Heti Szemle, 1909. (18. évfolyam, 1-53. szám)
1909-06-03 / 23. szám
9. HETI SZEMLE Szatmár, 1909, június 3. a német lapok. A Pester Lloyd jelzi; egy bécsi lap írja: „Legjobb tudomásunk szerint megtörténhetik, hogy ha az országgyűlés többségi pártja mai lelki hangulatában megmarad — felébredvén álmából, a hatalomtól teljesen megfosztva találja magát . . . Akkor gr. Tisza István (? szerk.) nem lesz többé egyedül. Akkor, bekövetkezhetik bizony a ház feloszlatása és egy — előre ki nem számítható belső harcz megindulása. Pünkösdi szenzácziő. Már t. i. piros pünkösdnek volt meg — a maga politikai szenzácziója. Ez pedig nem más, mint — egy bécsi lapnak világgá kürtőit memoranduma. A király asztalára juttatott memorandum, függetlenségi, de nem Kossuth Ferencztől származott memorandum, amelyben pontokba van foglalva mindaz, amit a függetlenségiek „feladtak“. Mindent feladtak, csak a hatalom légijén övék. Valóban megdöbbentő ez a jelenség. Mindenkép megdöbbentő. — Ha igaz a hir, — amit nem hiszünk, — megdöbbentően jellemzi a magyar politika egész értékét, irányát és tisztaságát. — Ha nem igaz, ha csak ünnepi kacsa, akkor szomorú tanúbizonysága annak, mire képes a bécsi sajtó, mire használják fel az osztrákok a magyar törekvése- ,ket, minő komoly színbe veszik a nemzet legsarkalatosabb kérdéseit. Kossuth nyomban czáfol is. Kijelenti, hogy ilyen memorandumról egyáltalán nem tud, egy perczig sem hihető, hogy ez függetlenségi embertől származott légyen. — Némely részleteiről meg azt mondja, hogy csak őrült ember agyában születhetik ilyen gondolat. De az őrült ember agyából' kiszökött gondolat nyomában azonnal kidugja fejét Kristóffy. Czáfol — de czáfolata csak formaságokat 'tagad meg. A dolgok velejét — inkább megerősíti. Most még aggodalmasabban tehetjük fel tehát a kérdést: „Hova megyünk ?“ Hitéletünk emelése. (bgp.) Pünkösdi vezérczikke- lyemben szóról-szóra ezt irtani : A hívek sóvárgó vágyakozással igyekszenek megérteni saját nyelvükön is egyházunk latin énekeit, könyörgéseit stb. stb. Jónak látom ezt a szükes czik- kely keretébe szorított mondatot szétbontani, a maga szándékolt értelme és jelentősége szerint bővebben megmagyarázni. Ma már tisztában vagyunk azzal, hogy nem csak a testnek, a fizikumnak, de a léleknek is a cselekvésben, a mozgásban, az együttműködésben, a gondolatnak, érzéseknek valamelyes tevékenységre való kiváltásában — hogy már ezt a modern szólást használjam — van csak igazi élete. Ez az élet annál mozgalmasabb, élénkebb, nyomot hagyóbb, mentői több érzék cselekszik, működik közre — hatások létesítésében. Különösén a megértés és átérzés létesítésében. Most vigyük át azt a lélektani jelenségeket a mi hitéletünk mozzanataira. Ki tagadja, hogy a mi kath. egyházi énekeink a világnak legszebb, legmiivésziebb énekei. Hogy a mi egyházi könyörgéseink; imádságaink tartalmilag, lelketfogó és emelő alkalom szerűsége folytán is a világirodalom remekei. Ámde ezen énekek legtöbbje, nagy része egyházi nyelvünkön, latin nyelven hangzanak el. Fiúi engedelmességgel, teljes megértéssel és a nagy, hatalmas súlyú indokok előtt való meghajlással ismerem el az egyház nyelvének jogosultságát. Szükséges voltát. Fenséges czélzatait és összekapcsoló erejét. Az egységes világvallásnak, a kath. egyháznak gyönyörű atributuma. Az egyetemességnek és ál- talánosságnak követelménye. Nyelv, mely a kerek világon mindenütt egyformán szól. Beszéd, mellyel az anya, a mi kath. Egyházunk minden nemzethez, minden gyermekéhez szólhat. Ne is legyen hát közöttünk szó erről máskép, mint — az Egyház rendeleté szerint való módon. Az ősi hagyomány érintetlen tiszteletben való tartásával. De hogy ezen elvek, gyakorlat mellett ne lehetne ezen énekeket, könyörgéseket a mi édesen zengő magyar nyelvünkön is a lelkek tartalmává, az értelem közkincsévó, tehát a szó legteljesebb értelmében való közfelfogássá, közérzéssévé tenni: határozottan tagadom. Hiszen már vannak imádságos könyveink, énekes