Heti Szemle, 1905. (14. évfolyam, 1-52. szám)
1905-10-28 / 45. szám
HETI 3 hagyott, anyagi helyzetben sinlődő apostolait,; Éveken át, diszelnöke volt a kalocsavidóki róm. kath. néptanító egyesületnek és ezt a tisztességet, nemcsak nóvszerint viselte, hanem megjelent az egyleti gyűléseken, ahoi minden alkalommal nagyhatású, rendkívül ta- nuságos és magasan szárnyaló beszédeket tartott. A tanítók iránt érzett rokonszenvét. egyúttal nagyhorderejű működésükkel szem ben elismerését mi sem igazolhatná, fényesebben, mint. azon 80 ezer koronás alapítvány, melyet. 1904. október elején tett le a Kalocsa-főegyházmegyei tanítók özvegyeinek és árváinak gyámolitására. A következő év augusztus havában pedig 25 ezer koronát adott a kalocsai tanitókháza kibővítésére. Ezek a nagy összegek feohangon beszélnek áldozalkészégéről és szivének jóságáról is. Tevékenyen működött az irodalom terén is. Klasszikus stylíi előadásai és beszédei gyöngyei maradnak örök időkre a magyar kath. irodalomnak, 0 azonban szerénységét követve müveit nem akarta és nem is bocsátotta soha a nagyközönség elé, mig végre az egész íomegye papságának kérelme mentette meg a köznek, mert e kérelemnek ellenál la ni nem tudván, két nyomdának odaajándékozta müveit, melyeknek kiadványai meg fogják őrizni az utóki r számára. A spiritizmus kér. kath. megvilágításban czirnü munkája 1899.-ben hagyta el a saj'ót, a következő évben alkalmi beszédei es értekezései, majd 1902-ben ujabfc alkalmi beszédei és értekezései. Halottak napján. Itt az ősz. Pusztává lett erdő, mező, hegyen-völgyön lassú halál gyilkos Cuvalma jár. A kikelet tehát mindent a halálnak ültetett. S nekünk fáj az őszi hervadás, lelkünk szelíd fájdalma kiséri sírjába a megsárgult levelet s a hervadó virágot, melynek elveszett színe és elszállt illata. Mi volt hát az élet? Virulat, hervadás. Az ébredő tavaszt rövid nyár köved s az őszi hervadás. Múlandóság s a halál képe mindenütt. Horniét a kedves bánat, mi lelkünket az őszi nap verőfényónéi mégis betölti, honnét a bánat kedvessége? Az ősznek is van kedves virága, jut virág a koporsóra is, nemcsak a bölcsőre s az öröm ünnepeire. Fájó szívvel tekintjük a múló napokat, de az emlőkből remény kél egy-jobb j'" vő felől. Innen a vigasz, innen a remény s a költészet vigasztaló bölcseleté a természet hervadása felett. Hiszen a természet élatével az emberi élet is oly rokon. Ennek is megvan viruló tavasza, munkás meleg nyara s ha jő az őszi hervadás, az ember is sárguló levélként lehull az élet fájáról s reá borul a halál szemfedője. De gyakran nyíló virágot szüld élőlombot tör le a halál hideg keze s tragikusan megdöbbentő a halál munkája, de bármily körülmény közt is szomorú a halál, gyászhely a temető, hova az emberiség hordja halottait. Mi volt. hát az élet? virulat, hervadás? Űztük a boldogság csalóka kópét és el nem érhettünk, mielőtt elérhetnek, a múlandóság szele a sir felől leng felénk. Mi volt hát az élet, gyermekjáték csupán ? Az ember, aki küzdött, fáradt, a sírba tér, tettei a közjóba mennek át, A hálás utókor kőbe vésve em • lékét megőrzi s eljön majd az idő, az írást letörli, az emléket megőrli s aztán némaság és csend az idő holt tengere felett. Csupán a gondolat, a lélek munkája, mi az elhunyttól ránk maradt. Oh akkor miért mégy ki a temetőbe, megsiratni önmagad, szeretetedben újabb esalóS