Heti Szemle, 1905. (14. évfolyam, 1-52. szám)
1905-11-08 / 46. szám
XIV. évfolyam 46-ik szám Szatmár, 1905. november 8. ■ • ■ ■ V . ' f XI 0 i-'»POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. . . ••'1 ' . / .. - ■ V ELŐFIZETÉSI ARAK: Egy évre — — — — — — 6 korona — fillér Félévre — — — — — — — 3 „ — Negyedévre — —• — — — 1 » 50 „ Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 4 korona Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő BÁTHORY END R E. A lap kiadója: A „PÁZMÁNY SAJTÓ" A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető össze küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmány sajtó“ czimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Hirdetések jutányos árlhin vétetnek fel. Nyllttér sora 40 fillér. A lap meg-j elenili minden szerdán. „A szatmári róni. kath. plébánia kántora november 1-én csöndben ünnepelte kántori működésének félszázados jubileumát.“ Ennyi a röpke hír, mely végigjárja a helyi lapokat s a szenzációk rövid életével nyomtalan elhal, mint a nyári alkony tünde sziváiványa. Korszellemünk szimptomája, hogy aki „csöndben ünnepel,“ az nem érdekli a nagy közönséget, aki szive szerénységében elvonul a világ vásári zajától, azt nem méltányolja a tömeg. De csöndet kereső szerénysége daczára Udvarhelyi Pál jubiláris ünnepében igen sokan osztoznak. Ünnepli őt maga az idő, mely mentői tovább kisér valakit, annál kíméletlenebből bánik vele, de Udvarhelyi Pál férfias délceg alakján ott feledte a megtörheletlen erőt, arcán az ifjú lélek üde mosolyát, szivében a lelkesedés nemes tüzét, egész valóján a még félszázaddal dacoló épséget. Ünnepli őt a művészet, a hangok művészete, mely orgánuma csengő ércében, az ujjai alatt éledő orgona viharzó örömében, méla zsongásában egyaránt mesternek üdvözölte őt, ki annyiszor vonult be diadallal a meghatott szivek nyitott kapuin. Ünnepli őt a kötelesség, melyet félszázados munkában nem a napszámos közönyével, hanem az idealista legjobb akaratával, lankadatlan türelemmel, mesés pontossággal, a hivatásának élő komoly jellem igaz hűségével teljesített s mely a félszázad alkonyán nem földi boldogság verőfényével ragyogja be nyugodt öntudatát. Ünnepli őt e város, melynek 7 nemcsak köztiszteletben álló polgára, de hangjának varázsával annyi évtizeden át az áhítatban lelkesítője, a gyászban vigasztalója volt. Ünnepli őt a nagy templom, melynek boltivei annyiszor visszhangozták Istent magasztaló énekeit, az öreg orgona, mely mindenkor enge* defines gyermekként kisérte vallásos szivének ünnepi hangulatait. Ünnepli őt a plébánia, mint a közös hivatásban példás munkatársat; ünnepli az egyházközség a legfőbbtől a legutolsóig, mint szerénysége miatt még inkább nagyrabecsült embert, kinek joga van emelt fővel ismerni be érdemeit s csak azért hajtani meg homlokát, hogy az elismerés koszorút tegyen rá. Ünnepi örömmel kívánjuk, hogy a mi derék jubiláns kántorunk felett még igen sok év szálljon el örömben, megelégedésben s a köztisztelet, mely ma rózsákat fon neve köré, örömmel lássa a boldogság rózsáit virulni családja körében. A mi levélliordonk. Delelő napjai lassan-lassan múlnak, Tisztes homlokára ősz fürtök simulnak . . . Vállai a gondtól szinte meggöi nyedtek, Arcának vonásai úgy megöregedtek ! Szerszámozott szemmel böngészett a betűn. . Én édes Istenem, az élet hogy letün ! Szegényt mennyi vészes viszontagság érte . . . Legyen nagyon boldog mindörökre élte 1 A kisded városnak legkedvesb embere, Szeretettől dobog aranyos jó szive. Egy-egy tréfa szava mindenkihez akad, Ila pedig sirni^lát, ő is könyre fakad. Levelek közt látni reggel, este, délben, Tikkasztó szárazság, vagy zimankós szélben. Az utcákat rója nyárba’ úgy mint télbe’ . . . Legyen nagyon boldog mindörökre élte ! Mennyi bút, örömet hordott szerteszéjjel, Hányszor is várták már remegő reménnyel! Hányszor vitt már nem várt szerencsét, bánatot Köszönő pillantást, oh már hánytól kapott! Öreg anyókának katonafiától, Nyomorgó családnak túl az uj hazából . . . Ott hálás rebegés, — itt jó szó járt érié . . . Legyen nagyon boldog mindörökre élte ! S ba a sok levél közt neki is akad egy, Kisded hajlékába milyen örömmel megy ! „Nézd anyjuk, a fiú !“ — mondja nagy gyönyörrel S olvassák, inig szemök meg nem telik könnyel. . „Aztán mennyi kincset vitt már táskájában, Mig ő szegény maradt Istenigazában ... 1“ E mondókáját is hányszor elbeszélte . . - Legyen nagyon boldog mindörökre élte 1 Fiatalok, vének, gyermekek ismerik, Ő is tudja mindnek — Ég tudja — hány nevit; Ki az öreg apja — s annak felesége, A „ránkjölt“ zsidónak hol a nemzetsége . . . Naponként feljárja minden utcza zugát, Mindenkihez beszól s nagyra tartja magát, Ha látja, hogy várják . . . s mond egy tréfát érte . . Legyen nagyon boldog mindörökre élte 1 S ha mikor oste lesz csöndbon haza ballag, Nyugalmas otthonnal várja már a kis lak. Csöndesen megpihen, ki tudja hányadszor, Hosszú negyedszázad alatt hány századszor 1 Pipázva számolja a lomha perceket, Amikor majd célnál látják a „gyereket' ; Mint már az én apám olyan régen várta, Repeső reménnyel oly régen remélte, Amikor boldog lesz mindörökre élte ... 1 Újlaki. Levél a szerkesztőhöz. A bikszádi fürdőről és kegyhelyről. II. A bikszádi házfonök ur szives jóságából a kegyhely történetét a következőkben ismertetem: A bikszádi szt. nagy Bazil-rendi monostor sz. Péter és sz. Pál apostolokról nevezett apátság. Alapította Izaiás de Caroli, szt. Bazil-rendi atya és apát, a szent unió és a zentai csata dicső emlékére 1700.-ban. A monostor kegytemploma sz. Péter és sz. Pál apostolok ótalma alatt áll. Van egy drága, több száz éves csodatevő képe, „a mely szent és csodálatos kép előtt évente sok csodák történnek vala.“ Ezen csodálatos képet Izaiás de Caroli sz. Bazil-rendi atya és apát XI. lncze pá- pápától kapta utitársul és vigasztalásul mint különös erejű képet ama nagy útra és magasztos szent czélra. Izaiás de Caroli ugyanis az 1689-ik évben azért jött Kamellius Józseffel együtt ..bold. eml.Kolonics Leopold AI EGYEDÜL ELISMERT^KELLEMES IZÜ TERMÉSZETES HASHAJTÓSZER. Udvarhelyi Pál.
