Heti Szemle, 1906. (15. évfolyam, 1-52. szám)
1906-08-16 / 36. szám (33. szám)
POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRÁÉ;: Egy évre — — — — — — 6 korona — fillér Félévre — — — — — — — 3 „ — Negyedévre — — — — — 1 „ 50 „ Tanítóknak és kézmfiiparosoknak egy évre 4 korona Egyes szám ára 20 fillér. Népgyülés. El nem palástolható izgatottságot és megbotránkozást keltett városunkban a nagykárolyiaknak, — kótségkivül néhány ott leledző szájhős reklámja után felvert ama törekvése, hogy Szatmár érdekeinek megcsonkításával, az ő territóriuma egy részének elvételével törvényszék állíttassák fel Nagy károly számára. Minden város lakosságának nagyon szép és dicsóretreméltó azon buzgalma, hogy kultúrában, anyagiakban, intézmények felállításában, hatóságok vagy hivatalok megszerzésében előbbre vigyék városukat, — de ha ez egy másik város, épen egy szomszódváros érdekeinek megsértésével jár, mindenesetre test- vérharczot fog provokálni és nemis méltatlanul. Szatmár és Nagykároly között már a múltban, sőt nem is olyan régen, tanulságokban nagyon bőséges versengés volt, midőn a megyeszékhely áthozataláról volt szó. Mindakét félnek sok, igen sok keserűséget okozott. Pedig akkor is Felelős szerkesztő BÁTHORY ENI) IS E. A lap kiadója: A „PÁZMÁNY-HAJTÓ“ Szatmár állott a jogos téren, mert hiszen a vármegyének mégis csak Szatmár a központja és a metropolisa, és nem Nagykároly. A megye- székhelyhez tehát neki kétségtelenül joga van. A vármegye törvény- hatósági bizottsága is Szatmár mellett döntött, mégis ő maradt a legyőzött fél. Ha akkor Nagykároly felzudult, értjük. 0 a saját jogait védte. Hiszen ha a megyeszékhelyet onnan áthozzák, tönkre van téve. Egy község színvonalára siilyed. De hogy most miért kezdeményez Szatmár város rovására és miért kivánja felszítani a tertvér harczot, az igazán érthetetlen dolog. Természetesen biznak a protekczióban, amely most nagy, rengeteg lehet. Magyon elitélendő törekvés épen a nemzeti küzdelmek korában és azok részéről, kik a hazafiságból monopóliumot szándékoztak a magok számára csinálni. Ha tehát olyan nagy hazafiak, ne igyekezzenek lejáratni a nemzeti kormányt, mert ha ez itt Szatmár vármegyéban megesik, emlékezzenek reá, hogy A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illdtő összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmány sajtó“ ozimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel. Nyilttér sora 40 fillér. A liij» megjelenik tuiutleu szerdán. sem Szatmáról, sem azokból a kerületekből, melyek hozzá szítanak, a képviselőválasztásokon ez a kormány nem fog kapni egyetlenegy mandátumot sem. Mert mit ér a nagy nemzeti hang, ha a vármegyében egy princzipaliter elsőrangú városnak, sőt magának a vármegye nagy közönségének érdekeit figyelmen kivül hagyják, nemcsak — de azok ellen nyíltan állást foglalnak. A speciális érdekek mindig egy- egy részét képezik a közös nagy érdeknek és ha a specialis érdekeket itt is, amott is úgy kezelné a a kormány, amint most Nagykároly a mi vármegyénkben óhajtja—akkor aztán megsüthetjük az egész felbuzdulást, mely a legutóbbi vá- lasztásoknálolyan hatalmasan nyilatkozott meg.' Épen oly hatalmasan le is fog lohadni. Positiv valami eredményt még máig úgy sem lát a nép, mi tudjuk, hogy nem láthat, de a népet nagyon könnyű ám félrevezetni és hogy ad hoc esetre alludáljunk, ha Szatmár városa és a vármegye nagy^ közönsége érdekeinek tönkretételét TÁRCSA. 95ujdosó honfiú. Irta: Újlaki. — Ősz van. Szép vetések zöldelő kalásza Sik alföldi pusztán már nem ringatózik . . . Bujdokolva reszket a dalos madárka, A halotti csendben félve hallgatózik. Letarolt mezőkről úgy elszállna messzi . . . Hajh! de leláncolja szive, nem ereszti . . . Én is úgy maradnék .. úgy megsajog bennem Tönkrevert szivemnek épen hagyott húrja . . Mégis bujdokolva igy kell jönni-mennem : Lelkem hontalanság méh-fulánkja szúrja. Hogyha napkeletkor letűnik a csillag, Bágyadt két szememben újabb remény csillog : Hátha ez ujnappal pihenőre térek . . ! S megindulok ujfent valahol pihenni . . S amikor estére más vidékre érek, Vágyat érzek újból menni. . tovább menni ; Lakatlan pusztákat általvándorolni, Ijesztős berkeket végig barangolni . . . Mint kinek kegyetlen drága az ideje, Soha hátranézve, sehol meg nem ülni; Magas hegyek ormát megmászni sietve, Pusztai faluknak tornyait kerülni ; Reggeltől napestig bolyongani futva; Sehol rá nem térve emberjárta útra . . . Ha néha az álom írtamban el-elnyom; Lelkemnek szárnyain elrepülök messze, Oda, hol a csillag letűnik hajnalon, Fáradt lelkem nyugvást, hogy ottan keresne . De csak felébredek . . . álom, nem valóság .. S tovább járom földed, szegény megölt ország ! Viragfhiillás tavaszszal. Kép a XVI századból ............. Ott , hol az ut kis fenyveserdők, majd tölgy óriások között méternyi szélesen kanyarog a zboroi várba, — csendes, holdvilágos este, mikor a tavasznak édes illatárja, bűbájos hatalma, oly titokteljes varázszsal hat az emberi szívre, — ott és akkor,- egy csendesen haladó párt láttak a várba vezető utón. Az egyik leány, a másik ifjú .... A leányon az egyszerű hófehér ruha kecses alakot takar. Gyöngéd, finom vonásu arcza mutatja, hogy 16-nál több májust alig ért meg; e fehér arcból csodás fekete szem villog elő, szőke haja pártába szorítva csak sejteni engedi, hogy az arannyal vetélkedik ragyogásában. — Keskeny íehér keze gyöngy- virágcsokrot tart . . . Az ifjú magas nyúlánk termetű, a bársony mente megfeszül izmos vállain ; oldalán kard van, nagy és nehéz idők tanúja az ősi ereklye, — de mindig becsületet és dicsőséget érdemelt hordozója. A fiatal férfinak fekete, ráfiig érő|haját bársony kucsma fedi, arczán a szakái és bajusz most kezd még serkedezni csak. Kart-karba öltve, lassan lépegetve, halkan beszélgetnek. „És most búcsúznunk kell édes Ilonám — szól bus hangon az ifjú. „Későre jár az idő! Édes atyád még kerestetni talál, nem tévedtél-e el gyöngyvirágszedés közben.“ „Búcsúznunk kell, mennem kell a kötelesség hivó szózatára. El kell távoznom e csendes helyről a csata zajába : Talán vissza
