Heti Szemle, 1908. (17. évfolyam, 1-52. szám)
1908-12-23 / 52. szám
2 HETI SZEMLE Szatmár, 1908, deczember 23. tápláló forráshoz ragaszkodunk az élet-halál harczán is. A lét-fentma- radás nemes ösztönével, a történelmi tradicziók kiáltó tanulságával lépünk harczvonalba, ha arról van szó, hogy hitünket és nemzetünket megvédelmezzük a nyugati barbárság, a kozmopolita láznak sorvasztó betegsége ellenében. Dicsőság Istennek — békeség a nemzetnek,, ez a mi életünk, törekvésünk. És békeséget hagyunk mindenkinek, aki nem bánija hitünket, nem hamisítja történelmünket, nem tépdeli, gyalázza múltúnkat, nem sorvasztja nemzeti jellegünket. . . Mert hitünket és hazaszeretetünket nem engedjük szétszakítani. Mert tudjuk jól, értjük, hogy hazafias, hamis jelszavakkal erre törekszenek. Erre, hogy élbe, egymással szembe állítsák a mi vallásunkat és nemzeti érzésünket. A mi józan konzervatizmusunkat és modernségünket. — Elébb vagytok katholikusok, mint magyarok — hallom sokszor. Mily logikátlan, mily gonosz beszéd ez! Mi egyszerre vagyunk katholikusok és magyarok. Mint nem választható el a nap melege annak világosságától, úgy nem választhatjuk el mi hitünket, vallásos meggyőződésünket egymástól. És addig nem leszen itt béke, inig Istennek meg nem adják azt a dicsőséget, mivel a magyar nemzet az Istennek tartozik. És nem leszen békesség addig sem, inig minket nem csak élni, de szabadon, a szabadságnak éppen az ellentáborban hangoztatott kiterjesztésével nem hagynak fejlődni. Ha a szabadság zászlójával kezükben vezetik a támadást ellenünk, mi is ennek a zászlónak birtokában védjük ám jogainkat. Ám, az ősi, igaz zászló a mi birtokunkban van. Nem mi vagyunk okai, hogy itt, ez országban nincs békeség. Nem mi vagyunk okai, hogy a nagy nemzeti munka elé kerékkötőket tesznek. Nem mi vagyunk okai, hogy csak nem akar megérkezni a nemzet számára az a nagy, az a békeséges nemzeti sátoros ünnep, mikor a magyar egymás keblére borulva, hála és öröm-köny- nyek közt mondja el a kiengesztelő, az egymást megértő szavakat: — Dicsőség az Istennek és békeség — a magyar nemzetnek. Irodalom. — Művészet, SZÍNHÁZ. „Szókimondó asszonyság.“ Városunk közönsége múltjához híven, szerdán este igen szép számban gyűlt össze a városi színházban, hogy ki-ki anyagi erejéhez mérten hozza meg azt az áldozatot, melynek a szegény Boszniába kivezényelt magyar katonák szenvedésein volna ezélja enyhíteni. Dicséret illeti az ügy kezdeményezőit, annak végrehajtóit, a színigazgatót, hogy napi bevételéről lemondott, de különös dicséretre méltó városunk hazafiasán gondolkodó közönsége, mely megértette a őzéi nemességét és sietett a kikommandirozott vitézeinknek segítséget nyújtani. Előadásul ezúttal Sardou hires színmüve : „Madame sans gene“ került színre, Kendi Boriskával a czimszerepben. Kendi igen jól játszott. Helyesen illeszkedett be a nagy szerepbe s azt elejétől végig ügyesen, temperamentummal oldotta meg. Fodor Oszkár (Lefebere őrmester) szerepében ért el közepes sikert. Említésre méltó Sipos Zoltán (Neiperg), ki szerepében hatást tudott elérni. A katona-zenekar közben hangversenyezett. Négy számot adtak elő s mindegyik szám végeztével a közönség tetszéssel és tapssal honorálta a tőlünk távozó zenekart. A rendezésre több gondot fordíthattak volna. „ Víg özvegy.“ Ez idényben első vendég- szereplés, mely alkalommal Horváth Kálmán, a debreczeni színház énekes bonvivántja Daniié gróf szerepét játszotta. Nem ért el valami nagy sikert. Játéka szép, de nem különös, hangja rekedt, erőltetett, színpadi alakja azonban valóban imponáló. Tihanyit, e szerep múlt évi személyesitőjét, csak az utóbbiban múlja felül, egyébben semmivel. A czimszerepet fíalla Mariska játszotta kelletlenül, a II. felvonás első jelenetében szépen énekelte a szólót, de általában Ballátói sokkal jobb vig özvegyet vártunk volna, erre jogot formálhattunk eddigi sikeres fellépései után. Tibor Lórin nem látszott az indispozi- tió, Somogyi (Negus) sok derültséget keltet4, úgyszintén Rónai (Zeta). « „Dollár királynő.