Heti Szemle, 1907. (16. évfolyam, 1-52. szám)

1907-08-14 / 33. szám

9 Szatmár, 1907. augusztus 14. ajánlatok felett az e hó 22-én d. u. 3 órakor „HETI SZEMLE“ tartandó rendkívüli közgyűlés dönt. Elhatározták, hogy a felső kereskedelmi iskolát már ez év szeptember 1-én városi kezelésbe veszik A Kossuth-kertben legközelebb 4 iv- lámpát helyeznek el, hogy a sétáló, közönség este is látogathassa a város ez egyetlen sé­tahelyét. A Pannónia-szálloda megvizsgálásából kifolyólag, az ott tapasztalt nagymérvű hiá­nyok miatt határozatba ment, hogy a szál­loda bérlője 300 K birsággal sujtassék, ha pedig a hiányokat, miknek pótlására már több ízben felszóllittatott, 1 hónap alatt sem pótolná, a birság 1000 K-ra emeltessék fel s a bérleti szerződés biróilag bontassék fel. Ki kell még emelnünk azt a fontos, bár a városra nézve éppen nem kellemes s csak a kényszer helyzet által indokolt hatá­rozatot, hogy a város törzsrészvények ellené­ben a már megajánlott összegen felül még 60000 K-val járul hozzá a szatmár—máté­szalkai vasul építési költségeihez. Községi néppárt. Budapest, augusztus 2. A hontmegyei néppárt vezetősége kezdi meg a néppárt községi szervezését. Üdvözöl­jük a néppárt buzgó harczosait, hogy ilyen ; jó példával járnak elől. S hogy másutt is j kövessék s lássák, hogy miképp szervezked­nek Honiban, itt közöljük azt a felhívást, melyet a hon ti vezetőség szétküldött. A fel­hívás mindenekelőtt utal arra a helyzetre, I melyet az általános választójog behozatala j fog teremteni s aztán igy folytatja: A nemzetközi szocziáldemokraták elveit ismerjük már. Nem rég alakult meg a radi­kális demokrata párt is, amely csatlakozván a nemzetköziekhez a népoktatás államosítá­sát, a felekezetnélküli felsőbb oktatást, a szerzetesi tanítás eltiltását, az egyházi vagyon szekularizáczióját, a vármegyei igazgatás államosítását és az izgatásra vonatkozó bün­tető rendelkézés eltiltását tűzte ki céljául. Ha ezen törekvésekhez még a nemzetiségek szeparatisZtikus mozgalmait is tekintetbe vesszük, előttünk áll a veszély egész nagy­ságában, amely megsemmisítéssel fenyegeti mindazon javainkat, a melyeknek megszer­zése századok keserű küzdelmeinek, szenve­désének és vértanuságának volt az eredménye. Ily áramlatokkal szemben a néppárt sem maradhat tétlenül, hanem követeli ma­gának a jogot, hogy a vezetést átvegye. A néppárt az egységes keresztény szel­lem visszaállítását, a politikailag független, gazdaságilag erős keresztény Magyarország megalkotását s annak mint alkotmányos királyságnak fenntartását tűzte zászlajára. Tántorithatalán hűséggel viseltetvén a meg­koronázott király szent és sérthetetlen sze­mélye iránt mig egyrészt az alkotmányos királyt törvényeink szerint megillető felség­jogokat elismeri s azokat fenntartandónak véli, másrészt őrködik afelett, hogy a királyi végrehajtó hatalmat gyakorló kormány a törvényszabta határokat túl ne lépje. Gazda­sági programmj a felölelvén az összes termelési ágakat, arra törekszik, hogy a földművelés, ipar és kereskedelem békés összhangban fejlesztessék s hogy ezen termelési ágak egyike se részesüljön előnyben a töb­biek rovására. Felismerve a szövetkezeti eszmének az összes társadalmi rétegekre ki­ható áldásos erejét, ezen eszme hathatós fej­lesztését. és támogatását tűzi programjául. Védelmébe veszi különösen a kis exisztencziák millióinak ügyét s mig egyrészt ezeket helyes gazdasági politika alkotása által erősíteni s őket túlkapásai, valamint az uzsora kizsák­mányolása ellen védeni igyekszik, másrészt őrködik afelett, hogy ezek erejüket a nemzeti termelés megakasztására s a nemzeti vagyon­nak megrongálására fel ne használhassák. Széleskörű, a gazdasági élet egész területére kiható gyökeres közgazdasági reformpolitikát indított meg és jórészt ezen politikának köszönik lételüket azon népjóléti tör­vények, amelyeknek megalkotása törvény mert egy vagyonos néposztálynál sokkal több anyagi erőforrásai vannak az államnak, mint amelyik mindenét eltékozolva, a megélhe­téssel kiizködik. Örömmel üdv özli azért mindenki a pénzügyminiszter elhatározását, a legmelegebben óhajtva, hogy ez az elhatározás minél hamarabb valóra váljék. Városi kösgfyülés. Városunk törvényhatósági bizottsága augusztus havi rendes közgyűlését a múlt hétfőn délután, Vs 4 órai kezdettel tartotta meg, a városháza nagytermében dr. Falussy Árpád elnöklete alatt. A polgármesteri havi jelentés felemlí­tette, hogy a múlt hóban a Csonkáson lép- fene volt, melynek 42 marha esett áldoza­tául. A ragály, miután tovaterjedésének meggátlására megtétettek az óvintézkedések, most már szünőben