Heti Szemle, 1906. (15. évfolyam, 1-52. szám)
1906-02-21 / 8. szám
2 HETI SZEMLE (8. szám.) sokról szólani sem lehet. Sajnos, ez az idő minálunk talán soha sem fog bekövetkezni. Egyrészt az ellentétes érdekek, másrészt a választók jókora részének éretlen volta teszi lehetetlenné. Az absolut uralomtól tehát ne féljen senki, a király erre a térre nem fog átlépni, hanem el lehetünk készülve, hogy a törvényes határidőn belül elrendeli a választásokat. — Antal Dániel. 1832—1906. A városházáról, a róm. kath. plébániáról és iskoláról, a Takarékpénztár épülőiről, a Társaskörről lengő gyászlobogók hirdetik, hogy városunknak egy érdemekben] és köztevékenységben elsőrendű tagja hunyta le örök álomra szemeit. A nemes czélokért he- vülő, lelkesedéssel, példával, tettel és áldozatkészséggel a legelsők közt küzdő Antal Dániel nincs többé az élők sorában. Már régóta sorvasztja a gyógyíthatatlan betegség, de az életerős, hatalmas fizikummal biró férfiút megtörnt nem tudta. Habár nagybeteg volt már, mintha daczolni akart volna a rettenetes kórral, még az utolsó időkben is végezte hivatalos teendőit, gyakran lehetett látni az utczán is. Végre ereje lassan-lassan gyengült, szobára lett kárhoztatva, de ágyban feküdni ott sem akart. Vasárnap este vett rajta erőt a már teljesen elhatalmasodott májrák, elvesztette eszméletét, nem is nyerte többé vissza. Hétfőn reggel részesült az utolsókenet szentségében, s kedden a reggeli órákban csakugyan visszaadta lelkét Teremtőjének. Antal Dániel elsőrangú szerepet vitt városunkban. Már fiatal éveitől kezdve tagja volt a törvényhatósági bizottságnak, melynek ülésein szorgalaman részt vett, hacsak más teendői Dem gátolták a megjelenésben. Minden közügy iránt melegen érdeklődött, s tudásával, tiszta logikájú észjárásával s jó szivével igyekezett olyan mederbe terelni a szőnyegen forgó dolgokat, melyek a város polgárságának jó) fel fogott érdekeivel voltak azonosok. Ez a körülmény az, mely a lakosság minden rétegében tiszteletet ébresztett személye iránt, s hálára kötelezte a nagyközönséget. Mint a róm. kath egyház gondoka és az iskolaszék elnöke páratlan tevékenysége fejtett ki. Az egyháznak hű fia és jó műn kása akart lenni, az is volt élete utolsó pillanatáig. Mihelyt egyházi ügyről volt szó, nem lelte helyét mindaddig, mig a kívánt eredményt fel nem tudta mutatni. Mondanuk sem kell, mint városunkban a legtekintélyesebb férfiak egyikének, nagyon sok jó ügyet sikerült megmentenie, nehogy agyonüsse a nemtörődömség, vagy épen rosszakarat. 0 reá minden egyházi ügyben feltétlenül számítani lehetett. Legjobban illusztrálja ezt az a körülmény, hogy midőn a polgári házasság és az iskolák államosítása forgott szőnyegen, erős agitácziót fejtett ki ellenük, noha egész életén keresztül kormánypárti volt, sőt abban az időben elnöke a helybeli szabadelvű pártnak. Itt szakított szabadelvű nézeteivel, mert belátta, hogy a kérdéses javaslatok keresztülvitele az egyház szempontjából nemcsak hogy nem óhajtandó, de feltétlenül káros. Mint kereskedelmi tanácsos, a helybeli Takarékpénztár egyesületnek elnöke a Társaskörnek alelnöke szintén széleskörű hasznos tevékenységet fójtett ki, ami méltán fogja megörökiteni nevét az illető egyesületek évkönyveiben. Mindezekből látható, dogy Szatmár város társadalmi életében számottevő egyéniség volt, aki sokáig be nem tölthető űrt hagyott maga után. Családját rendkívül szerette, élt-halt egy tourra, rendezői jogomnál fogva.“ — Margitka belesápadt, de összeszedve minden lelki erejét, felállott és ment táncolni. A tánc azoban nem ment. Nemsokára szépen le kellett ülni. „Nem tudja a bostont az a szar- kaorru, ügyetlen rendező,“ — gondolta magában bosszankodva Margitka és ült, ült tovább. — Egy délceg alak közeledik egy kevésbé délceg alakkal. A kevésbé délceg alak az ő papájának egy jó barátja, az meg hozta a fiát, azt a délceg alakot, azt a — ó pennám, ne légy izgatott — huszárfőhadnagyot. — A cigány a Náni-t hegedülte és járta a boston tovább. De, óh borzasztó, megint nem akart sikerülni az a nyomorult boston. „Nagysádkám fáradt — jegyzó meg az udvarias és kedves főhadnagy és Margitkát letette. „Izgatott voltam“ — gondolta Margitka, — azért nem ment a boston, hiszen otthon úgy sikerült 1“ Szegényke megint csak ült, de jött ám egy jó nagybácsi és hozott a karján valakit, egy táncsost, egy másodéves jogászt. A jogász meghajlik, bemutatja magát és kisül, hogy nemcsak jogász, hanem főispáni titkár is. Margitka összerázkódott. O olvasta a lapokban, hogy meg kell vetni a főispánokat is, a titkárokat is ; már-már kosarat akar adni a nagyreményű ifjúnak, de mamájának jelentős pillantásaira