Heti Szemle, 1906. (15. évfolyam, 1-52. szám)
1906-07-18 / 29. szám
2 „HETI SZEMLE fel ki nem püspök, hanem csak egyszerű áldozópap, azért sem Ischyras, sem a többiek kiket Koluthus felszentelt nem papok, hanem világiak. Szépen mondja Lakordaire is; „Egyesüljön bár Európa vagy az egész világ valamennyi uralkodója, hogy valakit pappá tegyenek, nem fognak egyebet nevetséges, méltóságnélküli emebrnél fölmutathatni.“ Emberi törvény pedig ezen kiváltságokat tartotta fenn számára ; ő kenheti fel a királyokat és császárokat; egyedül ő szenteb meg ünnepélyes módon a templomokat; ő szenteli meg az oltárkövet és kelyhet; ő áldja meg az apátokat és apátnőket, ő szenteli meg a betegek és a hitujonczok olaját nagycsütörtökön. Ez utóbbi annyira az ő kiváltságuk, hogy a legtöbb theologus úgy tartja, hogy még a pápa sem bizhat még egyszerű papot az olajak megszentelésével, hanem csak arra adhat engedélyt, hogy a püspök által megszentelt olajjal szolgáltassák ki a bérmálás szentségét. A püspök ügyel fel s határozza meg egyházmegyéjében az istentiszteletek rendjét, meglátogatja s megvizsgálja a plébániákat, templomokat, azok felszerelését stb. Törvényt hozhat úgy az egyházmegyei zsinaton, mint azon kiviil, mely törvény minden alattvalójára kötelező, csak ne ellenkezzék az az általános egyházi törvénynyel. Felmentést adhat böjt alól különféle házassági akadályok stb. alól különösen az úgynevezett 5 évi joghatóságnál fogva olyan felmentéseket is adhat, minőket a római pápa. A püspök ad joghatóságot a papoknak a gyóntatásra, ü emel újabb, vagy szüntet meg régibb plébániákat. A püspök kápolnát emelhet magának a palotában, hogy ott misézzék. Van hordozható oltára, melyen a világ bármely részében misézhetik, nem kell, hogy az illető hely püspökétől engedélye legyen, hogy a szobájában misézhessék. A püspöki méltóságot jelzi a szentelés szertartása, melylyel az áldozópap püspökké kenetik. Máraniceai első egyetemes zsinat igy rendelkezik: „Illő, hogy a püspök a tartomány valamennyi püspöke által szenteltessék ; ha ez azonban nagy nehézséggel járna, legalább három püspök végezze a szentelést.“ Ezen utóbbi szokás mai napig érvényben van nem ugyan azért, mintha a nélkül nem volna érvényes a szentelés hanem, hogy ünnepélyesebb legyen, az érvényességhez egy is elégséges. A fölszentelendőnek nemcsak kezei, hanem feje is megkenetik krizmával s pedig dúsan; azért fehér kendőt kötnek feje köré, mint a megsebzett harcosnak. A felszentelő ezen igéket mondja: „Legyen fejed felkenve és felszentelve mennyei áldással a püspöki méltóságra. Ezen szent kenés szálljon dús áradatban fejére, csepegjen ajkaira s terjedjen ki egész testére, hogy Szentlelked ereje betöltse bensejét s körülárnyékozza külsejét. Legyen a gazdag hit állhatatosságában, a szeretet tisztaságában a béke derűjében stb.“ Azon jelvények, melyeket a szentelésnél átadnak, ugyancsak a püspöki méltóságot tüntetik fel, ezek: a mellkereszt, selyem dalma- tika és tunicella, keztyü, gyűrű, püspöksüveg, pásztorbot, harisnya és cipő. Ezen jelvények illetik a püspököt s együtt egyedül csak őt. Nagy tehát, a püspök méltósága s e méltóság megfelelő hódolatot követel. A püspököt minden alattvalója részéről legyen az kicsiny vagy nagy, egyházi vagy világi, férfi vagy nő; gyermek vagy felnőtt, szóval bárki részéről kéz-csók illeti meg. Ép úgy mint más elöljárót, kalapemeléssel vagy meghajlással tisztelünk, ép úgy kell a püspöknek kézcsók által megadni az őt megillető tiszteletet. Mivel a püspök atya, legyünk jó gyermekei, mivel bölcs tanító, hallgassuk intéseit, mivel gondos pásztor kövessük őt, mivel kegyes elöljáró, legyünk parancsainak engedelmes teljesítői. Hogy majdan ha eljő a pásztorok pásztora, leikeink püspöke Jézus Krisztus azt mondhassa földi pásztorunk: „íme a kiket reám biztál azok közül egy sem veszett el,“ S vele együtt leborulva fogadjuk az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek áldását egy boldog örök életre. Amen. Egy pusztuló templom körül. Szmik Antal, okleveles mérnök Budapesten, „Adalékok Felsőbánya szab. kir. bányaváros monográfiájához“ címen egy vaskos müvet adott ki. Huszonnégy évi anyaggyűjtésnek, kutatásnak és fáradságnak gyümölcse ez a mii, a melynek minden egyes sorából kiolvasható szerzőnek szülőföldje iránt érzett meleg szeretete és azon forró óhajtása, hogy a városnak jövője legyen ép oly szép, dicső és virágzó, mint volt a múltja, a mikor Felsőbánya Szatmárral és Nagybá- val együtt jelentékeny szerepet játszott a megye történetében és messze földön hires volt arany és ezüst bányászatáról. Azonban sajnos, nem mindenben adózhatunk dicsérettel szerzőnek. De mielőtt erre rátérnék, talán nem lesz érdektelen müvének fejezetéből, Felsőbánya történetéből, néhány tanulságos adatot megemlíteni. Kitűnik szerző fejtegetéseiből, hogy a