Heti Szemle, 1906. (15. évfolyam, 1-52. szám)
1906-10-03 / 40. szám
2 „HETI SZEMLE Szatmár. 1906. október 3. Most ime ismét közöttünk van a nagy elődöknek egy méltó utóda. Méltó utódnak mondhatjuk, mert egyéni nagysága emelte a szatmári püspökök illustris székébe, mert az isteni Gondviselés választotta ki, hogy mint az apostolok utóda működjék ennek a nagykiterjedésü egyházmegyének javára és boldo- gitására. Nagy lelki örömmel ünnepli őt e város falai között, őszinte szívvel kívánva, hogy épen oly jól érezze magát közöttünk, mint amilyen boldogok vagyunk mi, hogy a magunkénak tekinthetjük. Az egri ünnepségek. A szatmári küldöttség Pemp Antal káptalani helynök vezetése alatt a következőkből alakult: Jtatkovszki Pál igazgató, Fásztusz Elek, dr. Fechtel János, Fölkel Béla tanárok a kir. kát. főgimnázium képviseletében, dr. Irinyi Tamás, dr. Yolkenberg Alajos a theologia, Zahoránszky István az alapítványi pénztár, dr. Kovács Gyula igazgató a tanítóképző és dr. Oopcsa Endre a kir. kát. tanítóképző nevében. Péntek délután 3 órakor érkeztek meg Egerbe. A szives vendéglátók kiküldöttei az állomásnál várták őket, és robogó kocsisor vitte lakásaikra. Másnap Füzesabonyig püspöke elé ment a társaság az időközben megérkezett Forgách János beregi íőesperessel, itt csatlakozott hozzájuk az ungi főesperes, Benkö József és Csehticzky József apát, esperes-plébános. TÁRCZA. Éljen! Édes öröm szárnyán vígan száll az ének Lelkünk tiszta húrján Szatmár püspökének. Jólétén örvendve dalra nyílik ajkunk, Egek szent Urához imázva sóhajtunk : Nagy Istennek légyen érte örök hála. Annyi ezer híved, szívek bölcs királya, Zörgetett, kopogott Krisztusnál könyörgve, Ég kegyeltje végre, hogy szálljon körükbe. Királyi napként ma égbolt magasára Emelkedik fényben bölcs elméd sugára, S teremtő erővel a pályát befutja, S zivek birodalmán győzelmes lesz útja, Ti ás tervekkel halad át megyéjén, Lángoló tüzétől szerte gyulád hitfény, Óv a vándorúton, ijesztő ködében Tévelyeknek bizton vezet által . . épen. Isten ihlett hevén e tüzes kebelnek Békés rényvirágok' fakadozva kelnek. Országszerte áldó melegét kitárja; Rózsaszín sugárin boldogságnak árja Szatmári megyére hull s magyar hazára. Annyi üdv, melegség, oly viruló élet Tartja ünnepélyes dísz-kőrútját véled, Mag} rar zászlóinkra fényt derítesz újra Ádáz pokol ellen diadalmas útra, Ritka lángajakkal harcolsz a bűn ellen, Isteni erővel szikla-szilárd jellem. Püspök Úr, ma bőven nyeréd a Szentlelket, Üdvöt, áldást Tőle meríte nagy lelked. Sína hegyéről bölcs Mózesként leszállsz ma, Pásztor, nép vezére, hű szivek királya. Örvendve köszöntünk mi is hát megyéddel; Kedves híveiddel a várt sikert érd el! Éljen az ékesszóló Tibor, szatmári Püspök! Szatmár, 1906. szeptember 30. Soc. J. Füzesabonyban találkozik a budapesti és a miskolczi vasút, abból főpásztorunk szállott ki titkárával, Hámon Róbert pápai kamarással, ebből pedig Párvy Sándor, Szepes- nek hóditó lelkű püspöke, ki a bemutatkozás után papjai, vagy mint az uj püspök többszörösen hangoztatta, „testvérei és munkatársai“ körében hagyta a fölszentelendő egyházfőt, ki a társaságban ismerősöket is találva, majd figyelmes szeretettel mindenkit maga köré vonzva, élénken érdeklődve társalgóit mindarról, mit az első pillanat elfogultsága, a jövőt akaratlanul is kémlő lelkek az ajkakra engedtek. S az első benyomás hatása alatt végtelen vidámság lön az ur a küldöttségen. Itt suttogva emlegetik és megelégedetten, hogy ime ismét van Biró-püspök, ott az egész embert körüllebegő szeretetről beszélnek, amott, hogy van püspökünk. így futotta meg a rövid utat vasutjuk s a délután teendőit megbeszélve, vendéglátó főuraik kocsijain tértek lakásukra. — Öt óra előtt ment, — az Egerben szokatlan és ép azért erősen feltűnő vörösöves- társaság a bíboroshoz. A nyugodt pompájú, ura gondolkozását és lelke világát mutató érseki palotában, értékes uj és régi festmények között, miken napok hosszat találna pihenést gyönyörködéssel a szem, a fogadó teremben állott félkörben a tisztelgő csapat. Mindenki érdekkel várta Eger nagyhírű, szigorú gondol- kozásu bíboros érsekét. Mert talán látták már többen e hajthatlan szilárdságú, erős kezű, éles eszü, nagytudásu egyházfejedehnet, de nem beszélt közülök vele egyik sem. A fogadó-terem fényes világítása okozta talán, hogy csak akkor vették észre, mikor az ajtóban megjelent, fekete szövetű — bíborral kivarrott, testhez álló — reverendában, még mindig sürü ősz haján bíbor kapucnimmal. Belépése után mindjárt az ajtónál megállóit, a mély