Heti Szemle, 1906. (15. évfolyam, 1-52. szám)

1906-08-29 / 35. szám

Szatmár, 1906. augusztus 29 heti szemle 3 A felsőbb leányiskola VI. osztályát végzett növendékek, a tanitónőképzőnek II. vagy ül. osztályába a megfelelő különbö­zeti vizsgálat sikeres letevése után léphetnek. A beiratás dija 14 Kor., a tandíj tgész évre 60 korona, mely összeget havonként 6 koronás előleges részletekben is lehet tör­leszteni. 3. A z óvónőképzőintézetben a beiratás szept. 1. 3. és 4. napján délután 3 órától 5-ig történik. Az I. évfolyamra azok iratkozhatnak be, akik ép testiiek, egészségesek, tiszta hanggal és jó zenei hallással bírnak, életko­ruk 14. évét betöltötték s a 40.-et túl nem haladták, a polgári vagy felsőbb leányiskola IV., avagy a felsőbb népiskola II. osztályát sikerrel elvégezték. Akiknek az imént neve­zett osztályok valamelyikéről bizonyítványuk nincsen, azoknak a megfelelő anyagból ki­állott sikeres fölvételi vizsgálat után lehet az I. évfolyamra beiratkozniok. A II. osztályba a megelőző osztályról vagy az elemi iskolai tanitónőképző intézeti I. osztályról szóló bi­zonyítványai lehet lépni. Szükséges iratok: keresztlevél, illetve születési bizonyítvány, a jelzett iskolai, végül orvosi bizonyítvány. Beiratási dij és tandíj, mint az elemi isk. tanitőnőkópző intézetben. A beiratás mindhárom képző intézetbe az irgalmas nénék tanitónőképző intézete hivatalos szobájában történik. A javító, fölvételi, különbözeti és ma- gánvizgálatok aug. 29. 30. és 31. napján tartatnak. Az ünnepi Veni Sancte mindhárom képzőintézet növendékei számára szept. 5.-én lesz. Kelt Szatmár-Németiben, 1906. aug. <U1' Kováts Oyula dr. igazgató. IV. A szatmári kir. kath. tanítóképző inté­zetben a beiratások az 1096/7. isk--.- évre szep­tember 1., 3., és 4.-ikén lesznek a délelőtti órákban 87a—llVz-ig. Felvétetnek azl. osz­tályba oly ép testű növendékek, akik a kö­zépiskola IV. osztályát jó sikerrel elvégezték. A többi osztályokba lépni csupán a megelőző osztályról felmutatott bizonyítvány alapján lehetséges. Szatmár-Németi, 1906. aug. 27. Az igazgatóság. V. A szatmári r. kath. polgári leányisko­lában a beiratások az 1906/1907. iskolai évre szeptember hó 3. 4. és 5. napjain délelőtt 8 órától 12-ig fognak megtörténni, ugyanezen napok délutánjain 3 órától 5-ig lesznek a fölvételi — és augusztus 31-én és szeptem­ber 1-én d. e. 8—12 óráig a javító vizsgá­latok. Az ünnepi „Veni Sancte" szeptember 6-án reggel 8 órakor fog megtartatni, mely­nek végeztével megnyittatik az iskolai év. Az oktatás szeptember 6-án kezdődik. A beiratások a polgári iskolában kereszt- levél illetve a származási bizonyítvány és az előző osztályról szóló bizonyítvány alapján történnek. A polgári iskola I. osztályába oly nö­vendékek vétetnek fel, kiknek az elemi iskola IV. osztálya számára kiszabott tantárgyak­ban elegendő jártasságuk van és ebbeli is­mereteiket vagy iskolai bizonyítvány által vagy fölvételi vizsgálat utján igazolják. Azon növendékek, kik az elemi iskola V. osztályából a polgári iskola II. osztá­lyába vagy a VI. osztályból a polgári iskola III. osztályába óhajtanak beiratkozni, szin­tén tartoznak fölvételi vizsgálatot tenni. A polgári iskolában a beiratás dija 10 Korona, a tandíj egész évre 60 Korona a fel­vételi vizsgálat dija 10 Kórona. A magánvizsgálatok a polgári iskolában augusztus 31-én és szeptember hó l.-ső nap­jain lesznek. A magántanulók részéről a beiratás dija 10 korona. A magánvizsgálat dija 40 Korona. Az összevont magánvizsgálat dija 50 Korona. Szatmár, 1906. augusztus hó 24.-én. Az igazgatóság. VI. A szatmári irg. nénék vezetése alatt álló róm. katb elemi leányiskolákban és kis- dedovodákban a beírások az 1906-907. is­kolai évre szeptember hó 1. 3. és 4 napján délelőtt 8 órától 12-ig fognak megtartatni. Az ünnepi „Veni Sancte“ és az előa­dások kezdete szeptember 5.-én lesz. A beírások az elemi iskolákban a ke­resztlevél, vagy az előző osztályról szóló bi­zonyítványok alapján történnek. A beírás dija az elemi osztályokban 6 K. a kisdedovodákban 8 K. A párhuzamos elemi iskolákban a katholikusoknak 40 K. a más vallásuaknak 60 K. a tandíj. Szatmár-Németiben,»1906. aug. 21.