Heti Szemle, 1908. (17. évfolyam, 1-52. szám)
1908-08-19 / 34. szám
4 ..HETI SZEMLE“ Szatmár, 1908. augusztus 19. 15-én következett be. A szentmisét a székesegyházban Szabó István praelátus, püspöki irodaigazgató végezte és Tóth József képezdei tanár intézett szent beszédet a hívekhez. Holnap pedig Szent István király napja lesz, mely nagy ünnepe a magyar nemzetnek is, valláskülönbség nélkül. Szent István király napja nemzeti ünnep, ünnepük is lelkesedéssel, fénnyel széles e hazában. A székesegyházban tartandó szent misére hivatalosak az összes helybeli hatóságok. 78. évforduló. Dicsőségesen uralkodó apostoli királyunk tegnap ünnepelte születésének 78. évfordulóját. Ebből az alkalomból országszerte s igy városunkban is ünnepi istentiszteletek voltak, melyeken a helyi hivatalos személyek testületileg vettek részt. Reggel fél 9 órakor a Deák-téren felállított sátorban Boschetti Andor segédlelkész tábori misét mondott, melyen a helyőrség tisztikarával együtt megjelent. Kilenez órakor volt a székesegyházban az ünnepélyes szent-mise, melyet Pemp Antal praelátus kanonok végzett. A szent misén ott voltak a különböző hivatalos testületek képviselői. Személyi hir. Kádár Ambrus dr. prae- látus-kanonok Bikszádról, Hámon Róbert pápai kamarás, püspöki titkár rokonai látogatásáról a hét folyamán hazaérkeztek. Hymen. Dr. szilasi és pilisi Pilissy István országgyűlési képviselő e hó 11-én kedden esküdött örök hűséget Budapesten geléri és makói Makai/ Gabriellának. A fényes esküvőn díszes násznép jelent meg. — Monó Ferencz sátoraljaújhelyi pénzügyigaz- gazgatósági tisztviselő a napokban esküdött örök hűséget városunkban Sereghy Sándor ügyvéd nővérének, Margitnak — Bükfalvi Papp Géza szembaton váltott jegyet városunkban Kocsis Juliska kisasszonynyal. — Dobai Dobay Károly, az eperjesi jogakadémia vivómestere Nagybányán özv. borosjenői Kádár Lászlóné leányát, Zsókát. — Kassai Kálmán nagybányai kereskedő eljegyezte Thierry Vilmos leányát Jolánkát. — Szalaczky Béla szatmármegyei nagybirtokos, budapesti lakos eljegyezte vargyasi Dániel Gábor v. b. t. t. és neje tolcsvai Korányi Malviné leányát, Anukát. — Fazekas Menyhért nagykárolyi kir. bírósági végrehajtó, múlt vasárnap délben esküdött örök hűséget Zeisler Rózsikénak. — Petruzsán János nagykárolyi géplakatos eljegyezte Müllnr Mariskát Nagykárolyban. — Tre'ger Lajos nagybányai fodrász f. hó 11-én lépett házasságra Orosz János nagykárolyi tekintélyes szijgyártómester leányával, Erzsikével. — Periinger István p. ü. számtiszt eljegyezte Walich Antal magyaróvári háztulajdonos leányát Herminát. — Lányi Dezső nyíregyházai gyógyszerész folyó hó 11-én esküdött örök hűséget Nagykárolyban dr. Czukor Lajos vármegyei tb. főorvos, máv. egészségügyi tanácsadó leányának, Ilonának. — Papp O. Kornél hiripi gör. kath. tanító szombaton d. e. esküdött örök hűséget Meder Mariska hiripi állami iskolai tanítónőnek, özv. Meder Mihályné sz. Lengyel Emilia úrasszony kedves leányának. Az esketést Pásztor Ferenc s. lelkész végezte, ki az ifjú párhoz lendületes, szép beszédet intézett. — Boksa Károly szinérváraljai adótiszt a napokban esküdött