Heti Szemle, 1907. (16. évfolyam, 1-52. szám)

1907-08-22 / 35. szám

Szatmár, 1907. augusztus 22. ..HETI SZEMLE 3 van, melyek nagy kiterjedésüek lévén, a köz­igazgatás gyors és pontos vezetése szenved miatta. Az uj járás székhelye valószínűleg Tiszaujlak lesz. E határozatot az összes sza­vazatokkal hozták három ellen. Érdekes, hogy az uj járásnak egyik ellenzője ur. Varga János vármegyei főjegyző, a másik Fogarassy Zsig- mond orsz. képviselő, a harmadik Nagy József ügyvéd volt, ki Ugocsa vármegyének szintén igen tekintélyes embere. Autonómiai képviselőválasztás. A katholikus országos autonómia szervezésére királyilag egybehívott kongresszus, egyház­megyénkben, világi egyik képviselőjét kell megválasztaniok a Szatmár és Máramaros vármegyebeli rom. kath. híveknek. Erre a képviselőre való szavazás egyházközségünk­ben folyó hó 25-én, a jövő vasárnap reggel 8 órától 12-ig, délután 3 órától 5-ig lesz, a róm. kath. fiú elemi iskola földszinti termé­ben. Szavazó joggal bír egyházközségünk mindaz a férfi világi tagja, aki korának 24. évét betöltötte. A választók névjegyzéke a róm. kath. plébániai hivatalban megtekint­hető, naponkint reggel 9 órától 5-ig avégből, hogy amelyik szavazásra jogosult netán hiányoznék h névjegyzékből, abban való fölvételét kívánhassa. Egyházának nagy ügye iránti kívánatos érdeklődést tanúsít, aki él szavazó jogával. A belényesi mandátum. A belényesi román nemzetiségi párt Lukács László laczl'a- lusi gör. katholikus lelkészt jelölte ország­gyűlési képviselőnek. Lukács a leghiresebh agitátor volt a magyarság és a magyar állameszme ellen. Ezen a réven neve hír­hedtté lett az egész országban. Most a belé­nyesi kerület akarja ismét felszínre vetni, ha ugyan sikerülni fog. Választás a városnál. Majáik Béla súlyos idegbajára való tekintettel a várostól végkielégítést nyervén, az igy megüresedett II. oszt. irnoki állás a jövő hó 9-én tartandó közgyűlésen töltetik be. A törvényhatósági bizottságnak mindenkor kötelessége volna őrködni affelett, hogy előléptetések alkalmá­val ne a jogosulatlan protekezió és családi összeköttetések érvényesüljenek, hanem az érdemesek közül is ki kellene választania a legérdemesebbet, hogy az évek hosszú során alacsony állásokban eltöltött szolgálat végre jutalmazást nyerjen, ügy halljuk, hogy a megüresedett másod osztályú irnoki állásra Dóri László dijnok is pályázik. O a legidősebb jelenleg a dijnokok között, már 12 nehéz esz­tendeje eszi a városnál a dijnokok keserű kenyerét. Véleményünk szerint őt mellőzni nem szabad, ő a legkompetensebb ezúttal az előléptetésre. Ajánljuk megválasztásra a tisz­telt bizottságnak. Tűzoltó kongresszus. A napokban megtörténnek az első lépések a jövő évi or­szágos tűzoltó kongresszus rendezésében. A tűzoltó parancsnok közelebb Budapesten, az országos uizoltó szövetségnél tájékozódást szerzett a kongresszus rendezéséről. Minde­nekelőtt különböző hatáskörrel biró bizottsá­gokat kell megalakítani. E czélból a köz­ügyek iránt érdeklődők fölkéretnek, hogy a megalakítandó bizottságokban, azok teendő­inek elvállalásánál a bizottsági tagságot el­fogadni szíveskedjenek. Miután pedig nem­csak a tűzoltó-ügyről és szatmári önkéntes tűzoltó egyesületről, hanem a város jóhirne- vének megtartásáról és fejlesztéséről lesz szó, hogy az első lépésnek kellő nyomaték adas- sék, megfelelő puhatolózás után a tiizoltó- paranesnokság a bizottságok megalakítása iránt a városi közgyűléshez fog előterjesz­tést tenni. így a kongresszus rendezéséhez kiküldendő bizottságok megalakítása a szept­ember havi közgyűlésen fog megtörtenni. Nem lehet semmi kétség az iránt, hogy a város közönségének a nagy rendezésben való részvételre felszólított minden egyes tagja szives készséggel vállalja el a megbízatás lelkiismeretes teljesítését, melyhez városunk jóhirneve lesz hozzáfűzve! Uj főgimnázium, A vallás- és köz- oktatásügyi miniszter a piarista rend főnö­kével folytatott tárgyalások eredményeképen beleegyezett abba, hogy a máramarosszigeti róm. kath. algimnázium 8 osztályúvá fej- lesztessék. Természetes, hogy a mennyiben a rendnek ehhez anyagi ereje nincsen, az állam építteti s ezért a czime kir. kath. fő­gimnázium lesz, de a piarista rend vezetése alatt marad. Hirtelen halál. Osvát István 37 éves napszámos augusztus 15-én Németiben vir­rasztóban volt egy ismerős családnál. Mikor éjjel a miglakhatom-utcai lakására indult, útközben — közel családjának a házához — őt is meglepte a halál. Szivszélhüdés ölte meg. A járó-kelők holtan találták meg az utczán. Öngyilkosság. Vetter Ambrus