Heti Szemle, 1905. (14. évfolyam, 1-52. szám)
1905-12-06 / 50. szám
2 HETI SZEMLE. 50 ik (szám.) lenné, vagy ha beüt, egyenesen le' hetetlenné tegyék, de ugyanakkor döngetik a magyar nemzet államiságának kapuit, amelynek pedig a kormány kell, hogy legelső őre, védelmezője legyen. Ki ne látná itt meg azonnal a macskakörmöket. Izgatnak a koali- czió ellen, mert az a magyar nemzeti állam kiegészítésére törekszik, izgatnak a kormány ellen, mert nem románnak, hanem magyarnak nevezi magát. A törekvés tehát koránt sem az, hogy a kormány zászlaját lobogtassák, hanem igenis ennek a zászlónak védelme alatt szabad folyást akarnak nyitni a román gyűlölködésnek. Ez mig egyrészt büntetendő cselekmény, másrészt szükséges, hogy küzdjön ellene maga a magyar társadalom. Eddig a mi megyénkben nem volt sem kedvező talaja, sem jogosultsága a nemzetiségi izgatásnak. Egypár dákoromán agitátortól eltekintve, a nép nyugodt, csendes, jó viszonyban él a magyarsággal. Se egyik, sem másik nem keresi az okot, hogy egymás ellen agyarkod- janak. Az agitátorok tizeiméit lehetetlenné kell tenni, mert semmi szin alatt sem kivánatos, hogy fel- zavartassék az a békés egyetértés, melyben a magyar a nemzetiségekkel él. Ez a szavunk a nagybányai választáshoz. Midőn a polgár az urnához lép, mint magyar állampolgár jelenik meg, saját legjobb meggyőződése és lelkiismerete szerint a magyar nemzet jól felfogott érdekeit figyelembe véve kell leadni szavazatát, — aki az urnához úgy lép, mint a magyar nemzet ellensége, az nem érdemli, hogy polgárjogot gyakoroljon. Mondd, nemde az lehet valóban Nagy s boldog itt ez égi honban, Ki ott lenn önmagának volt parányi, S másért vágyott csak élni, síkra szállni. Csak, a ki önzetlen s embert szeret, Csak annak üdv a megváltó kereszt.* A boldog, a nagy Hám beszél ekképen, Nyújtván, amit megérdemel az érdem. S ha Rá ily fény sugárzik oda fenn, Hogyne magasztalnók mi szóval, dallal, Kik most emlékét üljük ide lenn ! A Károlyiak grófi czime. „Tetszett nekem biztossá tenni mindnyájukat, különösen veled együtt királyi szándékomról, amely természeténél s hajlamánál fogva odahajlik, hogy mind a tna- gyciroknak s erdélyieknek jogos kéréseibe be- leegyezem — mind pedig az ö szerzendő és gyarapitandó hasznukra minden gondot for- ditsak .... így a te és mindkét nemzetbelieknek további állandó hűségébe bízva ugyhiszem mindenképpen vissza fognak térni azon idők, melyekben Magyarország és Erdély régi jóléte virágzásának, dicsőségének és nagyságának vissza fog adatni.“ — 1711. aug. 1-én III. Károly király legfelsőbb kézirattal ekként adta kifejezését békét akaró királyi szándékának, egyben elismerését nyilyánitá báró Károlyi Sándornak a béke létrejöttében kifejtett lankadatlan és nehéz munkájáért. Páncsics Péter Jézustársasági atya. A Jézus-társasági atyák szatmári házának újból gyásza van. P. Páncsics Péter, a háznak uj superiors halt meg néhány órai szenvedés után váratlanul folyó hó 1.-én reggel 727 órakor szivszélütés következtében. Rövid öt hót ntán követte a halálban p. Mladoniczkyt a szatmáriak nagy fájdalmára, akik most is benső részvétükkel fejezték ki tiszteletüket és hálájukat a Jézustársaságiak iránt. A megboldogult p. Páncsicsot alig hogy megismertük; csak épen 30 napig volt superiors a szatmári háznak. De a vele való egyszeri érintkezés is elég volt arra, hogy legjobb emlékezetünkben tartsuk a boldogultat. Egész valóján nyugodtság, az életnek sok tapasztalásán raeghiggadt, méltányos Ítélet, egyszerű modor, Őszinte barátsággal és ritka figyelmességgel, — ilyennek ismertük őt. Annál méltóbb, hogy lássuk a pályát, amelyet befutott. Mindössze 52 évet ólt, 1853. junius 29.-én született. Temperamentumos bácskai fiú volt, eszes, nagyon szorgalmas, vidám diák, amikor 1872. október 19.-én a kalocsai főgimnáziumból a Jézus-társaság nagyszombati noviciátusába lépett. 1879— 80-ban Szatmáron működött mint prefektus a konviktusban. 1884-ben szentelték pappá és 1886. február 2.