Heti Szemle, 1908. (17. évfolyam, 1-52. szám)
1908-07-08 / 28. szám
HETI SZEMLE Szatmár, 1908, julius 8. 9 állam nyújtani akar. De ez mindenesetre attól függ, miképpen fogják városunk vezető emberei képviselni azokat az érdekeket, melyek az eldöntésnél a mérleget hivatvák javára billenteni. Gondunk legyen tehát ezen nagy fontosságú ügy fejleményeire, hogy kellő időben ott legyünk, midőn cselekedni kell. A biztosítás. A fejlődés és újítás korát éli ma Magyarország. Mindenféle újítás és fejlődés teherviselést von egész természetszerűen maga után. Ezt a teherviselést leginkább a kis existentiák érzik meg. Minden számottevő tényezőnek erkölcsi kötelessége odahatni, hogy a társadalom zömét képező kisemberek elkerülhetetlen s önként előtérbe nyomuló teherviselésén könnyítsen. Erre igen sok alkalom kínálkozik bár, de sajnos az olyanok, akik egyéni tulajdonságaiknál fogva előkelő állást töltenek be, vagy anyagi körülményeiknél fogva a kisemberek körén kívül esnek és élnek, legnagyobbrészt kivonják magukat az újításokkal szorosan összefüggő szervezkedés irányítása alól, biztonságuk tudatában nézik a kicsinyek vergődését. Tisztelet a kivételnek. Ilyenek azonban kevesen vannak, pedig megfor ditva kellene lenni, hiszen noblesse oblige. Nem czélja ennek a czikknek az újításokkal összefüggő teherviselések felett akadémikus fejtegetésekbe bocsátkozni, csupán a mindennapi megélhetéssel szorosan összefüggő biztosítási kérdéssel kíván foglalkozni néhány szóval, a napról-napra emelkedő teherviselések megkönnyítése czéljából. Nem csak egyeseknek áll érdekében megszerzett vagyonának minden eshetőséggel szemben való megőrzése, biztosítása, hanem magának a nagy társadalomnak is azért, mert egyesek vagyonának biztonsága az alapja köz- gazdasági jólétnek, boldogulásnak megelége- désnekésaz államélet harmonikus munkájának Magyarország tekintélyes-emberei közül igen sokan nehány évtized előtt biztositó részvénytársaságokat alakítottak azért, hogy — Vagy haragosan zöldelni, sápadni, kékülni fogsz, mint mikor vad szenvedély kezdi csatáját keblünkben . . . ? * * * Fütyöl, liuhog a gőzgép. Egy ideig még két magas töltés közt zakatol. Egyszerre, mintha elvágnák . . . előttem terülsz el csendes, nagy képe a nyugodt, magas égnek, melyről tüzesen süt le a júliusi delelő. — Itt van ő ! — Ez a Balaton! kiáltják, akik még sohasem látták. Egy kedves ifjúnak eláll a lélegzete. Szeme oda tapad. A leánykának meg köny rezzen gyönyörű kék szemeiben. Jómagam figyelem e jelenségeket, aztán végig mérem tekintetemmel tündéries tó egész nagy tükrét, mely közepén emelkedő, mint a domború tükör. És lelkemben egész gondolatfolyamat hullámzik, akár a tó csendes, sóhajos hulláma. — Szebb vagy öregem ... Ali nem . . . Ifjú vagy! Még ifjabb, mint voltál. Szelíd a tekinteted, békítő a képed. Igazság a létezésed. Isten tanúsága a gyönyörűséged. A bölcsész argumentuma a megjelenésed. Hogy van örök szép. Mindig szép. Mindig önmagában szép. Amely valahányszor látjuk ujjáteremti egész benső világunkra. Az emléket, mely hozzád fűz. Az eszmél, mit képa kisembereknek módot nyújtsanak és alkalmat adjanak bizonyos ellenszolgálmányok, biztosítási dijak befizetése által vagyonuk megőrzésére. Kétségkívül elismerésre méltó cselekedet volt ez akkor, de ma már a változott viszonyokra való tekintetből, azok a feltételek, amikkel a köz és magánérdekeiket szolgálják idejűket múlták, tarthatatlanok és közgazdasági tekintetekből károsak és az ál- lamfentartó szerényebb viszonyok között élő nép anyagi rovására esnek. Át kell a biztosítási részvénytársaságokat szövetkezeti alapokon reformálni. Hogy mennyire kívánatos volna ez: mutatja Gazdák Biztosi tó Szövetkezetének 8 éves fennállása és munkássága, így átreformálva a biztosítás nagyon sokat hagyna meg a biztosító felek zsebében. Más és sokkal előnyösebb intentiói vannak a szövetkezetnek, mint a részvénytársaságoknak. A A szövetkezetek tagjaik előnyéért dolgoznak, a részvénytársaságok pedig egyesek érdekeit szolgálják. Ez a múltban legkivált a biztosítási téren jó és jogosult volt, jogosultnak ugyan még ma is jogosult, de nem jó, sőt a biztositó felekre egyenesen káros. Ezt mindenki tudja és érzi, segíteni ezen a bajon még sem akar, pedig módjában volna mindenkinek, abban készséggel támogatna kötelességszertien minden törekvő embert a Gazdák Biztositó Szö- Vekezete. Amilyen ifjú ez az intézmény, olyan számottevő annak vagyona és páratlan a szervezése és vezetésében megnyilatkozó erkölcsi erő és tisztesség, a mi mindenféle tőkénél többet ér. A laikus közönség azt hiszi, X vagy Y biztositó részvénytársaság, mert nagyobb a vagyona több biztosítékot nyújt a biztositó felek részére, mint a minőt a kisebb