Heti Szemle, 1908. (17. évfolyam, 1-52. szám)
1908-10-14 / 42. szám
XVII. évfolyam. Szatmár, 1908. október 1-4. 42. szám. HETI SZEMLE POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egy évre — — — — — — 6 korona — fillér Félévre — — — — — — — 3 „ — Negyedévre — — — — — 1 „ 50. Tanítóknak ée kézmüiparosoknak egy évre 4 korona Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő BÁTHORY ENDRE. Fömunkatárs MAROSAIN JÁNOS. A lap kiadója: A „PÁZMÁNY-SAJTÓ“ A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmány sajtó“ czimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Hirdetések jutányos árban vételnek fel. Nyilttér sora 40 fillér. A. lap megjelenik minden szerdán. Ä mi mindenkire fontos. Ha van a mai világban valami, a mivel nem mondunk újat, ez alig lehet más, mint az a sulyo.s gazdasági helyzet, azok a rendkívül kedvezőtlen megélhetési viszonyok, melyekkel napjainkban ha’si^jk^tt^ífiga küzd, de a melyek különben egész Európában is elég általánosak és még mindig egyre súlyosabbakká válnak, egyre fenyegetőbbekké teszik közállapotainkat. Ily körülmények között aztán csak természetes, ha oly nevezetes fogalommá nőtte ki magát az, a minek az a neve, hogy nyugdíj. Igen, oly nevezetes ez a fogalom, és méltán, hogy például ma valaki existenciális viszonyainak elbírálásánál körülbelül mint elsőrendű szempont jön tekintetbe, van-e az. illetőnek nyugdija ? „nyugdij-képes“-e az illető ? csakúgy, mint mikor azt kérdezzük, van-e az illetőnek vagyona ? a mint hogy a nyugdij-jogosultság tényleg bizonyos vagyonnak, tőkének is felel meg. Munkájával megkeresheti valaki a mindennapi kenyeret maga és hozzátartozói részére, de előáll a roppant kérdés, mi lesz vele ha megöregszik s dolgozni nem lesz képes, vagy pedig ha előbb is, amit soha sem lehet kizártnak tekintenünk, valamiképpen munkaképtelenné, mint mondják „rokkanttá“ talál lenni ? Ha csak vagyona nincs, pedig ilyennel a mai szintén abnormis szocziális viszonyoknál fogva az embereknek aránylag csak igen kis része rendelkezik, ha csak — mondom vagyona nincs, a legrSt- tenetesebb sors vár arra is, aki egész életében becsületesen megtudta keresni kenyerét; a nyomor réme az, mely feléje integet, sápadt arczu, éhes és rongyokba burkolt gyermekek veszik körül, a kiket nem hogy nevelni nem tud, de hajlékot sem tud nekik adni ; mehet koldulni, vagy pedig élősködhetik más nyakán, s eheti a legkeseriibb kenyeret: a kegyelemkenyeret. A szegényebb néposztály tagjaira pedig leginkább ezekről szólunk, még azt sem lehet mondani : mért nem voltak előrelátók, mért nem tettek félre keresményökből örekségök napjaira ? Mert igen bölcs tanács ez, de valljuk meg, bizony azok közé a dolgok közé tartozik, melyekről úgy tudjuk, hogy mondani azokat könnyű, mert szépen hangzanak, megtenni “azonban nehezebb. Hiszen a szegényebb embereknek, mondjuk: munkásainknak, a kik két kezök munkájával keresik kenyerüket, a keresménye oly annyira szerény, hogy örülhetnek, ha abból a leg- szükségebbekről gondoskodhatnak maguk és hozzátartozóik részére, nem hogy még léire is tehessenek belőle s vágj ont gyűjtsenek. Ha nyugdija van valakinek, akkor vidáman, aggódástól menten és nyugodt szívvel forgatja a pörölyt, emelgeti a kaszát, a kapát, vagy szívja a hivatalszobak levegőjét, mert nem fél a jövőtől s tudja, hogy akármi történik, lesz mit ennie. De kát hány embernek van nyugdija Magyarországon ? Akik állami szolgálatban vannak, azoknak az állammal szemben nyugdíj-igényük van: hivatalnokok, tanítók, bírák, hivatalszolgák, börtönőrök, altisztek stb. Vannak azonban még némely működési ágazatok, testületek, melyeknek tagjai létesítettek a maguk .kebelében nyugdíj-intézeteket, ameny- nyiben volt hozzá érzékük és elegendő anyagi erejük, de bizony ezeket i - jobbára csak igen nagy áldozatok árán, aránylag terhes