Heti Szemle, 1908. (17. évfolyam, 1-52. szám)
1908-06-11 / 24. szám
o HETI SZEMLE Szatmár, 1908, junius 11. Falussy a néppárt ellen. Falussy Árpád főispán ur a saját tulajdonát képező „Szatmárvármegye“ legutóbbi számában gyűlöletes hangú goromba támadást intéz a néppárt ellen, az Apponyi és Molnár közti állitólágos, de már mindkét oldalról leczáfolt összeszólalkozás takarója alatt. Tudnunk kell, hogy e ezikk vasárnap reggel jelent meg, a czáfolatok pedig csütörtökön és pénteken, tehát nyilvánvaló a szemensze- dett roszhiszemüség a dolognak a néppárt elleni kirohanásra való felhasználására. Ez az eljárás a főispán részéről mindenképen incorrect mencsak, mert valótlan dolgot, annak valótlanságát tudva használ fel, hanem mert megszegi a kormánya iránt köteles hűségét, mikor a kormány egyik részét tevő pártot saját orgánumában támadja. Mikor Falussy Árpád ur Szatmárvármegye főispánjává történt kineveztetését elfogadta, tudta, hogy nem a függetlenségi párt, hanem a koaliczió van kormányon, tehát ő épen úgy főispánja s bizalmi embere a néppártnak, mint a függetlenségi pártnak. Ez alapon kérdezzük meg az elfogulatlan és correct gondolkodású embereket, hogy olyan támadást mint a „Szatmárvárrnegyé“ben megjelent ezikk, intézhet-e egy párt bizalmasa az illető párt ellen ? nem-e él vissza az illető a a bizalommal ? nem sórti-e meg az úri gavallériát, mikor a párt kézéből is kapott állást ily módon használja fel a párt ellen. Itt a legfőbb ideje, hogy végre az illetékes tényezők tudomást vegyenek Falussy főispán ur kormányzatáról, mely minden, csak nem koalicziós, a mely állandóan és jobban üldözi a néppártot, mint az a Nagy László-féle szabadelvű kormányzat, mellyel a párt mint ellenzék állott szemben. A koaliczió vezetőinek egyszer csak be kell látniok, hogy tűrhetetlen dolog, mikép egy bizalmasuk, egy főispán, egy közöttük levő koholt konfliktust, melyet még ha meg is történt volna, inkább titkolni volna kötelessége, közhirré tegyen és egyik vezető államférfiu s annak pártja ellen gyűlöletes kifakadások alapjául felhasználjon. Ezenfelül még egy más indokból is minősíthetetlen a főispán eljárása. A „Szatmárvármegye“ ezrekre rugó subventiót élvez és pedig nem a függetlenségi párttól, hanem az államtól attól az államtól, mélynek adófizető polgárai a néppártiak is sőt a melynek kormányzatában is részt vesznek. Ha Falussy Árpád urnák nem derogál elfogadni az államtól subventiót a melyben benne van a néppárti polgárok pénze is és a melyet egy oly kormány ad, a melynek a néppárt is tagja, akkor tessék dolgozni mindenkinek, kinek pénzét élvezi egyformán. Természetesen a néppárt nem reflectál dicséretre a Falussy Árpád ur lapja részéről, de azt igenis elvárja és joggal elvárhatja, hogy a közpénzből fen- íartott lap ne használtassák fel ellenében. Szabó Albert. Heti — Levél. A sajtó áldozatai. (bg) Régi, ismert mondás, hogy a sajtó nagy hatalom. Az irás, melynek hordozója, gyors terjesztője, vonata a nyomtatott betű lett . . . már a nyomtatás feltalásának első idejében megkezdette hóditó útját. És mentői tökéletesebb a nyomtatás teknikája: annál jobban, általánosabban éreztette hatását, térfoglalását, visszatartóztathatlan hódításait ... Hódítását kettős irányban. Jó és rossz