Heti Szemle, 1906. (15. évfolyam, 1-52. szám)
1906-04-04 / 14. szám
POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egy évre — — — — —- — 6 korona — fillér Félévre — — — — — — — 3 . — Negyedévre — — — — — 1 » 50 „ Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 4 korona Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő BÁTHORY ENDRE. A lap kiadója: A „PÁZMÁNY-SAJTÓ“ A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető össze küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmány sajtó“ cziraére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Hirdetések jutányos árban vételnek fel. Nyllttér sora 40 fillér. A litp megjelenik minden szerdán Súlyos igazságok. Ha Pál apostol korában lett volna zsurnalisztika, ő még a szerény sátorfa csinálás jövedelmét is a sajtóra áldozta volna. Fs ha most élne és apostol volna, akkor a gazdag javakból százszor annyit áldozna. Nekünk a sajtóért fizelni kell, mint a köles, mert ha valamire kell, hát erre. Ezeket a nagyhorderejű kijelentéseket tette dr. Pro- hászka Ottokár, Székesfehérvár láng- lelkü püspöke az Országos Pázmány Egyesület minap tartott közgyűlésén, mely őt óriási lelkesedéssel egyhangúlag elnökének választotta. Ám manapság sem szent Pálok, sem. Sokan Proházka Ottokárok nin- csenek.Depangisakatholikus sajtó és nem képes elfoglalni olyan posicziót, hogy sulylyal bírjon a társadalmi és országos érdekek irányitására. Minden győzelemhez három eszköz kívántatik: pénz, pénz és pénz. Ha ez nincs meg, a sajtó élete is csak tengődés, erőt kifejteni nem képes, nem állván rendelkezésére azok az eszközök, melyek segélyével úgy rendezkedhetnék be a közönség érdekeinek szolgálata körül, hogy mig egyrészt az igényeket legalább jókora mértékben kielégíteni képes legyen, más tekintetből szava döntő sulylyal essék a nagy átalakításokra hivatott eszmekor mérlegébe. Erre természetesen csak erőteljes organizáczió képes, azért mondotta a fent említett nagynevű püspök, hogy „nekünk a kath. sajtó gazdasági alapját meg kell teremtenünk. Áldozatok nélkül nem lehet. Mert mi nem állhatunk a pénzügyi, vállalat és üzlet szempontjára.“ Áldozat szükséges tehát, ámde ha körültekintünk, úgyszólván senkit sem látunk, aki áldozatokat hozott volna, vagy erre gondolna is. a. mi megyénkben sincs ennek a lapnak egy fiilérnyi alapja, eltekintve attól a nehány Pázmány- Sajtó részvénytől, melyet boldogult püspökünk és Irsik Ferencz prae- látus-kanonok ajándékoztak oda a lap alapjára. Még egy pár helyről kapott efféle részvényeket, de hát micsoda ez?.. A nullával csaknem egyenlő. Az a néhány korona kamat a lap kihordójának költségeit sem fedezi. Pedig vannak minálunk úgy a papság körében, mint a világi katholikusok között vagyonos emberek. Főleg a papság áldozatkészsége eltagadhaiatlan. Rengeteg adományt tesznek jótékonyczélokra úgy a káptalan tagjai, mint egyes vidéki gazdag plébánosok, a sajtóra azonban nem gondol senki, de senki. Elfeledett, mostoha gyermek nálunk a kath. sajtó, noha egyes éleslátásu férfiak erősen hangoztatják már, hogy felkarolása ma elsőrendű szükséglet. A múlt évben báró Hornig Károly veszprémi püspök tette azt a nagy horderejű kijelentést, hogy jótékonyabb czél ennél nem létezik, — sem a templom, sem az iskola. Ma a sajtó utján mérgezik meg a társadalmat, intézik a legerősebb támadásokat a vallás és morál ellen, a másik részen is kell tehát lenni egy erőteljes sajtószervezetnek, hogy a szemetet