Heti Szemle, 1906. (15. évfolyam, 1-52. szám)
1906-03-07 / 10. szám
HÉT I S Z E M L E“ (10. szám.) nyezője vett részt évezredeken át mindig az emberiség történetében és részt fog venni újabb évezredeken át ezután is dacára a tudomány minden vívmányának és rendszerének. Igen ! mert azok az időszakoukint felmerülő kórtünetek, mikor az ember megtagadja a vallást, mint a ragályos betegségek korszakai — csak átmenetiek; az isteni gondviselés tervében tán szükségesnek látott fejlődési feltételek.Ám az egészséges organizmus előbb-utóbb kilöki magából a kóra- nyagot s ez emberiség ismét a vallásra támaszkodva, bizva-remélve halad tovább azon az utón, mely Istentől kitűzött végcélja felé vezet 1 Ez a mi hitünk, a mi meggyőződésünk. És ez adjon nekünk bátorságot, erőt, kitartást arra, hogy hitvallásos iskoláink megvédése és fejlesztése ügyében ez évben is lankadni nem tudó buzgósággal tovább munkálkodjunk, tovább küzdjünk ; mert küzdelem nélkül nincs győzelem, mert ez az a feltétel, amelyhez kötötte Isten minden jó ügynek a sikerét I Fogadják mégegyszer legsziyélyesebb üdvözlésemet, melylyel kapcsolatosan jelen tanácskozásunkat ezennel megnyitom! A megnyitó beszéd után az elnöki jelentésekre került a sor, melyek között tudomásul vétetett, hogy dr. Steinberger Ferencz volt elnök hagyatékából a tanács 1000 koronát átveti a magyarországi kath. iskolák történetének megírására pályadijul. A jelzett munkára a pályázatot meghirdetik. A kath. tanító e's tanitónőképzők vizsgálati szabályzatai élénk eszmecserét kellett, hogy vájjon mindenben az állami szabályzathoz alkalmazkodjék-e. Végre abban állapodtak meg, hogy e tárgyban már 1903 ban volt egy memorandum benyújtva a püspöki karhoz s mivel ott a kérdés a püspöki kar óhaja szerint oldatott meg, azt megújítják, addig pedig, mig reá döntés nem érkezik, az eddigi szokás fentartandó. — A képezdei tanárképzés ügyében a szakosztály megállapodását dr. Kovács Gyula terjesztette elő. Eszerint megkerestetik a a püspöki kar azokkal a kívánalmakkal, melyeket a képzőtanárok óhajtanak. Önálló kath. tanárképzést kívánnak, állami ellenőrzés mellett ugyan, de a kath. képzőtanár oklevele egyenjogú legyen az állami tanítóképző tanár diplomájával. Ember Károly az egyháznak a 6tí-iki törvényben gyökerező jogát fentartani kivánja, azért a bizottságtól nyert képesítést elegendőnek véli, s nem kiván egyetemi stúdiumot, mert ez a zárdaiskolák végét jelentené. Most következett a gyűlés legfontosabb tárgya : A latin és gör. szert. kath. népoktatási intézetek Eendtartási Szabályzatának javaslata, amely hosszú és igen érdekes vitát provokált, minthogy némelyek az ügyet azonnal tárgyalni kívánták, mások pedig amellett fogtaltak állást, hogy a részletek alaposabb megvitatása végett szakbizottságok választassanak Végre az általános tárgyalást délutánra halasztották el. Délután megállapították a rendtartási bályzat részletes tárgyalásának alapjául szolgáló irányelveket. Miután a Szabályzat hosszú időre szól és igen terjedelmes, szakbizottságokat választottak, melyeknek feladatuk lesz a részleteket megvitatni, hogy teljesen leszürődöttt megállapodások kerlűjenek döntésre a plenum elé. A bizottságoknak 3 hó alatt el kell készülniük a munkálatokkal, hogy nyáron a nagybizottsági gyűlés letárgyalhassa és megerősítés végett a püspöki kar elé terjeszthesse. — Nagyhorderejű a tanügyi tanács ama határozata, melylyel kimondotta, hogy az óv folyamán julius hó első felében megtartja a Magyar kath. tanítók III. országos kongresszusát. A kongresszust két napra tervezik. Első nap délelőtt általános lesz, délután a szakosztályok tartják meg üléseiket. A második n; pon az összülós a szakosztályok megállapodásai felett határoz. A kongreszus védő elnöke a püspöki kar valamelyik tagja lesz, kit a herczegpriraás fog kijelölni. A permanens előkészítő bizottságot az elnökség küldi ki, melynek ügyvivő elnöke Ember Károly lovag, világi elnök lesz. Végül kimondották, miszerint kívánatos, hogy a kath. tanítók segélyalapjának szabályzata a tanítóság erkölcsi tekintélyének megfelelően revideáltassók, mire a püspöki kartól megbízást kérnek. H I JEL E K. Hátralékos előfizetőinket tisztelettel felkérjük előfizetési hátralékaik beküldésére és előfizetésük megújítására. A főszámvevő jubileuma. Szombaton volt Novák Lajos városi főszámvevő szolgálatának 25 éves jubileuma. Szépen rendezett, megható ünnepség volt, egy munkában és közbecsülésben eltöltött hosszú idő méltó jutalma. Az ünnepség hivatalos része délelőtt a városháza tanácstermében folyt le, hol megjelent az egész tisztikar, melynek nevében Kőrösmezei Antal főjegyző a szeretet meleg hangján üdvözölte az érdemekben gazdag jubilánst, s