Heti Szemle, 1906. (15. évfolyam, 1-52. szám)

1906-05-02 / 18. szám

XV. évfolyam Szalmái*, 1906. május 2 18. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — — — — — — 6 korona — fillér Félévre — — — — — — — 3 Negyedévre — — — ■— — 1 „ 50 „ Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 4 korona Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő BÁTHORY ENDRE, A lap kiadója: A „PÁZMÁNY SAJTÓ" A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető össze küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmány sajtó“ ozimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Hirdetések jutányos árban vételnek fel. Nyllttér sora 40 fillér. A. lap megjelenik miadeu sxer-ilau. Restauráczió a megyénél. A május havi megyei közgyű­lésen töltik be vármegyénkben az alispáni és az ennek következtében megürülő állásokat. Alispán ellen­jelölt nélkül Ilosvay Aladár jelenle­gi főjegyző lesz. Ez a kérdés meg­vitatás tárgyát tehát nem is képez­heti. Az ő előléptetése folytán meg­üresedik a főjegyzői állás, mely amilyen exponált, épen olyan fontos, egy egész embert, és pedig ép test­tel, ép lélekkel és megfelelő gya­korlattal követel. A főjegyző a vármegye pen­nája, amint mondani szokták, a vármegye esze. És ez sok tekin­tetben igaz. Az első kerék a me­gyei adminisztráczióban, melynek úgyszólván az egész gépezetet kell forgatnia.A, kormányhoz intézendő gyakran komplikált előterjesztések, a megye kormányzatának a legap­rólékosabb részletekig kiterjedő kérdései az ő képességeit igényük és teszik próbára. Nemcsak meg­felelő műveltséggel, alapos jogi ismerettel, de a közigazgatás min­den ágában is kellő gyakorlattal kell bírnia annak a férfiúnak, aki ezen állás betöltésére vállalkozik. Illetve vállalkozó akad mindig bő­ven, kik képességeiket talán túlbe­csülik, mert önmagának rendszerint mindenki illetéktelen bírája, — a nagyközönség feladatához tartozik mérlegelni és nyugodt megfontolás után eldönteni, hogy a sok aspiráns közül első sorban melyik a kom­petens, illetve melyik képes meg­felelni legjobban azoknak a köve­telményeknek, melyek a lakosság jól felfogott érdekeit szolgálják. Mi ebben a pillanatban még nem vagyunk tájékozódva az összes aspiránsokról, kik vármegyénkben a főjegyzői állást elnyerni óhajtják. Sok nevet hallottunk emlegetni, mondhatjuk többet, mint kellene, de hogy az illetőknek csakugyan komoly szándékuk van-e a válasz­tóközönség ítéletét és türelmét provo­kálni, arról még ma számot nem adhatunk, üzokat az egyéneket azon­ban kétségtelenül ismerjük, akikre úgy inteligencziájoknál,mint képzett­ségüknél fogva nyugodtan bizhatjuk e nagy fontosságú hivatal vezetését. És Szatmár vármegyének különösen vigyázni kell e szép állás betöltésé­nél, nehogy a halhatatlan emlékű Kölcsey örökébe olyan alakok ke­rüljenek, kik árnyat vetnének az ő rendkívüli fényben ragyogó nevére. Megfelelő méltó utódok —hála a Gondviselésnek — vannak a me­gyénél. Kipróbált erők, szép mű­veltséggel és megfelelő praxissal. Mi közülök kettőt emelünk ki, mert ez a kettő mindenesetre a legmél­tóbb, s óhajtandó, hogy a választás a kettő közül egyikre, vagy má­sikra essék. Az első kétségtelenül Nagy Sándor tiszteletbeli vármegyei fő­jegyző és első aljegyző. A várme­gye szolgálatában eltöltött munkás­sága után megérdemelné, hogy ellenjelölt nélkül emelje a közbi­zalom a főjegyzői állásba. Körül­belül 30 év óta szolgálja a várme­gyét, munkabírása, kötelességsze- retete köztudomású. Ezt még azok is kénytelenek elismerni, akik más egyének érdekéből — tehát nem a közczélt tekintve, bírálják el e nagyfontosságu állás betöltésének esélyeit. Ha a pártszenvedély el nem