Heti Szemle, 1906. (15. évfolyam, 1-52. szám)
1906-12-24 / 52. szám
2 „HETI SZEMLE“ Szatmár, 1906. deczember 24. épen olyan ismeretlen, mint maga a történelem, melynek tanulságaiból könnyen rájöhetnének, hogy zivatar után rendszerint kiderült az ég, de derengett gyakran egy erkölcseiben megromlott nemzet sírja felett, melynek ormára egy életképesebb, rendszerint egy vallásos, egy istenfélő nép tűzte fel azt a keresztet, melyet ők eldobtak, vagy sárba tiportak. A katholikus franczia, nem is olyan régen, már élt hasonló megpróbáltatást. A vége az lett, hogy elvérzettek a Robespierek, de maga az ország kiheverte a csapást. Kérdés, Jesz-e most arra ereje, vagy át kell adnia helyét annak a másiknak, mely ellene és mellette hatalmas léptekkel nyomul a világuralom kormányrudja felé. Nálunk, magyaroknál épen megfordított a kép. Itt a kormányzat tisztességes, csak egy eszeveszett banda tülekedik, hogy képtelen helyzeteket teremtsen. De dolga nem mehet könnyen, mert két hatalmasság állja útját, az egyik az a fensőbb, az az úgynevezett sötétség szelleme, mert hála Istennek, a mi hazánkban még nem halt ki a nép javarészének szivéből a vallásosság, mely kózzel- foghatólag meg tudja neki magyarázni az enyém, tied, övé fogalmát, azt, hogy mivel tartozik Istennek és mivel tartozik embertársainak. Az ilyen népet természetesen gazságokra felhasználni nem lehet. A másik az emberi hatalom, a kormányzat hatalma, mely nem extra- vagálásokban keresi passióját, sőt tetteiből ítélve, úgy tűnik fel, hogy a vallásosság alapjain nyugvó erkölcsi rendet tekinti a nemzet legnagyobb erősségének. Ha igy, akkor helyesen gondolkozik, és ha ezt az áramlatot minden vonalon diadalra viszi, kétségkívül megóvja az ország nyugalmát, s idők múltán még be teljesedhetik rajtunk az angyali éneknek békességet hirdető szózata, ha egyrészt megtaláljuk a békét saját lelkiismeretünkben, másrészt az embertársaink iránt tartozó kötelmek teljesítésében. Bizzunk a magyarok Istenében! . . . Menjünk el a templomokba a békének ezen ünnepén és énekeljük lelkesen, — hogy meghallják azok is, akik közöttünk a vallás- talanság és egyenetlenség konkolyát szeretnék hinteni, — énekeljük annál lelkesebben: Dicsőség mennyben az Istennek, békeség földön az embernek. Apró Sépecstó Unyer Lajos bácsi életéi. Rajzolta : Bodnár Gáspár. Ott a lomha Vérke partján, a gyönyörű szőlőhegyek aljában, akkor inég kis Beregszász városában — ennek előtte úgy négy évtizeddel káplán volt Lajos báesi. Vala pedig neki negyren bunkó forint fizetése és akkora népszerűsége, hogy a mai népszerűségek állandóságának kamat értékét tekintve, megérte volna testvérek közt is — a millió koronát. Ha haza mentem, vagy megyek szülővárosomba, a most már „megnőtt modern városba“, nem egy portán kérdezik : — Él-e Lala ? — Él-e Lajos bácsi? S ha most majd hallják, negyven év után . . . azok a még megmaradt élő tanúi a régi jó magyar polgárházaknak — bizonyára igaz, őszinte könnyel áldoznak Lajos bácsi emlékének. Eri kis hu voltam akkor. Sokszor minisz- trállam neki. Talán mindennap. És kaptam tőle olykor-olykor egy-egy, vagy több képecskét. Engedjék meg nekem mindazok, kik Lajos bácsit szerették — és hányán, mennyin vagyunk ! — hogy ezeket a képecskéket én a tőlünk elköltözött Lajos bácsi emlékének most e szerény sorokban visszaadhassam. Szerény képek lesznek ezek, mint amilyen ő maga volt. Isten őrizzen engem és az ő emlékét, hogy valami szecessiós mázzal bevonjam. * * * Meglátogattam. Beteg volt, nagyon beteg. Két esztendeje, hogy rágta, emésztette baja. De pontosan eljárt hivatalába. Egész a legutolsó időkig. Mert az már reá nézve a legutolsó idő volt, mikor naponkint nem misézhetik, hivatalba fel nem mehet. Most már nem mehetett. Ott ült pamlagán. Mikor beléptem, szenvedő arca szinte kiderült. A régi Lajos bácsi . . . csak lelkében élt már. — Megsegíti a jó Isten — biztattam. — Az biztosan! —• szólott elnehezülő hangján. Vagy igy — vagy úgy. íme az egyszerű papnak, embernek elet- bötcselete. Hite, megnyugvása Istenben. Ott, hol a tudós esze, a modern ember tudása, szivének izgalma az élet és halál révpartjai közt talán egy reménypillantást vet az orvosokba: ott Lajos bácsi egyszerűen biztosra veszi, hogy a jó Isten megsegíti. Hogy is mondották egykor a pietista pedagógusok ? — Egy szemernyi hit többet ér, mint egy zsák tudomány. * * * Mikor elbúcsuzóban voltam tőle: