Heti Szemle, 1907. (16. évfolyam, 1-52. szám)
1907-08-19 / 34. szám
XVI. évfolyam Szatmár, 1907. augusztus 19 34. szám. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egy évrf, — — — — — — <> korona — fillér Félévre — — — — — — — 8 „ — ' e/yedévre — — — — — 1 50 „ »uitrtknak és kézmüiparosoknak egy évre 4 korona Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő BÁTHORY ENDU E. A lap kiadója: A „PÁZMÁNY-SAJTÓ“ A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmány sajtó“ ősimére kíildendők, (Iskolaköz 3. sz.l tíi> delések jutányos árban vétetnek fel. Nyilttér sora 40 fillér. A lap megjelenik mimlen szerdán. Éljen Szabó Albert, a nagykárolyi kerület országgyűlési képviselője. Máriás-zászlókkal kezében ment hajdan a magyar vitéz a csaták zajába, ott ragyogott mindig legelői a kereszt azon a ponton, ahol a leghevesebb volt a küzdelem. Utánam fiuk, visszhangzott a kereszt tövéből, vért és életet a zászló becsületéért, mely nemzeti dicsőségünk féltékenyen őrzött symboluma. És a magyar ment száz halál között, megmentette a zászló becsületét, oda tűzte azt győzelmi jelvényül évszázados dicső múltjának ormára. — inkább meghalt, de azt a lobogót meggyalázni nem hagyta. Azok a nagy történeti idők képezik fénykorát a magyar nemzetnek, akkor volt erős, hatalmas, rettegett a magyar, akkor volt a négy folyam határai közt tejjel-mézzel folyó Kánaán. Akkor volt gazdag és boldog nemzetünk. Ősapáink talán meg is fordulnának a sírokban, ha látnák, miképen hagytuk cserben azt a lobogót, mely egykor őket mindig győzelemre vezette, ha látnák, milyen koldussá, milyen földönfutóvá lett az egykor kincsekben, dús javakban bővelkedő magyar. —Földönfutóvá lett, mert cserben hagyta a tőlök, az ősöktől örökölt zászló becsületét, mert számüzotté lett közöttünk az a nemzetfentartó szellem, melynek pilléreit első szent királyunk alapozta meg, minden oszlopra rányomván a keresztény Magyarország jellegét. !Sok keserű csalódás után kezdtünk ébredezni csak, midőn láttuk, hogy tönkre tett bennünket az uj idők romboló hatalma, midőn láttuk, hogy nemzetünk se nem hatalmas, se nem gazdag, se nem keresztény többé. Nem hatalmas, nem gazdag, mert megtagadta keresztény jellegét, mert odahagyta azt a zászlót, melyet szent Istváu adott kezébe, s következő királyaink lobogtattak diadalról diadalra egy évezreden át. Álom, vagy való !! ? Megtagadta volna a magyar annak a zászlónak becsületét, mely nemzetebecületének, nemzete dicsőségének, nemzete boldogságának egykor oly hatalmas jelvénye vala. Nem tagadta meg, csak kiragadták kezéből és sárba tiporták álnok hitszegők, kiknek hazájok nem a mi hazánk, akik nyakunkra ültek és élősködnek felettünk, mert mi gyávák, tétlenek, élhetetlenek vagyunk. Azt a zászlót felemelte a sárból és már-már fennen lobogtatja a Keresztény néppárt. Jöjjetek alá mindnyájan, kik keresztények és hü fiai vagytok a hazának. Jöjjetek alá mindnyájan felekezeti kü- lömbség nélkül, kik keresztényeknek valljátok magatokat. Ez a zászló az egykor boldog keresztény Magyarország évszázadait varázsolja alénk nemzeti létünk jövendő történetében. Ne habozzan tehát senki és ne késlekedjék támogatására sietni. Ezt zászlót bontotta ki és lobogtatja most a nagykárolyi választókerületben N. Szabó Albert. Választó polgárok! . . . Semmi kétségünk benne, hogy diadalra fogjátok vezetni. Ismeritek Szabó Albert nevét, ismeritek őt mamagát, hiszen köztelek nőtt fel, a ti emberetek szivvel-lélekkel. Ott volt veletek a nemzeti küzdelem nehéz napjaiban, ott volt közietek mindenkor, mikor érdekeiteket védeni kellett. Mikor segítségére szorultatok ügyes-bajos dolgaitokban, ő soha nem tagadta meg tőletek tanácsát, jóakaratát, áldozatokat is hozva a ti ügyeitekért. Eszével és szivével titeket szolgált mindenkor. Ne üljetek fel lekicsinylő és ámitó beszédeknek, hanem emeljétek fel vállaltokon az országházába, ahol szava hatalmasabb, egyénisége tekintélyesebb leend, ahol tágasabb kör fog nyilni a számára, hogy igazaitoknak bátor védelmezője legyen. Sorakozzatok mindannyian zászlója köré és kiáltsátok egy szivvel-lélekkel: Éljen Szabó Albert, nagykárolyi kerület országgyűlési képviselője. A választási mozgalmakról saját kiküldött tudósitónk következőleg számol be : A hangulat. Az egyik táborban az igazság és a biztos győzelem tudatában lelkes néppárti választók vannak, a másikban egy csomó műnegy- vennyolezas mellett kevés igazi, akik kénytelen-kelletlen szokásból vagy muszájból lelkesednek. A jelölt személye egyáltalában nem kedves saját tábora előtt. Hja! de a 48; a sokféleképen csiirt-csavart, sokszor elhagyott, a vezérek által lomtárba rakott, a koalícióban benaftalinozott 48! Ennyi és nem több az, amiről Papp Béla választói tudnak. A mai korban pedig ez igazán sajnálatosan kevés. A néppárt választói azonban azt is tudják, hogy újabb időben, amikor az ellenzékiség sós kenyerét a függetlenségi párt a „zsíros jövedelmű“ őrhelyekkel cserélte fel, nagyon sok hivatalnok lép fel a közélet porondján és igyekszik zilált anyagi viszonyain egy köz- jegyzőséggel, miegymással segíteni. A néppárt választói látják, hogy a néppárt a legbecsületesebben töltötte be hivatását a nemzeti küzdelem idején. A képviselőkot Zichy Aladár gróf eskette fel az ellentállásra, a királyi feloszlató rendeletet Rakovszky utasította vissza, a magyar zászlónak Bécsben való kitűzését, a bécsi magyargyalázó söpredék megrendszabályozását Buzáth Ferencz néppárti képviselő követelte. A delegációban a néppárt foglalta el a hazafias követelések terén a szélső szárnyat. És mindezt önzetlen házasságból tette. Mikor a koalícióval együtt kormányt kellett vállalnia, nem kötött ki magának sem főispánságot, sem közjegyzöse'get, sem államtitkárságot. Nem kellett neki semmi, csak a jól végzett munka becsületes tudata, A függetlenségi párt nem is haragudott ezert. Hisz úgy is annyi volt az önzetlen hazafia, hogy minden megüresedett állásra száz jelölt is akadt. Kossuth nem egyszer szökni volt kénytelen, a kérvényező, protezsáló függetlenségi képviselők elől. Persze, azt tartották a függetlenségi önzetlen hazafiak, hogy jobb a kalács, mint a tanács. Az bizonyos, hogy a nemzeti ellenállás korában minden párt kivette az áldozatból és a munkából a maga részét. A győzelem hasznát azonban csak a függetlenségi párt látta. Legkevesebb jutott a győzelem eredményeiből magának a nemzetnek.
