Heti Szemle, 1906. (15. évfolyam, 1-52. szám)
1906-01-24 / 4. szám
POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — — — — — — 6 korona — fillér Félévre — — — — — — — 3 . — Negyedévre — — — — — 1 „ 50 „ Tanítóknak és kézműiparoBoknak egy évre 4 korona Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő f S' BÁTHORY ENDRE, A lap kiadója: A „PÁZMÁNY-SAJTÓ“ A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető össze küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmány sajtó“ czimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Hirdetések jutányos árián vétetnek fel. Nyilttér sora 40 fillér. A lap megjelenik minden szerdán A Szíizanya könyei. Ki nem hallott valaha Mária-Pócsról, hazánk e nevezetes kegyheiyéről, mely iránt Magyarország katholikus népe annyi gyöngédséggel, oly őszinte kegyelettel és szeretettel viseltetik. — Oh, hányán, de hányán is zarándokoltak már ide hazánk minden részéről és zarándokolnak még ma is folyton szivük- lelkük vágyát követve. — A hitetlen világ öntelt fiai ezt persze nem értik. Sivár lelkűk szánalmas guny- mosolylyal, csipős megjegyzés közt nézi ott az ájtatoskodók ezreit. — Ok bizonynyal nem gondolnak még arra, hogy a szívben s a lélekben mégis csak kell valaminek lenni, ami szunyadhat ugyan egy darabig; de ha egyszer fölébred, oda vonzza, oda huzza az embert ahoz, akit úgy szeret, aki iránt annyi hálával és bizalommal viseltetik 1 B szent érzelem nélkül, puszta rábeszéléssel vagy csalfasággal és fortély lyal, sőt még erőszakkal és kényszerítéssel is, ugyan ki tudna annyi embert, sokszor egész emberáradatot idehozni. — Ők bizonynyal nem gondoltak még arra, mily nagy szüksége van az embernek egy őszinte résztvevő kebelre, aki előtt elpanaszolhatja bánatát, aggodalmát elre- begheti ; — mily nagy szüksége van az embernek az anyára, a jó anyára, a Szüz- anyára, aki nyomorában, bajában soha el Az én szerelmem . . . Az én szerelmem képzelet csupán, Szép, mint az álom, s mint a hó : fehér, Mese, mely nem valósul meg soha, De szépségével semmi fel nem ér. Egy „szeretlek“, mit ajak el nem suttog, Egy ölelés, mely senkit sem ölel, Csók, melynek tüze egy ajkon ég csak, Sóhajtás, melyre: senki sem felel. Egy árnyat látok csendes éjszakákon, Egy árnyat látok, s szivem feldobog, De visszafolytom szivem dobbanását S hogy ő se szóljon, én is hallgatok. Jani ka. Kaland. (Húmoreszk.) Irta: Borús. Csendesen permetezett az eső, hogy elértem az indóház előtti tágas udvart. No 1 csakhogy itt vagyok valahára, — gondoltam véges végig nézve kémlelő szemekkel a két szürkét, melyek szerencsésen ide segítettek. Aztán — mintegy elismerőleg, hogy ki nem dőltek az ut fáradalmai alatt, — megsimogatlam őket, vagy jobban mondva lekapartam róluk a sarat, mit történetesen czipőm sarkai hánylak fel rájok. nem hagyja, szenvedésében, be'egségében, — ha más már ki nem állja, vele szenved, vele sir, vele könyezik 1 — Az 1696. év vérrel van beírva Ma- gyarorság történetébe. Hazánk alsó részét a törökök pusztították, mig Pócs körül Tököli hadai ütötték fel táborukat. Tokaji Ferencz és Szalontai György a felbujtogatott nép élén elfoglalják Tokajt és Sárospatak várát s a királyi vezéreknek, Gróf Károlyi Sándor, Szatmármegye főispánjának és Vondomont tábornoknak csak iszonyú vérontás árán sikerül a rendet helyreállítani. — S ime, mintha szánná a magyar nép ezer baját hazánk Pátrónája, ugyanazon óv november 4-től kezdve tizennégy napon át szüntelenül, azontúl pedig megszakításokkal deczember 8.