irányban. Áldását és átkát. Mert a sajtó egyformán szolgálatába áll a jó és rósz szellemnek. Az igazságnak és hamisságnak egyaránt. A viliágosságnak és sötétségnek. A megnyugtató békességnek és a társadalmi erupezióknak. A tiszta örömöknek és nagy, mérhetlen fájdalmaknak, lelki viharoknak és testi enyészetnek. Az irás hatalma, a betűk közvetítő szerepe nálunk azonban csak most, néhány évtizede vagy talán szorosabban egy-két évtizede áll előttönk a maga mérhetetlen nagyságában és közvetlenségében. Mikor már a nép egyeteme is olvas. Mikor a néplélek úgyszólván összekapcsolódott a sajtó termékével. Az újságokkal különösen. Az újság ma éppen olyan szükséglete már a közönségnek és ebben magának a népnek, mint a levegő. Mindennapi kenyere. Nem csak tápláléka. Több. Szórakoztatója. Idegeinek mindennapi izgatója. Akár egyes népeknek a mákony, a dohány, a kávé, a szesz, mely nélkül élete sem képzelhető. És ebben összpontosul az irás hatalma. A sajtó befolyása, az- újságok, könyvek, füzetek rendkívüli, legtöbbször suggessziv befolyása. A szerető édes anyának, a hitvesnek, testvérnek jó, barátnak befolyása, hatása eltörpül ... az újság, a nyomtatott betűk hatása, befolyása mellett. Jó nevelés, tisztes családi származás, csendes, normális vérmérséklet, szépen, a lélek törvényei szerint alakuló jellem . . . mind mind a sajtó hatalmába kerülhet. A társadalom, a nemzet értelme, érzelme, akarata . . . egészen béklyójában van. Olyan a napi sajtó természete, mint bizonyos betegségeké. A betegségek némelyike is mindig a szivet keresi. Oda igyekszik, ott akar megtelepedni. így van a sajtó is. Különösen a regények, újságok. Vagy az ember képzeletét igyekszik hatalmába, bűnös befolyása alá keríteni. Ha ez sikerül? Utánna bomlik az értelem, az akarat ... Az ellenálló erő . . . gyenge, tehetlen rabszolgává válik. Ez a sajtó a hírlapok hatásának általános lélektana. Akit egyszer megkörnyékez . . . annak elveszi ítéletét. . . magához ragadja akaratát. Az ő lapjának bábja leszen. Majmolója, utánzója gondatlan érzelemben és cselekedetben. S ha igaz, hogy a lélektan már meglevő törvényeit is a tapasztalat, az előttünk lefolyó jelenségek világítják meg legjobban, legbiztosabban . . . úgy ezen jelenségekkel is szolgálhatunk. Száz számra. Mindennap, íme, Jeközlöm“ a legújabb esetet. (Azóta már bizonyosan van más és csattanósabb is.) — Minap tárgyalta a debreczeni esküdtszék egy vézna tizennégy éves kis lelenczleány ügyét, aki majdnem hihetetlen bűnnel volt vádolva. A vád szerint gazdájának pár hónapos csecsemőjét bosszúból felakasztotta. Kíváncsian várták a tárgyalást. Az elnök megkérdezte a vádlott leánykát: — Honnan vetted te erre a rémes tettre a gondolatot. Tudatában voltál, hogy mi lesz a következmény ? A leány, aki nagy értelmiséget árult el, fiatal kora, hiányos nevelése daczára, rendkívül okos, szellemileg fejlett. írni, olvasni, folyékonyan, nagyon szépen tud, bár csak három elemi osztályt végzett igy válaszolt: — Nem igen tudtam én, hogy ide jutok. Gondozó apám hordatata a „Népszavát“. Én mindig elolvastam. Nagyon sok gyilkosság, rablás volt benne. Hát én is igy cselekedtem. Azt hittem, hogy csak az fog következni, hogy bele kerülök abba az újságba. Az meg nem olyan baj, mert kiírják abba