Heti Szemle, 1909. (18. évfolyam, 1-53. szám)
1909-12-22 / 52. szám
„HETI SZEMLE Szatmár, 1909. deczember 22. ifjú annyira rászorul az édes anya oltalmára. Patrícius már az igaz Istent imádja. Első lépés, hogy az igaz hitnek élő tagjává lehessen. VIII. Monika szemei megnyílnak . . . Az apa megtért. De Ágoston napról- napra mélyebben siilyed, ziillik. Anyját eszes furfangjával ámitja. Úgy viselkedik előtte, mintha most 'is gyermek lenne. És Monika hisz fiának. Nyugodt — mert Tszen Ágoston még tizenhat éves korában is megmaradt — gyermeknek. De nem kellett sok idő, Monika szemei nyílni kezdenek. Férje, Patrícius nyitja fel. — Ládd-e, mondotta Patrícius, mily gyorsan férfiúvá lett Ágoston. Úgy viselkedik, mint az érett férfiak. Monika összerezzen ezen szavakra. Szemében újra megjelenik az a bánatos könny, mely házasságának hű kísérője volt tizenhét éven át. Odahajlik tehát fiához. Fiának leikéhez, szivéhez. Beszél vele négy szem közt . . . És felismeri Ágostonnak megrenditően szomorú lelki világát. Sir, keservesen sir az elhervadt, letört virág látásán. De kétségbe nem esik. Naponként szólítja. Elrejtőzik vele szem és világ előtt. És beszél vele azon a titkos nyelven, amilyennel csak a jó anyák tudnak beszélni. A tiszta szivek boldogságáról, a romlott lelkek boldogtalanságáról. Ágoston hallgatott. Úgy látszik, szive már megkeményedett. Az édesanya szavai sem juthattak mindjárt oda. Visszapattantak. Pedig édesanyját még szerette. Kimond- hatlanul szerette. Nagy fájdalmat okozott volna, hogy ellent mondjon neki. Hát mit tett? Kerülni kezdette anyját. Szinte félt tőle. Anyja bus tekintete, a szemében csillogó könnyek igen nagy terhére voltak. Futott tehát hazulról. Ment vadászni. Vagy félrevonulva, játékokkal töltötte idejét. De attól a bus tekintettől, Monika tekintetétől már szabadulnia sem lehetett. Mint a levegő minden kis zugba behatol: úgy kisérte ez a szemrehányó, bus arculal minden lépését. Észre sem veszi, mikor anyja meglepi. Először mindig négy szem közt beszél vele. Kér, könyörög. Sir. S mikor veszi észre, hogy a hu nem lágyul, nyíltan kemény leczkét ad neki. Ágoston igy ir e beszélgetésről későbben : — Anyám jámbor intéseit, megeredt könnyeit asszony beszédnek, női gyengeségnek tartottam. Pedig Te szólottái általa Istenem, Te adtad neki a könnyek rettenetes nagy hatalmát. IX. Ágoston Karthágóban. A pénz készen van. Ágostonnak, apja akarata szerint mennie kell. Még pedig Karthágóba. Karthago fényes, nagy város vala. De éppen olyan romlott város. Monika szive aggodalommal telik meg. — Mi lesz az ő fiából? Tszen ez az _S Mi lesz anya nélkül vele? De az apa nem tágít. Vigasztalja Mónikát, hogy más élet következik most Ágoston számára. A tanulmányokba mélyed majd. Tszen szép tehetsége van. A tudás vágya majd csak kiragadják a szenvedélyek korán felzudult vi auraiból. Elbúcsúzik tehát a szülei háztól. Monika megáldja és könnyeivel szenteli meg fiát. És Ágoston Karthágóban csakugyan meglepetést, sőt feltűnést kelt. Genialitása nyilvánvalóvá leszen. Tehetségének ereje, eleganciája és különösen ritka szónoki képessége közfigyelmet ébreszt. Nemcsak tanárai, tanulótírsai körében. De a városban is. A nagy város hullámai, a tanulmányok azonban nem hozzák meg Ágoston számára a remélt nyugalmat. Nagyon boldogtalau . . . A tudomány nem elég erős arra, hogy szivének nyíló mélységeit betöltse. Hullámzásait, vergődéseit lecsendesitse. Fiatal volt. Az élet legszebb korszaka mosolygott feléje. Isten két kézzel szórta reá az előkelőséget, a kedvességet, ellenállhatatlanul erős egyéniségét. Hát hogy kerülhette volna ki a hálót. Azt a hálót, amelyet körülötte szőttek: a színház, a barátság, a nővilág. Különösen a színház! — A színház — igy ir a már megtért Ágoston -- teljesen magával ragadta lelke- met. Megmérgezte egész lényemet. Képzeletemet zsarnokká tette és én uralma alatt görnyedtem. Halljátok szülők ! Hej, jól halljátok meg, akik