Heti Szemle, 1906. (15. évfolyam, 1-52. szám)
1906-03-14 / 11. szám
XV. évfolyam fezatmár, 1906. márczius 14 11. szám IITISZ E POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Eiry évre — •— — — — — 6 korona — fillér Félévre.— — . — — — — — 3 „ — Negyedévre — — — — — 1 „ 50 „ Tanítóknak és kézműiparosoknak ejry évre 4 korona Egyes szám ára UO fillér. Felelős szerkesztő BÁTHOKY ENDKE. A lap kiadója: A „PÁZMÁNY SAJTÓ“ A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető össze küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmány sajtó“ czimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Hirdetések jutányos árban vételnek fel. Nyllttér sora 40 Altér. A. li»p megjelenik minden szerdán Az emlékezés napja. Épen ma egy éve. Szomorú napja volt ma egy esztendeje egyházmegyénknek. Jóságos íopászto- runk életének utolsókat lobbanó lángja vívta nagy küzdelmét a halállal, mely végre a késő esti órákban csakugyan erőt vet rajta. Visszafojtott lélekzettel, remegve leste mindenki a következő pillanatokat, mert látni lehetett, hogy itt emberi elme már nem segíthet, Isten magához kívánja őt, hogy elvegye jutalmát a túl világi életben, ki a földön oly sok jót cselekedett. Az emberi lélek azonban az őt fájdalmasan érintő események után könnyen nyugalomra térni nem képes. Minden legkisebb visszaemlékezés, jótetteinek látható jelei, egy- egy emléktárgy, melyeket oly bőségesen osztogatott,, felszaggatja a már heggedni kezdő sebeket is. így volt főpásztorának szomorú emlékezetű halála után a szatmári egyházmegye. A papság és a hívek egyaránt. Csak akkor lehetett igazán látni, kit vesztettünk el, midőn többé nem volt közöttünk. Csukákkor lehetett igazán érezni a veszteség nagyságát. Egy jótéteményekkel teleirt könyv utolsó lapja zárult be azon a napon, melynek ma van gyászos első évfordulója. Azoknak a jócselekedeteknek lánczolatát, melyeket atyai szivének sugallatából tett, elszámlálni is lehetetlenség volna. Hiszen ezer meg ezer olyan jótéteménye volt, melyekről a nyilvánosság nem tudott semmit. A történelem csak a nagyobb alkotásokat örökítette meg, pedig a kisebbek is tengernyi nyomort enyhítettek, számtalan könnycseppet szárítottak fel. 0 most már a múlté, a történelemé, mely meg is alkotta felőle Ítéletét.. Ügy tűnik fel alakja a szatmári egyházmegye nagyérdemű püspökeinek sorozatában, mint egyike a legnagyobbaknak, ki szivének minden dobbanásával megyéje felfelvirágoztatásáért epedett, aki templomok, iskolák létesítése, a hitélet és anyagi jólét fokozásával örök emléket állított nevének az egyházmegye legtávolabb eső pontjain isÁldották érette már életében. Igen érdekes, lélekemelő látvány volt, midőn a vidéken megjelent, miként seregiette körül a népapra- ja-nagyja. Mindenki igyekezett, hogy minél közelebb juthasson hozzá, s boldognak érezte magát, aki kezét, vagy ruháját csókjával illethető. 0 pedig atyai leereszkedő nyájassággal beszélt a néphez, hol tanácsokat, hol intelmeket osztott, máskor kedélyesen társalgóit velők: Igen szerette az egyszerű emberek kedély és lélek világát tanulmányozni, meghallgatta panaszaikat, s azoknak orvoslása nem is maradt el. Épen azért visszahangzott halála után az egész egyházmegye területén, hogy meghalt a szegények atyja. Ma van annak a szomorú napnak évfordulója. Imádkozzunk jó lelkének örök nyugalmáért! . . . Városi közgyűlés. Városunk törvényhatósága márczius havi rendes közgyűlését tegnapelőtt délután tartotta meg. A gyűlés igen népes volt. Csaknem az összes bizottsági tagok jelen voltak. E nagy érdeklődést az üresedésben levő közigazgatási tanácsosi állás betöltése keltette fel. A tárgy- sorozatba fölvett ügyek között ez volt a legfontosabb tárgy. A közgyűlés máskor békés hangulatát ez kavarta fel s olyan jelenetre adott alkalmat, minő még nem igen történt meg a