könyveink, ahol a latin szöveg mellett — ott van a magyar is. Ünnepi misék, énekek le vannak fordítva. Közkézen is forognak. De mégis csak holt könyvben, papiroson vannak azok. Ä hívek milliói nem is ismerik. Buzgó hívek kérdezősködnek utána, mert — igenis sóvárgó vágyakozással igyekszenek megérteni, saját nyelvükön is egyházunk énekeit, könyörgéseit. Oh, mily lelki gyönyöre lenne is az, úgy az értelemnek, mint a szívnek, ha minden templomba járó hivő, már gyermekkorától értené melységesesen fönséges szövegét a — Vere dignum et justuin ... a — Circum dederunt . . . — A feltámadási énekek, a bu— Mi szeretjük — kiáltottak mindany- nyian a leányok. — Szeretitek ? Oh telkeim, szeretni és szeretni! Nagy különbség van abban! Mohón, nagy komolysággal mondotta az öreg ezeket a szavakat. Azután lassabban, csendesebben folytatja. — Ma sok, főleg úri leány azt mondja, hogy szereti a virágokat. De hogyan ? Ha neki jó pénzen megveszi a gavallérja ... a virágos boltokban. Aztán feleziezomázzák. mindenféle czafrangos papirosokkal. Megöntözik csinált illattal. A mai leányok féltik, óvják kezüket, hogy valahogyan a nap meg ne barnítsa. A virágos kert, a cserép földje eldur- vitaná hófehér kezüket. Nem ültetik, nem nevelik, nem gondozzák már ma a virágokat. Hiszen lehet azt ma már pénzért is venni. Mindent lehet venni pénzért. Virágot is. Messze idegenből valót. Mert ha nem adnak a virágért két, három, öt és én nem tudom mennyi forintokat — az nem is virág. Az nem becses, nem kedves. Kertből, önkezünkkel nevelt virágokkal ma már csak — azt is ritkulva — az elmaradt, — parasztlegények kedveskednek. A leányok csakhogy nem némákká lettek. Csüggetegen hajtották le fejüket. Mint a virágok, mikor az.égő nap leszegzi őket. — Nem úgy volt ám a mi leánykorunkban, — folytatja nagyanyó. Akinek szép virágai nem voltak, azokat nem is vették leányszámba. Mert azt tartották, hogy aki a virágot nem szereti, — szép leány, jó leány nem is lehet. — Úgy is van az, nagyanyó — mondotta a legkisebb leányka. — Nekünk nem volt diszkötésü, virágos emlékkönyvünk sem. Nem is tudtunk olyan czifra szavakkal hízelegni egy-egy virágnak. De azért ismerjük ám a virágok nyelvét. Jelentésüket is. — Szép jelentésük volt? — Vannak leánykáim. Oh, például a rozmaring. A rozmaring — leánykáim. Az ősz asszony szemében megrezzent a köny. Majd végigomlott ránezos arczán. Úgy látszik, ez a virág mélyen beleszántott a leikébe — szivébe.' — Mikor a fiatal ember egy-egy rozmaring birtokába jutott, micsoda büszkeség, Önérzet ömlött el az arczán. Nem adta volna oda a félvilágért. Szegény, jó uram . . . sóhajtott az Öreg. Szegény, jó uram — Hát a nefejtset szerették a férfiak ? — Szeretett a fiatalság minden virágot. — A rózsát is ? — A rózsát is. Oh a rózsa! A virágok királynéja. Újra egy emlék ujul meg a nagyanyó lelkében erre a virágra. — Talán még most is meg van egy levele a Rózsás Kertemben. Mert akkor nem a drága karpereczek, diszalbumok, meg a szagos parfümok járták. Egy kis csinos csokor .. . Sőt egy száll virág becsesebb, kedvesebb voll, mint a drága ékszer. Akinek a leány virágot adott, az a virág meg volt 'ám becsülve. De nem is adtunk ám — mindenkinek. Nem osztogattuk — olcsón. Szegény jó uram. Mikor először kapott tőlem’egy kis száll virágot, akkor tudta meg csak, hogy igazán és csak őt... egyedül szeretem . . , CSAPD LAJOS SZATMÁR, Deák-tér 7., (I. emelet). /\ mfiRÄNßil PAPI- Magyar díszruhák, Polgári ruhák, V/ Mindennemű öltöny készítésénél a fősulyt az lJU U \J 11 fi iv vl U 1 ni 1 t\ • mii íj »•!_ T 11 !zl. olodono ovohóo óo fínrtm l/inífnlwn fnl/fnfnm ÉS POLGÁRI SZABÓ Papi öltönyök, Libériák, Reverendák, SzarvasbőrCzimádák, nadrágok, Palástok, fövegek, Bőrkabátok készítését elvállalom. elegáns szabás és önöm kivitelre fektetem, a mellett teljes kezességet váltatok szállítmányaim valódi szine és tartósságáért. Nagy raktár honi és angol szövetekben. /S Tisztelettel CSAPÓ LAJOS, szabómester.
