Heti Szemle, 1907. (16. évfolyam, 1-52. szám)
1907-01-30 / 5. szám
2 ..HETI SZEMLE Szatmár, 1907. január 30. rád. Hogy Lengyelt mi vitte a fent említett kompániába, az mindezideig rébus, sértett önérzet, feltűnési vágy, vagy bármi a manó, elitélendő azon nagy érdek szempontjából, melyet koczkára tett. A bihari botrány. Pár héttel ezelőtt irtuk meg e cim alatt véleményüket Bihar vármegye törvényhatósági bizottságának azon botrányos határozatáról, melylyel beszennyezte a közigazgatási tisztviselőket, kimondván, hogy magánfelektől ajándékokat elfogadniok szabad. Mi ezt a megvesztegetéssel egyértelműnek kvalifikáltuk, mint ahogy tényleg úgy is van és kifejeztük azon véleményünket, hogy e határozat megsemmisítésénél nem szabad a belügyminiszternek megállani, hanem a legszigorúbban fel kell lépni a hasonló visszaélések ellen, melyek nemcsak Biharban, de másutt is jelentkeznek. Nagy megelégelégedésiinkre szolgál, hogy a belügyminiszter is igy fogta fel a helyzetet, s az ország összes törvényhatóságaihoz a következő körrendeletét intézte: Miután a közigazgatással és igazságszolgáltatással foglalkozó közhivatalnok független, pártatlan eljárása iránti bizalom az állami rendnek lényeges támaszát és biztosítékát képezik : ezért felszólítom a törvényhatóságot, hogy élénk és hatásos felügyeletet és ellenőrzést gyakoroljon, hogy a közigazgatási tisztviselők ezen minőségükben feltétlenül tartózkodjanak attól, hogy magánfelektől ajándékokat vagy bármi néven nevezendő anyagi előnyöket és kedvezményeket elfogadjanak, ami már nyilvánosságra való tekintettel is nem tűrhető és meg nem engedhető. Ahol egyes hivatalnokok* részéről ezzel ellenkező jelenségek észrevétetnének, ezeket szigorú vizsgálat tárgyává kell tenni és azon hivatalnokokkal szemben, akiket ebben az irányban bűnösöknek találnak, a törvény szigorával kell eljárni. Ä Katholikus Tanügyi Tanács Apponyi Albert miniszternél. A tanítói fizetések rendezésének ügye arra indította a katholikus Tanügyi Tanács elnökségét, hogy jan. 24-én sürgősen rendkívüli ülésre hívja egybe a Tanács tagjait, hogy a katholikus tanítók fizetésrendezése érdekében készült memorandumot a miniszternek s a házelnöknek átadja. A küldöttséget Apponyi Albert miniszterhez szentgyörgyi Jordán K. apát vezette s a következő beszéddel nyújtotta át a memorandumot : Nagyméltóságu Miniszter Ur Kegyelmes Urunk ! A magyar katholikus tanítóságnak az elmúlt év augusztus havában megtartott III-ik kongresszusa, miután a nemzeti népoktatás emelésére irányuló legidőszerűbb tudományos padegogiai kérdések fölötti tárgyalását befejezte, a tanítóságnak szőnyegen levő fizetésrendezésének a kérdésével is foglalkozott, A kongresszus eme tárgyalási sorrendje is világosan mutatja, hogy a magyar katholikus tanítóság előtt első volt és első is lesz mindig a nevelés és oktatás szent ügye s csak ezután, csak sikeres munkájának eredményétől feljogosítva gondol arra, ami a maga személyes érdeke. ! Mindazonáltal tagadhatatlan igazság marad, hogy bármennyire töltse is be a tanító szivét és lelkét az ő magasztos hivatásának, az ő hazafias kötelességének az öntudata és szeretete, ha ólomsulylyal nehezedik vállára szinte elviselhetetlen anyagi helyzetének és a mindennapi megélhetésnek szédítő gondja és terhe, ez előbb-utóbb szárnyát fogja szegni ő nála is a lélek ideális, magasröptű törekvéseinek ! Azonban hála Istennek, Nagyméltóságod éles szeme s még élesebb elméje csakhamar fölismerte a tanítóságnak ezt a régi, évtizedek óta lelket zsibbasztó baját! És épen azért, amikor a haza jobb jövőjének előkészítése és megalapozása érdekéből egy hatalmas virágzó, lendületes nemzeti kultúrára törekedve, fokozottabb munkát sürgetett és kívánt az iskolától a tanítótól, ugyanakkor a kitűzött cél elérésének biztosítása vé gett, a tanítói fizetések rendezését, még pedig az egész vonalon, a nemzeti kultúra elodázhatatlan követelményeid sürgősen megoldandó kérdéséül állította fel! És e tényével Nagyméltóságod a legszebb jelét adta fenkölt gondolkodásának és államférfim bölcsességének ! S már azért is, bárha a nehéz pénzügyi viszonyok meggátolnák is Nagyméltóságodat abban, hogy szive vágyát követve egy olyan reformot teremtsen, amely képes legyen minden méltányos és jogos igényt kielégíteni, a magyar katholikus tanítóságot semmi sem lesz képes meggátolni abban, hogy örökre hálásan emlékezzéik meg arról, miszerint Nagyméltóságod nemes szive — tanító és tanító közt különbséget nem téve — a haza minden érdemes, minden igaz és hazafias tanítója iránt egyformán érzett, egyformán dobogott. De emellett a magyar katholikus tanítóságnak az is emlékébe lesz vésve kitörölhetetlenül, hogy Nagyméltóságod egyenes lelke nem habozott elismerni azt a régi