Heti Szemle, 1907. (16. évfolyam, 1-52. szám)
1907-01-23 / 4. szám
2 ..HETI SZEMLE Szatmár, 1907. január 23. dogulását czélozzák, hanem épen megrontására törnek. A miniszter figyelmeztetése következőleg szól: Az ország nagy részében a gazda és a gazdasági munkások az aratási szerződéseket már rendesen megkötötték, némely vidéken azonban, amint értesültem, a munkások még most sem akarnak szerződni. Nyilvánvaló dolog, hogy ha a helybeli munkások a gazdákkal nem egyeznek meg s idejében nem kötik meg a szerződéseket, akkor a gazdák kénytelenek más vidékről munkásokat fogadni, aratógépekről gondoskodni, esetleg olyan gazdálkodási módokhoz áttérni, a melyeknél kevesebb munkásra van szükség, a mikor azután a helybeli munkások nemcsak az idén, de talán több esztendőn át kereset nélkül maradnak. Nehogy ez a sajnálatos dolog bekövetkezzék, jóindulattal figyelmeztetem a gazdasági munkásokat arra, hogy iparkodjanak az aratási szerződéseket mielőbb megkötni a gazdákkal. Szükségesnek tartom erre a munkásokat figyelmeztetni, mert több felöl hallottam, hogy mindenféle hamis hírek járnak a munkások között s ilyenekkel zavarják meg a munkások józan eszét. Az ilyen hirek után ne induljon senki, mert nem igaz, hogy a kormány elrendelte volna, hogy mi legyen a munkabér: az sem igaz, hogy a kormány elrendelte volna, hogy a munkások most ne szerződjenek s halogassák a szerződéskötést: az sem igaz, hogy a kormány megparancsolta volna, hogy a munkások, gazdasági cselédek szövetségeket, helyi csoportokat alakítsanak, tagsági dijakat fizessenek; az sem igaz, hogy a gazdák kötelesek a helybeli munkásokkal szerződni s azoknak annyi munkabért adni, amenyit a munkások kérnek. Mindezekkel a hazug hírekkel a munkásokat bolonddá tartják ! Az az igazság, hogy a hatóság, a gazda, a munkás nem lehetnek ellenségek, a kölcsönös tisztelet, az emberszeretet, a becsületes jó szándék és a bizalom kell, hogy kapocs legyen közöttük. A ki nem ezt mondja, hanem mást mond, az folyton csak a gyűlölködést szítja, aki a munkások előtt csak a hatóságokat és a gazdákat ócsárolja, a kinek se Istene, se hazája, az akárhogyan bizonykodik is, nem igaz Az én harangozom sem volt külömb, akarom mondani, ő is a „többséghez“ tartozott. Ha valami okos dolgot akart az ember vele végeztetni, akkor úgy kellett, beosztani, hogy szerda és péntek közzé essék az a bizonyos nap. A hét első felében nem lehetett vele beszélni. Váltig mondta a felesége is: — Kezét csókolom, ne tessék hétfőn az uramat sehová se küldeni, mert ilyenkor azt se tudja a lelkem, hogy fiu-e vagy leány. S hogy már nevezetes tulajdonságáról beszéltem, legyen szabad bemutatnom. Az anyakönyvbe ugyan Rendes Antalnak van bevezetve, de a nép meg a gyerekek úgy hivják csak : „Anti bá’ így is megérti. Középtermetű és eingár, szabótermé- szetii, bár az ő becsületes foglalkozása — suszterség. Hátraesapott homloka alatt mélyen fekszik sárgás-barna szeme s folyton ide-oda mozog : előre nyúló hegyes állát gondosan beretválja, mig orra alatt „ritka szép vörhe- nyes bajusz kunkorodik fölfelé. — Hogyan öltözködik, ki lánya a felesége, vagy hogy hány gye rmeke van, nem tatozik a dologhoz. Csak az a fő, hogy a huncutságnak barátja a munkásoknak, s előbb utóbb csak bajba keveri az embereket. Reményiem, hogy a munkások belátják mindenütt, hogy csak úgy boldogulhatnak, ha nem hallgatva semmiféle mesére, a munkás a gazdával jó egyetértésben él és megbecsülve egymást békességben dolgoznak a hazai földön. Budapesti levél. (Olcsó vagy drága-e ez élet Budapesten?) Ne vegye rósz néven tisztelt szerkesztő ur, hogy annak idején, nem küldtem Párizsból vagy Londonból levelet, mert az kétségtelenül jobban hangzott volna: Párisi levél, — Londoni levél, hisz olyat még a fővárosi lapok is közölnek, most meg olyan levéllel állok elő, a mi csak a múlt század 50-es éveibe való lett volna, mikor megbámulták azt, a ki megjárta Budapestet. Manapság ritka az az ember, a ki ne lett volna az ország fővárosában, de azért mégsem ismerik jól. P. o. azt mondták nekem, hogy vidéki városba menjek főiskolát látogatni, mert ott olcsóbb a megélhetés. Én meg ép azért, hogy könnyebben tudjak megélni, kértem az engedélyt, hogy Budapesten lehessek s nem csalódtam. Kopogtattam a szerzetes házak ajtajúin : először a fereneieknél, de náluk sziik a lakás, nem fogadnak lakót s a szervita atyákat ajánlották ; odamentem tehát, ott azt mondták, hogy régebben fogadtak kosztost, de most nincs ez idő szerint házfőnökük, hanem talán a ferenczieknél nézzem