-én. Az igazgatóság. VII. A szatmárnémeti püspöki róm. kath. elemi fiu-népiskolába a tanulók beírása az 1906— 1907. iskolai évre szeptember hó 1., 3., 4. és 5.-én történik délelőttönkint, 8 órától 11 és fél óráig. — Fölkéretnek a szülők és gyámok, hogy iskolaköteles gyermeke­iket és gyámoltjaikat szíveskedjenek ezen idő alatt beiratni, mert azon időn túl csak fontos okok alapján vehetők fel a növen­dékek. Hogy az egyes osztályok tultömöttsége kikerültessék, a beiratások első négy nap­ján (szeptember hó 1., 3., 4., és 5.-én) első sorban a helybeli és vidéki róm. kath. vallása tanulók lesznek íolvéve, ezután vétetnek fel a másvailásu növendékek oly számban, amint azt a helyi viszonyok osz- tályonkint megengedik. Az iskolai év ünnepies megnyitása szeptember hó 6-án lesz. A rendes tanítás szeptember hó 6-án délután veszi kezdetét. Az elemi népiskola első osztályába nem vehető fel azon gyermek, ki életének hatodik évét még nem töltötte be. Az első osztályba való beírásnál szatmárnémeti szü­letésű és róm. kath. vallásu gyermekek szü­letési bizonyítványát (anyakönyvi igazolvá­nyát) nem szükséges bemutatni, mivel ezek születésére vonatkozó adatok hivatalból jut­nak el az iskola igazgatóságához. A tanítás teljesen ingyenes. A tanulók sem felvételi-, sem tandijjat, sőt a 30 fillér hozzájárulást az orsz. t&nitói nyugdíjalaphoz sem fizetik. A más iskolából jött tanulók nyilvános bizonyít­ványuk és anyakönyvi kivonatuk, valamint oltási bizonyítványuknak felmutatása után, — a bizonyítvány nélkül jelentkezők a fel­vételi vizsgálat sikeres kiállása után vétetnek fel bizonyítványuknak, illetve ismereteiknek megfelelő osztályba. — A felvételi vizsgálat is teljesen díjmentes. — Javító és magánvizs­gálatok a beírás napjain tartatnak. Szatmár-Németi, 1906. évi aug. hó 18. A róm. kath. elemi fiu-aépiskola igazgatósága. vm, A szatmár-németi újonnan szervezett társulati felső kereskedelmi iskola alsó osz­tályába az 1906-7 tanévre szóló beiratások szeptember hó 3—6 napjain, d. e. 9— 11.-ig és d. u. 2—4-.ig tartatnak az intézet helyi­ségében. (Keresk. Csarnok, I. emelet.) A felső kereskedelmi iskola alsó osztá­lyába oly tanulók vétetnek fel, a kik a gim­názium, reáliskola vagy polgári iskola négy alsó osztályát minden tantárgyból (a latin- illetőleg francia nyelvtől eltekintve) nyilvá­nosan vagy magán utón sikerrel végezték s erről bizonyítványt mutatnak fel. Az egész évi tandíj 200 korona, mely két egyenlő részletben is fizethető. — Ez esetben az első félévi részlet a beíráskor azonnal, a másik félévi részlet a február hó első hetében fizetendő. A beirt növendékekért az egész évi tandíj fizetése kötelező abban az esetben is, ha a tanuló bármi okból évközben kimaradna az iskolából. — A befizetett tandíj semmi körülmények között sem adatik vissza. Minden tanulónak a felvételre szemé­lyesen a szülő vagy gyám kíséretében kell megjelennie. — Levélben vagy Írásban való felvételnek nincs helye. Minthogy a szervezet 11 §.-a szerint egy osztályba 40 tanulónál több nem vehető fel s előjegyzések már eddig is szép számmal vannak, felhívjuk az érdekelteket, hogy a be­iratás végett lehetőleg az első napokon jelent­kezzenek. A tanév megnyitásáról s egyéb tudni­valókról a beíráskor lehet tudakozódni. Szatmár-Németi, 1906. augusztus 24. A fenntartó hatóság. HÍREK. Örömhír az <*g-.yliáz megyé­nek. Leghitelesebb értesülésünk sze­rint Boromisza Tibor dr. püspök ur ő méltóságát a szentséges Atya pápai breve által megerősítette szatmári püspökké történt kineveztetésében. Így már csak az eskütétel van hátra, mely a közel jövőben szintén meg­történik. Tehát nemsokára meglesz a szatmári egyházmegyének öröme, mert közeledik az idő, hogy körébe jön a püspök-atyja. Jóé László óra- és ékszer-üzletét folyó évi május hó 1—én a Gilyén József ur házába, a Szlávik Zsigmond ur üzlete mellé I

Next

/
Thumbnails
Contents