Heti Szemle, 1907. (16. évfolyam, 1-52. szám)
1907-09-18 / 39. szám
Szatmár, 1907. szeptember 18. o ják megvalósítani, ahogy azt soha kivinni nem lehet, hanem épen az állami és társadalmi egyesitett erők felhasználásával, mert az államhatalom az ilyen jóirányu törekvésekhez mindig szívesen fogja nyújtani a segédkezet. Az ő intenczióik tehát nem az abszurdumok országából valók, sőt kétségtelen, hogy az övék lesz a jövő. mikor minden polgára ennek a hazának nem egymás megrontására tör, hanem az erősebbek felemelik magokhoz a gyengét, kihúzzák a hínárból az elesettet. Kívánatos azért, hogy a keresztény szocziálizmus minél szélesebb rétegben terjedjen a magyar nép között, sőt ölelje fel annak egész társadalmát, mert csak igy lehet hatalmas, igy lehet erős, hogy azokat a rendkívül nemes inten- cziókat, melyek törekvéseiben vezérlik, csakugyan valóra váltsa. A legmelegebben üdvözöljük azért azt az eszmét, mely városunkban a keresztény szocziálista egyesület megalakítását tűzte ki czélul. Bárcsak meg tudná érteni az egész ifjúság, bárha egy szívvel, egy lélekkel tömörülne a kibontott zászló alá. Hiszszük, hogy a kath. egyesületek nagyon meg fogják a munkát könnyíteni. De ne gondolja senki, hog}7 ez az egyesület felekezeti jelleggel bir, tagja lehet annak akárki, vallás- és foglalkozásra való tekintet nélkül, aki szereti e hazát, szereti a népet és szereti önmagát. Lépjen be tehát a munkás ifjúság tömegesen, hogy a szatmári egyesület erős, virágzó legyen s példát adhasson a vidéknek is, mert ebben a jelben győzni lehet, ha mindannyian csoportosulnak köréje, de a szocsiáldemokra- ták hóbortjaival soha. A kiegyezés válsága. Tartsunk ezúttal egy kis szemlét a politikában, a politika legaktuálisabb kérdésében, a kiegyezésben. Minden jel arra mutat, hogy ez a balga hiedelem fog győzedelmeskedni ebben, reánk nézve fontos kérdés mely a berendezkedéstől remegve félti a két állam elszakadását. Beoltott minisztereink Bécsbe utaztak a kiegyezési tárgyalások folytatására és befejezésére. Magunk is azt hittük, hogy ez lesz az utolsó kiegyezési tárgyalás, de ha olvassuk a lapok azon híreit, melyek a kiegyezési tanácskozásokat bevezetik, inkább azt kell hinnünk, hogy a kiegyezésből semmi sem lesz. Válságosra fordult pedig a dolog, mivel az osztrák kormány junktimot állított fela kiegyezés, a bank és kvóta kérdés között. Szóval a kiegyezési komplexumot akarja letárgyalni. Azzal védekezik, hogy oly kiegyezési anyagot nem terjeszthet a parlament elé, mely a gazdasági viszony két fontos kérdését a bank és kvóta kérdést megoldatlanul hagyja. Azt mondja, hogy egy osztrák kormány sem létesíthet megállapodást a vámbevételek közös felhasználását illetőleg anélkül, hogy a kvóta tekintetében se tisztázná a helyzetet és ne lenne azzal tisztában, hogy Ausztria milyen mértékben tartozik a közös költségek fede- dezéséhez hozzá járulni. És ami a bankkérdést illeti, aki a gazdasági ügyek összefüggését ismeri, lehetetlen, hogy be ne lássa, mennyire képtelenség az Ausztria és Magyar- ország közt levő gazdasági viszonyról és a kerek két milliárdra rugó váltóforgalomról megegyezésre jutni, anélkül, hogy tisztán lássuk, milyen lesz a jövőben és hogyan fog funkcionálni ez a gazdasági gépezet. Az osztrák kormány szempontjából indokolt lehet ez az okoskodás, tudhatja azonban nagyon jól, hogy úgy a bank, mint a kvótakérdést illetőleg nálunk más közvélemény alakult ki. Ez a közvélemény kötelességévé teszi a magyar kormánynak az önnálló magyar banknak 1910-ben való felállítását s a kvótát egy fillérrel sem akarja emelni. Ezekhez ragaszkodik a gazdasági közvélemény már régebben, erről az osztrák ..HETI SZEMLE“ kormány tudomást vehetett és ha még is most akar a junktimhoz ragaszkodni, ez csak annak a jele, hogy a közös bankintézményt fenn fogja tartani és a magyar kvótát is emelni akarja. Az osztrák magyar bank oly becses rája nézve, hogy érdemes ezért valamit tenni. Magyarországot pénzügyi függésben tartani, hitelét kénye-kedve szerint megszorítani, sőt, mint most tette a szövetkezeti váltók visszautasításával, pénzügyi krízist idézni elő, az osztrákokra kellemes lehet és azt az intézményt, melynek segítségével ez megtörténhetik, minden áron fenn kell tartani. És miért fizetnénk magasabb kvótát? A kiegyezésben csak azt kapjuk, ami minket jogosan megillet. Ennek pedig nincs ára. A közös költségek hasznát Ausztria látja és amit mi