Heti Szemle, 1908. (17. évfolyam, 1-52. szám)
1908-03-04 / 10. szám
„HETI SZEMLE 8 Szatmár, 1908. raárczius 4. A múlt évi máramarosi botrányhoz. „induktiv“. (Sok egyes esetből általánositó módon) azon elveket, melyektől aztán iidvöt, áldást, változást, ellenhatást . . . uj, Krisztusi nevelést vár a nemzeti társadalom. A magyar nők miatyánkjává lehetne tenni ezeket a pedagógiai elveket. Hiszen a magyar nő okos nő, a sok magoltatással vonják el csak a családi életben, a tűzhelyeken komolyabb tanulmányaitól. Megcsömörlenek tőlük. A sok „francia“ szómagolás helyett vezessék be a nőt, az anyát az ő szentélyébe és mutassák meg neki, miként kelljen nagynak vennie azt, amit a gyermekekre nézve kicsinynek, érzékenynek, majd közömbösnek vett. Akkor nem lesznek olyan sok dühös mamák, kik minden tanítóban ellenséget, szerelmetes gyermekük üldöző hóhérát látják. Nem lesznek oly érzékeny anyák, kik minden félév bizonyítvány-osztás előtt patakokat simák a kegyetlen professzorok előtt. De lesznek pedagógus anyák, kik megtanítják a gyermeküket vezetni és főleg arra, hogy kell bevezetni az élötanulás titkaiba és hogy kell elvetni azokat a kínzó modern. . . szalon-leckéket. Aztán a magyar férfi ? A magyar ember született filolozofáló. Idegen tudósnak kellett felfedeznie, (mert a magyart kinevették érte), hogy Petőfinek költészete tele van bölcselő elemmel. Petőfi csak egy volt. Százan, ezren akartak — megint lenni. De én hiszem, hogy a magyar ifjú, a magyar polgár is — jól előadva neki — meg fogja érteni a népszerű pedagógiának is nélkülözhetetlen alapvetőjét, a lélektant. Próbáltam. Sikerült. Ne tessék félreérteni. Mikor a lélektanról, mint népszerű felolvasások tárgyáról Írok: csakis merő tapasztalati lélektant értek . . . Nem problémákat, melyekről egyszer Hegel ur is úgy nyilatkozott, hogy . . . egy tanítványa értette meg. A’ csuda fogja meg, az is félre találta érteni. Én látható jelenségeket, a léleknek legegyszerűbb nyilvánulá- sait értem. A természet maga-maga által szemléltető képeit, melyek iránt még a magyar parasztnak is rendkívüli vonzalma és Jó felfogása“ van. Az ilyen jelelenségek alapján és ezek által a szülők be tudnának látni abba a csudálatos kis világba . . . amit gyermeki léleknek nevezünk. Amely szebb, mint az ébredő hajnal, kedvesebb, mint a május első hasadása . . . Igen, ekkor tudniok kell majd, milyen hatást okoz ebben a csudás világban minden családi mozzanat. Egy könycsepp az anya szemében. Egy durva szó az apa ajkán . . . Egy „nincs“ szó! így csak hallják a sok prédikációkat a szülők példájáról, a pedagógiai tanácsokat, rémséges adathalmazokkal szót és szót, mindig csak szót ... és mosolyogva jegyzik meg ... — Ezeket már sokszor hallottuk. De forrásokból nem merítenek — sohasem ... * Csak aztán ez a levelem úgy ne járjon, hogy a szerkesztő maga mondja ki az ité- letetet: Szaklapba való! Ajánlva a „Máramaros“ czimü hirlap t. olvasóinak Irta: Arakszyn. (Folytatás.) Ugyan mikép fogják valaha bebizonyítani a világ előtt ellenségeink annak a különös állításnak az igazságát, hogy az emberi haladáshoz szükséges ellentétbe helyezkedni az egyházzal s ellensúlyozni annak működését? Mert ez fedi az álláspontját azoknak az erkölcsi nihilistáknak, akiknek véleményével szimpathiálni látszik a jogtanár ur, és akiket találóan lehetne szellemi züllésben leledző „fenegyerekeknek“ nevezni. Általánosságokat emlegetnek, hogy igy és amúgy döntik meg tudományos eredmények a kinyilatkoztatást, de részletesen egyik sem áll elő, hogy melyik az a felfedezés, mely ellentétben van akár Isten létezésével, akár a lélek halhatatlanságával, akár a Szentháromság-tanéval, akár a kinyilatkoztatás lehetőségével, stb. A legújabb felfedezések és találmányok is: az X-sugarak, a Rádiumelem, a drótnélküli táviratozás, stb. bizony semmi összefüggéssel nem bírnak a vallási igazságokat illetőleg, s amint Newton, a nagy természettudós, istenfélő, hivő lélek volt, tudománya felől ép úgy tehetné pl. akár a dróttalan táviratozás feltalálója, hogy naponkint a szent áldozáshoz járulna.