fájdalommal, de megvallva, elnyomhatlan derűs érzéssel vettem észre, hogy Lajos bácsiról a magyar nadrág lekerült és németben kell üldögélnie ott a kanapén. Lábdaganata miatt kellett ezt tennie. Ennek megvan az oka, Karácsony előestéje van, ki-ki kisebb-nagyobb csomaggal siet e szent estén övéinek a kis Jézus nevében örömet szerezni, bár még csak 4 óra délután, teljesen besötétedett. Már egyes ablakokban átcsillan a fény, amint készülődnek a nagy estéhez. Egy fényárban úszó lakásból látszik a pazar díszítésű karácsonyfa, a gyermekek közönyösen szemlélik, mintha az ő vágyaikat nem volna képes a kapott sok minden kielégíteni, persze mert túlzásig mindig mindennel elhalmozták őket. Szüleik unottan nézik az egészet. Ok már annyira hozzá szoktak a jólét és fényűzéshez, hogy nem tesz ez rájuk nagjobb hatást, A külváros egyik félreesőbb utczájának egyik le nem függönyözött ablakából egyszerű, de ízléssel díszített karácsonyfa látszik ; egy feketébe öltözött gyászos, rokonszenves arczu fiatal szőke nő s egy 5 évesnek látszó leányka állanak mellette. A leányka vidáman ugrándozik örömében körülötte, az anyja, mert az e nő, boldog mosoly- lyal nézi, gyönyörködve gyermeke örömében. A figyelmes szemlélő azonban röktön észreveszi arczán az áttetsző, elpalástolt fájó érzést; a leányka átkarolja s mondja: „anyukám, én is kértem ám a Jézuskától valamit:“ „Apukát hozza vissza neked, hisz már régóta utazik.“ Anyja keblére öleli s zokogva mondja; — „Édes leánykám, kedves gyermekem!“ — „Anyukám, te sírsz“ ? kérdi a kicsi, átfonja ..yakát karjával, keblére simulva. „Ne sbj“ hisz te mondtad : „amit buzgó szivvel szépen kérünk, Jézuska elhozza. Lásd én oly szépen kértem tőle apukát.“ Az anya elmereng; lelki szemei előtt elvonul a múlt képe. Most egy éve még mily vidám s boldog volt náluk a karácsonyest. Férjével boldogan gyönyörködve nézték leánykájuk örömét s vele örültek, átélték gyermekségüket gondolatban. Vidám társaság volt náluk ez estén, még akkor gazdagok voltak. Férjének jól jövedelmező, sőt virágzó nagy üzlete volt, s szép házuk minden kigondolható kényelemmel ellátva, mig egyszer férjét egyik jó barátja rábeszélte, hogy vele üzleti összeköttetésbe lépjen; szerinte megkétszereződik ez uj üzletnél a befektetett tőke. Neje hasztalan kérte: utasítsa vissza, nehogy később megbánja; elégedjék meg jelenlegi virágzó üzletével. Barátja annyira rábeszélte, hogy nem tudott neki „nem“-et mondani s ez volt veszte, Félév múlva teljesen tönkrementek, üzlettársa megbukott s férjét is magával rántotta, ki nagy összeggel járult- e vállalathoz. Előzőleg is mindig különböző ürügyek alatt kisebb s nagyobb összegeket kizsarolt tőle, most aztán férje, mikor mindent megtudott ügyéről, egy reggel érzékeny búcsút vett nejétől, hogy sürgős üzleti ügyben el kell utaznia; azóta nem tud róla semmit, talán nem bírta elviselni e csapást ... Ki tudja. O azóta gyászolja. Szülei nem élnek, tehát elvonultan gyermekének él. Büszkesége nem engedte, hogy valamelyik rokonához menjen, kegyelemkenyér volna ez s az fájna neki. Egy finom üzlet számára hímzéseket készit, igy tartja fönn magát leánykájával. Sokszor ott éri az éjfél varró asztalkája mellett, hogy a szükséges mindennapit megszerezze kettőjük számára a hajdan jóléthez szokott nő. De ő tűrt, zúgolódás nélkül, Istenben vetett bizalommal. Lánykája előtt titkolta fájdalmát. Ha kérdezte : „Hol van apuka. O azt felelte; „messze útra ment.“ Szive vérzett, mikor kérdezte „mikor jő haza.“ Oh hisz nem tudhatta, él e még. Amig ő igy szövi gondolatait, kívülről az utcza túloldalán egy fiatal barna férfi áll. Meghatva szemléli őket, nézi hosszan nejét, azt az érdekes arczot, mely meghalványult s kissé megnyúlt, de annál nemesebb kifejezést nyert az életküzdelemben. S azon veszi észre magát, hogy egy nehéz könnycsepp J\ ki igazán finom, kényel- “ * mes, elegáns és tartós honi gyártmányú lábbelit akar vásárolni, az bizalommal fordulhat Kívánatra mérték után bármilyen kivitelű Ozipők és csizmák is készülnek.-hoz, SZATMÁR, Deák-tér, (Keresztes András-féie ház aki dúsan felszerelt czipő-raktárában csakis valódi finom bőrből, a már is világhírű hazai gyárakban czipőket és csizmákat nagyon is versenyképes árak mellett hozza forgalomba és üzletéből minden olcsóbb rendű készítményt a szokásos bőr és talp utánzatokat teljesen klküszö- • bölte, és akinekárui csinosság dolgában is párját ritkítják