igazságot, hogy hitvallásos iskoláink a nemzeti önállóság és függetlenség valóságos mentsvárai ! Amely igazsághoz legyen szabad nekünk hozzá fűzni azt a másik igazságot, hogy ezeknek a hitvallásos iskoláknak a tanítói, akiknek vállán nyugszik ma is legnagyobb részben hazánk nemzeti kultúrájának szent ügye, már csak azért is nem másodrendű, de igenis, elsőrendű tényezői a magyar nemzeti kultúrának! Lelkűnkben e gondolatokkal eltelve, a legnagyobb készséggel teszünk eleget a III-ik katholikus tanítói kongresszus ama határozatának, hogy a magyar katholikus tanítóságnak a iizetésrendezés ügyére vonatkozó kérvényét Nagyméltóságodnak mély tisztelettel átnyújtsuk! Alázatosan kérjük Nagyméltóságodat, kegyeskedjék azt átvenni s az abban foglaltakat nagybecsű figyelmére méltatni ! De egyúttal és kiváltképpen arra is kérjük Nagyméltóságodat, kegyeskedjék a törvényhozó testületben ismert nagy tekintélyével és minden erejével odahatni, hogy a létesítendő reformban az egyenlő képzettség és kötelesség mellett, az egyenlő fizetés elve is megoldást nyerjen! És ezt azért is vagyunk bátrak kérni és remélni, mert a magyar katholikus tanítóság, a nemzet eme régi becsületes napszámosai, akik a hazának szintén édes és nem mostoha gyermekei, akik az alkotmányválság nehéz napjaiban is híven kitartottak a hazafias irány s a nemzeti eszme boldogító elve mellett, — sohasem szolgáltattak okot arra, hogy bármi tekintetben is inferioritásba helyeztessenek s ekként háttérbe szorítva, ismert lelkesedésükben, buzgalmunkban és erkölcsi értékükben megingattassanak ! Szóval, van okunk rá, hogy bizzunk és reméljünk! S amikor most úgy magamnak, mint a magyar katholikus tanítóságnak nevébenhódo- latteljes tisztelettel hajiunk meg Nagyméltóságod kiváló egyénisége előtt, ezt azon ünnepélyes kijelentés kíséretében tesszük, hogy a magyar katholikus tanítóság az ő összes erejét és lelkesedését mindenkor hagyományos buzgalmával és lelkesedésével áldozza fel a haza tanügyének előmozdítására és a magyar nemzeti állam kiépítésére. Erre gróf Apponyi igy válaszolt: Tisztelt Uraim ! Én a legnagyobb méltánylással vagyok a hazai katholikus néptanítóknak az utóbbi idők alatt tanusitott higgadt, valóban tanférfiak méltóságához teljesen illő magatartása iránt. Ami már most konkrét kívánságukat illeti, én nem tehetek mást, mint azokra a nyilatkozatokra utalok, amelyeket a képviselőházban tettem és a tanítói fizetésrendezésre vonatkozó tervemet a képviselőházban előadtam. A beadandó törvényjavaslat csak annak részletezését és állami szempontból a a tanítói fizetésrendezéssel egybekötött feltételeket tartalmazza. Meg kell mondanom nyíltan, hogy azokon a pénzügyi kereteken ez idő szerint túl nem mehettem. Annál, amit tettem, többet nem tehettem.. Az acél, hogy a tanítóknak helyzete jellegkülömbség nélkül egyenlittessenek ki, előttem is lebegett és lebeg. De két megjegyzésem van. A kü- lömséget egyszerre eltüntetni nem állott módomban. Azon hat millió koronán felül, amit erre egy évi költségvetésből úgyis már igénybe veszek, ha az összes tanítók illemé- nyeit már ma kiegyenlitenők, még legalább kilenc millió koronára volna szükség. Meg kell ismételnem, hogy akik ilyen követeléssel lépnek fel, legyenek szívesek felvilágosítani a népet is erről. De már most a distancia nem nagy, talán lesz módomban valamit meg is módosítani, talán uraim, de én az öreg Andrássy Gyulával tartok, aki azt mondta: ígérni nehéz megtartani magától értetődik. Nekem Ígérni nehéz, azért mondom, hogy abban az esetben egész külömbség 200.000 korona lesz, meg még valami, amire mindjárt rátérek. A kiegyenlítés egy cél, amelyet magunk elé kell tűzni. De vájjon az állam feladata-e a kiegyenlítés, az iskolafentartó nem tehet semmit? Hogy erejét megfeszítse az állam, tényleg az az állami pénzügyek teljesítésének képességétől függ, de ha a hurt megfeszítjük, megpattan. Ha tanúi lettek volna a tárgyalásoknak, amiket a pénzügyminiszter úrral folytattam, akkor ennek bizonyságát elismernék. Én módot nyújtok a törvényjavaslatban arra, hogy a még fenmaradt differencia kiegyenlítése megtörténjék. Ha az iskolafentartó tett volna valamit a tanító helyzetének javítása érdekében, elvesztette volna a segélyt. Most azonban felveszek egy intézkedést a törvényjavaslatba, aminek folytán a megállapított segély nem szállítható le. A másik külömbség, ami fenmaradhat, hogy a felekezeti tanítóknál a kántori fizetés az összfizetésbe beszámittatik. Ezek sporadikus esetek. Aki a helyzetet és viszonyokat ismerni, kell, hogy tudja, hogy vannak sporadikus esetek, hol a felekezeti tanító az iskola földjének jövedelméből sokkal jobb helyzetben van, mint az állami tanító. Ezen nem változtatok, hanem érintetlenül hagyom, ezt
