Heti Szemle, 1908. (17. évfolyam, 1-52. szám)
1908-07-22 / 30. szám
,.J Szalmái’, 1908 julius 22. „HETI SZEMLE“ den bányánál. Csak idő, alkalom és imádság Kevés napok és előttünk áll a maga kedvességével, gótikus stíljével egész vonzó erejével egyházmegyénk egyik legszebb temploma : Jézusszive- Kálváriája. Ugyan miből épült'? Azoknak a jézustársasági atyáknak bizony hogy nincsenek aranybányái. Ok is az élet drágaságaival küzdenek. Mert más idők jöttének, nehezebb idők. De én mégis azt mondom, bizony hogy vannak azoknak a jó atyáknak bányái. . . Aranynál, ezüstnél gazdagabb bányái: A hívek jó szive. A szegények fillérei. A szegény asszony garasa. Egy-egy jobb módú, gazdagabb erszénye. És . . . a gyermekek megtakarított krajczárjai. íme, csak a napokban került véletlenül kezembe egy privát feljegyzés: — A szatmár-németi-i püspöki róm. kath. fiú népiskola növendékeitől az 1907—8. iskolai évben a Kálvária fölépítésére összeadott 63 koronát tevő fillérek összege. (T. D.) Egy darabka az aranynál, ezüstnél értékesebb bányából. Érdekes lenne a többi darabkák szemlélete. Az életnek, az érzéseknek, a sziveknek, a nemes lelkeknek szemlélete. Az ártatlan gyermek lelkemegnyilvá- nulása. Azoknak a bányáknak gyöngyszemei. íme egy másik darabja annak a bányának : — Czikke (Hám Kálváriája) olvasásának hatása és gyermekkorom legédesebb emlékezetére ott a Kálvária kertben, fogadják — e 200 koronát. (S.-A.-Ujhely. A. Berta.) És igy tovább . . . tovább . . . Lassan, de biztosan müveit bánya ! Mert még sok kell. Még sok hiányzik. Már eddig is a jó Isten segedelmének jótállására vagyon szükség. De tovább ! Ez a bánya gazdagabb minállott sok lelki izgalom kimerité. Most ő a beteg s mire leánya fölépült, ő ezt már nem érte meg. Gabriella fölgyógyult. Arcza nyugodt, csak szemeiben a szokatlan fény s minden iránti közönye mutatja, hogy már nem a régi. Atyját megedzé a sok fájdalom. Most már csak leányának él, nyugalomba vonult. Vérző szívvel látta, mint változik leá- nya élő halottá. Nagyon óvta, hogy semmi ne emlékeztesse a múltra s igy reménykedett, hogy idővel talán kigyógyul. Egyszer véletlenül egyedül lévén a szobában Gabriella, kinézett az ablakon s díszes násznépet lát. Egyszerre egy gondolattól megkapatva, magára veszi menyasszonyi ruháját, fátyolét s kisurran egy mellék ajtón s a násznép után a templomha megy. Ott félrevonulva, ismétli magában az esküt. Akik fölismerték, tisztelték fájdalmát s nem akarták zavarni. Mikor szétoszlott mindenki, ő is elindult lassan, de a helyett, hogy haza ment volna, egy mellék utczába fordult és itt idegenkedve nézett körül, vájjon hol is van ? merre menjen? kell hozzá. * * * Felemelő gondolat, hogy az uj Kálvária Jézusszive imádására és tiszteletére épül... Az egész egyetemes egyház e szentsé- ges, isteni szív oltalmába van ajánlva. Az egyetemes egyházban különösebben a mi megyénk, a szatmári egyházmegye is. Es aztán mélyedjiink csak egy egy pillanatra e két nagy isteni eszmébe: Jézus szive . . . és a Kálvária. Mire van hivatva e szép, kedves hely, templom? A nagy szeretetnek, melyet Jézus keserű testi és lelki szenvedéseiben mutatott gyakori, mindennapi szemléltetésére. Az öt szent seb tisztelete figyelmessé teszi majd a hívőket úgy a szenvedésekre, melyeket Jézus testi szive, mint a lelki szenvedések székhelye érzett. Mint a sebre, melyet Jézus szive a lándzsa döfésektől kapott és a czé- lokra, melyek miatt az szivét megnyittatni akarta. Arra, hogy ez a szív azon forrás, melyből a drága vér, megváltásunk valódi ára, kifolyt; minthogy ez a vér a szív átfúrása folytán utolsó cseppig kiontatott. így ezen átszűrt szív a legbensőbb és legnemesebb része az áldozatnak, melyet Krisztus testével és vérével hozott érettünk. A Kálvárián. Ez a szív forrása lett annak, a mit szentséges atyánk a világnak hirdetett: A lelkek renaissance-ának. A lelkek megújhodásának. Jézus szivében és szivéért. . . Úgy is tudjuk már, hogy nem az emberi ér- j telemben van ma