közgyűlési teremben. A hangulat után Ítélve két pályázónak volt nagy pártja : Ferencz Ágostonnak és Szűcs Lajosnak. Biztos volt mindenki arról, hogy a két jelölt közöl az egyik lesz a győztes. De bizony nem lett. A kijelölő bizottság a pályázók közöl Sziics Lajos kir. aljárás- birót nem jelölte. Hogy a kijelölő bizottság miért mellőzte Szűcsöt, nem tudjuk. Nagy meglepetést keltett Sziics Lajos mellőzése, aminek a bizottA költő forrásai. Irta : Merker Márton dr. A legnagyobb költők rendesen korukat festik, s mentül közelebb járnak saját nemzetükhöz : annál igazabnak. — Homeros közvetlen-közeiről vehette tárgyát, száz meg száz megható vonás van erre. Az Agamemnon ostoba durvasága : egy kis hellén fejedelem há- nyavetisége, ki csekély előnyeit nagy önbizakodással tolja elénk ; az Akhilesz rengeteg érzékenysége a nemesnek a határtalan erővel párosult joga. A Hektor egyszerű fensége, mo- csoktalan családias érzése: a legjobb férjnek és embernek alakja, Helena a ragyogó szép és rossz ; Andromache a feláldozó és hűséges nő — a hősök, istenek, önzők, gazok, telhetetlenek, henczegők egész sorozata, mind, mind azokból az emberekből került ki, akik a vak dolnokat, az isteni lantost talán még hallották is. Mennyire messze áll ezektől a tősgyökeres igaz alakoktól a Vergilius hőseinek szétmálló, sokszor sem fű-,-sem fa ingása-lengése. , Aeneas talán Augustus Octavianus volna túlságosan befuttatva ’ aranyporral, hogy a test éréi, horpadásai, törései ne tűnjenek fel rajta sehol. Didó talán Julius Caesar nővére, kinek annyit kellett szenvedni a kicsapongó férjtől. Ez az egyetlen nemes és emberies való kép. A többi félénken rajzolt, óvatosan meg megjelenő visszája egy-egy Augustus korabeli kortársnak, kire, ha merné, örömest szeretné nyilát repíteni a költő. Mily merőben mások a Niebelnngenlied hatalmas, vonzó, majd visszataszító alakjai. A nemes Szigfried gyermekei hiténél; Hágen olt- hatatlan gyülülségével; Krimhild, a germán nők házias mintaképe, vele ellentétben a nagy erejű és testi minőségével kihivóan dicsekedő, buja Krimhild. Ezek élnek ; hangjuk hallatszik, leheletük érzik, lépteik zaja sokáig megmarad a fülünkben. Mit dalol Horatius ? Hát a fejedelmét, hízelgőén, alacsonyan, de- emberi, igaz hangokon, hogy lépten-nyomon elébü'nk áll a modern miniszteri titkár, aki ura hiúságaiból faragja nagy ügyesen a miniszteri tanácsossághoz, lehet — az államtitkársághoz a tolvaj-hágcsót. Dalol a szeretőiről, annyi virággal, műbókkal, hogy a közönséges rut arczu ember szinte válogathat a keresett, a legdrágább szépségekben. A hol más a küszöbre nem léphetne, ott Horatius előtt kész a hívogató rózsaágy. Sokszor rá is szedi egy-egy nagyúri szépség, de azért nem fut el; a csapodár erkölcsök hirtelen, szeszélyes fellobDanását jól ismeri élés szeme. Horatius összes dalai római talajon fakadnak és onnan viszi el őket a hir messze keletre, távol nyugatra. Így igaz és csak igy boldog a költő. Boccaccio kiket ir le ? Szomszédjait, barátait, ellenségeit, szeretőit; annyira őket, hogy ma is érzik rajtuk az élő lehellete. Megszólíthatod, mert felelnek, hívhatod őket, mert utánad mennek. Se nem bábok, se nem mázolt képek. Pezsgő vérök fölmelegit, kaczagásuk nevetésre indít, ott a hol velük szemben állottál. Nem az indusok, soha nem látott perzsák, vagy khinaiak ezek. Olaszok — tetőtől talpig. És ez legtöbb érdemük. Sophokles tragoediái csak megdöbbentenek hangjuk nagyságánál, de alakjaikban a városunkból, falunkból nem ismerünk föl senkit. Nagyon is kellenek abból a fajból, melyikből én még csak a Jászai Mari kiábálá- sait és oroszlánszökéseit láttam. Közönséges igazi embereknek, mintha nem volna szükségük ekkora bönbölő hangra és ily aránytalan méretű szökésre. Ellenségünket kisebb hanggal is meglehet fogni és csekélyebb ugrással is elérni.