fizetünk, teherviselési képességünket bőven kimeríti. Most igazán nem tudjuk ki ámítja a közvéleményt. A magyar kormány a junkti- umot kizártnak tekinti, az osztrák kormány, pedig azt mondja, hogy a tárgyalások folyamán folyton hangoztatta a junktiumot. Utóvégre, ha az osztrák kormány annyira ragaszkodik a junktimhoz, hát legyen junktim. Az összes kiegyezési kérdésekhez vegyék hozzá azt a megállapodást, hogy 1910-ben felállítjuk a magyar jegybankot és a közös kiadásokhoz az eddigi arányban járulnak. Ez természetesen nem fog kelleni az osztrákoknak mert egészen mást akarnak. A junktimhoz való ragaszkodás az osztrákokra mindenesetre azzal a veszedelemmel jár, hogy előbb mintsem gondoltunk, hozzá jutunk a gazdasági berendezkedéshez. E fölött nincs okunk búsulni. Magyarország élénken érzi már az alárendeltségben rejlő megaláztatást. Érvényesíteni akarja államiságát. Erre nemcsak jövője hanem ezeréves koronájának traditiói is kötelezik. Végre is el kell jönnie, már annak az időnek is, amikor a kiegyezés ügye a mi javunkra dől el. Eddig ugyanis ami bőrünkre döntöttek mindig Bécsben. kodik pártfogoltjairól. Titkárja Smildi kisasszony mindazoknak, kiknek esetleg mun- kájok vagy állások nincsen, munkát szerez, ha betegek, a marquise gyógyittatja őket, sőt a gyenge, beteges leányokat, nyáron 30—35-öt falura, vagy tengerpartra küld üdülni. A rendes tagok részére, kik az egyesületet szorgalmasan látogatják, egész éven át, hétről-hétre rendez a marquise lelkigyakorlatokat. Évente körülbelül 2000 fiatal leány vesz részt bennök. Minden vasárnap reggel 90—100 leány gyűl egybe és két hölgy vezetése mellett indul el Brüsselből valamely zárdába. Ottan megérkezve, rövid pihenő és reggeli után kalapjuk helyett hosszn fehér fátyolt öltenek és meghallgatják az első szentbeszédet. (Naponta hármat hallgat.) A szentbeszédek közötti idő alatt, a szegény gyermekek részére ruhát, fehérneműt varrnak, a kisérő hölgyek egyike pedig vagy egy apácza felolvas. Ebéd után 2-ig pihenő alatt a kertben beszélgethetnek. Délután ismét szentbeszéd, ének és munka között telik el az idő három napig. Csütörtök reggel fél 7-kor szentmise alatt áldoznak és az ájtatosság után visszatérnek Brüsselbe. így megy hétről-hétre egész éven át, egyszerre több kolostorban. A rendező hölgyek arra törekednek, hogy minden tag, lehetőleg minden évben részt vegyen egyszer a lelkigyakorlatokon és havonta egyszer az összejöveteleken. Augusztus hó 15-én, a marquise névnapján, 600 fiatal leány áldozott egyszerre az örökimádás kápolnájában és utána együtt üdvözölték jóltevőjüket. (Belgiumban ezen a napon ünnepelik a Mária napot.) Tizenkét év óta folyik ez az áldásos munkálkodás. 10 évig maga a marquise kisérte a leányokat lelkigyakorlatra, ő maga tanította őket és tartotta az elmélkedéseket. Két év óta titkárja, Smildi kisasszony ép oly fáradhatatlanul helyettesíti, mivel az áldott grófnő beteg testvérét ápolja és egy perezre sem hagyja el. Hogy ezen egyesület ily virágzó, hogy tagjai évről-évre szaporodnak, azt a vallásos nevelésnek köszönhetik. Az iskolák legnagyobb részében papok vagy apáczák tanítanak, kiknek iskolái a kornak megfelelően, modem irányban vannak fejlesztve. Az uj áramlatnak megfelelően, mely Belgiumban a földmives nép alapos, szakszerű képzését tűzte ki czéljául, a szerzetek egymás után állítják fel a fiuk részére a földmives, leányok részére a mezőgazdasági irányú háztartási iskolákat. Fáradhatatlanul dolgoznak a leányok czélszerü, gyakorlati irányú nevelésén. Visszatérve a „retraite“-re, érdekes, hogy a mesterek, üzlettulajdonosok nemcsak szívesen adnak szabadságot alkalmazottaiknak a retraite idejére, de ezen időre fizetésüket is kiszolgáltatják, sőt még az egyesületet is pártolják. És ezen pártolás érthető is, mert az egyesületben levő munkásnők szorgalmasak, lelkiismeretesek és kifogástalan viseletüek. Chasteleer marquise példája követőkre is talált. Belgium nagy, iparüző városaiban többek által, jótékeny adományaikkal tartanak fenn hasonló intézményeket. Ezen intézményen kívül, számos jótékony egyesület működik. Az úgynevezett patronages-ok a fiatal gyermekeket veszik oltalmukba az iskolán kívüli időkben és Brüssel minden kerületében működik egy- egy ily intézmény. Bámulatos az a szeretet és gondoskodás, melyet Belgiumban a gyermek és ifjúság nevelésére fordítanak. Ezen pontban az állam az egyházzal versenyez. Stegmüller Mária.
