Heti Szemle, 1905. (14. évfolyam, 1-52. szám)
1905-08-30 / 36. szám
HETI S Z E M L E“ (35. szám.) 3 váltott jegyet Szatmári László érkörtvélyesi ref. tanító leányával, Etelkával. — Gárdos Emil okleveles gépészmérnök, a királyi technológia tanára Budapesten jegyet váltott Huszár Bélának, a Franklin-társulat kereskedelmi ügyek osztályfőnökének húgával, Szeréna kisasszonynyal. — Lichtenstein Béla zborói vegyész a napokban esküdött örök hűséget Mátészalkán Erdős Gusztáv gazdasági intéző leányának, Ilonkának.—Ruprecht Sándor helybeli állampénztári liszt ma tartja eljegyzését Gyöngyösön Szalckay Róza vo- lóci állami elemi iskolai tanítónővel. — Pteánk Sándor dr., a naszódi íőgimn. tanára a napokban tartotta eljegyzését Kozma János érkörtvélyesi gk. esperes lelkész leányával, Ilonkával. — Polgármesterek kongresszusa. A folyó évben a polgármesterek kongresszusa Pancsován lesz és pedig szeptember 21 én. A gyűlésre a meghívókat Panesova varos már szétküldötte. Úgy értesülünk, hogy Pap Géza, városunk polgármestere jelen lesz a kongresszuson. A kath, tanítók Országos Bizotisága a műit szombaton tartotta rendes közgyűlését Budapesten a szent István Társulat disz termőben, melyet dr. szentgyörgyi Jordán Károly szaniszlót apai plébános egyházi es Ember Karoly lovag vi agt elnökök vezettek Jordán Károly hatalmas megnyíló beszédet mondott, mely általános meglepetést keltett. Hangsúlyozta, hogy a hizanak szüksége van a kath. iskolára, melyben mindig ha- zaszretetre, munkára, erkölcsre és vallásosságra tanítottak. A közgyűlés elrendelte, hogy a szép beszed jegyzőkönyvében egész terjedelem ben megöröki (tessék. Ugyanezen a gyűlésen tartott egy gyönyörű euilekbe- szedei Bodnár Gáspár szentszoki tanácsos, képezdei Dnár, az Or.-z.gos Bizottság volt elnöke, dr. Steinberger Eerencz kanonok felett méltatva az elhunyt nagy érdemei:, munkás-ságát és tudásai. A gyűlésen egyházmegyénk részéről dr. Kováts Gyula nőképez- det igazgató és Jankovics János el. isk. igazgató is jelen voltak. Nemescélu alapítvány. Dr. Lessenyey Ferenc, papai praelatns, kanonok a múlt ev ben az egy házmegye megalapításának 100-ik évfordulója alalinabói születési helyén Őrdar mán e'emi népiskolát építtetőit sajat költségen. Az elszegényedeit hitközséggel most ismét éreztette a praelaiusur jótékonyságát, midőn az iskolában a téli idény alatt szükséges fűtésről kívánván gondoskodni, e célra 2000 korona ah pttványt tett. Gyászhir. Alulírottak fájdalomtól megtört szívvel tudatják a hőn szerető hitvestárs, a páratlan jósagu apa, a leggondosabb nagyapa tecsői Tóth Endre Hu»zt városi főbíró, megyebizottsagi tag folyó hó 24.-én életének 63. ik, boldog házasságénak 34. ik évé ben hosszas szenvedés után jobblét re szen- derült. A kedves halott földi maradványai folyó ho 25. én délután 4 órakor az ev. ívf. egyház szertartása szerint fognak a nyugalomnak átadatni. Adás es béke emlékének I özv. Tóth Endréné szigeti Asztalos Ilona, mint neje. Endre, Giziké, János, Erzsébet, Katalin gyerme ei, Jakó Antal, Tímár Ilona Szűk Anna, Soós Feiencz vejei és menyei. Jakó László, Jako Erzsébet, Jakó