Heti Szemle, 1906. (15. évfolyam, 1-52. szám)
1906-10-24 / 43. szám
XV. évfolyam 43. szám. Szaímár, 1906. október 24. ■ÉTI SZEMLE POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — — — — — — 6 korona — fillér Félévre — — — — — — — 3 „ — Negyedévre — — — — - 1 „ 5" „ I Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 4 korona Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő BÁTHORY ENDU A lap kiadója : A „PÁZMÁNY PAJTÓ" KI. A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmány sajtó“ czimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel. Nyilttér sora 40 fillér. A lap megjelenik minden szerdán. Az elégtétel. Két évszázad után megjött az elégtétel a magyar szabadság örök- emlékű hősének, II. Rákóczi Fe- reneznek és bujdosó társainak. Királyának hozzájárulásával a nemzet törvényhozása eltörölte ama szégyenletes törvényt, amely a nagy fejedelmet és Bercsényit hazaárulónak jelentette ki. Pártütőknek, gonosztevőknek bélyegezték meg, akik hazájukért feláldozták minden boldogságukat. Száműzetést, fej és jószágvesztést mondtak ki reájok magának annek a nemzetnek fiai, melynek szabadságáért rántottak kardot, melynek alkotmányát vitéz karjaikkal, s öntestükkel védelmezték, Törvénybe iktatták, hogy felségsértést követ el, ki velők szóval vagy Írásban érintkezésbe lép. Meggyalázták emléküket, ki akarták azt törölni a magyar nép szivéből. A gyalázat azonban visszahullott reájok, visszahullott a méltatlan törvényhozókra. Két évszázad óta lángol a lelkesedés ama nagy férfiak iránt, kiket ki akartak közösíteni a magyar társadalomból. Mint követendő példakép állott minden magyar ember előtt a számkivetettek dicső alakja, kiknek hon- szerelméhez hasonlót nem tud felmutatni a történelem. Mert voltak nagy fiaik a dicső múltaknak, voltak, akik halálmegvetéssel küzdöttek a csaták zajában, voltak, akik vérüket ontották a dicső harezmezőn, de még ezek a rendkívüli önfeláldozások sem emelkednek fel arra az érzelmi magaslatra, mely Rákócziók fejére tette a vértanuság töviskoszoruját. Tudjuk, mindenki tudja, tanítja a történelem, hogy mikor már mindennek vége volt, mikor szétfoszlottak a reménységnek utolsó halvány sugarai is, mikor a nemzet ügyén többé segíteni nem állott módjukban, önként választották a szám kivetést, lemondottak dús anyagi javaikról, lemondottak hazájukról. Rákóczinak egy tollvonásába került volna, hogy megtartsa rengeteg kiterjedésű birtokait, melyek 120 négyszögmértföld területen feküdtek. De azt a tollvonást nem tette meg. Úgy érezte, hogy az a tollvonás becsületébe kerül, méltatlan lesz azokhoz a dicső ősökhöz, kik véröket ontották a hazáért. Nem tette meg azt a tollvonást, nem irta alá a szatmári békét. Inkább itt hagyta mindenét, inkább lett földönfutó, inkább eltűrte, hogy hazaárulónak kiáltsa ki a birtokain osztozkodó, hozzá méltatlan korcs nemzedék, mert tudta, hogy él az örök Isten, megkapja egykor az elégtételt, ha nem is ezen a földön, de oda fent a másik hazában. íme most megkapta ezen a földön is. El van törölve a gyalázat törvénye, s ma ő és bujdosó társai: legnagyobb alakjai a magyar történelemnek, kiknek emlékezetét *:e nemzet fiainak rajongásig menő kegyelete veszi körül, s adja át megőrzés végett az utódoknak, Hála érte jó királyunknak, ki ezt az elégtételt megadta, hála mindazoknak, kik hathatós közbenjárásukkal elősegítették a nemzet régi epedő vágyának tejesülését. A törvény szövege következőleg szól: Ő felsége attól az érzéstől áthatva, hogy az elődeire hosszú századokon át súlyosan nehezedett ellentétek és félreértések ma már egy végkép letűnt korszak történelmi emlékeit képezik, a nemzetnek ismételten kifejezett közóhajára, a király és nemzet kölcsönös bizalmának újabb zálogául II. Rákóczi Ferencz és bujdosó társai hamvainak hazaszállítását leg- gyelmesebben elrendelvén s az országgyűlés mindkét háza effelett érzett hálás örömét nyilvánítván, elliatároztatik, hogy 1. § II Rákóczi Ferencz és bujdosó társainak tetemei hazaszállittatván, országos küldöttségek által üunepélyesen a kassai székes- egyházban, Tököly Imre tetemei pedig a késmárki ev. egyház templomban tétessék örök nyugalomra. 