet váltott Medvey Ilonkával, Medvey Ede nyug. vármegyei irattárnok leányával. — Hölzl Albin szobrász vasárnap esküdött örök hűséget özv. Feiszthuber Lajosné sz. Iványi Rózának. — Dobray Kálmán városi végrehajtó e hó 9-én tartotta esküvőjét Boros Annával, Boros Mi­hály gazdálkodó leányával. Főgondnok választás. A Tankóczi Gyula lemondása folytón megüresedott fő­gondnoki állásra a vasárnap délelőtt tartott gyűlésen egyhangúlag Uray Géza ügyvédet választották meg. Mikszáth-juáileum. Mikszáth Kálmán Írói működésének 40, éves fordulóját a Köl- csey-kör f. hó 16-án díszközgyűléssel és ma­tinéval fogja megünnepelni. A matinén Ta- nódy Endre dr. 1art előadást Mikszáth Írói működéséről; szerepelnek azonkívül Orosz Ernő zenetanár zongoraszámmal, Orosz Miczi k. a. monológgal, Tanódy Anna k. a. hegedű- játékkal; a matiné a szokott időben és he­lyen lesz. A nagykárolyi oltáregylet folyó hó 23-án tartándó estélyén dr. Wolkenberg Alajos theol. tanár szabadelőadással vesz részt. Gör. kath. ünnepek. Gör. kath. pol­gártársaink pénteken és szombaton ünnepelték karácsonyukat, egyházi újévüknek ünnepe pe­dig e hét péntekjére esik. A szokásos b. u. é. k. mellett időszerű azon kívánság ismételt han­goztatása is, hogy vajha elkövetkeznék már a naptáregyesités ideje. Gyászhirek. Pivárcs László oki. bánya­mérnök, ki rövid idő óta;a nagybányai bánya­kincstárnál volt alkalmazásban, e hó 3-án este 8 órakor szivszélhüdés következtében hirtelen elhalt. A 35 éves ember halála valóban várat­lanul érte rokonait. Temetése január 6-án d. e. 9 órakor volt a városi kórházból. Édes­anyja Felső-Siklósról, Gömörmegyéből, nő­vére és jegyese eljöttek a végtisztességet meg­adni kenves halottjuknak s a kincstári tiszti­kar és a munkások sorából szintén sokan megjelentek a temetésen. — Diczig Adám 50 éves nagykárolyi róm. kath. elemi iskolai ta­nító újév napján d. e. 11 ótakor a Széchenyi utczán hirtelen rosszul lett és összerogyott. Beszállították a városháza tisztiorvosi-szobá­jába, ahová csakhamar dr. Jékei László, dr. Sternberg Géza |és dr. Schönpflug Béla or­vosok is megérkeztek, de Diczigen már nem lehetett segíteni. Egy órai szenvedés után meghalt. A halál okául agyszélhüdést kon­statáltak. Temetése f. hó 3-án délután volt. A boldogult halott családján és rokonságán kívül ott voltak a hitközség, "az iskolaszék tagjai, a tanítók, a nagykárolyi esperes kerü­leti kör tantestülete és számos tisztelője. A gyászháznál Csernus József tanító kartársai nevében búcsúzott el a halottól. A gyász- szertartást Récscy Ede elemi iskolai igazgató végezte fényes segédlettel, aki a temetőben, mint a boldogultnak igazgatója, a maga és a hitközség nevében búcsúzott a halottól. A szertartás alatt a dalárda énekelt gyászdalo­kat. — Takáes Ferencz nyug. ref. tanító Bé­rében elhalálozott. A megboldogult végigküz- dötte a szabadságharczot, majd mint tanító szolgálta hazáját és községét buzgalommal, becsülettel. — Dr. Fischer Jenő, Munkács vá­ros tiszti orvosa f. hó 7-én reggel hosszú szenvedés után életének, 39., boldog házas­ságának 6. évében Budapesten, hol gyógyu­lást keresett, meghalt. — Kőrösmezei Béla vá­rosi Írnok, Körösmezei Antal főjegyző fia az éjjel 26 éves korában tüdővészben elhalt. Uj igazgató. A vámfalui erdőipari rt. Kiskörösön január 6-án tartotta meg közgyű­lését, hol az igazgatóság Krassó Miksát igaz­gatóvá választotta meg. Hivatalvesztésre Ítélt jegyző. Vár­megyénk közig, bizottsága pénteki ülésén Ferenczi Zoltán avasuj városi jegyzőt, több rend­beli hivatali szabálytalanság miatt hivatal- vesztésre ítélte, A katholikus legényegyesületben vasárnap január 16-án d. u. 5 órakor Székely Gyula segédlelkész tart előadást „a polgári családról.“ Szavalnak Szűcs Lajos és Dobos Kálmán. Monologot ad elő Marcsicsek Ferencz. Előadás előtt és után czigányzene lesz. Konviktus Nagykárolyban. A nagy- károlyi Konviktus ügye napról-napra jobban közeledik a megvalósulás felé. Mint örvende­tes hirt közöljük ide vonatkozólag, hogy Fetser Antal nagyváradi káptalani helynök, a Mórent- féle Fényi-utczai háznak a konviktus részére leendő megvétele czéljaira 32,000 koronát ado­mányozott és igy az első legnehezebb lépés megtörtént, megvan már a szükséges ingat­lan, a felszerelést pedig sokkal könnyebben lehet összehozni. A budapesti Kongregácziói-otthon sorsjegyeinek 1909. decz. 22-re tervezett hú­zása a nm. pénzügyminiszter ur 8347—1909. sz. engedélyével 1910. január 13-ik napjára lett elhalasztva, amely napon a sorsolás föl­tétlenül megtörténik. Sorsjegyek kaphatók: Vili., Mária-u. 25., VIII., Horánszky-u. 22. sz. alatt és a dohánytőzsdéktékben. Tisztelettel hozom a n. érd. közön­ség szives tudomására, hogy a volt SCHWARTZ TESTVÉREK-------------- úri- és női- -------------­cli vsitíVi*ii - üzletét teljesen újonnan bérén-' dezve, a következő czég alattj ismert szolid alapon megnyitottam és tovább fogom vezetni. Kész szolgálattal Deák-tér Halmi ház.

Next

/
Thumbnails
Contents