Heti Szemle, 1906. (15. évfolyam, 1-52. szám)
1906-10-03 / 40. szám
Szatmár, 1906. október 3. HETI SZEMLE 3 pillanatbankaleidoszkopszerüleg változik a kép. S a szem a biboros csoportjához van kötve, mikor a hatalommal szemben úgy is elfogó- dott a lélek és Eger biboros érseke most a királyi kinevezés és a pápai megerősítés után adott jogával egy közjogi méltóságnak adja meg az egyházi értéket is. A kórusban pedig fölhangzik az Ecce sacerdos, fölséges, értékes zenével s dallammal. És kezdetét vette a lélekemelő mozzanatokban bővelkedő szertartás, melynél Párvy Sándor szepesi megyés püspök és Szmrecsányi Lajos egri segédpüspök vettek még részt. Az olvasott mise alatt a neves egri dalárdával hatalmassá tett székesegyházi vegyes kar adott elő Pogátschnigg Guidó vezetése mellett egy pár Mária- és mise-éneket. A szatmáriak, kik szintén dicsekedve emlegetik saját dalárdájukat, a köteles elismerés adóját szívesen hozták, a művészi előadás tóké- leteségei előtt hódolva. S mikor fölzendült a „Te Deum“, mikor a küldöttek lelkét elfogta az öröm és az a hálaadó ima énekben emelkedett ajkukról föl, mikor az uj püspök, aranyszövetü mitrában ugyanilyen palástban, kezében pásztorbottal az első áldásra a bazilikában elindult, térdre hullott a templom népe és az áldásért áldást kért mindenki a jóságos arczu egyházfőre. A szatmáriak nem győzték fogadni az üdvözléseket. Ismerős és ismeretlen urak szólították meg őket és dicséretekkel halmozták el uj püspöküket, kit csak most láttak, de annyi jóakarat, annyi szelídség és mégis annyi önállóság sugárzik arczáról. — így mondták és úgy érzi mindenki, hogy uralkodása áldás lesz ez egyházmegyén. — A templomi ünnepség után Szmrecsányi Lajos püspökhöz sietett előbb a küldöttség, hogy tisztelegve köszönetét mondjon az egyházmegye nevében. A szives, barátságos pár perez múltával pedig saját püspökéhez indult, ki az érseki palotában ép a főkáptalan üdvözlését fogadta, azután fölnyilt a teremajtó s kevés idő múlva főpásztoruk előtt állottak. A káptalani helynök az örömtől és meghatottságtól elfogódott hangon kérte szerete- tét püspökének, mint az atyától megfosztott árva — igy szólt a többi között — kinek az isteni hatalom csodásán adta vissza fönntartóját, úgy érzi magát, mikor a küldöttség élén az egyházmegyének képviseletében itt megjelent. ígéri a munkás engedelmességet, a hódoló tiszteletet és atyai áldást kér. S a püspök válaszolt. — Testvéreinek, munkatársainak nevezi papjait, mert a vezér segítő, szívesen segítő és együttérző sereg nélkül mit se ér. Ő dolgozni akar s papjaitól csak azt kéri, hogy úgy tegyenek, mint ő. Isten áldása velük lesz, mert minden gondolata csak Istené, az egyházé és a hazáé leend. Azután megcsókolta minden ott lévő papját, mindenkihez volt szerető szava. S látták volna csak e sorok olvasói őket! Látták volna azokat a tiszta, igazi családias, és mégis magasabb rendű érzelmektől égő arezokat, hallgatták volna csak az önfeledt örömtől telt köszöntéseket, mi kitört elszéledés közben az ajkakról I Betöltötte lelkűket ez a fölmelegiilés. Nem gondolkoztak, csak éreztek. Tele boldogsággal, tele reménnyel, telve az egyházmegye jövő jó sorsával. S igy lesz mind, ki látja majd őt, ki vele lesz, és kész dolgozni azon czélokért, melyek keresztülvitelére gondviselésszerüleg hivatva van az uj főpásztor. * Déli egy órakor volt a diszebéd, melyre a püspökök és az egri főkáptalan tagjain kívül még a kalocsai főkáptalan képviseletében hivatalosak voltak dr. Hoffmann Károly és Boromisza István kanonokok, kik az egész ünnepségen jelen voltak, továbbá a szatmári egyházmegye küldöttsége, az egriek közül többen, végül a polgári és katonai előkelőségek. — Hatvan teritékü volt az asztal. Az előszobában az 5-ik közös ezred zenekara játszott. Ebéd alatt a biboros baloldalán az uj püspök, a másik oldalon a szepesi egyházmegye feje ült, ott Szederkényi Nándor főispán, itt Smrecsányi Lajos püspök következett. A harmadik fogás után, az épen e napon 79-ik életévébe lépő érsek, a maga meggondolt, épen azért kissé szaggatottnak látszó, de hévvel teljes előadásával, itt-ott egy-egy heves taglejtéssel a következő pohárköszöntőt mondta el az uj püspökre: „A római zsidók vénjeinek Szent Pál apostolhoz első fogságakor intézett eme nagyjelentőségű