reverenciát hirtelen főhajtással fogadta, és csak azután lépett az előtérbe, mikor a káptalani helynök tolmácsolta a jelenlevők képviseletében a szatmári egyházmegye hódolatát. Élettől csillogó, kutató tekintettel nézett körül, mindenkin megpihent szemsugara egy- egy pillanatra, azután körülbelül a következőket válaszolta: „Örömmel látjuk papjainak képviseletében a szatmári egyházmegyét előttünk, mikor piispökjük fölszentelése alkalmából itt, mint metropolitájuk előtt megjelennek; örömmel a mai időben, mikor a metropolita jogainak köre a százados tradícióktól szü- kebbre, sajnos, csak annyira van szorítva, hogy némely fellebezési ügyben maradt fönn. Pedig meggyőződésünk szerint a metropolita és a suffraganeusok között fennálló régi jogi kapcsolat az egyházi ügynek nem vált kárára és a múltnak sok „arany papot“ adott. „Ezt nem oly czólzással mondom, mintha a szatmári egyházmegyének jelen szelleme elütne a régi hagyományos jó szellemtől; sőt nem késem kijelenteni, miszerint biztos tudomásom van arról, hogy a szatmári egyházmegye papsága, úgy széleskörű tudás, mint becsületalkotó erény tekintetében a jogos várakozásnak teljesen megfelel ; nem vonom kétségbe, hogy e papság gondolkozásában az isteni igazság, az emberi jog és a szükséges erény iránt való érzék állandósult, ténybeli valóság; bizonyos, hogy az egyház iránt való hűség egyesítve püspöke iránt való hódolattal, együtt, mint tudatosan érzett és gyakorolt fegyelem, ma is jelentős erénye ugyanazon papságnak. Előttük mindig csak a lelkek üdve és nem az egyéni érdek, az egyház jogának folytonos érvényesítése és nem a beteges ambíciótól vezetett durva önzés a czél. „És ezt nagyon is természetesnek találom, mert a valódi pap csak az igy eltöltött életfolyamat végén tarthatja méltán befutott- nak pályáját.“ Az elhangzott éljenzés után mindenkit bemutattatott magának és kivétel nélkül minden egyessel perczekig társalgóit, vidám szellemben, az illető szakszerű foglalkozásának tárgyáról, klasszikus és modern ismeretkörének teljességével, emlékezetének egész az apróságokig terjedő erejével bámulatot keltve. A több mint 40 percznyi kihallgatás után Párvy Sándor szepesi püspökhöz vezette a káptalani helynök a szatmáriakat. A megnyerő modorú, nyájas kedvességü főpásztor az üdvözlésre adott válaszában a püspök nehéz helyzetét festé, ki ha lelke egész melegével, tudása, akaratereje minden munkabírásával viszi dolgait, mégis csak egy. Pedig a világ kereke fordulóban van. Azt megállítani nem lehet. Tőlünk függ, ha megragadjuk-e, hogy vele és a világfejlődéssel haladjunk, vagy tunyán elébefekszünk, hogy összetiportassuk magunkat, e vértanusággal semminek és senkinek se használva. A püspöknek modern tudással föltegyverzett seregre van szüksége, melyben él a kötelesség mellett az akarat is a cselekvésre. Tulajdonképpen ebben áll az igazi demokrácia is, hogy minden hatalom és alávetett, minden főnök és alárendelt egyöntetűen végezze, nem csak mi szigorúan előiratott, hanem mit lelke még e fölött megbir. Tudás kell és e mellé a vágy az érvényesülésre, az értékesítésre, a fölül- emelkedésre s mindez egy célért: az egyházért, mely a haza fogalmával erősen egybe van forrva. A bemutatás alkalmával váltott szívélyes szavak után távozott a küldöttség. * Vasárnap volt a szentelés. A nép — sajátos, de magyarosan csinos öltözetében özönnel tartott a templom felé, a harangzúgásra a megye és a város előkelősége, a helyőrség tisztikara teljes számban ott volt. Eger egész úri közönsége megtöltötte a hatalmas bazilikát, melynek iveit nehezen tölti be a hang, mig gyönyörű és nagy- értékű oltárképei előtt áhitat kél a szívben. A márványozott, hatalmas oszlopok között az oltár lépcsőkön, ember ember mellett, a szentélyben a papság, az előkelőség, a rokonság. A levegőt betölti a tömeg szokásos nyugtalan moraja, mely csak akkor múlik el, mikor a káptalani szekrestye ajtajában díszes kíséretével megjelenik a bíboros, magas állásának jelvényeiben. Pompás kép. Fényes, fejedelmi bevonulás ez, amint az aránylag keskeny ajtóközből kibontakozik a teljes menet. Püspökei körében az érsek növendékpapok tömegében, majd minden egyházmegyéjének papjaitól környezve. S ezek között kiemelkedve, földre néző tekintettel, lelkének áhitatos gondolataiba merülve az, kire a szatmári egyházmegye néz reménykedve. Talán nem is lehet a benyomásoknak tiszta képét nyújtani, amint az őszi hangulatnak a sok ablaku templom belsejét betöltő különös világításában az ember előtt van. Ezer a nézni, a megfigyelni való s minden