baj. Az értelem kész, csak a szív erőtlen, lágy, az anyaghoz tapadó. A szivek idegenek, lelketlenek egymás iránt. Szivet ma hiába keresünk, nem találunk. . . Itt lesz előttünk Jézus szentséges szive. Ez a szív, melyből kiáradó erő, szeretet, meÉszrevette őt néhány utczai gyerek, akik kiáltozák : — Egy szökött menyasszony, fogjátok meg! s ő futásnak eredt . . . Aztán egy-egy pillanatra megáll s szaggatott szavakkal beszél magában : — Üldöznek! Hozzá menekülök! — suttogá. És a temetőnek irányzá futását. Már lábai alig bírták, pedig senki sem üldözé.J A temetőbe érve, egyenesen jegyese sírjának tart. Ott ráborul a hantra s beszél a sirhoz : — Bélám! Bélám! Szabadíts meg, mert üldöznek! . . . Osszeroskadt. Szenvedő, zaklatott szive örökre megszűnt dobogni. Atyja és a keresésére indult személyzet ott találták élettelenül, jegyese sírjára borulva. Melléje hántolták és virágokkal ültették be a két sirt. A virágok ott nyílnak a sírokon szépen. Alkonyaikor összehajolnak s bus meséket suttognak egymásnak . . . 3^ leg és tiszta, mint a napfény, melyben az újjáalakító szellem csupa tavaszi illat. . . Isten maga varázsolta a világba, mert a megváltás müve, melyet végzett a Kálvárián, szintén isteni volt. * * * Nincs kétség benne, hogy e templom jövendő hivatása nagy és általánosabb leszen. A szatmári egyházmegye hitéletének gyújtó pontja. Forrás, melyből táplálkozni fog a megye hitélete. Zarándokhely, hova a legtávolabbi hitközségből is seregleni fognak. Ez az öt vármegyéből álló nagy s szép szatmári egyházmegye Jézus szent szivéért, a nagy Hám szellemének ótalma alatt meg- cselekszi azt a századokra szóló hitéleti eseményt, hogy . . . Jézusszive-Kálváriáját ezentúl az ö lelki vágyódásának, sokszor epedve óhajtott zarán- doklási vágyának megfelelő, hatalmas, méltó középpontjává teszi. Ahová vágyódni fog az ártatlan gyermeksereg. És emlékezni fog zarándoklásá- nak mozzanataira későbbi életének viharai közt is. Ahova elhozza az édes anya önfeláldozását, örömét, szenvedéseit és reménységeit egyaránt. Ahova a munkás ember eljön tanulni, miként értékelje, fogja fel verejtékét, küzdelmeit. Ahova sóhajtással eped ... talán utoljára, az aggság lépcsőin járó öreg. .. Mind . . . mind Jézus Szive oltalmáért, segedelméért, megújító balzsamáért . . . Igen, az ilyen jövő képe meredez biztatóan felém. És ahol a jövő képe ilyen, ott csügge- désnek helye nincs. Az a bánya, melyből eddig, toronymagasságig felépült az a szép templom . . . uj ereket fog nyújtani. Az egész megyéből. Gazdagok erszényéből, szegények szivéből, garasaiból, gyermekek adományaiból. Fennakadni nem fogunk! Ne legyen tehát egyetlen kath. hivő a megyében, kinek fillére ebből a templomból hiányozzék . . . Legyen ez a templom, Jézusszive-Kál- váriája édes mindnyájunk kálváriája, ahol gyötör ugyan a szenvedés, de gyötörve boldogít. Lelkünk, erőnk, bizalmunk, hitünk, reményünk és szeretetünk — feltámadásával. HÍREK. Hátralékos előfizetőinket tisztelettel kérjük, szíveskedjenek előfizetési dijaikat kiadóhivatalunkba beküldeni. Személyi hir. Dr. Kádár Ambrus prae- látus-kanonok vasárnap több heti tartózkodásra a bikszádi fürdőre utazott. Elhalt plébános. Mezőpetri község érdemekben gazdag jó öreg plébánosa Brázay János e hó 17-én délelőtt hosszas szenvedés után 79-ik évében elhalt. Már hetek óta lehetett hallani, hogy igen roszul van és élet- benmaradásához semmi remény sincs. Nap- ról-napra gyengült, végkimerülés oltotta ki munkás életét. Hosszú időn keresztül volt plébánosa Mezőpetrinek, 42 évig működött ott híveinek szeretetétől és tiszteletétől környezve. A boldogult plébános 1830. márczius 21-én született a szabolcsmegyei Ujvencsellő KÉZMÜ- ÉS DIVATÁRU-ÜZLETE SZATMÁR, DEÁK-TÉR ■ ITT AZ ALKALOM! "" Üzlet átalakítás miatt mélyen leszállított árak! Batiszt, zefirek 12 krajczár. Kartonok ós mosódelinek 22 krajczártól. Szövetek, delinek, batisztok, vásznak, kana- vásznok és minden más czikkekben. LESZÁLLÍTOTT árak. csak rövid ideig.