az Istent és Jézus Krisztust. íme, mondom- egy eset a rengeteg sok ezerből. A tultengésbe vitt gyermeki képzelem. A képzelem hatalmába keríti az összes lelki erőket. Azóta elnyomja még a természeti érzést is. ,Az ártatlan csecsemő gondolatának egyetlen világos elemét nem tudja többé kiváltani. Előtte minden összefolyik. Csak egy . . . egyetlen egy kép vezeti. Az, amit a megromlott, teljesen tönkretett képzelem tár eléje . . . Hogy ő is belekerül az újságba, Mint sok más, kikről olvasott . . . Akik any- nyira vitték, hogy . . . újságba kerülhettek. . . . Mikor ilyen eseteket olvasok, mikor napról-napra látom a sajtó rettenetes pusztításait, eszembe jut a kép, melyet a Kereszténység és Korunk lánglelkü Írója, Bougaud Emil fest le egy csata színhelyéről. — Fölkerestem a harezmezőt. A temetés előtt az árók partján úgy amint jöttek, halomra rakták a sötét, komor hullákat, melyeknek arczán még ott ült a végső érzelem kinnyomata. Azoknak kivált, kik szivén találva, rögtön meghaltak, még homlokukon ül a büszkeség, harag, csatakedv. Meglepő ellentét kép még most is előttem lebeg egy sugár, ritka finom vonásu fiatal harezos, kit a golyó mellén talált. Szeme, szája nyitva maradt, mintha szólni akarna. Keresztbe feküdt egy fiatal, szőke szelid arczu katona felett, ki behunyt szemekkel aludni látszott. Ezek örökre egyesültek a nagy békítő, a halál karjaiban. Innen néhány lépésnyire egy vasúti hid alatt, gazdátlan fegyver mellett nyitott tarsolyát pillantok meg. A szél a kiesett könyvecske leveleivel játszott. Fölveszem a könyvecskét, melyben katonai piszkos, istentelen dalok, majd egy képzelhető, legocsmányabb, legtrágárabb történetre akadok. — Szegény gyermek ! Csatába indult, tarsolyájában ez ocsmányságokkal. Ez volt utravalója. Záporként hullottak könyeim. Úgy tetszett, mintha Francziaország temetéséről jöttem volna, mert arra gondolák, mint serénykednek szívós kitartással Francziaor- szágot megrontani, tönkretenni. Musset Alfréd hires szavai jöttek ajkaimra. — Voltaire ! nyugodtan alszol ? ... A magyar nemzet ifjúsága . . . fiuk és leányok is csatába indulnak. Az élet csataterére. És mi itt állunk a társadalom nagy csatájának színhelyén és szomorkodva látunk az élet útjainak mentén elesett, szivén talált áldozatokat ... És látjuk közöt- tük-mögöttük heverni a szennyiratokat, a a képzelhető legocsmányabb füzeteket, leglelkiismeretlenebb nyomtatványokat, újságokat . . . Szegény gyermekek ! Csatába, az élet nagy csatájába indultatok . . . Ez a ti utravalótok ? — Magyar Voltairek nyugodtan alusztok ? Mikor igy teszitek tönkre ... az ifjúságot és rontjtátok meg Magyarországot ? HÍREK. Főpásztorunk jobban van. Főpásztorunk betegségében pénteken kedvezőtlen tünetek mutatkoztak, ami aggodalommal töltötte el egész környezetét. Magas fokú láz mellett deliriumos jelenségek léptek fel, mire az orvosok azt mondják, hogy ilyen magas korban hasonló lázas betegségeknél szoktak előfordulni, de aztán nyomtalanul eltűnnek a láz csilapultával. Tényleg úgy is volt. Vasárnap már nyugodtabb volt O Méltósága, a láz csökkent, ereje és étvágya növekszik, s azóta napról-napra javul. Most már bizonyosra lehet venni, hogy a jó Isten kegyelme megtartja egyházmegyénk számára szeretett főpásztorunkat.
