Heti Szemle, 1908. (17. évfolyam, 1-52. szám)
1908-04-29 / 18. szám
9 „HETI SZEMLE Szatmár, 1908, április 29. a nemzet megbontására irányuló ilyen törekvést, mely feltétlenül idegen czélokat szolgál s egyedül arra alkalmas, hogy a nemzet erőkifejtésre képtelen legyen azokban a nehéz pillanatokban, midőn arra legnagyobb szüksége volna. Ne üljön tehát fel a polgárság a hangzatos jelszavaknak, hanem szivvel- lélekkel tömörüljön az egyesült pártok köré, mert csak kitartással vívhatja meg azt a nagy küzdelmet, mely a szabadság, a függetlenség feltámadásának biztos záloga. Kulturális jubileum. — Irta : Wohlnnith Ernő. — Akik szivükön viselik Magyarország elhaladásának, minden irányú megerősödésének és minden téren való fellendülésének szent ügyeit, azok örömmel és megnyugvással fognak tudomást venni a hazai keresztény kultúra elsőrangú tényezőjének : a Szt. István-Társulatnak fennállása hatvanadik évfordulójáról. Rendkívül örvendetes és fölemelő tény ez akkor is, ha csak ez esztendők hosszú sorozatára tekintünk is vissza, hát még abban az esetben, ha meggondoljuk, hogy a Társulat életében lefolyt eme hatvan esztendő a folytonosan jerősbödő életteljes tevékenységének, a visszaesést nem ismerő fölfelé lendiilésnek, a soha nem tespedő előre haladásnak volt diadalmas korszaka. 1848. május elsejétől kezdve, mikor az első felelős magyar királyi kormány hivatalos lapjában megjelentek a megerősített alapszabályok s Fogarassy Mihály, a halhatatlan érdemű alapitó, a Társulat levéltárában kegyelettel őrzött legrégibb jegyzőkönyv vezérlapjára saját kezével irta fel e szavakat: „A jó és olcsó könyvkiadó társulat 1848-ban, denütt csak egyféle állatok laknák és a levegőben mind egyféle madarak röpködnének. Ha a hegyek és völgyek mind hasonló módon lennének szabályozva. .. De tudod ám, hogy a természet mindenik osztályának, fajának meg van a maga hivatása. — Értsd meg tehát, hogy hasonló módon . . . minden nemzetnek, minden földnek, melyet hazának nevezünk . . . különleges tehetséget adott a természet, miszerintünk Isten . . . hogy magát tökéletesítvén, ezáltal a közös emberiség egyetemes haladását és igy világszabadságát is . . . előbbre vigye és birtokolja. — A világpolgárság magasabb fogalma mellett tehát fenn kell állania, mint ahogyan fennállott és fennáll a szükebb nemzetek és családok egész sorozata. Fenn kell állania ... a nemzeti szabadságnak. Petőfi nem harczolt, nem dalolt e józan gondolkodás ellen. Ő filozófus, bölcs is volt, nem csak költő. Az ő lánglelke át és át érezte a világszabadságot. . . De első hétijét hagyott éppen fajának, nemzetének az ő szivében. Szerette a nagy Alföldet, ramájus első napján nyilvános működését megkezdette.“ — Egészen a mai napig, mikor úgy a nemzeti, mint a keresztényi élet terén, irodalmi, társadalmi és hitéleti szempontból egyaránt a legjelentősebb hivatást tölti be és tekintélyes pozicziót foglal el: a Társulat fejlődése valóban a bibliai mustármag növekedésére emlékeztet. Bármily felemelő látvány és kulturhis- tóriai tekintetből mégannyira tanulságos visz- szatekintés volna is e hatvan év munkásságának részletes felsorolása, e hírlap kereteit ez messze felülmúlná s különben is e théma feldolgozása Magyarország kulturhistoriku- sának avatottabb tollát igényli. Itt csak általános áttekintést adhatunk s az egyes kimagasló momentumokra mutathatunk reá, de ez is elegendő lesz arra, hogy minden keresztény magyar embernek lelke emelődjék és reménységgel teljen be nemzete sorsát illetőleg. Működésének áttekintésénél első tekintetre szembe tűnik az a tény, hogy a Társulat soha egy szemernyire sem tért el kitűzött ezéljától, fokozott mértékben teljesiti ma is azokat a feladatokat, melyeket az alapítóktól hagyományképp nyert, lankadni nem tudó buzgósággal igyekszik, hogy a kath. irodalmat fejlessze, s hogy ezen irodalom iránt a magyar társadalom érdeklődését megnyerje. S hogy a törekvés fényes sikert eredményezett, azt élénken bizonyítja tagjainak száma, mely 1848-ban még nem érte el az első ezret s ma meghaladja már a húsz ezret is. Magyarország katholikusaihoz ará- nyitva ugyan nem mondható valami horribilisnek ez a