átnyújtotta neki a tisztikar ajándékát, mely egy díszes, az összes tisztviselők névaláírását magában foglaló albumból és egy serlegből állott. A főszámvevő megindulva mondott köszönetét az őszinte ragaszkodásnak e közvetlen megnyilatkozásáért. Este a Társaskörben fényes bankett volt, melyen szép számú és előkelő közönség vett részt. Ott volt a nek megmutatja az eszményisóg fényes világát. * A mint a Szent Szűz egy Istent hordott móhében s létet adott a földre szállt Szeretnek, — úgy árad ki a nő leikéből minden nagy és szép e világra. Mert igaz ugyan, hogy az emberiség története a thermopylei hősökről regél, de ezeket az anyák nevelték ilyenekké ; a Columbusok új hazát szerezne k, de Rómát Veturia könnyei mentik meg; ha a Prometheusok még a sziklához lánczoltsn is daczolnak az istenekkel, a Niobék is szembe mernek szállani velők — anyai szeretetből. A nő is képes nagyra, de nem azon az utón, a hol a férfiak. Ezek harczra kelnek az emberiséggel is, — mig a Gracchu suk anyja gyermekeiért él, a Rozgonyi Ciczel- lék férjekért öltenek pánczélt. És igy vagyunk a szellemével is. Mennyivel más az övé, mint a férfié. Csa- pong, röpköd, szereti a folytonos változatosságot. A férfi látja az igazat, a dő érzi. Az egyik ösztönszerüen Ítél, a másik elmélkedve. Bámulatosan ismeri a nő azt, akit ismer, de már nem ismeri az általános embert. A megtörtént tényeket látja, de az általános eszmék világa már messze van tőle. Migaférfi- ósz be tud merülni számításaiba és kitartóan tudja keresni az eredményt, mig őt az ok érdekli és egy elvont logikus gondolatmenetben gyönyörködni tud — a női szellem nem tekint a rendszerességre, nem száll a dolgok mélyébe : őt a részletek érdeklik. És ez a csapongó, könnyed szellem mennyi finom érzéket árul el az aprólékos kidolgozásban, a rejtett bájak fölfedezésében. Ezért nyűgözi le a tudomány nehézkessége ; szállani, emelkedni nem is tud a geológia, a mathesis megkötött, szűk ösvényein ; szárnyát elveszti abban a világban, a mely a modern tudomány szerint az ősanyagbói származott. Neki a levegő kell, az aether, a csillagok hazája és tündökhk is egész nagyságában, a vallás, a zene, a költészet ragyogó világában. Született művész az előadásban ; a költeménynek legelrejtettebb bája, a dalnak legfinomabb rezgése érvényesül az ő mindent megfigyelő szavalásában, énekében. — A férfinak tanulnia kell ezt, a nő megérzi. iző agya nem is produktiv munkára termett; Pythagoras tanítványai legnagyob- rószt nők voltak, de egyetlenegy philosophiai rendszer sem született meg fejőkből. Nem is az ész, de szív alakul ki a nőnél, és ha eszméket nem is dobhat bele a világba, kedélyének gazdagsága, nemes érzése mindig bá- mulatraméltó. Nem arra hivatott, hogy előbbre vigye a tudás fáklyáját és most „a tudományok csődjében“ uj utat nyisson a tudás bizodalmába, nem, mert ő mindent szivével végez. Nem az agy, de a szív gondolkozik nála. És ez a szív a legbámulatosabb. A mi nagyot csak létrehozott az érzés, a szeretet, az mind a női szívből kerülhetett ki. Ebben a világban a nő az ur s itt mutatja ki egész nagyságát. Ez a sokat érző, sokat szenvedő, sokat megvigasztaló szív — mivel épen a fájdalmat juttatta osztályrészéül az Istentudja legjobban megérteni a szenvedést és átélni az örömet. Mennyi nagy érzés van benne és mind mély és állandó. Az Isten szeretető végtelen, de hogy megértesse velünk, az anyáéhoz hasonlítja az övét. Az érzések hány húrja zendül meg beDne és el nem hangzik addig, a mig maga a húr meg nem szakad. A mig a férfinál — ha meg is kapja egy nagy érzés, legyen az öröm, vagy fájdalom, szerelem, vagy gyűlölet — minden hamar elmúlik, felejt és talán emlékei sincsenek: a nő mindent megőriz szivében. Egy finom, nagy női szellem, Stael asszony, jellemzi ezt az állhatatosságát a legjobban e pár szavával: „A szerelem a férfi életében csak egy jelenet, a nőnek egész élettörténete.“ És nemcsak a szeretet legmagassabb foka: a szerelem, de minden nemes érzés hangot kap ebben a csodálatos szívben. Hány kétségbeesettnek adta ez visza életét, mennyi könnyet törült le, hány boldogtalant tanított meg tűrni, remélni! Krisztus tanítását : a szeretet parancsát senki sem követi jobban, mint a nő. Neki szive vao, ő szeret. Ott ragyog ez a szeretet a gyermek bölcsője, a férj nehéz gondjai fölött; ott őrködik a kórházak fojtott, nehéz levegőjében a sinlődő, nehéz betegek ágyánál, és ott imádkozik Isten oltáránál övéinél, mert szeret. Ha visszagondolunk arra a kis házikóra, a hol a legjobb asszony ringatta bölcsőnket, elárasztott szeretetónek csókjaival és szivének minden nemességét belénk akarta oltani; megtanított minden jóra, összetette kis kezünket, hogy édesen zengő sza-