“ A múlt színházi Saison utolsó újdonságát elevenítették fel színházunkban szombaton és vasárnap este, mindkét estén telt ház előtt. Az amerikai izü és tárgyú operetten jól mulatott a közönség. Különösen Tibor Lóra (Alizé) tette kellemessé és élvezhetővé az előad.' ' ' ' '’' '' tékával és énekével, nem 1 Mariska (Daisy Grav) is. A Érczkövi K. (Schlick Hans) és (John Couder) váltak ki. ... Az ima száll. Csend ömlik el az éjbe. De hallga’ . . . mintha csengene harang... Ezüst szavával csengve-bongva úgy hiv. . . . Megyek ... Tudom már, mit jelent e hang. A kisded Jézus elhagyva jászolát A templom-oltár szent lakába jő. . . . . . Éjféli mise van. Hivő szivekből Zsolozsma .. . ének . . . hála tör elő. . . Leszállt az éj. És bűvös fátyolában Mosolyg az égbolt milljárd csillaga. A néma csendbe hold sugára rezdiil . . . Légy üdvöz szent éj . . . boldog éjszaka. Oh jöjj. Terítsd e szennyes liálu földre Csillagsugáros, fényes fátyolod, Mert most szállt közénk a testesült Ige: Örvendj te föld ! Csendüljön fel dalod. Harsogjon, zúgjon, mint vihar danája. . . ... De csend!... mi ez... honnan száll az ének? ... Oly szép ... De lágy, mint szellő sóhajtása... ... Betévedt hangja angyali zenének . . . Kar: „Glória, dicsőség az ég Istenének“. . . És béke lent a jámbor emberek szivének. A vihar. Elbeszéli: Hock János. Harmadéve Dél-Francziaországba utaztam az Adria fiume-sziczilia-marseillei vonalán. Fiúméban hajóraszállás előtt összevásároltam a piazza Adamichon a könyvárusnál egy csomó folyóiratot és füzetet, hogy legyen mit olvasnom útközben. Első este az ágyban elővettem az egyik olasz folyóiratot, — ha jól emlékszem, a milánói Teves-czég kiadványa volt — hogy legyen min elaludnom. Lapozgattam benne. Egyszer megakad a szemem egy kis nautikái czikken. Mit is olvasna az ember, mikor odakint a tenger mormol, ha nem nautikái czikket! Hát igen ügyes, igen eleven volt az a czikkecske. Sőt azt mondom, olyan pompás népszerűsítése a hajós ismereteknek, amilyenre még alig akadtam. Tüstént megértettem belőle: mi a chronometer, mi a saxtans, mi a log. Hát legalább nem leszek itt a hajón egész falusi ember. Másnap ebéd alatt a kapitány urakkal már az idő és a sebesség mérésén vitatkoztam, s mikor csodálkoztak rajta, honnan tudom én ezt a sok műszót és mindent, megvallottam, hogy abból az olasz folyóiratból. — Mert az a czikk igazi remekmű; névtelen írója nemcsak tengerész, hanem művész is. Vajon ki lehet? A harmadik kapitány (kis barna fiatal ember) csöndesen elmosolyodott magában. Aztán kiitta a borát és fölment a hidra. Mi a manó ? Délután megcsíptem őt odafönt: — Miért mosolygott ön, mikor ama czikk szerzőjéről beszéltem ? A kapitány elpirult egy kicsit: — Azért, mert ezt a semmiséget én írtam. De én erősen gratuláltam a derék ifjúnak. Bizony kár, hogy a log-könyvbe irogat az olyan ember, akinek igy fog a pennája. Beszélni fogok a miniszterrel, hogy a tengerészeti hatóságnál, vagy a révkapitányságnál gondoskodjék számára valami szép kis nyugalmas állásról. A fiatal kapitány szerényen mosolygott: — A kollegáimnak ne szóljon tisztelendő ur. Röstelleném, ha tudnák, hogy firkálok is néha. Malfettánál vihar kapott elő bennünket. csípi) mos __ SZ ATMÁR, Deák-tér 7., (I. emelet). Papi öltönyök, Reverendák FlSORlNPrlI PAPI \í Magyar díszruhák, Polgári ruhák, W Mindennemű öltöny készítésénél a fősulyt az riuoimamiu ran ... elegáns szabás és finom kltMre fektetemt a mellett teljes kezességet vállalok szállítmányaim valódi szine és tartósságáért. Nagy raktár honi és angol szövetekben. A Tisztelettel CSAPÓ LAJOS, /\ Libériák, Szarvasbőr- nadrágok, Palástok, fövegek, Bőrkabátok készítését elvállalom. s zabóin ester.