2. §. Az 1715. évi XLIX, törvényeziknek 2-ik és 3-ik §-ai eltöröltetnek. 3. §. A II. Rákóczi Ferencz és bujdosó társai emlékének megörökítésére felállítandó emlékmű és a hazaszállítás költségeire ötszázötvenezer korona ajánltatik meg, mely az állami költségvetésben a miniszterelnökség átmeneti kiadásai közt számolandó el s a pénztári készletekből fedezendő. 4. §. Jelen törvény rendelkezései semminemű magánjogi következményekkel nem bírnak. TÁRCZA. Szent Rrzsébet. Színjáték két képben. Irta: Csókás Vidor dr. (Előadja nov. 19-én a wazöpetrii la salli sz. János ifjúsági egylet.) Személyek: Gyuri, János szolgák, sz. Erzsébet. Lajos gróf, sz. Erzsébet férje. Gyuri: Jobban van már úrnőnk ? János: Igen már elhagyta az ágyat, sőt azt hiszem, hogy ma már elmegy alamizsnát osztani a szegényeknek, mert tegnap sok étel és italnemüt vitetett szobájába. Gyuri: Lehetetlen. Hiszen urunk megtiltotta neki, hogy önmaga vigyen ezentúl a szegényeknek ételt, mert a legutóbbi alamizsnaosztáskor, midőn azt a szegény embert életre támasztotta, annyira meghűlt, hogy súlyos beteg lett s azóta urunk nagyon aggódik, hogy ilyesmi ismét előfordulhat. Mondd, hiszel te csodában, hiszed, hogy úrnőnk adta vissza annak az embernek életét ? János! Álár mint én ? hogy hinnék ? Az az ember biztosan csak elájult s azután valami erős itallal és illattal életre keltette. A boszorkányok is csinálnak ilyen dolgokat. Gyuri: Tudod, én se vagyok nagyon hiszékeny, de úgy láttam az ablakon át leselkedve, hogy az az ember meg volt halva. Álár már elhatároztam, mikor a csodát láttam, hogy többé nem áskálódok úrnőnk ellen, többé nem ingerlem urunkat, de azután megint győzött bennem a kapzsiság. Nagyon szeretnék meggazdagodni, de hogyan gazdagodjunk, ha titokban semmit se tehetünk félre, Úrnőnk mindent a szegényeknek ád, mi marad akkor nekünk ? János: Ha már összebeszéltünk és megegyeztünk, hogy addig nem nyugszunk, mig úrnőnk azt a túlságos alamizsnálkodást abba nem hagyja, ki kell tartanunk. Gyuri: Nekem tegnap is adott száz koronát, hogy vigyem el tiz szegénynek. Persze csak egy-egy koronát adtam mindegyiknek, de rájuk parancsoltam, hogy tiz koronát köszönjenek meg úrnőnknek; mert ha nem, akkor soha többé nem kapnak egy fillért sem. János: Add ide a felét, én is odaadtam a múltkor, amit én tettem igy félre. Bizony csakis igy juthatunk vagyonhoz. Úrnőnk azt hiszi, mi vagyunk leghübb szolgái. Csak azt érnők el legalább, hogy minden alamizsnát velünk osztatna ki. De most, hogy megint egészséges lett, önmaga fog a szegényekhez járni. Gyuri: Azt ugyan megakadályozzuk. Megakadályozzuk bármi áron. Hisz most is azért vagyunk itt, mert ezen az utón szokott menni úrnőnk a szegényekhez. S én kész vagyok akár estig itt állani. Különben pedig azt mondom, hogy csak menjen el urunk a a szentföldre a keresztes háborúba, a hová készül, akkor a miénk lesz a világ, mert akkor urunk anyja lesz az ur a várban, ő pedig gyűlöli Erzsébetet. Te ! megtörténhetik, hogy a vár legsötétebb pinczebörtönébe záratja úrnőnket, s ott fogja éheztetni. Én ugyan azt se bánom. János: Hallgass, ilyet ne mondj, ezt már nem tűrném, és kiszabadítanám. Igaz, hogy rossz ember vagyok, a pénz vágya el- kábitott, lopok, de gyilkolni nem fogok s mást sem engedek.
