Heti Szemle, 1908. (17. évfolyam, 1-52. szám)
1908-05-27 / 22. szám
„HETI SZEMLE 2 De jó, használják ők, ha tetszik, nem az eredeti és igazi értelmezéssel, hanem hibás, vagyis általános értelemben a jelszót, hogy „jogot a népnek“, akkor meg előáll a második még sulyosab tévedés. Mert akkor meg hol van az alap a panaszra? Mihez nincs joga? Melyik az a jog, a melyik hiányzik, pedig megilletné a „pépet?“ Itt tűnik ki azoknak, a kiket „népnek“ hívunk, sok irányban való megdöbbentő, fájdalmas tájékozatlansága. A szegény „nép“ úgy látszik, nem igen tud arról, hogy mai világban a törvény nem ismer külömbséget ember és ember között. Nem igen , bir ő sejtelmével sem annak, hogy tulajdonképen jog szerint nem is létezik már ez a fogalom, hogy „nép“, vagy ha létezik, mindnyájan „nép“ vagyunk ebben az országban, kivéve a királyt s az uralkodó ház tagjait. A nyolczvanas években történt, hogy valamelyik budapesti járásbíróságnak meg kellett idéznie a miniszterelnököt s a miniszterelnöknek — pedig elég nagy ur — természetesen éppen olyan czé- dulát vitt a kézbesítő, mint a házmesternek, ki szintén meg volt idézve. „Tisza Kálmán budapesti lakos különbeni elővezettetés terhe alatt megidéztetik.“ Punktum. Sőt boldogult József főherczeg özvegyét is beperelték pár évvel ezelőtt s a rendes bíróság előtt folyt az ügy annak rendje és módja szerint, mivel vagyoni követelés volt ellene támasztva. Ő — a „nép“ — csak annyit lát, hogy némelyek jobb ruhában járnak, hogy azoknak, a kiket nem szokás a „nép“ közé sorozni, esetleg jobb lakásuk van, esetleg jobban telik mindenre s hogy nagyobb disz, nagyobb tekintély és tisztelet veszi körül őket és ők — a „nép“ — lehet hogy úgy gondolják, hogy mindezt legalább is a törvény állapítja talán igy meg közvetlenül. Ám mindezt ki-ki megszerezheti magának, ha vannak képességei hozzá, ha nem hiányzanak igyekezet, fáradság s egyéb kedvező körülmények, A jog semmi esetre sem hiányzik ahhoz. Miféle „jogot“ kér tehát a „nép ?“ Mi fáj tehát? A sürgetést sem Írja elő részünkre a törvény betűje, ezt a tisztesség érzésének önkéntelen megnyilatkozása hozza igy magával. Ha látom, hogy valakinek nagyobbak a tehetségei s látom, hogy nálam az illető kü- lömb ember, ezt én szívesen elismerem, mert szinte csodálom őt. A ki képzettebb s nagyobb feladatok teljesítésére képes, mint én, szívesen meghajlom előtte tisztelettel. Mindezt magamra nézve sértőnek nem találhatom, tehát nem is panaszkodom és nem kiabálok jog után. És hogyha vagyona van valakinek, bűnül ezt sem lehet talán felróni az illetőnek. Izzadni kellett azért a vagyonért keservesen és összerakosgatni a garast, miután a vagyon nem szokott az égből pottyanni. Ha pedig talán bűnös utón szerzett valaki vagyont, be kell bizonyítani. Van hatóság, rendőrség, ügyészség, bíróság, vegyék el tőle. Ha pedig öröklés utján jutott is valaki a vagyonához, jogtalanság akkor sem történt senkivel. Akkor mások izzadtak azért a vagyonért keservesen, vagy pedig ha nem izzadtak eléggé, mégis csak kellett lennie bizonyosan valami érdemnek, vagy legalább valami oknak, a miért a vagyonhoz tudtak jutni. Ha meg valaki például a harcztéren szerzett érdemet annak idején, hát az a hadakozás is minden esetre elég izzadással járt, hiszen csak az életét tette koczkára az illető a hatétség felé, hol nem égnek .villamos körték, hol nincs salak népség, hol csak az áhitat honolhat. Eltávozott a zajos városból. Ki a sudár vadgesztenyefák alá, hol a májusi est örömmel tárja szét sötét karját a koldust átölelni, hol a lég gyenge lehelete csók a sápadt arczra, hol a levélkék mozgása, trillázó rezgése édes szó s csupa szeretetet önt a meg- hasonlott kebel dühös sziszegésére, háborgó érzelmére. Nyugodt itt minden. Szerény, cáendes, alázatos, mosolygó még a fűszál is. Meglapulva, halk léptekkel közelit e hely felé a tengődő Lázár. Ide vonza pihegő keble, ide, mert megelégedetten teheti mankóját a mohás kőhöz, melyen a szűz Anya szobra áll, melynek vérpiros szint ád a misztikus fényt árasztó mécses. De ki van itt? Ki térdel a bársony imazsámolyon ? Fekete gyászruhában egy nő. Egyszerű az öltözete. Talán olyan szegény, mint a koldus. Talán még földhözragadtabb szegény? Nem tudja a biczegő jövevény. Vagy gazdag ? . . . Ilyentől fél, ismét remeg, hiszen ez elveszi imája értékét. Nem öntheti ki lelkét a boldogságos Anya előtt, eszébe jut a városi gőg, az előbb tapasztalt megvetés. Téved, ha ezeket