tőke és vagyonnal rendelkező intézetek nyújthatnak. Ez tévedés. A biztosítási eljárs minden jól vezetett intézetnél azonos kell, hogy legyen és igy helyes. Ez pedig abban áll, hogy mindenik iparkodik megválasztani rizikóját és azon van, hogy minél szélesebb körben ossza el a magára vállalt koczkázatát a viszontbiztosítások révén. Ebből tehát önként következik az, hogy biztosság szemviselsz. A gondolatot, mit úgy szakasztasz ki lelkemből, mint Mózes vesszője — a forrás vizét. Hát maradjatok csak ti ott a nagy világ zajában. Én kebled hullámaiba ereszkedem csendes Balaton! S te szelíden simogatod idegeimet . . . Az öreg Korányi, itt nyaraló büszkeségünk, nagynevű orvosunk tudományos érvekkel bizonyítja, hogy a Balaton vize határozottan viliódzik. Villanyoz tehát. Nekem nem kell, hogy bizonyítsa. Érzem. Megifjit, meggyógyít, tavaszt visz a lelkembe. * * * Ebédelünk. Vihar sóhajt a távolból. Még csak a házi gazdám tudja; mi lesz. Egyszer csak mosolyogva mondja: — Már haragszik ! — Már háborog . . . Felállunk. Magaslatról nézzük haragos sodrait. Majd a hullámok ezzel tornyosulnak. Villámlik . . . Csattog. Megered a zápor. Minden . . . Hullámzó Balaton tetején Csolnakozik egy hajós legény . . . Csak kevés idő kell. íme ismét kék az ég. Csendes, fönségesen szép a mi kedves tündérünk — a Balaton. (Balatonföldvár.) pontjából minden reálisan vezetett biztositó intézet egyformán jó. De igazán az a biztositó intézet jó, amelyik legkivált a kisembereknek legtöbb kedvezményt nyújt. Legtöbb kédvez- ményt pedig a szövetkezeti alapon szervezett biztosítási intézetek nyújthatnak. Ezért kellene a meglevőket olyan alapokra fektetni mint a minőn a Gazdák Biztositó Szövetkezete nyugszik. A legtökéletesebb az lenne, ha az összes biztosítási üzletágakat állami kezelésbe vennék át. Ha el lehetett venni megfelelő kártalanítások ellenében a magántulajdonokat képező regálékat, miért ne lehetne a biztosításokat államosítani. Ha azután maradna egyik másik intézetnek nagy vagyona alapíthatnának azok segélyével nagyipara vállalatokat. Sok felől hangoztatják, hogy ez sohasem fog megtörténni, azért mert hatalmas magánérdekbe ütközik. De hát a magánérdekek előbbre valók, mint az állam érdeke? Nem lehet messze az az idő, amikor ezt a kérdést igy fogják megoldani. Természetesen jobb volna előbb, mint később. Legalább akkor hamarább megszűnnének azok az anomáliák, amelyek a mai biztositó intézetek égise alatt, merem állítani az intézetek ve- vezetőségeinek akaratán kivid, sőt tilalmuk ellenére, lépten-nyomon előfordulnak, a létért küzdő és mindenáron üzletet csináló alkalmazottak részéről. Nem lehet egyetlen ember a hazában, aki el ne ismerné és be ne látná azt, hogy a biztosítási üzlet szép tiszta, ha tisztán kezelik és feltétlenül szükséges üzletág és mégis mit látunk és tapasztalunk, azt hogy erre a térre nálunk nem éppen az elitje megy az embereknek. Az igaz, hogy itt pontosságra, szorgalomra és tevékenységre van szükség, szóval dolgozni kell. A dolog pedig sok embernek nem kenyere, ez pedig onnan van, mert sem az iskolák, sem pedig a társadalom más intézményei az ifjúságot a munkához nem szoktatják. Léhán könnyen engedik élni a fejlődő embert, a maga és a társadalom rovásáfa, léha élet természetes következménye az elzüllés és sok esetben az öngyilkosság. A legtöbb öngyilkosságot a rossz nevelésnek lehet tulajdonítani és azon félszeg gondolkozásnak a mi a társadalomban meg van, hogy inkább megy egy kishi- vatalnok gyermeke is 60 koronás dijnoknak, mert ott „Tekintetes urnák“ csúfolják mint éppen biztosítási hivatalnoknak, kereskedőnek, vagy iparosnak. No hát ez egészségtelen állapot, ezt orvosolni kell, az orvosa pedig nem lehet más, mint a társadalom. Ma már nem derogálhat magán embereknek biztosítások szerzésére vállalkozni, hiszen erkölcsi testületek is kezdenek azzal foglalkozni. Ez utóbbinak két előnye van első az, hogy az erkölcsi testületek révén szerzett tömeges biztosítások után jutalék fejében szép összeg verődik össze, amit nem egyesek kapnak és költenek el, hanem azt bizonyos czélok szolgálatára rendelik. Ilyen tevékenységre vállalkozott legutóbb a gör. keleti szerb nemzeti egyház, és az Orsz. Kath. Magyar Iskolaegyesület, amely ebből a munkásságából befolyó jövedelméből szegény iskoláit és tanintézeteit akarja segélyezni. Ez nemes és értékes törekvés. Bizony ha azt akarjuk, hogy jó iskoláink legyenek az egész társadalomnak össze kell fogni, mert az téren mutatkozó hiányokat, gróf Apponyi maga is elismerte, az állam egyedül pótolni képtelen. Nem lehet kibeszélni semmit. Használ a szegény elfoglalt népnek az, ha valamely erkölcsileg kifogástalan és minden tekintetben megbízható testület veszi kezébe