XVI. század végén a mai állapotoktól elté- rőleg a Felsőbányával szomszédos falvak lakossága tősgyökeres magyar volt s az oláhság alig szerepelt. Egy peres ügy eldöntésére a környékbeli községekből megalakított bizottság tagjai között még a hires Laczfaluból is a következő nevek szerepelnek : Thoma Pintye, Kurta Gergely, Ludas Miklós, Fodor Dénes, Czep László és Gergely István. A vagyon és értékviszonyok 1600-ban például ilyenek voltak : 4 tulok 32 frt., 1 tehén 2 bornyuval 12 frt. 1638-ban a városi számadások között nagyon sok érdekes tétel van : ügyvédnek 20 frt, a szolgának egy ködmön 2 frt 75 kr., a város részére 2 disznó 8 frt. a kővári kapitánynak ajándékba 2 arany = 7 frt., a kapitány itt lévén egy bornyut Dánieltől 2 frt. 25 d., 6 juhot 75 d., kassai asszonyok itt lévén kelt el 2 tyuk 28 d. A városnak különböző céljainak elérésére az illetékes tényezők jóindulatának megnyerésére ajándékokat kellett adnia: 1643 és 44-ben 1. ...2. a fejedelemnek (erdélyi) 10 arany, püspök urnák 2 rókabőr ......8. az udvarbi rónak 123 frt. Máskor Rá kóczy fejedelemnek ajándékoztak 27 tallért, a „hop-mesternek“ 10 tallért. Még a 17. század végén 1696-ban is boszorkány perekkel kellett a városnak foglalkoznia. A nép dühének a tanács ellen nem állhatván Stenczel Márton feleségét mint boszorkányt megégették. A szerencsétlen asszonyt a férje megsiratta, mire a nép követelte, hogy ezt is halálra Ítéljék, a tanács engedett s ő is a máglyán halt meg. A magánbányászok bányatársulatokat alakítottak s a megalakuláskor alapítóleveleket állítottak ki, a melyekben figyelemreméltó a szigor, amelylyel a káromkodás ellen fellépnek. A 18. század végén határozatban mondják ki, hogy a bányába való bemenetelkor és kijövetelkor könyörgést kell mondani. De elég ennyi. Most áttérek azon igazságtalan és érthetetlen vádra, a melyet Szmik Antal a felsőbányái róm. kath, templommal kapcsolatban hoz fel. Könyvének II. fejezetében főképen az egyházak történetéről ir. Miután a) alatt megemlékezett a református egyházról, amely Felsőbányán két századdal később keletkezőit mint a kath. egyház, és jelenleg csak 689 hívőt számlál, mig a kath. egyház 2484-et a gör. kath. 1247-et, b) alatt megemlékezik a róm. kath. egyházról is. Itt a 250. oldalon a templomról ezt Írja: „Az úgy arányaiban, mint részleteiben kiváló templom már csaknem kezdettől fogva nem részesült a kellő gondozásban ....... stb . .. Történtek ugyan tö bbször is nagyobb arányú javítási és helyreállítási munkálatok, ezek azonban a templom szomorú helyzetén nem változtattak, mert minden a pusztulás jeleit viseli magán és nem lehet eléggé csodálni, de egyszersmind sajnálni is azt a közönyt, a melylyel az illetékes és hivatott egyének a templom sorsa iránt viseltetnek.“ Nem lehet eléggé csodálni, hogy hogyan lehet ilyen igazságtalan és alaptalan vádat megkoczkáztatni olyan férfiúnak, akinek lehetett elég alkalma meggyőződni ezen vádnak épen az ellenkezőjéről. A felsőbányái templom a piactéren egészen nyíltan, szabadon áll; alacsony házak között teljesen védtelenül mered égnek 53 méter magas, karcsú tornyaival és nagyarányú építkezésével ; és e zord időjárású hegyvidéken, a Gutin és Rozsály tövén, egész éven át ki van téve az idő viszontagságainak, esőnek, hónak, viharoknak ; és mégis teljesen jó karban van, különösen gondozott állapotban, — és soha senki sem tesz kifogást a templom gondozása ellen, ellenkezőleg mindenki a dicséret és elismerés hangján szól róla. Gróf Majláth Gusztáv, erdélyi püspök, városunkon keresztül Kap- nikbányára utazván a bérmálás szentségének kiosztása végett kijelentette, hogy ő szívesen elfogadná a templomot kathedrálisának, a mit bizonyára nem mondott volna, ha itt egy romlásnak és pusztulásnak induló templomot talált volna. Régebben, a 80-as években, az illetékes tényezők hibáján kiviil a nem kellő gondal készített tetőzet átázása miatt a falfestmények egy két helyen felis- merhetetlenekké lettek ugyan, de azok nem annyira becses és hírneves alkotások, hogy századokra kellene őket megőrizni és egészen más falfestményekkel ne lehetne helyettesíteni. Megmarad hát a kérdés hogy honnan vette szerző az ő adatait? Újra és újra felteszem magamnak a kérdést, de feleletet nem tudok. Mintha halottam volna, egészen bizonyosan azonban nem állítom, hogy egy mesz- szevidéki ellenzéki újság hozott volna ilyen vádat. Vagy talán szerző gondolta azt, hogy egy napi hatásra számitó, minden áron el- lenzékieskedő, és mindenben hibát kereső és találó újságba ir ? Előbbi esetben nem csodálkoznám, mert még a harmad, negyed rangú újságok is hivatva érzik magukat, hogy kioktassák a pápai államtitkárt, a birodalmi kancellárt, Bismarcot, Goluchhovszkyt és bámulatos hidegvérrel Írjanak az algeczi- rászi konferencziáról, az európai és a világSzatmár, 1906. julius 18.
