Heti Szemle, 1906. (15. évfolyam, 1-52. szám)

1906-06-20 / 25. szám

2

Szatmár, 1906. jnnius 20.

nyeikből. Adnak a pénzintézetek is, ad minden egylet és szervezet. Csak épen Szatmár ! . . . Maga a város! .. Hiszen már városok is adnak, — mind egytől-egyig. No mert igy követeli a nobilitás. így követeli maga a város érdeke.

A második kérelem az volt, hogy azt az 1200 korona személyi pótlékot, melyet a város minden lelkésznek megszavazott, de csak egy-két év múlva szokta folyósítani, midőn az illető lelkész magát reá méltóvá (!) teszi, — tekintse folyósítódnak a megválasztás napjától. Ez a kérelem nagyon méltányos. Hiszen a város választ. Módjában van tehát kiszemelni a pályázók közül az arra érdemest. Hogy melyik az érdemes, azt is módjában van kipuhatolni. De méltányos a püspök kérelme azért is, mert a nélkül a személyi pótlék nélkül a németi gör. kath. lelkész meg nem élhet. Nem biz’ az! . . . Két esztendeig sem, — egyig sem, sőt egy hónapig sem! .. . Azon a személyi pótlékon kiviil a gör. kath. lelkész jövedelme alig megy fel többre 1200 koronánál. Hogy képzelheti el a nemes törvényhatóság, hogy ebből az összegből egy családos ember meg tudjon élni. És épen Szatmáron ! . . . Abban a városban, ahol maholnap már a tüsszentésért is adót kell fizetni és ahol méregdrága az utolsó csirkefiók is. De azért megkívánnék tőle, hogy éljen és járjon tisztességesen, ő is, a családja is. Aztán representáljon! Mert hiába, a szatmári lelkész nem a móczok rengetegeiben van, ahol felfér ünneplő toalettnek a porkö- penyeg is. Aztán jól esik, hogy legyen esperes, meg főesperes, mert hát dukál, hogy ez a székhely, Szatmáron legyen. No, az esperes vagy a főesperes ur tartsa ki magát, meg a családját 600 pengőkön.

Jenő. Amint előbb mondtam, én már régóta vettem észre, miszerint János valamit titkol. Ez lehetett az ő titka. Ezért nem felelt ő egyikmásik kérdésre oly egyenes nyíltsággal, amint azt az ő részéről azelőtt megszoktuk. Azért jelent ő meg ritkábban közöttünk. Mindig barátságos volt ugyan és megnyerő, de mindig tudott valami elfogadható mentséget felhozni.

Gyula. Csinnyán kell a dologban eljárnunk. Igazán sajnálom ezt a Jánost.

Jenő. Sakkozzunk, amig János és Pali megjönnek.

Gyula. Nem bánom, pedig sejtem, ma én leszek a vesztes.

János. Nos, kedves pajtások, miért hívtatok ? Csak nem sakkpártira ? Ti ahhoz jobban értetek, mint én.

Gyula. Isten hozott, kedves barátunk. Ne mentegetőzzél. Mi ketten is csak azért sakkoztunk, mivel reád várakoztunk. Különben te a napokban nekünk sakkot, vagy talán mattot is adtál.

János. Hogy értsem én ezt a keleti phrázist? Szóljatok világosabban. Jó barátok között nincsen titok.

Pali. Jól esik most tőled hallanunk: jó barátok között nincsen titok. Megmondom

„HETI SZEMLE“

Elvi álláspontjaink közepett is köny- nyii belátni, hogy ez absurdum. Egy káplánocska okkal móddal talán megél belőle, de egy plébános, egy főesperes, akivel szemben a társadalom is sok igény t, táplál, hogy lehessen az ? . . . És még hozzá családos ember! . . .

Nem elv kell ide urak, hanem kenyér!... Más város örvendene és képes volna sokat áldozni, hogy főesperesi székhelyet kapjon. Itt meg áldozatot nem is kérnek, csak azt az összeget, melyet a város úgy is megszavazott minden arravaló (?) lelkésznek. Csak annyiban van tehát eltérés a püspök óhaja és a törvényhatóság elvi álláspontja közt, hogy a püspök szeretné, ha megtalálná a város már a választásnál a magánakvalőt és ne rendeztetne próbaelőadást a plébánosokkal, mint a felfogadandó primadonnával. Ha jól meggondoljuk, talán helyén is volna. Másrészt a püspök nagyon okosan látja, hogy egy esperes, egy főesperes lelkészt nem ereszthet be koldustarisznyával Szatmár városába.

Ha módjában volna a saját kasz- szájából megadni azt a személyi pótlékot, bizonyára megten né nagyon szívesen és küldene Szatmár városába esperes-lelkészt, ki a városnak örömére és díszére válnék. Tudvalevőleg azonban a gör. kath. püspökök maguk is igen szegények. S igy, ha ő nem képes reá. a város pedig álláspontjában megcsökönyö- södött, kénytelen lesz itt egy káplánt tartani napnál világosabb bizonyítéka gyanánt csiszlik-voltunknak.