-án tette le utolsó szerzetesi fogadalmát. Tanár volt Kalocsán és 1893—99. Travnikban, Boszniában működött igen fontos és exponált állásban mint az ottani főgimnáziumnak igazgatója, a nevelőintézetnek és kollégiumnak rektora. Talán szűk keretek, amint minden szerzetesnek az élete szűk keretekben mozog, de ezeket a kereteket p. Páncsics is sok munkával töltötte ki. Az áldott emlékű p. Flódung halála után reá bízták a magyarországi nópmissiók vezetését. Ismert mező volt előtte. Már mint trav- niki rektor missionáriuskodott nálunk is, lent III. Károly akkor Spanyolhonban volt; (elődje ápril 17-ón halt meg) nem volt fején még a sz. korona, nem tett még esküt a magyar alkotmányra: mind magunk megtartjuk, mind hiveinkkel megtartjuk, — s mégis béke lett. Pedig dolgozott a bécsi kamarilla fekete-sárga lelkülete és e „svarzgelb„-árnyók- ban bujkáltak alázkodva, hízelkedve, árulkodva a konczleső labanczhad bérenczei. De a nagyhat atlmu király akarta, mert a haza kívánta, és béke lett. Károlyi Sándoré volt az oroszlánrósz e nagy mü létrejöttében. A vezér látta aharcz meddőségét. A nép zúgolódott a rengeteg porczió és egyéb teher miatt. A harczos haza vágyott. A föld műveletlenül maradt. ínség fenyegetett. A haza roraladókaiban haldokló pusztulást mutatott. A kurucz generális érezvén a felelősséget, tapasztalván a háborúskodások súlyos voltát, a föld népének nyomorát, némely főbbek árulását és a kilitü és zsibói ütközetek szomorú sorsát: a mindig békés hajlamú főur és hadvezér becsületes] nyugalmat akart szerezni a magyar hazának, a népnek. Úgy akarta a haza, azt kívánta a király és béke lett. És ezért meggyanúsították Károlyit.— Az ellenség tette. El akarták koboztatni is, különösen Horvátországban. Az utóbbi öt esztendő alatt pedig bámulatos sikerekkel végezte a reá bízott munkát. Nemcsak hatalmas alak volt, hanem hatalmas elme, apostoli szív és kitartó munkás. Három nyelven prédikált, magyarul, németül, horvátul, de tótok közt, sőt lengyelek között is tartott missiókat. A nép szerette, úgy csüggött rajta, hogy — mint a boldogult maga mondta — nagyon sokszor nagyon nehezére esett az áment kimondania a szószéken. Pedig amilyen nyugodt volt különben, olyan keményen, czikornya nélkül vágott bele az elevenbe, olyan következetes keménységgel mutatta az üdvösség útját. Szabadkán tartott missiót - egy esti beszédje után — és ez másutt is megtörtént — vállaira kapta a nép, úgy vitt-’ szállására. Lelkesedtek érte mindenütt; mint egyik napilapunk Írja, országrészek emlegetik nevét a szerető tisztelet hangján. Most is missióba készült a boldogult elüljáróinak engedőimével. Vágyva nézett a napok elé, amelyeken újból a szószéken állhat majd és napestig gyóntathat! A missiós pap ehhez úgy hozzászokik, hogy nem érezi magát egész embernek, mihelyt nincs benne ennek a kemény munkának forgatagában. P. Páncsics is nehezen szokott bele szatmári nyugalmasabb helyzetébe, de tevékeny szelleme itt is foglalatoskodott, t , veit és csak a jó Isten a megmondhatója, mennyi jó reménységet, nemes alkotást vitt sirjába ez a sokat dolgozott, szerény jezsuita. A jó p. Mladoniczky mellé temettük e hó 2.-án és abban az órában mélyen éreztük, milyen nagy veszteség a magyarországi Jézus- társaságiaknak ennek a két oszlopos embernek elvesztése. Soká fogják érezni a Társaságban a p. Mladoniczky fényes szellemének, a p. Páncsics nagy munkaerejének és apostoli szivének hiányát. De pótolja az Ur uj erőkkel a veszteségeket, akik méltó örökösei lesznek a megboldogult két páter szellemi nagy tulajdonainak. -jbirtokát, hogy megosztoszkodhassanak rajta ők maguk. Gyászvitéz honfitársai, a konczleső kamarilla patkányok. De im, megjelenik a királyi ]bóke kézirat. Károlyit helyesfő elismeréssel illeti, s grófi czimzéssel szólítja meg. A labanczok le vannak verve. — S mégis rugdalóznak még. Megrágalmazzák Károlyit azzal, hogy a grófi czimét a Becsnek tett szolgálataiért kapta, amint később megvádolták, hogy az ecsedi uradalommal a „leszerelésért“ lett megjutalmazva. Ostoba vádak. Méltók a sunyi ellenséghez ! Károlyi maga sem tudta mire vélni (a grófi czimzóst, „mely országszerte emlegetés tárgyát képezte és nagy feltűnést kel* tett.“ Általában czólzatosnak tartották a megszólítást, mely szerint igénye lehet a grófi czimre, s ha kéri, úgy megkapja. „Miután már általánossá és népszerűvé vált a hire“ — (Írja ő) ezért kéri főképen barátai biztatására a grófi czimet, s ennek az utódaira való kiterjesztését, egyszersmind a fő és oldalágak czimereinek egyesítését. A grófi méltóságot meg is kapta. Adományozásáról szóló okmány 1712. január 27-én kelt Becsben. A Károlyiak grófi czimere fölött 11 ágú
