Heti Szemle, 1906. (15. évfolyam, 1-52. szám)
1906-09-12 / 37. szám
XV. évfolyam. Szatmár, 1906. szeptember 12. 37. szám. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — — — — — — fi korona — fillér Félévre — — — — — — — 3 * — Negyedévre — — — — — 1 „ 50 „ Tanítóknak és kézraűiparosoknak egy évre 4 korona Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő BÁTHORY ENDRE. A lap kiadója: A „PÁZMÁNY SAJTÓ“ A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmány sajtó“ czimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel. Nyllttér sora 40 fillér. A lítp megjelenik minden szerdán. Ünnepnapok. A múlt hétnek úgyszólván minden napja egy-egy ünnepe volt a nemzeti eszme megtestesülésének. Fellángol a kebel, ha oly mozzanatokat lát, melyek a kultúrának, a morális és gazdasági erőkifejtésnek s ezzel együtt a haladásnak úttörői, a nagy átalakulásnak mértföld- jelzői gyanánt mutatkoznak ez ország határai közt, mely mindig arra volt kárhoztatva, hogy minden újabb lépést verejtékének izza- dásával tegyen meg. Épen azért nagyjelentőséggel bir előtte minden esemény, mely küzdelmeinek, fáradozásainak sikerét hirdeti, mely egy szebb, egy boldogabb jövő hajnalhasadását derengeti szemei előtt. Országos jelentőségű volt, az egész ország ünnepelte a kolozsvári uj nemzeti szinház megnyitását, mely Erdély bérczei közi, a nemzetiségek által lakott tájakon örök időkre hirdetője, terjesztője és fen- tartója lesz a nemzeti géniusnak, mely a magyar szellem és az igazi magyar művészet ápolásával sziklavárat teremt a maroknyi magyarságnak. Erdélyben ringott a magyar színművészet bölcseje, épen Kolozsvár tette meg a legelső lépést, hogy az addig lenézett, elhanyagolt műfaj szalonképessé legyen e haza határai közt, hogy a magyar szivekben felébredjen a rokonszenv a színművészet pártolása iránt. Ám a legújabb időkben kezdik szem elől téveszteni, ami valóban nemes s olyan látványosságok kerülnek színre Thália templomaiban, melyek oda nem valók, melyektől irtózik a jóizlés s elpirul a szemérem. De ezeken az állapotokon épen az elsőrangú csarnokok vannak hivatva segíteni, hogy ne legyenek dőreségek tanyái, hanem templomai a valódi művészetnek. Mint ilyen faktort ünnepelte az ország nagy közönsége a kolozsvári nemzeti színházat, s őszintén óhajtja minden fia ennek a hazának, hogy a nemzeti szellemnek a nemzeti erkölcsöknek legyen hordozója. A másik ünnepnap politikai jelentőségű volt. Apponyi Albert gróf, vallás- és közoktatásügyi miniszter ért 25-ik fordulópontjához nehéz küzdelmekkel, csalódásokkal, de végré kétségbe nem vonható sikerekkel teljes politikai pályájának. Ezelőtt 25 évvel küldötte legelőször Jászberény követnek az országházába, s azóta folyton ő képviseli azt a kerületet. Apponyi az ő tudományos képzettségével, nyelvének Demosthenesi erejével, széles politikai látókörével mindjárt kimagaslott kortársai között, vezérszerepre hívták kiváló talentumai, s valóban vezér volt, kinek nevéhez minden politikus egy uj korszak kezdőpontját fűzhette. Azok is, akik féltek tőle, azok is, akik haragudtak reá, azok is, akik rósz szemmel nézték szereplését, azok is, akik lelkesedtek érette. Az előérzet nem csalt, az ő neve ma megközelíthetetlen fényességben ragyog, mely névhez a nemzet jövőjének egész programraját látja hozzá fűzve. Valóban, a többi vezérpolitikusok közt is mintegy világító torony tűnik fel az ő alakja, valóságos útmutató a politikai szövevények közt, biztos kézzel, szilárd akaratának karakterével jelöli meg azt az irányt’ melybe a nemzeti fejlődésnek kell terelődnie. Nemcsak Jászberény, de az egész magyar haza őszinte szívből ünnepelt azon a fordulóponton, melyen a sokszor elhagyott, sokszor csalódott, sokszor elitéit vezért végre ott látja a hadsereg élén, küzdve azokért az elvekért, melyek keblét 25 év óta dobogtatják. Ä harmadik ünnepnap a névtelen hősöké volt, a „veressapkások“ ünnepe, kik vérüket áldozták ha- zájok szabadságáért. Kassa emelt szobrot, s leplezte le a múlt vasárnap a szabadsághős honvédek emlékére. Honvédszobor leleplezés volt mákor is, többször is. A magyar nemzet mindig szívesen áldozott [ hősei emlékének, de a kassai ünnepet valami megkülönbözteti a j többiektől. Nem volt még reá példa Magyarországon, hogy hasonló nemzeti ünnepen aktiv miniszter és horrendum dictu, — a közös hadsereg részt vegyen. Kassán most ez történt. Ott volt a honvédelmi miniszter, ott voltak a közöshadsereg tisztjei és a miniszter megkoszorúzta a névtelen hősök szobrát. Mily szép, mily lélekemelő lehetett az a harmónia, melyben itt a nemzet, a kormány ’és a hadsereg megjelentek. Soha ilyen látványosságban része magyar szemnek nem volt. Méltán irigyelhettük a többi nemzeteket, melyeknél ez egészen természetes, de annál nagyobb örömünk, hogy kivételesen végre nálunk is megesett, mert ez biztos jele annak, hogy sikerült eloszlatni a félreértéseket, megértük azt az időt, midőn király és nemzete együtt adóznak a nagy hősök emlékének. Volt még több apróbb ünnep is. Kiállítások megnyitása, a nemzet gazdasági akcziójának symbolu- mai. Ezek a kisebb ünnepek is mindmegannyi gyöngyszemet képeznek a pezsgésnek indult nemzet életében, hiszen a gazdasági fellendülés teremti meg szilárd alapjait a nemzet életének, ez biztosítja fenmaradását örök időkre. Épen ez az egy van hátra. Kö- nyiteni kell a nép terhein, elviselhetőbbé kell tenni a megélhetést, akkor jönnek csak igazában a nemzetre valódi ünnepnapok. A VI. katholikus nagygyűlés. A ÁT. katholikus nagygyűlésről a következő értesítést, vettük : A Magyarországi Katholikus Egyesületek Országos Szövetsége, mint a nagygyűlésnek rendezője, értesiti a katholikus nagyközönséget, hogy a VI. katholikus nagygyűlés folyó évi szeptember hó 23—26- án fog Budapesten megtartatni. A nagygyűlés színhelye a fővárosi Vigadó. A nagygyűlés rendezősége kétféle jegyet bocsát ki, úgymint; 1. Belépőjegyet, melylyel a nagy-