A harmadik kérése a püspöknek az volt, hogy szervezzenek egy káp- láni állást, melylyel a hitoktatói teendők is Össze volnának kötve. Ez jelent pár száz forint terhet a városra. Hát ez nem nagy megerőltetésbe kerül. És miután más egyazért, miért hívtalak. Igaz-e, kedves Jánosunk, hogy te papnak mégy ? és már fel is vagy véve az N-i szemináriumba ?

János. Amiről kérdezősködő 1, igaz. És ha ti nem is adnátok most alkalmat, erről bővebben nyilatkozni, nekem mindenesetre volt szándékom a napokban valamikor veletek erről többet is beszélni.

Gyula. Beh jól cselekszel, hogy magadtól mondasz el mindent. Én már törtem a fejemet, hogyan kérdezhetnélek ki erről, de azért meg ne sértsünk.

János. Hogy én az N-i szemináriumba folyamodtam, annak egszerüen ez az oka, mivel én N-ben születtem, családunk előbb ott lakott, több kellemes emlék fűz engem is N. városához, és családunknak több kedves tagja nyugszik az ottani temetőben.

Jenő. Helyesen beszélsz, János. Szép is ám, hogyha valaki a szülőföldjét jobban szereti. Pedig sajnos, manapság mindinkább terjed a kozmopolitizmus, és a fiatalokban mindinkább kihal a szülőföld iránti előszeretet.

János. Hogy pedig én a papi pályára már hosszabb idő óta gondoltam, azt abból is észrevehettétek, mivel szeretek minisztrálni s legkedvesebb tantárgyam mindig a hittan

háznál is teszi, itt is dukálna. Vagy csak épen a katholikusok képeznek kivételt? . . . xudtunkkal a ref. egyháznál négy káplán tentartásához járul, az egyháznak és intézményeinek szükségleteire is adott mindig gavallér módon.

No de az adott esetben a jóakarat sem tudná ráfogni a gavallériát. Mert hát visszautasított mindent. Nem ád egy garast se. Szép, nagyon szép! ... És ezt a szégyent viselje el Szatmár városa, mert törvény- hatósági bizottsága felkapaszkodott szabadkőműves elvparipájának hátára és fejébe nyomta a vaskalapot.

A németi gör. kath. egyház magyar hívei joggal megkövetelhetik, hogy a nemes törvényhatósági bizottság ne bánjon velők mostoha gyanánt, mert ők is épen olyan édes gyermekei ennek a városnak, mint a többiek. Adójával ők is hozzájárulnak más lelkészek jövedelmének és más káplánok ellátásának fedezéséhez. Méltán megkövetelhetik, hogy juttassák az ő papjokat is olyan javadalomhoz, amelyből tisztességesen megélhet.

Ezt a csiszlikséget tehát valami módon meg kell reparálni, s az ostoba elveket lerakván. — a józan ész legyen az irányadó, mely nem fog engedni elkövetni olyan méltatlanságot, hogy eg3r ilyen szép számmal bíró hitközség pap nélkül legyen.

Vége az ex-lexnek. Nagy jelentőségű dolog most és minden adófizető polgárt egyaránt érdekel az a paragrafus, melyet a kormány indemnitási javaslatába a pénzügyi bizottság az adó hátralékokbefizetéséről felvett.

A következőket tartalmazza:

1. 1905. január 1-től az 1906. julius 15- ig késedelmi kamat számításának helye nincs.

2. A jelzett adótartozások két egyenlő részletben, még pedig az első részlet 1906. október végéig, a másik részlet 1907. év végéig fizethetők.

volt; továbbá szivesen’olvasok erkölcsös, jó könyveket.

Pali. Én meg abból is sejditettem, hogy pap leszesz, mivel gyakrabban járultál a szentségekhez, és több szentkép van az Íróasztalodon.

Jenő. Hogy én is tegyek idevágó megjegyzést, én pedig abból következtettem, mivel többször oly tisztelettel s bensőséggel nyilatkoztál Szűz Máriáról, az egyházról s a lelkiismeretes jó papokról.

János. Legyen, amint mondjátok. De arról biztositlak: nem földi érdek vezet engem elhatározásomban, nem kényelmes életre való kilátás, nem tisztelet reménye. Oh nem. Hanem érzem: Isten hiv. És én hívását követni akarom.

Gyula. Ne haragudjál meg, kedves Jánosom. De lásd, én azt gondolom, hogy te mint becsületes hivatalnok vagy orvos vagy más ilyen állásban szintén nagyon sok jót tehetnél az ország javára s az egyház érdekében.

János. Nincs benne tagadás, minden tisztességes pályának megvannak a maga előnyei. Azonban Gyula, amint én nem akarok neked azért ellenvetést tenni, mivél te