vau. Sajnálattal emlékezik meg a jelentés arról, hogy a munkaadók és munkások kö­zött még mindig jelentékeny differeneziák vannak városunkban. Minthogy e differeneziák oka főleg a szakegyletekben található meg az észleletek szerint előreláthatólag a szak­egyletek működésének ideiglenes felfüggesz­tése mielőbb szükségessé válik. A jelentésből kiemeljük még azt, hogy a rendőrtisztviselők, rendőrlegénység és hiva­tásos tűzoltók közziil 30-an már megkezdték a dzsiu-diesu mesterfogásainak tanulását Vladimir birkózó mestertől. A polgármesteri jelentés indítványára elhatározta a bizottság, hogy az elhunyt gróf Károlyi István családjához részvét ira­tot intéz. A tárgysorozat többi pontja közül fon­tos az, hogy az avasi erdők kitermelésére vonatkozólag 6 ajánlat érkezett be: — ebből 4 esik komolyabb számítás alá, ezeket egy bizottság fogja behatóan tanulmányozni s az találkozott. Rám „munka vár még itt a földi honban,“ te előrementél, hogy a jó Istennek, a legigazabb Bírónak, a mi csöndes, de hű­séges munkánkról jelentést tégy. Hiszem, tudom, hogy azt mondja lelkednek a meny- nyei Király: Örülj, jó szolgám, mert a ke­vésben hű voltál, sok fölé helyezlek, jöjj be a te Urad örömébe ! Ha az egyház imádságában Jézus ne­vével áldást, oltalmat, békét esedeztem, te mondottad reá mindig a nép nevében az Ament; ezt az Ament most visszaadjuk ne­ked s a nép, a te buzgó híveid, gyászoló szeretteid velem együtt sóhajtják sírod szé­lén : Adjon neked az Ur örök jutalmat, örök boldogságot. Úgy legyen. Amen. Bevésett betűk. Irta: M. B. Céltalanul bolongtam a halmi szőlőhe­gyen. Magam se tudom, mint jutottam oly közel a Szarvaskőhöz, hogy meredek falának rétegeit akár meg is olvashattam volna s talán épen ezen gondolkodva néztem a le­nyugvó nap arany-sugarainak táncát a Szar­vaskő porladozó, öreg kövein. Akinek szó nélkül mutatják meg e he­lyet, az korántsem találja oly szépnek, mint aki azt is megtudja róla, hogy valamikor réges-régen, még a mesék világában, — egy szépséges királyleány lelte ott halálát, miután gonosz mostohája gyorslábú szarvassá vará­zsolta. Valóban ha a leáldozó nap vissza- vissza vert véres fényénéf nézzük a Szarvaskő tördelt oszlopait, melyek lejjebb szilárd, me­redek falba futnak össze s üreget sem alkot­hatnak többé : a megkapó természeti szép­ségen kívül látni véljük lapos tetején a pihegő üldözött szarvast, amint egy ideig kétségbeesve néz körül — hogy aztán nem sikerült, me­rész ugrása a mélység gyászos sírját ássa meg számára. Látni véljük az ifjú vadászt, amint villogó fegyverével kezében csalódot- xan, majd félve néz a mélységbe, ahol vélt zsákmánya nem élő és nem szarvas többé, hanem a legszebb halott leány, akit valaha láttak. Az élettel együtt megszűnt a varázs hatalma is, — mint a Szarvaskő meséje mondja, — s a pillanatban, mikor utólszor veté föl megtört fényű szemét az üldözött, ismét visszanyerte emberi alakját a leány, mert a halálban nincs varázs, nincs földi hatalom többé. — A királyleány vére pirosra festette a gyilkos köveket, s ezt látni is lehet gyökeret vert aranyszőke hajával együtt, de a mese szerint csakis abban az órában, ami­kor a gyászos eset történt. Jól tudja mindenki, hogy ez csak mese, de azért mindig elmondják annak, aki még nem hallotta, mert annyira összenőtt az a Szarvaskő mohos köveivel, hogy a regés elem vonzó varázsával önti el annak a helynek minden rögét, a környező fák leveleinek tit­kos suttogását, a szerényen meglapuló moha csalogató pici tölcséreit. Ezért kerestem fel én is első Ízben a Szarvaskő meredek, de azért könnyen elérhető csúcsát, ma azonban már egyébb vonz hozzá, azok a kőbe vésett néma betűk, melyek kö­zül oly keveset lehet már felismerni, elol­vasni. Ki tudja mennyit mesélhetnék, meny­nyit regélhetnék, ha e betűk csak még egyszer annyit mondanának, mint mondhatnak, ha a moha csak egyszer annyit hagyott volna épen mint amennyinek kicsi üregébe még be nem fészkelődött, — vagy ha a romboló esőcsepp csak annyiban nem várta volna a a téli fagy hideg csókjait, mint amennyit nászágyul választott. De talán még köszönettel tartozom a pusztító társaknak, hogy legalább ennyire kíméletesek voltak, mert különben soha sem tudtam volna meg, hogy ép’ azon a kövön töltötte 16 évvel ezelőtt mátkasága néhány boldog percét vendéglátó szives házigazdám is, amelyről úgy néztem a nagy messzeségbe, mintha a múltba akarnék látni, — hogy itt találkozhattam volna a múlt év júliusának 7-én utoljára a legkedvesebb barátommal, — hogy innen nézett vissza kedves falujára a harcba induló magyar, mikor életét kérte a

Next

/
Thumbnails
Contents