vakítja a választóközönséget, hanem a valódi érdemet véve fon­tolóra mint igazságos biró akar megjelenni az ország színe előtt, akkor őt mellőzni nem lehet, ha reflektál erre az állásra. Hogy ref­lektál-e, azt most még nem tudjuk. Utána Mangu Béla következik. Képzett egyén, fiatal erő, s már 15 éve mint aljegyző működik, A köz- igazgatásban tehát szintén teljes otthonossággal bir. Román szárma­zása daczára valóságos második Este van, este van . . . Négy éve sem múlt annak, hogy itt ült ugyanezen a helyen. — Ezen a kerti pádon várta azt a leányt, kit mindennél jobban szeretett, azt a lányt, kiért egy percig sem habozott volna éltét odadobni. Akkor is őt várta — s nem kellett soká várnia. A hold fényénél feltűnt egy fehér ruhás alak, mely sietve közeledett a apart homokos utján s aztán — a szőke fejecske a férfi keblén pihent, s igy telt el egy-egy óra boldog önfeledtségben, midőn mindegyik csak a másikért, csak a másiknak élt. Vagy midőn kart-karba fűzve sétáltak föl s alá hallgatva a fülembe; csattogó énekét, mely beszélt nekik örök szerelemről, örök boldog­ságról. Ekkor, ezekben a szent pillanatokban fogadtak örök hűséget egymásnak. Most itta férfin, ki tanulmányai végez­tével — megtartva esküjét — visszatért erre a kedves helyre. Vár soká türelemmel, pedig tudja, hogy hiába. Hisz ide hallatszik annak a hűtelennek csengő kaczagása, trillázó dala kisérve .vőlegénye érczes baritonjától. Szivét mondhatatlan fájdalom marczangolja a dal hallatára, most tudja csak, bogy eddig az álmok országában élt. Távol hazájától csak az a tudat tartotta főn benne a tanulni vágyás ösztönét, hogy határozott czélért. küzd: hogy van, kit igye­kezete boldoggá fog tenni; s most — midőn már elérni vélte legfőbb óhaját, akkor az a csalfa ábrándkép eltűnik, szertefoszlik. Feje fölött a fatetőn felhangzik a csi­csergő madárka dala, melyet oly gyakran hallgattak ketten, de most oly busán, szomo­rúan zeng a kis fülembe, mintha ő is elvesz­tette volna azt, kit szeretett. Hiszen ő is tud érezni. Az a piczike szív, mit keble rejt, még finomabb anyagból van gyúrva, mint az emberé. A nagy Alkotó kezét dicséri ez a szöve­vényes kis hús darab, melynek rejtélyeit felkutatni hiába vállalkozik az emberi tudo­mány. Az érzelmek székhelye az, hol a szere­tet trónusa emelkedik legmagasabban, lábai­val tiporva a fetrengő gyűlöletet, de ha a szeretet lelép trónusáról, bitorlókig foglalja el annak helyét ez a dühöngő fenevad, mely fogát csikorgarva rettenti vissz a felé közeledőt. Megmagyarázhatatlan a bonczkést tartó orvos, de ösmert a lantot pengető költő előtt. Az okos, ravasz ember el tudja titkolni érzelmeit, de a kis dalos agyában nem fész­kel a ravaszság démonja s ha a szemközti oldalról felhangzik a zongora által kisért ének, a hangos kis ajkak hirtelen elnémul­nak. Megzavarta szivecskéje összhangját a hangszer rezgő akkordja vagy talán. — s erre gondol az a sötét alak is ott a fa alatt -— nem méltó a hűtlennek éneke az ő szo­morú nótájához. Alost megmozdult a férfiú. A kis füle­mbe kíváncsian figyeli s látja, mint csillog a hold bágyadt fényénél az ember kezében valami. Megrezzenve hagyja abba énekét arra a kis halk kattanásra, ami abból a fényes valamiből hangzik. S a csendben újra él az ének, de most már szomorúan, búsan: „Ha az Isten nem egymásnak teremtett" . . . A férfi átszellemült arczczal hallgatja, — — temetési éneke az neki — majd önkény­telenül kiséri a dalt, később hangja erősbö- dik — s áthatolva a park fái között a nyitott ablakon át annak a hűtlen leánynak fülébe jut: „Jobb lett volna messze távol, hirt sem hallani egymásról1' —-----:

Next

/
Thumbnails
Contents