örök hűséget Vámfaluban Kre*pay Szilviának, Krespay Gusztáv tanitó leányának. Tanári kinevezés. A vallás- és közoktatási miniszter a kir. kath. főgimnáziumhoz Kurtz Sándor helyére Groza Ferencz általánosan jsmert nyélvtudóst s nagy kép zett- ségü ifjú tanárt nevezte ki. Gyászhir. Pulszky Anna, néh. Fűlszky János gör. kath. lelkész leánya, 22 éves korában Ungváron meghalt. Az elhunytat anyja, testvérei és kiterjedt rokonság gyászolja. — Jovanovits Iván ungvári m. kir. pénzügyi számellenőr f. hó 14-én éjjel 1 órakor Lúgoson elhunyt. — Özv. Matizcsák Istvánná, szül. Baumann Berta e hó 13-án 57 éves korában Nagybányán elhalt. — Szász Géza nyug. műszaki tanácsos neje, szül. Erdőssy Pitelka e hó 14-én életének 50-ik évében Egerben elhalt. A boldogultban Erdőssy Vilmos a „Szatmárvármegye” szerkesztője testvérét vesztette el. Csaknem végzetes szerencsétlenség. A városunkban keresztül haladó vasút vezetői nem nagyon figyelmesek a közönséggel szemben, épen azért szükségesnek tartjuk felhívni az igazgatóság figyelmét, nehogy ebből a mulasztásból kifolyóig végzetes szerencsétlenségek történjenek. A múlt nap Gönczy Antal gk. esperes lelkész és Hajnal László háztulajdonos egy kis futó kocsin hajtattak kifele az Attila utcán. A gyeplő a Hajnal kezében volt. Egyszer a ló megcsökönyösödött, betaszitotta a kocsit a sínpár közzé, s hiábavaló volt minden nógatás, ütlegelés, ki nem mozdult onnan, csak ágaskodott és toporzé- kolt. Ebben a kritikus pillanatban érkezett a vonat, ahonnan már 20—25 méternyiről látni lehetett a veszélyt, mert teljes erővel csengettek, de azért a vonatot nem állították meg, sőt nem is fékeztek, mert előbbi sebességével haladt. Még csak egy pillanat és bekövetkezik a nagy katasztrófa. Alig lehetett már egy méternyire a vonat, mikor a ló kikapta a sínpár közül a kocsit, igy menekültek meg utasaink a biztos haláltól. Ilyen eseiekben nem elegendő a csengetés, hanem feltétlenül meg kell állítani a vonatot. Tessék erről a vonatvezetőket kioktatni. — Dr. Kölcsey Ferenc közkórházi főorvos szintén csaknem a halál fia lett a múlt szombaton. A kocsiban ülve hajtatott fel a Verbőei utcán, a Deáktérről jött a motoros vonat is a hol a Verbőei utca betorkolik a Rákóei-utcába, a a motoros vonat elütötte a kocsit és feldütette. Szerencsére sem a kocsisnak, sem a kocsiban ülő Dr. Kölcseynek a nagy ijedtségen kívül semmi baja nem történt. A kocsi darabokra tört. Ez a hely valóságos veszedelem a motoros vonattal, mely többszöri figyelmeztetések dacára a veszedelmes kanyarulatnál a meg nem engedett gyorsasággal száguld mindig, pedig a lehetőleg lasubb menetben kellene mennie. Ott van a Ríkóci utcai áll. iskola, mely naponkint 6—700 gyermeket bocsát ki kétszer is. Ott van közvetlenül a kir törvényszék élénk forgalmával. Valóságos csoda, hogy napi rendben nincs a motoros elgázolás, mikor a vonat majdnem rendes menetben megy. Tanitó választások. A sárosoroszii rk. kántor-tanitói állásra az egyháztanács városunk fiát, Takács Pál okleveles tanítót választotta meg. — Bugyi Endre oki. tanitó a szatmári tanítóképző jeles növendéke Rakamazon választatott meg