*) A keresztény vallás biztossága a tudományok fejlődésével, a haladással szemben teljes és örök, ha a felfedezéseknek végtelen sora jön is, mivel épen szerinte Istentől van, amit ő tanít. — Az igazság olyan, mint a drágakő: ha a napsugár fényözönében állítják, akkor is, sőt annál inkább pompásabbak szépsége és tökéletességei. Az egyház elnyomni igyekeznék a tudományt ? Mért állna ez érdekében ? Vagy talán félne a tudomány általános elterjedésétől? Mi oka volna az egyháznak, hogy ettől féljen? Nem félhet, hogy szaktudósok búvárkodása olyat deríthet fel, ami megdönti a kinyilatkoztatást. Igazság nem ellenkezhetik igazsággal. Éppen ezért az egyház nem hogy nem ellensége a tudománynak, hanem örvend fejlődésének s búzdit annak művelésére. A papra nézve az egyház kötelességül szabja meg a profán tudományokban való jártasság megszerzését is, hogy mint pásztor fegyverrel jól fel legyen szerelve a nyáj védelmezésére. Sőt minden kereszténynek ajánlja az egyház a tudományokkal való foglalkozást s kötelességévé teszi azt kinek-kinek tehetsége szerint. A legrégibb szentatyák iratai lelkes magaszta- lását tartalmazzák a tudomány értékének s nagy hévvel buzdítanak annak szeretetére. Mégis akadt, aki avval vádolta az egyházat, hogy ellensége a tudománynak. VIII. De legyünk igazságosak. Lehet, hogy dr. Pap Tibor ur, mikor azt irta, hogy az egyház nem barátja a tudományoknak, talán bölcseleti, széptani és művészeti s más hasonló irányú ismeretekre, sőt még a fizikai, asztronómiai és geológiai tudományokra sem, mint inkább a biológia kérdéseire, melyek a Darwin-féle leszármazási és fejlődési elmélettel kapcsolatosak, s melyek már a szocziális eszmék és alakulások körét is érintik. Mint észreveszszük, ezt gondolja ő „veszedelmesének az egyházra nézve, s eme tudománynak hiszi ő inkább ellenségéül a katholikus egyházat. Az ő vallás elleni támadásaiból főképen két dolog az, ami legjobban kidomborodik. Egyik a bibliai teremtés-történet kérdése, másik a fejlődési és kiválási elmélet, mely Darwintól, Haeckeltől s a többiektől származik. Es itt nem hallgathatjuk el azt az észrevételünket, hogy szörnyen pikánsnak találjuk, mikor egy keresztény-hitfelekezet által fentartott intézet tanára gúnyolódik a biblia adatai fölött, támadást intéz a keresztény vallás és kinyilatkoztatás ellen s megdönteni igyekszik a szentirás tekintélyét. S még hozzá — úgy tudom — már jó ideje majd minden évben épen őt szokták igazgatójává is választani a jogakadémiának. Igen épületes az eljárás az igazgató-tanár úrtól. Az efféléért kérdőre vonhatta volna az eklézsia is. A rendelkezésünkre álló szűk téren vajmi bajos a dr. P. L által gúnyosan és könnjedén odavetett ellenvetéseknek kimerítő és tüzetes czáfolatát adni, mindazonáltal tenni fogunk néhány felvilágosító észrevételt. (Folyt, köv.) A megígért válasz. Mi nem tértünk ki az érdemleges válaszadás elől, sőt kijelentettük, hogy a jelen számban jönni fog. Magunk nem akartunk taglalásába bocsátkozni, mert egyedül a tudósítónk lehet saját szavainak legkorrektebb interpre- tátora. Annak a kvalifikálbatatlan kirohanásnak azonban képtelenek voltunk megmondani a magyar nevét. Máig is rébusz előttünk, habár az marad örökre, hogy lehetet müveit embernek ilyen semmiségért akkora durvasággal támadni. Valóságos göbkeresés volt a kákán. Itt említjük meg, hogy a „Szamos“ szerkesztősége magára vette azokat az erős kitételeket, melyeket használtunk. Kijelentjük, hogy ez nem rájok vonatkozott. Nekünk a szerkesztőséggel semmi bajunk nincs, megrovásunk azt illette, aki azt a czikket irta, sőt megbocsátunk neki is, mert „megváltoztatta módszerét“, ami azt jelenti, hogy megbánta, amit cselekedett. Bánhatja is, mert tényleg nem volt miért sárral dobálóznia. Most azonban átadjuk nagykárolyi tudósítónknak a szót, ki a következőket Írja: A „Szamos“ febr. 23-iki száma egy czikket közöl ilyen czim alatt: a „Heti Szemle legújabb kirohanása“, a melyben a Heti Szemlében megjelent és a nagykárolyi „Református hangversenyéről irt „épületes“ kritikát feltűnő épületességgel megkritizálja. Irtózunk a hírlapi vitáktól, mert a harczban az igazság pártján álló fél is megsebesül, poros, véres lesz. Ne provokáljunk harczot, a mig békés utón el lehet félreértést, vagy félremagyarázást intézni, ezt a nevetséges * Hátha teszi! Szedő. mm janis cipész Szatmár, Rákóczi-utca 26. Az 1896-iki milleniumi, az 1900-iki időleges kiállításon, az 1903-lki debreceni cipészkiállitáson kitüntetve. Van szerencsém szives tudomására hozni, hogy a helyben 15 év óta fenálló és jó hírnévnek, örvendő CIPÉSZ ÜZLETEMET folyó évi február hó 1-től kezdve Rákóczi-utca 36. szám alá. Fogarassy Sándor mérnök ur házába helyeztem át. Midőn ezt t. Címed szives tudomására hozom, egyúttal bátor vagyok becses ügyeimét felhívni arra, hogy cipész üzletemet ezúttal CIPÉSZ SZALOH1VÁ alakítottam át. Nem mulaszthatom el eddigi szives pártfogásáért köszönetemet nyilvánítani s ígérve, hogy mint eddig, úgy a jövőben is főtörekvésem leend, hogy nagybecsű megrendelőimnek legjobb minőségű anyagból készült csinos, könnyű cipőkkel és csizmákkal szolgáljak.