befizetések mellett képesek fentartani. Ezen „nyugdíj képes"1 egyénekkel azonban óriás ember-tömegek állanak szemközt, úgy, hogy ezekhez viszonyítva a „nyugdíj- képesek“ száma elenyésző csekélység. Nagy tömegek vannak nyugdíj nélkül; a milliók, a nemzet család egyeteme, akik nyugdíjra egyáltalában sehonnan sem számíthatnak, a kikről gondoskodva nincs, a kikre csakugyan az a sors vár, mint a mit föunebb sötét színekkel talán, de a valósághoz híven ecseteltünk ; a kik felé tehát a távolból a legré- miiletesebb nyomornak képe integet: az ilyen szegény emberek, ha megöregszenek, vagjr pedig idő előtt rokkantokká lesznek, siralmasan fejezik be életüket: gyermekeik, eset- leg más hozzátartozóik jóvoltából kegyelemkenyéren tengődnek, vagy pedig öregen, betegen, nyomorékon munkával kínozzák fáradt testüket akkor, mikor az már pihenést érdemelne. De akárhányszor egyenesen koldulásra vannak kényszerülve., A rettenetes kérdés megoldását az újabb kori szocziologia mindjobban az állam feladatául kezdi tekinteni, szerinte ennek feladatát képezi megoltalmazni az állam polgárait attól a sorstól, hogy ilyen siralmasan fejezzék be egykor munkás életüket, vagyis a népnek aggkori és rokkantsági biztosítása állami feladat. Hatalmas eszme, szinte széditően nagyszerű gondolat is volna az, hogy széles Magyarországon minden embernek nyugdija van öreksógére az államtól! Minden özvegy és minden árva rendszeres segélyezésben részesül! Ez kétségkívül eszményi betetőzése volna minden szocziális tevékenységnek! Csakhogy ennek megvalósítása óriási pénzügyi terheket ró az államra. Ám a külföldön találunk arra példát, hogy az állam teljesíti is a szocziálizmus ily irányú kívánságait: nem egy államban, a hol t. i. az államnak vagyis inkább a polgárságnak megfelelő teherviselő képessége azt lehetővé teszi, a munkásoknak aggkor és rokkantság esetére való biztosítása törvénykozá- silag kötelezővé van téve. így például a hatalmas német birodalomban az államilag szervezett munkás- pénztárak hatalmas népjóléti tevékenységnek az eszközei. Francziaországban az elmúlt télen örvendeztette meg az ottani közmunkaügyi miniszter a munkás világot avval, hogy ezután 70 éven túl mindenkinek nyugdija lesz, mig az angol alsóház meg éppen ezen a nyáron fogadta el a törvényjavaslatot az aggkori nyugdíjról, akként terjesztvén azt elő a pénzügyminiszter, mely szerint az állam hajlandó a 70 évet betöltött becsületes előéletű munkásnak hetenkinti 13 shilling (mintegy 13 korona) aggkori nyugdijat megadni. Betegség- és balesetbiztosítási törvényünk van már nekünk is s az alkotásért a legnagyobb magasztalást érdemli az illető kormány, de ilyen szegény országban, mint Magyarország, a hol is iparunk még annyi válsággal küzd s a fejlődés utján olyan lassan halad, ez egyelőre elég is, s a munkások rokkantsági és aggkori biztosítására, miután az iparral foglalkozó lakosság teherviselő képessége nem oly nagy, még gondolni sem lehet. Azaz, hogy gondolni éppen lehet, csak a megvalósítása ütközik nehézségbe, — hiszen ez a mi mostani nemzeti kormányunk, mikor ezelőtt hamadfél évvel nálunk a koalició kormányra jutott, fölvette programm- jába a munkások aggkori és rokkantsági biztosításának megalkotását is, azonban arról le is kellett tennie éppen az ezzel járó terhek viseléséhez szükségelt pénzügyi erő fogyatékossága miatt, A szorgalmasabb újságolvasóknak eszébe juthat, hogy Kossuth Ferencz kereskedelmi miniszter a tavaszszal tárcája költségvetésének képviselőházi tárgyalása alKrámer Jeremiás hutorraktára Szatmár----—-------— (a színházzal szemben.) _______ Te ljes hálószoba berendezés, mely áll 2 szekrény. 2 ágy, 2éjjeli szekr., 1 mosdóból. Ára 120 frt, Teljes ebédlő berendezés modern stílben, mely áll 1 kredencz, 1 ebédlő-asztal, 6 borszék, 1 szőnyeg díványból. . . . Ára 130 frt.