képes legyen kiseperni, melyet a zsidó liberális zsurnalisztika hurczol be a társadalom szentélyébe. Sőt az nem is elegendő, hogy csak seperjen .... A sajtó után igazodik ma a világ. Az emberek gondolkozása, érzelmei, sőt egész lelkületűk olyan, amilyen lapból merítik szellemi táplálékukat. Úgy éreznek, úgy cselekesznek, ahogy az általuk olvasott lapok diktálják. Épen azért mindent el kellene követniük azoknak, akiket illet, hogy a kath. sajtó elfoglalhassa a keresztény magyar társadalomban az őt megillető helyet. El kellene követni inég akkor is, ha erőszakra volna szükség. Mert bizony manapság a keresztény magyar társadalmat a zsidó-liberiális sajtó vezeti és kormányozza. Pedig erőszakra nincs is szükség. Nagyon könnyen hatalmassá válhatnék a kath. sajtó, ha a bőkezű adakozók erről a jótékonyczélról sem feledkeznének meg a többiek mellett. Vannak minálunk gazdag javadalmak birtokosai, akik időközönkint pár- száz koronát nagyon könnyedén felajánlhatnának erre a czélra. Aztán ott vannak a végrendelkezők ! . . . Például a mi megyénkben még egyetlenegy esetben sem láttuk, hogy valamelyik végrendelkezőnek a sajtóra is kiterjedt volna a figyelme. Pedig sokszor ezerek és ezerek jutnak jótékony czélra. Mily nemes cselekedet lenne megteremteni azt az alapot, melyen idővel a sajtó kifejthetné erőit. Papi körökben erről a manapság úgyszólván legfontosabb érdekről egyetlenegy végrendeletnek sem volna szabad megfeledkezni. Vannak talán, akik azt mondják, —- mi is hallottuk, — hogy ami nem életképes, haljon meg. Nagyon találóan felel meg ezeknek Székesfehérvár lánglelkü püspöke eme szavakkal: de hát akkor az igazságnak is meg kell halnia. Aztán én édes Istenem .... Mi tehet életképessé bármely szervezetet ? . . . Ha a rokonlelkek szivvel-lélekkel csatlakoznak köré, s sietnek támogatására szellemi fegyvereikkel és anyagi áldozataikkal. Épen ez a baj, hogy a kath. közönségben ez a buzgalom nincsen meg. Itt inkább a duzzogó kritika érvényesül, — nem a mi megyénkről szólunk, — de általában úgy van az egész országban. Bezzeg az ellentábor nem úgy csinálja!... Ha megjelenik valahol olyan sajtófalat, mely a keresztény- telen gustusoknak kedvez, ezrével rohanják meg az előfizetők a kiadóhivatalt. így fognak idővel tenni a katholikusok is, de csak idővel, majd akkor, midőn a kath. sajtó kinövi magát olyan nagyhatalommá, amilyennek lennie kell. Módot kell tehát neki nyújtani, hogy erőre kaphasson s rendeltetésének megfelelhessen. Egyedüli mód pedig a tőke! . . . Pénzzel mindent el lehet érni, pénz nélkül semmit. Gondolják meg azért mindazok, akiknek az Isten módot adott hozzá és a kath. érdekeket szivökön viselik, hogy nemesebb, de egyúttal nagyobb fontosságú jótékonyczélra aligha adhatják filléreiket, mintha a kath. sajtó alapját teremtenék meg. A mi megyénkben a „Szatmár- egyházmegvei Irodalmi Kör“, ez az elárvult, sőt úgyszólván haláltusáját vívó egyesület, mely főleg épen ennek a lapnak felvirágoztatása kedvéért alapittatott, nagyon szívesen fogja venni, ha megemlékeznek róla a nemeslelkü adakozók, s őt is feltámasztván halottaiból, módot nyújtanak arra, hogy ennek a lapnak érdekeit kellő módon támogathassa. — Erről azonban máskor, talán a közel jövőben fogunk szólani. Most csak egyet kívánunk megjegyezni. Ne gondolja senki, hogy pro domo beszélünk, hiszen mire az az alap létrejöhetne, melyre szükség van egy ilyen vállalkozásnál, mi már a másik világról fogjuk nézni