Károly, Jakó Lenke, Tóth Ilonka, Tóth Annu-ka nno kái. Asztalos Sándor és neje JKorom Márta és gyermekei. Asztalos Amalia, özv. Timai Pálné, Asztalos Katalin és férje, Varga György és gyermekei sógorai éz sógornői. Szaplonczay Miklós, Máramaros vármegye nyug. alispánja, volt orsz. képviselő a mult- vasárnap veresmarti birtokán meghalt. — Javadalom csere. Sze'pi Béla sáros- oroszi és Felhő Gyula láposbanyai lelkészek azon kérésére, hogy lelkészt javadalmukat kölcsönösen megcserélhessék, a káptalani helynök ur Öméltósága a földmivelésügyi minisztertől, mint kegyurtól kieszközölt bemutató okmány alapján Szépi Bélát láposbá- nyai és Felhő Gyulát sárosoroszi lelkószszé nevezte ki. Tanárválasztás. A helybeli ev. ref. főgimnáziumhoz helyettes tanárnak Berky Lajos végzett tanárjelölt, a főgtnáziumnak egykori jeles növendéke választatott meg. Állandó színház Károlyban. Régóta szükségét érzik állandó szinhtz létesítésének, azonban a város saját erejéből nem volt képes felállítani. Mon végre teljesült a közönség óhajtása. A belügyminiszter 35 ezer korom államkölcsönt, engedélyezel t, oly feltétel alatt, hogy az 14 éven at 250Ü ko ronás részletekben fog kifizettetni, az első részlet a színkör megnyitása után. A város tartozik gondoskodni a színkör fentartásáró! és a tűz elleni biztosításról. A színkör a szatmári kerület mindenkori igazgatójának bocsátandó rendelkezésére a tavaszi, nyárivagy őszi hónapokban. A színkörben működő igazgatótól a színkör használatáért semmiféle bér nem szedhető. Gyászhir. Tolnay Felix, néh ti Hegedűs József volt nagykárolyi polgármester és országgyűlési képviselő veje életének 55 ik évében Nagykárolyban elhalt. — Ozv. Iíoós Lászlóim, szült jBodonyi Anna e hó 24 én varosunkban elhalt. Épen 100 óvet élt. Most sem betegeskedett, csak halála napján Int rosszul s pár órai gyengélkedés után elszen- derült. Kitüntetett őrmester. A honvédelmi miniszter Ács Géza helybeli cseudőrőrmestert elismerő oklevéllel tüntette ki, minthogy a zilahi kasszafurók ügyében fáradságot neu ismerő buzgalommal nyomozott, s jó részben neki köszönhető, hogy a bűnösök az igaz- s igszolyaliatás kezébe kerültek. Mennyit kap Nagybánya ? A tüzv s 5 által sújtott Nagybánya varos már megkötötte az egyezséget, a biztositó társulatokkal. A karból 40 ezer koronát, térítenek meg. A mentésért és a tűzoltók fáradozásaiért is nagyobb összeget fognak az intézetek folyósítani. Veni Sancte. Vege a boldog vakációnak, par nap múlva benépesülnek az iskolák falai s megkezdődik a szorgalmi idő. Gimnazistákat már most is lehet látni, amint csoportosulnak az utczákon. A papnöven- dókek holnap érkeznek be, s két napi lel kigyakorlat után vasárnap tartják a Veni Sánc ét. A többi intézetek évuyitása lapunk ma.