gondolja. Miért gyötrődik igy? Imádkozik a nő is. A gazdagok között is talál vallásost és bajban szenvedőt. Lehet, hogy ez gazdagsága mellett sem könyöriiletlen, látszik, mert fohászkodik s fohásza átszeli a légkör bűzét, feltör a jóságos Asszonyhoz. — Dicsértessék a Jézus Krisztus! — köszönt a koldus a nőhöz érve félelmes hangon. És . . . a nő keresztet vet, imáját befejezi, helyét — a bársonyos zsámolyt — elhagyja. Megfogja az öreg kezét gyenge, jéghideg ujjaival s a zsámolyához vezeti. — Imádkozzál testvér a jóságos szűz Máriához! Isten veled szegény, kinek ezt adja a nyomorult grófnő. Az öreg koldus feltekint. — Isten fizesse meg, Asszonyom! . . . — s a grófnő kezét akarja megcsókolni. De hiába! . . . Elsurrant az est sötétségében, eltűnt, mint az álomkép, mint a mesebeli tündér, maga maradt egyedül a szent szobor előtt. És imádkozik az agg koldus, mert tudja, hogy megnyugvását a vallásosságban leli, hogy megnyugvás nincs a zajos életben s az alamizsnát is a vallásosság szolgáltatta neki. Átfon ja karjával a Sziiz szobrát; Mária arczán mosolyt lát és mintha hallaná a mécses perczegésében: — Hol a megnyugvás ? . . . Itt. záért. Hogy aztán az, a kié előbb volt a vagyon, ezt a vagyont inkább a gyermekének adta mint másnak, ezen csakugyan nem lehet fennakadni. Mit tegyünk tehát? Vegyük el mástól a vagyont s osszuk fel ? Akadnak ugyanis, a kik a más szerzeményére szeretnek kacsintgatni, a helyett hogy a maguk emberségéből iparkodnának megélni. Adjuk oda naplopóknak, a kiknek nincs vagyonuk s talán azért nincs, mert ők is, meg a nagy- apjok is a korcsmába hordták, a mit kerestek ? Adjuk oda nekik a más vagyanát, hogy mihamar túladjanak rajta s kis idő múlva megint csak azoknak a kezére jusson a vagyon, a kiknek szorgalma és tehetsége van ? És milyen időközönként kelljen a vagyonfelosztást megcsinálni ? De ha elveszszük másnak a vagyonát, akkor meg ezek fognak jogot kérni és panaszkodni, még pedig azt a jogot fogják kérni, birtokolhassák békében, a mi az övék. Mi fáj tehát ? mivel hogy jogot kér a „nép“. Talán több adót kénytelen fizetni a „nép“, mint az, aki nem „nép.“ ? Lám az „urak“ a magyar országgyűlésen — épen mostanában azon törik a fejőket, hogy az ne annyival fizessen több adót, a mennyivel gazdagabb másnál, hanem tizszer annyit, huszor annyit! A ki pedig szegény, még 600 koronája sincs évenkint — igy szól a tervezet — egyáltalában ne is fizessen adót az után a kevés után. S akik ezen fáradoznak, többnyire gazdagok. Pedig az is sűrűn fordul ám elő, hogy a „nép“, ámbár tagjai között rendesen igen nagy számmal vannak értelmes, szerény, józan, kiválóan tisztességes, kifogástalan, sőt bölcs egyének, mégis általában bizonyos ellenszenvvel és bizalmatlansággal, sőt gyanakvással tekint az „urak“ felé. Tudja-e azt a szegény „nép“, hogy az „urban“ — általában véve — sokkal fejlettebb szokott lenni a tisztelet az igazság iránt, fejlettebb a méltányosság és az erkölcsi érzés ? Egy urnái, ha egyszer az sülne ki reá, hogy valami kis hazugságot mondott, ez reá nézve végzetessé válhatnék, ellenben a szegény „nép“ tapasztalás szerint nem szokott annyira finy- nyás lenni, náluk egy kis hazugság, apró lopás — mint mondani szokás — meg sem kottyan. A bírósági ítéletek statisztikája is hasonló értelemben szolgáltat adatokat. Vagy arról tud-e például a „nép,“ mely elégedetlenkedik és jogot kér, hogy a jelenlegi országos kormány is, pedig ez is „urakból“ áll, mi mindent megkísérel, kieszel, állandóan a legélénkebb tevékenységet fejti ki ez irányban, csakhogy a gazdasági helyzetet főként a népre nézve mentői elviselhetőbbé tehesse. Istápol, parcelláz, telepit, jutalmaz, hegyvidéki actiót indít, állami kedvezményeket nyújt, cselédek és napszámosok részére nyugdíjról gondoskodik, stb. stb., szóval a legkülönfélébb törvényhozási rendelkezéseknek és rendeleti intézkedéseknek szinte megszámlálhatatlan sora áll évek óta előttünk, melyekkel mind az úgynevezett „kis embe____________ Szatmár, 1908, május 27. KÉZMÜ- ÉS DIVATÁRU-ÜZLETE SZATMÁR, DEÁK-TÉR us választék színes, krém és fekete szövetekből. Angol zephirek, bat Isztok, szatinok, színes és kékfestő voílekben. Vászon- és kajlavásznakban gyári raktár. Női- és férfl- fehérnemüek, ing, gallér, kézelő, nyakkendő, harisnya és sok más czikkekben. Férfi és női fehér neműek megrendelés után jutányos árban. Minták vidékre bérmentve küldetnek. Olcsó árak. Gyors és pontos kiszolgálás. Olcsó árak.
