Heti Szemle, 1906. (15. évfolyam, 1-52. szám)
1906-03-28 / 13. szám
/ ./ ^?y~ ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — — — — — — 6 korona — fillér Félévre — — — — — — — 3 » — Negyedévre — — — — — 1 „ 50 „ Tanítóknak és kózműiparosoknak egy évre 4 korona Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő BÁTHORY ENDRE, A lap kiadója: A „PÁZMÁNY-SAJTÓ“ A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmány sajtó“ czimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel. Nyilttér sora 40 fillér. A líip megjelenik minden ^zerdhn XV. évfolyam. bzatmár, 1906. márczius 28. szám. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Feloldott tisztviselők. Csütörtökön reggel kitűzték a városház erkélyére a nemzeti zászlót. Ez azt szokta jelenteni, hogy vagy ünnepet ül, vagy közgyűlést tart a nemes törvényhatóság. Most az utóbbinak volt hirdetője. De a zászlón kívül a közgyűlés publikálva volt a rendes formában is, hiszen fontos kérdés került napirendre, az alkotmány védelmére lettek felszólítva a bizottság tisztelt tagjai. Illetve roszul fejeztük ki magunkat, mert arról kellett a szónak esni, hogy a városi tisztviselők ki legyenek-e szolgáltatva annak az eshetőségnek, hogy engedetlenség esetén megfoszsza őket a hatalom állásuktól. Az ügy tehát komoly, igen komoly volt, épen azért meglepő az a közönbösség, mely a bizottsági tagok részéről a közgyűléssel szemben nyilvánult. Ha egy bakterválasztásról van szó, (bocsánat a kifejezésért, mert a bakteri mégis csak nem választják) tömegesen vonulnak fel törvényhatóságunk notabilitásai, olykor hajba is ereszkednek a nézet, illetve személy- eltérések felett, most azonban, midőn veszendőbe ment alkotmányunk, illetve a városi tisztikar egy tekintélyes részének existentiája felett kell a döntő szót kimondani, alig cselleng a város közönségének jó- voltából.felállitott és érdekeinekmeg- védelmezésére hivatott őrsereg néhány taggal a közgyűlési teremben. A kuruczok vagy labanczok inaradtak-e el, akik saját fejőkkel, vagy a más eszével gondolkoznak-e, ez alkalommal nem kutatjuk, elegendő konstatálni azt a kirívó lany- haságot, amely tekintettel a szőnyegen levő fontos kérdésre, ezúttal megnyilatkozott. Egyebekben a jelenvoltak az általunk már régóta hangoztatott elv szerint jártak el. Felszabadították a tisztviselőket abból a kényszerhelyzetből, mely esetleg elmoz- dittatásukat vonhatta volna maga után. Átgondolva a dolgot, s lelkiismeretben latolva ennek következményeit, más ut csakugyan nem lehetett a választásraazadott körülmények között, mikor a törvényhatóság az illető tisztviselőt se meg nem mentheti, se rekompenzálni nem tudja, aki pedig jóllehet nagyon reá van szorulva a fizetésére és az esetlegesen elveszthető nyugdijára. A tanács abban az értelemben terjesztette elő javaslatát, hogy a tisztviselők oldassanak fel a törvényhatóságelőbbi parancsainak teljesítése alól, melyekben kimondotta, hogy az önkéntesen befizetett adókat beszolgáltatniok és az önként jelentkező ujonczok előállításánál közreműködniük nem szabad. Az alkotmány védő bizottság a javaslatot támogatta. Kelemen Samu dr., volt orsz. képviselő módosítani kívánta javaslaton annyiban, hogy erősebb formában fejeztessék ki a törvényhatóság rosszalása a kormány eljárása felett. A vége az lett, hogy a ténylegesen megjelent 44 képviselő közül 28 szavazott a tanács javaslatára, 16 ellene. Szabad tehát bevinni az önként befizetett adókat az állampénztárba és a gyöngyélet után epedő fiatalságot lehet oda állítani a komorképü sorozó-bizottság elé, hogy vájjon megüti-e