-, helyén láthaió. Tűz. A múlt pénteken olyan tűz volt városunkban, milyen még az idén nem fordult elő. Az Alsó-Szamosparton Szabó Balázs borbély telkén ütött ki a vész, hol az udvaron a Polonyi Karoly asztalos műhelye és a szomszédos ól esett a lángok martalékául. A tűz átcsapott a kerthetyiségbe is, hol pár száz szőlőlőkét elpusztított. A tűzoltók és csendőrség nagy erőfeszítéssel gátolták meg a veszedelem tova terjedését. — Vámos-orosziban a Luby Gyula szép lakóháza pusztult el a bútorokkal együtt. A tűz oly gyorsan terjedt, hogy menteni sem lehetett semmit. A gyünyörü úri lakás csak az idén épült fel. — Hadgyakorlaton. Honvédőink a múlt pénteken indultak útra Abauj megyébe, hol az idei hadgyakorlatok tartatnak. Velők ment a honvédzenekar is. A gyakorlatok a jövő hó 23-án végződnek. Szö'llőbirtokosok figyelmébe. A szől- lóbirtokosoknak szept 15. ig kell bejelenteni a városi fogyasztási hivatalnál, hogy körül- b;lül mennyi termésre számitana1’, a szőllő- terület nagyságát hiteles okmánnyal is tartoznak igazolni. A jelentést legjobb személyesen tenni. A ki elmulasztja, kedvezményre nem számíthat. A munkácsi templom felszentelése. A munkácsi uj tóm. kath. templom építési munkálatai befejezést nyertek. Az egyház- tanacs a napokban tartott ülésén azt határozta, hogy az ünnepélyes felszentelést szeptember hó 17-én fo.jik megtartani. Rák mint kenyérkereseti forrás. Néhány óv előtt az északnyugati Kárpátok tavaiban, patakjaiban gazdag ráktenyésztés volt, de a múlt évtizedben fellépő rákepide- mia az egész tenyészetet ki pusztította. A hegyvidéki kirendeltség jelenlegi vezetője, Kazy József miniszteri tanácsos, a hegyvidéki népnek a ráktenyósztéssel is újra kenyeret óhajtván a kezébe adni, Magyar Romját ugicsamegyei Községben 600 tenyészrákot helyezett ki, melynek tovább fejlesztése oly jól sikerült, hogy jövőre a ráktenyósztés fejlesztését nagyobb mértékben tervezik. Turterebesen a folyó hó 15.-én megtartott jótókonycz ;lu mulatság úgy anyagilag, mint erkölcsileg a legfényesebben sikerült. Fesztelen jókedv uralkodott egész napfeljöttig, a midőn úgyszólván az egész társaság egyszerre távozott egy igen kelle- lemesen eltöltött éj kedvés emlékével. Bevétel volt 263 korona. A jótékony czólra felülfizettek, illetve beküldtek : Friss Manó ur 20 koronát, Kassinó Veber Emilia 9 k. Vó- ber Dezső — 5 k. Strifler Ede — 5 k Altman Lajos 4 k. Décse Károly, Giszvein László 3—3 k. Hofbauer Ignácz, Csadinszki Károly, Hadady Bó a, Tóth Gábor és Mar- gittay. Sándor 2—2 koron 1. Gróth Mh ily, Góczy István, Movik Dezső és Szabad István 1—1 koronát; Dudás János 50 filiertes S. Szepsi Dani 40 fillért. Fogadják a nagylelkű felül fizetők a rendezőség hálás köszönetét. Szélcsend újabb győzelme. Budapesten a múlt hót folyamán megtartott, lóversenyek negyedik napján a nyári hadicap 10,000 koronás dijat gróf Károlyi Istvánnak Szélcsend nevű — inár többször győzött — lova nyerte meg. Postai újítás. Vörös Líszló kereske- drdemüüryi nini- 'er naivon üdvös rend deUJ KÖNYV-, ZENEMŰ- ÉS PAPIRKERESKEDÉSI Az összes intézetekben bevezetett tankönyvek használt állapotban félárban kaphatók : , ■ - -= HUSZÁR ALADÁR iskolai könyv-, zenemű- és papirkereskedósében Szatmár-Németi, Deák-tér 9. Dr. Lengyel Márton ur házában. Pontos és figyelmes kiszolgálás! Rajzeszközök, vonalzók, rajztömbök, jegyzőkönyvek, füzetek, valamint mindenféle papír, író-, rajz- és festőszerek legolcsóbb : - árban kaphatók. —■---- Szolid árak! *^|