szavai: „Rogamus a te audire, quae sentis, nam de hac secta notum est nobis, quia ubique ei contradicitur“ a katolikus egyházra ma is alkalmazhatók. Egy oly intézetnek, mely a parttalanul áradozni vágyó vér zabolázására szigorú morált, az önmagát isteníteni szerető ész dagályának megalázására megfoghatlan mysteriu- mokat hirdet, mindig voltak és lesznek ellenségei. S innen van, hogy egész élete nem egyéb, mint részint az őt megsemmisíteni vagy leigázni kereső ellenségeinek, részint a reformátori viszketeg által izgatott, habár gyakran jó szándékú, de töbnyire balfogásu s egyházjavitó terveiben még sohasem boldogult barátainak, majd erőszakoskodásai, majd mindennemű örwel szépített kísérletei elleni örökös küzdelem. E küzdelemben Méltóságod eddig, a hierarchiai rend alsóbb fokán férfiasán részt- vett; mától fogva, midőn az egyház fenséges szertartásai, megható imái, magasztos intelmei közt, az apostolok utódául felavattatván, az egyház főpapjainak sorába lép, a munka terhének, a küzdelem fáradalmainak súlya sokszorosakban nehezedik vállaira. Ön püspök — társaival ingatlan szilárdsággal védeni fogja az egyházat, ha dogmáit, jogait, fegyelmét, szervezetét, dölyfös okoskodás vagy nyílt erőszak az ország nyugalmának veszélyére megtámadná, tudván, hogy amint igaz volta dagmáiban áll, úgy ereje fegyelmében rejlik. (Igaz! ügy van!) Mi mindnyájan védelemmel tartozunk az örök elvek iránt, melyeket minden erőből igyekszünk fentartani a szilárdság és igazság tényei által, a mire egyébként a múlt emlékezetéből és a jelen szükségnek érzetéből bátorságot kell meríteni. Midőn ezt teszszük lényegesen hozzájárul azon társadalmi megújításhoz, melynek anyagszereit annyi kéz forgatja s melynek előérzete annyi szivet dobogtat, de melynek munkáját egyedül Isten vezeti és rendezi és ő leend egyedül vége is. (ügy van! Igaz!) Ezen védelmi harcban — mert az egyház nem támad soha — Ön meg fogja őrizni azon modort, mely az egyház békés küldetésével egyezik. Ön felülemelkedve minden fél ellen, szilárd lesz anélkül, hogy mérsékelt lenni megszűnnék. (Meg-megujoló éljenzés !) De amint egyrészt Krisztus ügyének ha kell vértanúja, de árulója nem lehet soha, úgy másrészt a haza jogai, igazai és szabadságának védelmében csak a leghübb hazafiak első sorában foglalhat helyet. Midőn azonban a haza legjobb fiaival védi azt, ami a nemzet lelkiismeretóben, szükségeiben, ösztönében és vágyaiban rejlik: nem szűnik meg hü főpapja lenni saját egyházának sem, melynek közreható munkássága, hazánk megalapításának és legdicsőbb történetének fényes napjaival válhatlanul összeforrt s melynek munkássága ma sem lehet fölösleges, midőn annyi kiáltó szükség vár kielégítést, annyi seb gyógyítást. Emelem poharamat Méltóságodra, kívánva, hogy a kegyes Ég szentelje meg terhes hivatala hű kezelésére célzó szilárd szándékát, s tegye malasztjával sikeressé és termékennyé főpásztori működését!“ A szűnni nem akaró éljenzés után csakhamar az ünnepelt emelkedett föl: „A mindeneknek világosságot és meleget osztó nap letüntével, — igy kezdé beszédét — mikor a lelkekben még ott van fényességének emléke, homályba borul minden s a sötéthez alkalmazkodó szem megelégszik a szentjánosbogár kis csillámával, melynek ereje szintén a naptól került. Főmagasságu Metropolitám a nap és én a fényét élvező suffraganeus. Egy emberöltőt majdnem betöltő főpásztori munkássága Eminentiadnak oly utat tört az egyházi és politikai életben, melyen minden nyom újabb diadal és dicsőség. Hódolva ismerem el.. S mondom, hogy ezen az utón fogok haladni, mert kalauz arra, hogy sikert érjen működésem az egyház és a haza, — e kettősen nevezett egy fogalom — javára. S ha papjaim, kiknek vezéréül Eminen- tiád áldása emelt föl, követni fognak, aminthogy ebben föltétlenül bízom, a példakép üdvös hatása egész megyémre ki fog terjedni. S terjedjen is! Eminentiád pedig éljen még soká, hogy élő példakép legyen előttünk, mint kell használni azon elvek diadalára, melyek nevével össze fűzve vannak az isteni hatalom jótévő árnyában. Éljen! A följegyzések után összeállítótt eme köszöntő után az éljenzés megindult ismét. Az ünnepélyes hangulat vidámsággá kezdett átváltozni, mikor szólásra emelkedett Pemp Antal káptalani helynök és a következőket mondta pohárköszöntőjében :
