Heti Szemle, 1906. (15. évfolyam, 1-52. szám)
1906-01-01 / 1. szám
XV. évfolyam. Szaímáp, 1^06. j 'uáp 1. 1. szám. eb POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP ELŐFIZETÉSI ARÁK: g,rv, évre _ — — — — •> korona — fillér Fé lévre — — — — — — — 3 „ Negyedévre ' — — — — — 1 » 50 „ Tanítóknak és kéanifiiparosoknak egy évre 4 korona E.yes szám ára 20 fillér. A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető össze küldemények, pénzek, hirdetések stb. a ..Pázmány sajtó“ czimére küldendők, (Iskolaköz 3. ez.) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel. Nyilttór sora 40 fillér.-A. lap ateg jelenik inindeu szerdán Uj-év napján. Ismét egy év tűnt el az euvtU szét tengerébe. Sokan, nagyon so kan állhatnak szomorú szívvel véghatáránál, mert ha egyeseknek hozott is némi örömöt, bizonyára sokkal több bánatot, sokkal több szenvedést, sokkal több keserűséget fakasztott. Mennyi sok szép remény, mennyi aggódó vágyakozás semmisülhetett meg futása alatt egy jobb jövő után! . . A tövis mindig dusabban tenyész, mint a feslő bimbó. Ivi tudja, hány embernek szivében hagyott lulánkot, hányat tett tönkre, hányat űzött az elkeseredés, a kétségbeesés örvényébe. Talán tengernyit azok közül, kik reményiül dagadó kebellel állottak születésekor bölcsője mellett. Most nyomába lépett az uj esztendő. Újabb vágyak, _ újabb--remények fakadnak a szivekben, pedig az időtől nincs mit várni, nincs mit remélni. Érzéketlenül, sokszor gorombán távozik felettünk, észre sem' akarja venni, mennyi boldogságot tör le, mennyi verejtéket fakaszt. Az egyik nap olyan, mint a másik, a jövő aligha rejt több örömet méhében a múltaknál. Mindig rosszabb és rosszabb időket élünk. Nemcsak az évek száma nehezül reánk súlyával, He az élet küzdelmei is folyton újai h terheket raknak vállainkra. 'X Különösen nekünk magyaroknál^ nem sok okun a lehet egy boldogabb jövő remén’éré. Ha széttekintünk az ország határai közt, mindenütt a pusztít ás jelenségei tárulnak szemeink elé. A társadalom talán a tatárjárás ó a sem hallatott annyi panaszhangot, mint ma. A nyomor, a kiáltó szegénységáltalános. Nincs pénz sehol, nincs főleg a nemzet talapzatát gerinczét képező alsó és középosztálynál. Sőt mérhetetlen adósságba van elmerülve. Az ipar és kereskedelem tönk előtt áll. A fö’dmivelő és iparos osztály haldoklik. A becsületes munkának nincs fis stessége. A tisztességtelen verseny, a kenyér utáni harcz épen azokat gyomja el, akik leginkább megég/, hogy boldoguljanak. A nyomor és gazdagság közötti ellentét napról- napra növekszik, igy aztán nem csuda, ha a nemzet testéből éven- kint ezeren és ezeren válnak ki, -—- mennek, futnak, menekülnek jobb hazát keresni túl az óperenczián. Aggódó lélekkel, reményvesztett szivvel nézi minden honfii uke- bel azt a nagy pusztulást, melybe a magyar jutott ebben atejjel-mézzel folyó Kánaánban. Hogy a költő szavait idézzük, idegen lett a magyar otthon. Helyét mások foglalták el, javainak, régi boldogságának mások leltek részeseivé. Ezek a jelenségek mindazt igazolják, hogy nem nagy okunk van valami sok jót várni az uj esztendőtől. De azért nem szabad csüggednünk ! . . Ha egyesitett erővel hozzáfogunk gazdasági életünk kiépítéséhez, talán még nem vesztettünk el mindent, talán még sikerül eredményt elérnünk. Ha az lenne a jelszó, hogy könnyitsük meg magunknak és embertársainknak a megélhetést, kevesebb okunk volna az aggódásra. De a jelszó ne csak jelszó legyen, hanem tettek fakadjanak nyomában. — A becsületes törekvéseken ott kell, hogy legyen az Isten áldása. A MportfáHo noroliori l'i /} rioppr*- ö • w í^vs.