tanítónak. Templomszentelés. A láposbányai rom. kath. egyház temploma, mely a hívek befogadására elégtelennek bizonyult, Szépi Béla plébános önzetlen tevékenysége, Janov- szky József egyházgondnok fáradságot nem ismerő buzgalma, a Miksa "bánya-bérlőinek áldozatkészsége következtében négy méterrel kibővítve, uj toronynyal ellátva és szépen kifestve 32000 korona költségen Isten dicsőségére, Máriának tiszteletére felépült. Pemp Antal praelátus-kanonok, fényes assistentiával f. é. augusztus 9.-én szentelte fel. Szent mise közben Veszprémy Sándor nagysomkuti plébános lélekemelő, magas szárnyalása beszédet intézett a megjelent hivő seregek sokaságához. A szent mise végeztével a plébánián az ebéd vette kezdetét, melyen 70-en vettek részt. Ebéd alatt Szépi Béla plébános, mint házigazda tartalmas bészéddel ecsetelte a nap jelentőségét, éltetve Pemp Antal pralátus- kanonokot, Pemp Antal praelátus-kanonok először a házi gazdát köszöntötte fel, majd a Miksa bánya-bérlőinek áldozatkészségét megragadó szavakkal rajzolta s buzdítva őket a további vallásos életre, érettük ürité poharát. Majd Kende Dániel erdőmester mondott toasztot. A szív mélyéből jött szavak Veszprémy Sándor szónokot üdvözölték. — Veszprémy Sándor a házigazdát és a Miksa bányabérlőjét mint építőket éltette. Majd Szőke Béla nagybányai helyettes lelkész emelkedett szólásra, éltetve Pemp Antal praelátus-kano- nokot, mint a püspök ur megbízottját s mint olyat, akinek nemesen érző szive még most is vonzódik azon kerülethez, amelyben mint esperes hosszú időn át működött. — Ketney Mihály bányaigazgató a Miksa bánya-bérlőinek nevében mondott köszönetét Pemp Antal pápai praelátus-kanonoknak, hogy fáradságot nem kiméivé, templomszentelési szertartásait elvégezte. Toasztot mondtak még többen. A társaság, melynek szivében kedves emléket hagytak a nap eseménjmi, késő este távozott. Adományok. Dr. Lessenyey Ferenc apostoli főjegyző, praelátus-kanonok ur, a tanítóképzővel kapcsolatos Szent János Ev. templom részére három Missale Romanumot, három Missale Defonctorumot és egy egri Cerimonialet kegyeskedett ajándékozni. Isten fizesse meg a jótékony főpap áldozatkészségét! Baleset. Bay Miklós szinérváraljai főszolgabíró a minap A vasfel sőfaluba ment egy bérkocsin, mikor az ügyetlen kocsis nekihajtott egy kőrakásnak és a kocsi felborult. A főszolgabíró bokáját az esés következtében úgy összetörte, hogy hosszabb ideig csak nagy fájdalmak árán t licit a kötelességét teljesíteni. Jellemző, hogy a nép, amely imádásig szereti főszolgabíróját, értesülve az esetről, megakarta lincselni a vigyázatlan kocsist, ami meg is történik, ha maga Bay Miklós nem veszi pártfogásba. Jegyző választás. Kapnikbányai körjegyzőnek Komorócy Pétert választották meg. A választás ellenjelölt ' nélkül egyhangúlag történt. Komorócy azelőtt Erdőszádán volt KÉZMÜ- ÉS DIVATÁRU-ÜZLETE SZATMÁR, DEÁK-TÉR-■ ITT AZ ALKALOM! -------Üz let átalakítás miatt mélyen leszállított árak ! Batíszt, zefirek 12 krajezár. Kartonok ós mosódelinek 22 krajczártól. Szövetek, delinek, batisztok, vásznak, kana- vásznok és minden más czikkekben. LESZÁLLÍTOTT árak. csak rövid ideig.