szám, de fontosságban nagyot fog nyerni akkor, ha meggondoljuk, hogy a Társulaton kívül nincsen egyetlen olyan hazai intézményünk sem, mely csak megközelítőleg is bírna ennyi taggal. Ötezret meghaladó rendes tagjainak gárdája magában foglalja a keresztény intel- ligencziánk szine-javát s ez is annak a jele, jongott hazája bérczeiórt és lakóiért. . . Az ő képzelnie királyi sasként mérte át az egész világot, a nagy földtekét és mikor gyönyörittasan visszatért ide a hömpölygő Duna és kanyargós Tisza közzé . . . elragadtatva zengte habéros lantján : Ha a föld Isten kalapja Úgy hazánk bokréta rajta. * * * — Ládd-e mire tanít a természet. Jöjj tehát csak velem tovább . . . virágos májusnak utjain. Most nem én beszéltetem a természetet. Szóljon egy másik nagy világköltő Burnsz Róbert, aki egy derék nemzetnek is nagy poétája. — Vannak nekem — úgymond — némely kedves májusi virágaim. Aranyvirág, aztán vadrózsa. Én ezekben végtelenül különös gyönyörűségemet találom. Sohasem tudom a magányos gerle hangos nyögéseit, a vad ludak zavart kiabálásait hallgatni, hogy bizonyos megindultság ne vegyen rajtam erőt. Mondd meg barátom, minek lehet ezt tulajdonítani ? Egy darabja lennénk csak a hogy úgy a tagilletmény egy részéül adott havi folyóirat, a Kath. Szemle, mint az egyéb könyvilletmények olyan nivón állanak, melyek a müveit magyarság szellemi igényeit tökéletesen kielégítik. A rendes tagok könyvilletményei körül különösen az utóbbi években bizonyos vezető-irány domborodik ki, mely teljes öntudatossággal és határozottsággal törekszik egy hitében, erkölcsében és tudásában szilárdan megálló, keresztény szellemű vezérlő társadalom megalapozásán. Az idők szocziális szükségleteit felismerő helyes érzékre vall a négy év előtt alapított népies pártolótagsági intézmény, mely hivatva van a nép minden rétegének és legszélesebb köreinek megvinni a lelki és erkölcsi finomodást, az élet viszonyai által megkívánt tudást és igaz felvilágosodást, szóval az erkölcsi és szellemi élet éppen manapság olyannyira életszükségletet képező légkörét. Hogy mennyire szomjas talajra hullt ez a jótékony eső, mutatja az a körülmény, hogy négyévi fennállás után a tagok száma immár meghaladja a tizenötezret. A Társulat azonban nemcsak ezen a réven áll a népművelés fontos missziójának szolgálatában, hanem úgy pedagógiai, mint nemzeti és keresztényi szempontból egyaránt első helyen álló népiskolai és magasabb fokú intézetek részére kiadott tankönyvei által is. A népnevelés oltárán hoz áldozatot a „Népnevelő“ czimü tanügyi hetilapjával is, melyet az ország összes kath. iskoláinak ingyen küld meg s hogy ekként mily jelentős eredménnyel fáradozik a kath. tanítóság közjava érdekében, elegendő rámutatnunk arra a gyökeres és még mindig rohamosan növekvő életerős tanítói köztudatra s pezsgő tanítói közéletre, melynek másfél évtizeddel ezelőtt még hire-hamva sem volt, Egyéb vállalkozásai is mind mintaszerűek s a Társulat vezérczélja mind, részletükben érvényre jut. Ifjúsági iratai szinte munka nagy gépezetének? És magunkba vesszük az esetleges benyomásokat ? Vagy ez a megindultság, az a vágy a fellegeken túlra a munka lcinjai közt is azt bizonyítják, hogy van bennünk valami, ami felemel a föld göröngyein. Mit gondolsz? Én a magam részéről meghajlom a félemletes és nagyszerű igazságok előtt, hogy: van Isten! Aki mindent, ezt a pompás, tavasztól duzzadó földet is alkotta s az ember anyagtalan, halhatatlan részét is és a boldogság és kin világát a halálon és síron túl is. * * * Virágos május elő alkonyakor templom felé siet a hivő sereg. Isten házában a múlt idők tavasza, fénye dereng. Zöld lombozat, virágfüzér díszíti a szentegyházat. A buzgó lelkek a jó Isten nagy áldásaiért esedeznek. Megértik a virágok beszédeit . . . hallgatják a zsolozsmás énekeket. Te talán megállasz ajtaja előtt és azt mondod: „Én hitetlen vagyok“. . . Ne gondold, hogy magad voltál és vagy ily sivár, virágtalan állapotban. . . Mindennemű üveg-, porczellán-, lámpa- és tüköráru legjutányosabban beszerezhető az újonnan berendezett Greguss és Chrapári ^t üzletében Szatmár - Németi, Deák-tér 2. szám, (a városház mellett.)