mégis elindul vele. Megindulni csak megindultak valahogy, de jaj, a folytatás megint nem akar sikerülni. A jogász megkockáztatja azt a kijelentést, hogy minduntalan találnak ki valami újfajta bostont és Margitkát a helyére vezeti. — Szegényke odavolt, ő nem táncol többé; nyomorult boston! Már csaknem nyílt színen sirni kezdett volna, mikor pillantásai* öccsóre esnek, ki ugyanakkor a bostonban erősen ingadozott és már-már leesett. Az öcs feléje közeledik a kínos tour utón és homlokát törölve, jegyzi meg, hogy a cigány nem taktusra huzza. Margitka elneveti magát, a könnyek visszabujtak. Egy ismerős közeledik, egy fiatal újságíró, ki azonban mindjárt kijelenti, hogy ő elvből nem táncol. Margitka sem bánta, elment már úgyis a kedve a táncolástól, de legalább diskurálhat. A fiatal újságíró kijelenti, hogy ő küldi be a lapjába a bálon jelenvolt és jeleD nem volt hölgyek névsorát. — Margitka megkérte őt, hogy a nevét ne ugy tegye ki az újságban, hogy Margitka, olyan közönséges, hanem úgy hogy Macika vagy Mucika vagy Mócika, — úgy olvasta a lapokban is. Az újságíró meghajtva magát, szolgálatrakészen kijelenti, hogy úgy lesz. i Mi ez? — Négyesre behívót játszik a cigány. Ez a négyes uj tánckedvet kezdett csöpögtetni Margitkának lámpalázas, meggyötört szivébe. „Négyes ! Oh azt tudom! — tört ki belőle önkénytelenül. Az újságíró megkérdezte, van-e a négyesre táncosa, és be sem várva a feleletet, rohant el az újságírók szogyermekeiért, valóságos ősi patriachalis alak volt, kihez a legnagyobb alázatossággal s tiszteletteljes szeretettel közeledtek családjának tagjai. Apai jó szivét nem a káros beczézgetósben, hanem épen abban mutatta meg, hogy a legszigorúbb fegyelmet tartotta gyermekei között, jól tudván, hogy az fog hasznukra válni az életben. Beteljesedett. Temetése holnap délután 8 órakor lesz. A gyászszertartást Hehelein Károly praelátus- kanonok, a családnak régi jó barátja fogja végezni. Bizonyára ott lesz az egész város közönsége nem és rangkülönbség nélkül, hogy elkísérje utolsó útjára azt a fáradhatatlan férfiút, ki oly sokat tett a polgárság érdekeiért. A mélyensujtott család által kibocsátott halotti jelentéa következőleg szól : Özv. Antal Dánielné sz. Bogdánffy Róza úgy a maga, valamint gyermekei és az ösz- szes rokonság nevében fájdalomtelt szívvel tudatja, a pótolhatlan férj, testvér, a leggondosabb apa, nagyapa és rokon Antal Dániel királyi kereskedelmi tanácsosnak, folyó évi február hó 20-ik napján d. e. 8 órakor, boldog házasságának 42-ik s fárad- hatlan munkásságban eltöltött életének 74 ik évében a halotti szentségek ájtatos felvétele után történt gyászos elhunytát. A kedves halott hült teteme folyó hó 22-ik napján délután 3 órakor fog Kazinczy- utcza 1. számú gyászháztól a róm. kath. egyház szertartása szerint a hidontuli sir- kertben örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szentmise-áldozat f. évi február hó 22-ik napján d. e. 7 órakor fog a róm. kath. székesegyházban az Egek Urának bemutattatni. Szatmár, 1906. február 20. Nyugodjék békében és az örök világosság fényeskedjék neki! Antal Kristóf testvére. Özv. Hermán Mihályné sz. Antal Róza, Dr. Wallon Qyuláné sz. Antal Katalin, Kincsesy Petemé sz. Antal Berta, Antal Alajos, Dr. Antal Sándor, Bikfalvy Albertné sz. Antal kott fürgeségével, hogy nemsokára visszatérjen egy ifjúval, kit ekként mutatott be. Margitkának : „Tudóky Balázs, harmadéves bölcselettanhallgató.“ A bölcselettanhallgató derékszög alatt meghajlott és felkérte Margitkát a négyesre. Margitka végigmérte a bölcsészt egyenes vagy máskép nyújtott szög alatt és fel biggyesztve kicsi ajkát, fel - állott vele a sorban. Megkezdődik a négyes, de a szegény Margitka ezt a tánczot sem tudta zavartala- lanul élvezni, mert a táncosa borzasztóan drukkolt és paccolt. „Nagysád kérem, most mi jön ? — Most mit kell csinálni ? Kérem súgjon, mi lesz most?“ Ilyenfóle kérdésekkel mulattatta a megszorult bölcsész az ő kedves kis táncosnéját. „Hát gyermekker- tésznőféle vagyok én, vagy mi ?“ — bosz- szankodott magában Margitka. No de véget ér e világon minden, végett ért a négyes is. — A cigány csárdásba fog, még pedig azt a kedves tállyai nótát játsza, hogy: „Hej Kati, Kati, Kati ..." — A bölcsész ekkor hirtelen meghajtja magát, és kijelenti, hogy ő elvből csárdást nem táncol s Margitkát a helyére akarja vezetni, — de e percben hirtelen odaugrik az a bizonyos kedves főhadnagy egy szintén kedves kadéttal és a bemutatkozás után a kadét fölkéri Margitkát a táncra. — Hej, az a bölcsész tudta, hogy elvből miért nem tánczol ő csárdást, tudta ő, hogy mi lesz abból a csárdásból, de Margitka, úgy látszik, nem