-Vi i•• / íáíT ' i i U»pU id vette fel a Jézus szent nevet, ebben a névben bízva, ettől reméllve kezdjük meg munkálkodásunkat, ne feledjük azon kötelmeket, melyek az embert közelebb emelik az éghez, mert ha mi nem hagyjuk el az Istent, 0 sem fog elhagyni bennünket. Boldog újévet ! . . . TÁBCZA. Az ébresztő óra. — Újlaki Károly. — Mikor Toldi Miklós oly szerencsóile- iiüt hajította György bátyja elienkedő fnj- du népe közé a rettemő malomkövet, nme lyen ül vala, hogy a megtalált hajdusze mélynek „mint olajülőben szóimáliott a teste“ . . . stb., nem mondom tovább, mert hosszú körmondat lenne belőle. Elég az hozzá, hogy szegény Miklósnak menekülni kellett. De anyjától mégsem akart bucsuzatla- nul elszakadni, visszalopódzott hát s ott les- kelődött, bemenjen-e, ne menjen ? Mikor igy tétovázón, — mint a vers mondja : — Dagy csend vala, csak „egy szú percegett a szemöldökfában.“ Miklós a nagy félelemben (nehogy meg. ijedjen a drága „nagyasszony“) meghallotta a szúpercegést .... Ez előzmények lelőbocsátása után senki sem fog csodálkozni Pennás Demeter uron, aki sétájáról hazaiértében, midőn benyit szobájába, meghallotta ébresztő órájának tik- lakját. — Igaz, az óra mór egy esztendős szobatársa, s eddig nem figyelt ketyegésére ily különös módon Demeter ur. Leül s éppen egy, az imént látott idyl- likus jeleneinek tarka cikké való rögzítéséhez szedte összefelé jobbik eszét, amikor megint az ébresztőt halija: — Tik-tak. Természetes dolog ! morgáDemeter, hisz az óra azért ketyeg, mert ő óra. — Tik-tak. — Leiria a címet. — Tik-tak, tik-tak. Csodálatos 1 — éppen most kellett ne kém meghallani az óra ketyegését — s írni kezd. „Májusi alkonyaikor . . . tik-lak De ez már mégis sok I ez az átkozott óra so.kai jobban zajong ma, mint ha a szomszéd lorony mind a három harangja szólna ... tik . . tak . . . Sétál, sétál, az óra meg éppen az ő sétáló lábai alá veri a marsot . . . tik-tak tik- tak. Bosszan'ó ! ! nem, őrültség!! — Szé gyeid magad, Demeter, a saját órád, esztendős lakótársad üz belőled gúnyt. Azért sem figyelek rá ! 1 Tik-tak, tik-tak I ! — kacagott az óra. — Demeter úr éktelen dühbe gurult s felállva ismét, fogta a komisz órát és elzárta a ruhaszekrónybe. Aztán nyugodtan kezdett Írni. Micsoda csend, még csak egy szú sem perceg a szemöldökfában. Az óra, a megszokottéra nem ketyeg. — Vájjon nem ketyeg?? Demeter figyelni kezd. Csakugyan ketyeg. Hallatszik, csak figyelni kell reá. — Nocsak ketyegj, cimbora,! — monda Demeter és írni kezdett . . . „ ott játszott a lenyugvó nap minden szép bíbora a nyugtati égen“ . . . tik-tak, tik-tak 11“ hallatszik a szekrényből. Ismét ez az átkos ketyegés ! most már hallja 1 — De mennyire zakatol ! I — Mintha csak kalapácscsal vernék a szekrény oldalát I — ír. „ . . Megindult az ifjú“ . . . tik-tak tik-tak . . . De-me-ter! hal-lod ! ? tik-tak rr