-ig sirni, fcönyezni látják a Szüzanyát, a pócsi Mária-képót. A csodálatos esemény hire csakhamar elterjed mindenfele 1 —’ Gróf Corbelli János András tábornok, e Vidék cs. kir. parancsnoka, Cusani őrgré? és de Paz gróf ezredes több katonai tisziviselő és nagyszámú katonaság kíséretében Káliéból dobpergés és trombiták harsogása közt Pócsra mennek, hogy megtekintsék a bámulatot keltő csodát. De ott van már Krucsay, Szabolcsvármegye alispánja és sok katholi kus és protestáns németiéi egyetemben, kik a dolgot egyetérlőleg megvizsgálják és ter- mészetfölöttinek találják ! — — Ám az oly sok szemtanú által meg Hogy pedig félre ne értessem, egész ünnepélyesen, minden teketória nélkül ki kell jelentenem, hogy az a két szürke se arabs, se angol, de még csak póny sem volt, hanem az ón két lábam volt, természetesen szürke nadrágba bujtatva. Elvégezve a már említett munkát, egy félkilónyival megköny- nyebbülve léptem be a nagy komor épületbe. A folyosón sunyi tekintetű fiakkeresek szorongatták az ostornyelet. Valamennyinek az arczán leolvasható volt a méltatlankodáe, s az a szemtelen lesajnáló tekintet, amivel minden tartózkodás nélkül végig mértek. De Uram Isten, nem okosabb gondolat-e, az ostorpénz kérdése nélkül kényelmesen ki- császkálni, mint a Noé apánk idejéből visz- szamaradt bárkában kizötyögtetni magunkat az agyvelőt összerázó kövezeten. Sőt 1 mivel az állatvédő egyesület tiszteletbeli kültagjai közölt, mint jelölt vagyok felvéve, fájna, ha az a szegény két gebe irgalmatlan ütés, csépelós között vonszolná velem ezt a kereken mozgó, portól, piszoktól, főként pedig a köpködéstől telitett ólat. — Mikor megy Kapard felé a vonat ? kérdem az egyiktől. Nem szélt, de abban a minutában egy tompa sivitás rezgette meg erősített tényt bizonyos kálvinista prédikátor nem pirult kétségbe vonni s a nép előtt egyenesen csalásnak bélyegezni, azt állitván, hogy az a fatábla, amelyre a kép festve van, mesterségesen ki van vájva s az ezen üregbe helyezett viz szivárog ki a szemnek észre nem vehető hasadékain. — Corbelli tábornok amint e vakmerő és botrányos rágalomról értesült, az igazság kiderítése csóljából az oda szegezett képet 300 embernek a jelenlétében azonnal levétette, meggyujtott gyertyákkal az egész képet minden oldalról megvilágította, hogy kitűnjék, vájjon a tábla a szemek táján nincs-e kivájva vagy a férgek által kirágva s vájjon niucs-e valami mesterségesen oda helyezve, aminek a segélyével, titkos csel folytán onnaD viz szivároghatna. — S mert a lehető leggondosabb vizsgálat után sem vettek észre semmi gyanús dolgot, az összes jelenlevők, — kaiholikusok és nem katholikusok, — a tényt egyhangúlag csodának nyilvánították és természetfelettinek ismerték el. Tehették ezt annál is inkább, mert miDdnyájau látták, hogy a szentkép a több óráig tarló vizsgálat alatt is folyton könyezett; minek következtében mindnyájan szent félelemmel és szivbeli töredelemmel eltelve, hódolatteljes forró csókjaikkal illeték azt. — Hogy pedig e rendkívüli tényt soha senki kétségbe ne vonhassa, Fenessy György egri püspök ez ügyben Pettes András vál. püspök, Csehre József egri kanonok és Da- miáni András tokaji plébános személyében az unott egyhangú levegőt, mire én, mint akinek a lába alatt égő üszők van, rohantam ki a folyosóra. Hopp 1 hiszen még jegyem sincs, — jutott az eszembe, — de meg végig tekintve az indulásnak kezdő vonaton, megrökönyödve ugyan, de megálltam, mivel éktelen marhabőgés kellemetlen zaja tört elő a mozgásnak indult kocsikból. Húh I — törtem ki mérgesen, — hogy a lomniczi csúcs szakadjon rád 1 sziszegtem. Most már mit tehettem volna egyebet, mint erre a nagy ijedségre besétáltam a restaurá- tióba egy pohár sörre. Az az, hogy egy pohár borra, hiszen a sör csak a németnek való. Mert hát hogy innám ón azt a szegény árpalevet, mikor jó Gabi bátyámat is sörön bőjtöltették ki ez árnyék világból. Letettem hát abbeli szándékomról, s hogy dühöm — mely ezúttal sem veszített nagyságából — lecsilapitsam, elkezdettem járkálni hosszú nagy gólyalépésekben. Jó félórái távgyalogolás után fáradtan, hogy őszintén mondjam, kimerülve dőltem egy szögletben nyújtózkodó kanapéra. Fújtam, mint egy lokomotív még akkor is, midőn a szemben levő ajtón egy sárga schswlba burkolt hölgy lépett be, bájos pillantásokat szórva
