Heti Szemle, 1905. (14. évfolyam, 1-52. szám)

1905-03-23 / 13. szám

XIV. évfolyam.

Szalmái*, 1905. Márczius 23

ik szám.

*

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

ELŐFIZETÉSI ARAK:

Egy évre — — — — — — 6 korona — fillér

Félévre — — — — — — — 3 „ —

Negyedévre — — — — — 1 » 50 „

Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 4 korona. Egyes szám ára 20 fillér.

Felelős szerkesztő

BÁTHORY END I« E.

A lap kiadója:

A „PÁZMÁNY SAJTÓ“

A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető össze, küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmány sajtó“ czimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel,

Nyilttór sora 40 fillér.

A lap megjelenik minden szei-Uáu

Föpásztorunk temetése.

Szatmár nagy halottja ott nyugszik már kint a temetőben. Oda vágyott hivei közzé, hogy a halál után is együtt legyen velők. A kápolna magaslatáról nyughelye mintegy uralkodik a halottak csendes birodalmában. Ott is a legelső hely illeti meg, aki első volt közöttünk nemcsak rangban, méltóságban, hanem lelkének nemességében, szeretetreméltó lényének jóságában, példás életének útmutatásával, Isten dicsőségének keresésével.

Emléke most mára történelemé, mely pártatlan kritikájának boncz- késével lógja taglalni mindazon cselekedeteket, melyek élete folyamán kidomborítják lényének azt a nagy alakját, melyet részre nem hajló ítélete után is kénytelen lesz megörökíteni az élet könyvében. Mert nem mindig találkozunk nagy jellemekkel, amelyek valóban azok. Igen sok van közöltök, akiket a látszat, a hajlongó udvaronczok hi- zelkedése, vagy a reklám emel fel arra a magaslatra, melyen megnyílnak elöltök a Pantheon kapui, s maguk is szinte meglepődve veszik észre, hogy babérkoszoruzott halántékkal állanak a bámuló világ előtt, mely alig győz a nagyságukból szétlövelö fényességben sütkérezni. Az ilyen nagyságokkal aztán annál gyorsabban bánik el a történelem, pillanat alatt összeroppannak kezei között, mint a szalmaszál, még füst és pára sem marad abból a nyinbusból, melyet illetéktelen kezekkel fonattak homlokuk köré.

Annál jobban esik látni az embernek, hogy a mai kor hamis nagyságai közt — fájdalom, meglehetősen elvétve, — igaz gyöngy is akad, ki mint a kagyló héjában saját egyéniségéből nőtt ki, akit nem a világ zaja, hanem jellemének szilárdsága emelt, s tart is fenn holta után időtlen időkig azon a magaslaton, melyre mindig pietással fog feltekinteni az utódok szeme.

Szalmái’ nagynevű és mindenesetre jeles püspökeinek sorozatában a legelső helyen áll boldogemlékezet ü Hám János, az összes erények komplexuma, aki előtt nem volt kisebb ember önmagánál, aki Istenért és embertársaiért mindent, de mindent áldozott. Nem dogmatikus szempontból, — hiszen ide nagyon sok kell, — de abból az elvből kiindulva mondtuk e szavakat, amint a história emberi látással meg tudja ítélni a jellemeket. Hogy magát mennyire kicsibe vette, bizonyság mellette aszkézisa, mely sokszor a legszükségesebbet is megvonta tőle! Hogy szive mennyiben lángolt isten dicsőségéért, tanúskodnak mellette nagy alkotásai, melyek ma is díszére válnak Szatmár városának. Emberbaráti cselekedeteinek szószólói azok a rendkívüli áldozatok, melyeknek Upnjénfiistje a jótékonyság oltáráról szállott fel a Magasságbeli trónjának zsámolyához.

Őt választotta eszményképéül boldogult püspökünk. Kifejezést adott ennek 17 évvel ezelőtt, mikor elfoglalta a szatmári püspöki széket. Es ez a 17 esztendő azt igazolja, hogy azok az igék, melyek akkor elhangzottak ajkairól, nem voltak a pusztában kiáltó szava, hanem testet öltöttek úgy Isten dicsőségének szolgálatában, mint ez emberiség jólétének előmozdítása körül.

Nem frázisok, hanem a tettek beszélnek itt. Azok a nagy alkotások, melyek püspöksége alatt egyházmegyéje területén megvalósultak. Ezek mondják, hogyha talán utói nem is érhette, de megközelítette ezt az ideált, kinek nagysága naponkint lelki szemei előtt lebegett. Emberszeretetéről nem beszélünk mi, beszélnek arról a szegények ezrei, akik közül bizonyára egyetlen egy sem volt, akinek könnybe ne lábbadtak volna szemei, mikor meghallotta, hogy meghalt a szatmári püspök.

Nem akarunk prejudikálni a históriának, mert lehet, hogy e gyászos pillanatok hatása alatt, s ellelv.e szive melegének közvetlen szemléletétől, talán nem tudjuk csak épen most letűnt múltját azzal a rideg kritériummal elbírálni, mely karak- teristikonja kell hogy legyen a minden egyéni befolyástól einánczipált történetírónak, — de neküirkj úgy látszik, hogy melléje emelkedett nagy elődjének, s nevöket egykor egymás mellett fogja emlegetni a részre nem hajló történelem is egyházmegyénk évkönyveiben.

Nagy, országos és minden nagyítás nélkül mondhatjuk, európai nevezetességű emberré nőtte ki magát, kinek nagy tetteiről nemcsak e haza határai közt, hanem Bécsben, Berlinben, Rómában épen oly elismeréssel szólnak a hírlapok, mint szatmári székhelyén. Örvendhet a szatmári egyházmegye, hogy neki adta őt, mert virágzásának ideje elkövetkezett, jó vinczellér volt az Ur szőllőjében, kinek munkája évszázadokra kiható gyümölcsöket fog teremni teljes bőségben.

Imádkozzatok lelke nyugalmáért ! . . .

A részvét.

Boldogult püspökünk halála mély részvétre indította úgyszólván az egész ország közönségét, tömegesen érkeztek a táviratok és részvétnyilatkozatok, melyeknek egy részét lapunk múlt számában már felsoroltuk, a később érkezettekkel a következőkben számolunk be :

Első helyen kell megemlítenünk Szat- mír város rószvetnyilatkozatát, melynek szavaiból ki lehet érezni azt az őszinte fájdalmat, mely a szivekben honol. Szövege a következő :

Nagyságos és Főtisztelendö Káptalan!

Szatmár-Nómeti szabad királyi város tanácsa, igaz, mély fájdalommal és őszinte részvéttel vette tudomásul Meszlényi Gyula ur, valóságos belső titkos tanácsos stb. Onagy méltóságának elhalálozását.

Tudjuk azt, hogy az isteni gondviselésnek ezen ránk nézve oly szomorú és megváltozhatatlan intézkedése elsősorban és legérzékenyebben a Nagyságos és főtisztelendő Székeskáptalant és a klérust érintette.

De nem kevéssé érzi a város polgár- rendű közönsége is a jóságos és kegyeslelkü egyházfő elvesztését.

Városunk fejlődésének minden mozzanata érdekelte s nem volt jótékonysági, közművelődési vagy közgazdasági intézmény, mely atyai szivének melegét s bőkezűségét ne érezte volna. Legyen érte áldott a meg- dicsőült főpásztor emlékezete örökké.

Ugyanezért engedje meg a Nagyságos