meg. Szóval önzetlenül lemondtak egymás javára a kosztosról. A jezuita atyáknál vannak hitoktatók, de csak lakást kaphatnak. így hát nem sikerült bejutnom, de különben is 120 koronán alól nem vállalnak, nekem pedig ki kell jönnöm 100 koronából ; s ki is tudok jönni. Mint egyetemi hallgató ott étkezem, ahol az egyetemi hallgatók étkeznek. Reggeli a muzeum körúti tágas tej csarnokban, (24 fillér) ebéd Banovszky Sándornál a József utcán (70 fillér), vacsora ugyanott (50 fillér) lakás a Sándor utcán utczai földszint (30 kor.) Hát nem olcság ez? Nincs az a vidéki város, a hol havi 22 koronáért olyan jó ebédet lehessen kapni, mint a minőt itt kapok. S milyen tisztaság nevezett eset nem a kritikus hétfői napon, hanem a hét másik felében, józanság jegye alatt levő csütörtöki napon történt vele. Az Ur ezer és egy nehányadik észtén dejében dühöngő fekete halál emlékére felfogadta a m-i község, hogy minden nap délutánján 4 órakor meghuzatja a toronyban a „fertályos“ harangot. Pénteken azonban Krisztus Urunk halálának emlékére nem a „fertályos“ se nem négykor, hanem 3 órakor s a nagy haranggal adnak jelt az imádkozásra. Közbe legyen mondva, hogy Anti bá’- nak kedves oldalbordája csütörtökön rendesen húst hozott a „székből“, pénteki napon pedig rendesen paszulylyal táplálta a ház urát. Egyszer azonban hogy-hogy nem, a felesége csütörtök délben paszulyt tálalt föl az asztalra s a hús kivételesen elmaradt. S ez volt az egész hunczutságnak az oka. Anti bá’, aki szembehunyva tudta a „heti rendet“ s a napi kosztot, a paszulyról azt gondolta, hogy péntek van. Azért fogta magát s csütörtökön délután három órakor megszólaltatta a nagy harangot. Lett erre riadalom. milyen rend! kenyér amennyi kell ingyen. A lakás és koszt igy 74 koronába kerül s 26 maradt fűtés, világítás, mosás stbre. Enge- delmet ezen részletezésért csak azért tettem, mert magam is aggodalommal jöttem fel, mint fogok megélni, s most örömmel látom, hogy igen is lehet. Budapesti ismerős paptársaim is rémit- gettek, hogy ők ismerik Budapestet, drága itt az élet, a hitoktatók alig tudnak megélni 2000 koronából. Azok akiket a nagyszombati gimnázium felküldött, hogy tanári pályára készüljenek is 2000 koronát kaptak és bizony fel is emésztették. Hát erre csak azt mondom, hogy igenis lehet olcsón élni Budapesten a nélkül, hogy az ember kifőző helyre vagy kávémérésbe menne, vagy a IY-ik emeleten laknék. Csak tudni kell, hogy hol étkezzék az ember. Ne tessék azonban azt hinni, hogy az az olcsó vendéglő talán valami harmadrangú hely, hová úri embernek vagy papnak nem illik menni. Senki se mondja azt, a ki egyszer ott megfordult. Különösen a főzelék igen jó, soha jobbat nem kívánok magamnak. A leves mint minden vendéglőben úgy itt is gyenge, de a pecsenyék annál jobbak. A lakás sem olyan nagyon drága, mert nem lehet drágának mondani egy olyan helyet, mely 4 percznyire van az egyetem bölcsészeti fakultásától, tehát központban; utcai földszint tehát lépcsőmászástól, mi olyan ijesztő a vidékről feljövőknek — is meg vagyok kiméivé havi 30 ke rónáért. A megélhetés tehát Budapesten olcsóbb mint a vidéken, mondjuk p. o. Kolozsvárt Ez az anyagi előny, de még nagyobb a szellemi. Hol vannak a szellemi kiképzés eszközei úgy összecsoportositva mint Buda pesten ? ! minden rendelkezésére áll olcsón a tanulnivágyó embernek. Nyelvészeti előadások az egyetemen, könyvtárak, múzeumok képtárak kiállítások stb. stb. A klasszikus darabokat, melyeket irodalomtörténeti szempontból tudni és ismerni kell, megláthatjuk az operában és nemzeti színházban. Az ember tragédiája; Faust, A niebelungen mese stb. stb. Az első konditásnál azt hitték, hogy tűz miatt verik félre a harangot. Csak nehezen ocsúdtak fel ámulatukból, amikor egyenesen a templomhoz futottak sokan, mire vége volt harangozásnak, az egész falu apraja nagyja sunyi pofával leste már a harangozót. Amikor pedig lekerült a toronyból, akkora kaczagás, hahota fogadta Anti bá’-t, hogy majd kiesett szájából a pipa, amit már a lépcsőn alájövet igazított agyarai közé. Önérzetes harangozó létére elképzelhető, mennyire megszégyelte magát. Bánatában aztán beült a korcsmába s úgy leitta magát, hogy három napig megint nem tudott magáról semmit. Ekkor történt, hogy Anti bá’ a hét másik felében is holt részegen feküdt. Az egész esetet a falu jókedvű pennája krónikás könyvében ekként örökítette meg „Jelen 18 . . esztendőben a péntek csütörtökre esett. Isten óvja veszedelemtől min den ember fiát . . . “ (Nagymajtény) Huszti Sánodor.