nagy­bányai volt postafőnök, kit városunkban it­teni szolgálata idejéből sokan ismertek, mint értesülünk, augusztus 15-én, Nagybányán agyonlőtte magát. Boldogtalan tettének okát az ellene folyamatban volt hivatali vizsgálatban keresik, A jobb sorsra érde­mes férfin nyolcz gyermeket hagyott ma­ga után. Elégett termés. Józsefházán a múlt nap mintegy 3 ezer kereszt termés égett el a cséplőgéppel együtt. Azt mondják, hogy a gépről gyűlt meg. A termés több birtokosé volt és nagyon kevés volt közötte biztosítva. Járványos betegségok. A vörheny és kanyaró járványosán léptek fel városunkban, sőt tifuszos megbetegedések is fordultak elő." Négy gyermek halt el néhány nap alatt vör- henyben, betegen sokan feküsznek. A Tiszába fűlt. Lipey Péter tiszauj- helyi 22 éves kocsis a múlt nap lovat fürösz- teni ment a Tiszára. Fürösztés közben leesett a lóról és miután úszni nem tudott, belefult a vízbe. A szerencsétlen ember holttestét hosszas keresés után fogták ki Tiszaujlak alatt. Lajos estély. A „Szatmár-NémetiIparos Olvasó-kör“ és a „Függetlenségi-kör“ folyó hó 25-én, vasárnap a kör helyiségében Cso- konay-utca 4. szám alatt tánczczal egybekö­tött s éjféli szünetkor az iparos dalárda köz­reműködése mellett, Lajos napi felköszöntővel fűszerezett Lajos-estélyt rendez, melyre a t. közönséget tisztelettel meghívja a rendezőség. Belépti-dij: személyenként 1 K 20 fillér. Családjegy (3 személyre) 3 korona. Kezdete V28 órakor. Jó zenéről gondoskodva van. Az estély rósz idő esetén is meg lesz tartva. A meghívó kívánatra elő mutatandó. Elfogott katonaszökevény.. Fehér Mihály, in.-szigeti 85. gyalogezredbeli köz­katona, a ki 3 napi szabadságra ment szüle­ihez Felsősáradra, ezredéhez vissza nem tért, hanem megszökött. A szökött katona civil ruhában csavargóit Nagyszőlősön, a hol a katonai hatóság körözése alapján a csen­dőrség letartóztatta és átkisérte a katonai parancsnoksághoz. Kazalégés. A múlt nap Kállay Sza­bolcs szolgabiró keérsemjéni birtokán egy ötszáz kereszt búzát tartalmazó kazal a csép­lőgépből kipattant szikrától kigyuladt. A ve­szélyes tűzhöz Keér-Semjén, Nábrád és Pagyola községek lakosai kivonultak a hely­színére s óriási munkával sikerült nekik a tüzet lokalizálni. A kazal búzát azonban már semmiképpen sem lehetett megmenteni A kár igen nagy, azonban — szerencsém biztosítva volt s igy megtérül. Hamis bukás. Weise Herman halmi czipő és bőrkereskedő nagy mennyiségű áru­kat rendelt, melyeken úgy adott túl, hogy összepakolva Beregszászba vitte, ahol elzálo­gosította 10 ezer koronáért. A zálogczédulá- kat is eladta, nehogy nyoma maradjon nála a hűtlen sáfárkodásnak. A fizetés napján rö­vid utón pankrótot mondott. A hitelezők fel­jelentésére a helybeli kir. ügyészség letartóz­tatta Weiszot, ki most itt várja büntetését. Czigányok garázdálkodása. A múlt nap Genes község határában egy csapat kóbor- czigány megtámadta Csúcs Lajos, Makay László és Nagy János fuvarosokat, akik a szakácsi erdőbe igyekeztek fáért. A czigányok mindhármukat összeszurkálták és mintegy 150 korona készpénzt raboltak el a fuvaro­soktól. A mezei munkások üldözőbe vették őket, azonban eredménytelenül. A Pável fürdő gazdát cserélt. A fürdőt Osztreicher Sámuel, a máramarosszi­geti Korona szálloda bérlője és Gundel fő­városi szálloda-tulajdonosok vették meg. Az uj tulajdonosok lóvasutat akarnak Szigettől a Pável fürdőig kiépíteni. Régi bankók bevonása. A régi forint értékű bankókat tudvalevőleg bevonták, s beváltási végső határidejük ehó 31-ike. Ahol még 5 frtos és 50 forintos államjegy van, azt legkésőbb e hónap 31-éig kell bemutatni az Osztrák-Magyar Bank budapesti vagy bécsi főintézeténél, vagy a bank fiókjainál, ahol az állam jegyek helyett megfelő összegű koronaértékü bankjegyet szolgáltatnak ki. A ki nem cserélt államjegyek szeptember 1-én már érvénytelenekké válnak és ezentúl még kérvényezni sem lehet, mert az ilyen kérvé­nyeket a pénzügyi kormányzat nem veheti többé figyelembe. „Pázmány-sajtó“ (Püspöki nyomda) Szatmár. Srlesités. Fürdőzésemből és tanul- mányutamyöl hazaérkezve, fogorvosi működésein et Schlandt Jozefin asszony assistensem mel megkezdtem. Szatmár, 1907. augusztus 21. BAKCSY; fogorvos. Ä közkedvelt magyar és lembergi lengyel Zsidó Orfeum-Társulat a Wertheimer mulatóból csütörtökön, aug, 32-én kezdi a Hungária szálló kertjében vendégjátékát Weinberg Móricz és neje, Weinberg Pepi, Weinberg Anna és Kobwavitz Herman közreműködésével. A n. é. közönség b. pártfogását kérik Weinber Mórg Komáromy K. Sándor művezető. magyar rendező.

Next

/
Thumbnails
Contents