a mértéket. Ez a határozat különben ma már teljesen megfelel a többi törvényhatóságok álláspontjának, melyek egyre-másra sietnek felmenteni tisztviselőiket, hogy a törvényhatóság szolgálatában álló régi erőket megmenthessék a közügynek. Még a múlt nyáron, midőn egyetlenegy törvényhatóság sem nyilvánította ebben az irányban akaratát, sőt nyakra-főre épen az ellenkező határozatokat hoztak, mi már hirdettük, hogy ez felel meg a jogalapnak, mert sem a más pénzét boszut lihegve mondá: ..Tartsa meg magának, de majd megboszulom magam ! Tudom, hogy megemleget, Isten veletek !„ S azután maga után becsapta az ajtót. „Vájjon mit akarhat? Kitehk az olaszvérű leánytól, hogy fölrohan a grófnéhoz és belé szúrja az ollóját,-“ mondá az egyik varrónő. „No azt úgy látszik nem teszi, mert épen most távozik a kapun át,“ feleié a másik. — A grófnő egy negyed óra múlva ismét köztük volt. „Nem lehetne a hibát helyrehozni — kérdé, —- ilyen anyagot nem kaphatunk és vőlegényem mit szólna, ha nem az ő ajándékát viselném ?“ „A hibán lehetne segiteni, | mondá az egyik varrónő — mert a vágást az uszályon a ránczokkal el lehet takarni, úgy hogy észre sem lehet venni.“ „Miért nem montad hamarább? Nohát csak gyorsan hozzátok rendbe,“ — parancsold az s elrohant. „Ez a köszönet az útbaigazításért, — morogta a leány,-valóban Stefánia grófnőt egészen megzavarta a menyasszonyi ruha és az előkészület.“ A menyasszonyi ruha. „Valóban nehány nap óta nem lehet Stefánia grófnő mellett megmaradni,“ — fakadt ki egy fiatal varróleány, valószínűleg a grófnő szobalánya, miközben ékes szemmel s biztos kézzel fűzte be a selyemszálat a tűbe. Három sóhaj jelentette, hogy bizony igaza van a szobalánynak. Négy varrónő dolgozott ugyanis Stefánia grófnő menyasz- szonyi ruháján. A legfinomabb selyemszöveten dolgoztak, melyet a fiatal grófnő vőlegénye egyenesen Velenczéből hozatott s azért a legnagyobb vigyázattal dolgoztak rajta. S épen akkor, midőn a négy varrrónőnek minden ügyességökre és nyugalmokra volt szükségük, a grófnő oly izgatott és szeszélyes volt, aminőnek sohasem látták őt, egyszóval kiállhatlan volt. „Pedig máskor oly jó és elnéző, hogy szinte maga kér bocsánatot, ha valaki hibázott s most olyan, mintha kicseré lték volna“, *— mondá az egyik leány. A másik, egy szikrázó szemű s alattomos tekintetű leány épen szintén egy megjegyzést tett, miközben elhibázta dolgát és hangosan fölsikoltott. I)e épen ezen pillanatban lépett be a grófnő és hallván a sikolyt, hevesen kérdezé: „Nos, mi történt.„ Mindnyájan félénken keltek föl előtte, csak a fekete szemű nem, ki kezébe rejté arczát, mintha kerülné haragos tekintetét. A grófnő gyorsan a selyemanyag után kapott, melyet a szerencsétlen leány elrejteni igyekezett, mert beszéd közben véletlenül az olló megsiklott és meglehetős hibás vágást ejtett a drága anyagon. A grófnő ezt látva, iszonyú haragra gerjedve kétségbeesetten kérdé : „Mitjcsináltál szerencsétlen ?Az egész ruhát elrontottad! “ „Kegyelem grófnő! — könyörgött a leány, — az anyag oly sűrűn feküdt egymáson, hogy nem vettem észre, de talán kijavítható, kegyelem grófnő!“ De ez magából kikelve kiáltá: „Semmi kegyelem, az anyag kárba veszett s nem lehet helyrehozni; elvagy bocsátva, érted !“ Holtra elsápad tans könyörögve térj észté ki kezét a grófnő felé, ő azonban kérlelhetetlen maradt s hidegen mondá: „Azonnal elküldöm heti béredet s tüstént elhagyod a kastélyt." S ezzel intett a másik leánynak s eltávozott. Nehány perez múlva megkapta bérét s ezen felül még öt koronát. Az elbocsátott leány azonban nem fogadta el s