sokszor könnyelműen eresztitek a gyer- mek-ifjakat a legkétesebb szinelőadásra. És talán még áldozatokat is hoztok, megfizetitek, hogy azt a nagyreményű ifjút egész életére — tönkre tegyék. A templomba azonban még most is bebetért. Anyja tanácsa, kérése, intelme ennyi hatást mégis csak elért. De csak testét vitte oda. Lelke nem volt ott. Ajkára nem tudott feljönni az imádság szava. Még a lélek sóhaja sem. Szenvedélytől lángoló szivet hordott kebelében. Forró vágyak elégíthették ki szivét. — Cly vakmerő voltam — írja Vallomásaiban — hogy még a templomban is a halál gyümölcseinek szedegetésével foglalkoztam. Meg is büntettél Istenem! Bele estem a tőroe. Megnyertem más szerelmét. De titkos örömök hálójába keveredtem. Élet rói, különösen Bougaud—Rusehek, kiknek szop könyve e sorok forrása is — Ágostonnak ezt a nyilatkozatát igy jellemzik: — Ki volt a boldogtalan ifjú leány? A leány, ki Ágostonnal elfeledteti az Istent, ki Ágostont tizenöt éven át lebilincselve.tartja, ki vizen és szárazon követi őt és csak a megtérés pillanatában hagyja el; ez a leány, ki Ágoston megtérése után önmaga is megtér és kolostorba vonul — nem lehet tudni. Annyi bizonyos, hogy édesanyja előtt is rejtegeti *3 nő kilétét. Egyideig, sokáig. Csak akkor vallja meg, mikor már a szerencsétlenség kitörőben. Mikor pedig értesül Monika fia botlásáról — oly mély fájdalomba borul, hogy életéért aggódnak. Könnyei megerednek, úgy, hogy ha imádkozva térdelt, nedves volt könnyeitől a hely. Patrícius is bánatba merült. Fájt lelkének nagyreményű fia bukása. S nem lehetetlen, hogy ez a csapás, ez a mély szomorúság siettette halálát. Patrícius, mint jó keresztény halt meg. X. Az özvegy. Monika most már talpig gyászban járdalja az élet szomorú útját. Két gyász élt most már az öleikében. Férjéé, kit sírba temetett. És fiáé, akinek lelke — halótélben. Félrevonul tehát. Elzárkózik szem és világ elől. Egészen imádságainak és könnyeinek él. O nem fogad látogatókat. De ő naponkint látogatja a szegényeket, betegeket. De látogatja különösen az Isten házát. Mentői jobban közeledik azonban az özvegy anya Istenhez . . . annál inkább távozik tőle — Ágoston. Ágoston nemcsak belemerül a világ csábjaiba. De értelmét is tőrbe csalják. Abban az időben egy hamis elmélet, keresztény ellenes tan üti fel fejét. A mani- kéusokké. Sokan tudják, hogy a nagy és fényes tehetségű Ágoston is — ez elméletnek, tannak a hive. Monika is úgy hallotta. Besugtták neki Ki tudja leírni mérhetetlen fájdalmát. Ágoston — az ő szerelmetes fia, akit úgy tanított féltett . . . nyilvánosan megtagadja hitét! Most már nem elégszik meg könnyeivel. Nyugtalanul várja, hogy az iskolai szünet megérkezzék. Akkor a fiú hazajön. Ágoston haza is jön. És nem átalja védeni a hamis tant. Gyalázni a keresztény hitet. Monika az anyának megsértett szívfájdalmával és elkeseredésével támad fiára. Sőt többet tesz. Kikergeti gyermekét a szülői házból. És meghagyja neki, hogy többé lábát be ne tegye. És a fia el is távozik. Oh anya! Mindent megtehetsz, de fiadat nem kergetheted el. Szeretned kell. Képtelen vagy nem szeretni. Gyenge vagy te arra, hogy te magad szakítsd le az anyai kebelről . . . Monika már az első percekben végtelen sokat szenved fia távozása miatt. Megbánta tettét. Most érezte igazán, mily kimondhatatlanul szereli Ágostont. Letérdel, Istenhez könyörög hulló könnyek közt. Majd zokogásba tör ki. Akkor éjszaka sokáig nem borul szemeire álom. Végre elszenderül. És álomképet lát. Ágoston igy beszéli el ezt az álmot. — Édes anyám álmában keskeny deszkán áll. Feléje fiatal ember közeledik. Fénytől van övezve. Arca vidám és mosolygós. Az ifjú veszi észre, hogy anyám nagyon szomorú. Szemei könyben ragyognak. — Miért sírsz? — kérdezi az ifjú. — Fiamat siratom. Fogorvosi széki palotával szemben). és lakásom a Lévay-palota emeletén, Hám János-utcza 12-ik szám alatt van (a kir. törvény - Kiváló tisztelettel BAKCSY, fogorvos