Z E M L E“ (45. szám.) Szállást megkaptunk a Móritz —villában, és vacsorát is; mart a bucsunapot még bevárják, de csak félig-meddig számítanak vendégekre. Vacsora közben derék vendéglősünktől megtudtuk, hogy az idén sok fürdővendég volt ugyan de csupa zs., akikkóserven déglőkben étkezóek, ami még nem olyan nagy baj, mint az, hogy batyujukat, ágyneműjüket magukkal hozván, a szállásokon a köztisztaságról szó sem lehet. Most is volt olt egy zs., aki mialatt a kulnál élveztük a bikszádi vizet, odajött, de köztisztaság, viz és szappan, fésű és kefe elölte oly ismeretlen fogalmak, hogy az egész közönség kény télén volt több méternyi távolságra hátrálni tőle, de a mi derék polgártársunk hallatlan I nyugalommal és nembánomsággal az egeszre ügyet sem vetett. A bikszádi gyógyforrásokat, kölönben, mint a mostani bázfőuök uriól tudom, a bikszádi rendhá’z alapítója, Izaias de Caroli, fedezte, fel. Ő már 1700.-ban egy faházat épitett a forrásnál a betegek számára. A kegyképhez zarándokolok itt meg- főrödtek, vizéből ittak, és így lassankint elterjedt a viz gyógyító erejének hire. Ezen terület akkor a zárdáé volt, de a fenti ház| főnöknek*,)703. május 15-én történt megöle- tése után a zárdát és a templomot bezárták és 59 évig maradt a hely szerzetesek nól- kü1. 1753 ban Olzsavszky Emánuel, gö- rögkatholikus püspök ugyan visszahelyezte a szerzetesatyákat a zárdába, „kik a népek örömei közt“ vonultak oda vissza, de a fürdőtelepet már az Avas akkori urának hatalmában volt, Szegény ^szerzetesatyák majdnem 30éveu át perelték „de a gyöngének igazsága elveszett“, az erősebb győzött jogtalanul és a fürdő levezető ágon ma a Bernáth-familiáról a Szentiványi Gyula birtoka. A rendjazonban ingyen kap vizet és fürdőt- Uj tulajdonossainak kezében 1700 óta fürdőtermószetesenjnagyot haladt, és fog hat ladni most, mikor a Bikszád felévezető vasút épülőfélben van a és a jövő évben már átadják a forgalomnak. Épen mos1 !s a mérnököknek egy nagyobb kirendeltsége vizsgálta meg ez építkezést. Ezért is nagy fontossági! a fürdő jóhirnevé- nek emelésére, hogy azon nagy átalakításokat. tegyenek. A fürdő tulajdonosa, Szenti ványi Gyula, orszgy. képviselő, erre való tekintettel építtetett is az Anna-villa mellet! egy uj villát, ha jól emlékszem 85 szobával, a melybe azonban senki sem viheti be a batyuját. Reméljük, bogy a fürdő tulajdonosa a megkezdett, utón tovább haladva mindenben gondoskodni fog a közönségnek kényelméről és jólétéről. Talán ebben a jó reményben vagy a bosszú úttól kifáiadva aludtam olyan jól, ha a szokatlan nagy hi deg egyszer másszor fel nem ébreszted volna, mert kályha természetesen nincsen és egy kicsit korán is lett volna fűteni. dóst keresni. Miért hullanak könyíl veid az elhunytnak porára. „Jól nyugszik az elköltözött, szél és vihar nem hatnak le a sirgödörbe“. Elült a vész, miért siránkozol. Elégedjél meg a képpel, ami lelkedben az elhunytról fenn maradi. Ez volt hát az élet, küzdés és szenvedés s végre sirgödör. A síron túl semmi, csupán az emlékezet. Erény, bűn, igazság, álnokság, önfeláldozás, szülei, baráti, gyermeki szereret, hála, hálátlanság csak színek valónak az élet képéhez. Ne menj a sírokhoz, nincsen ott enyhiilet, ha magadra gondolsz, úgy sincs vigasztalás, meg fogsz semmisülni. Hit az Égnek a legdrágább ajándéka — úgymond Kölcsey — boldog, aki bezárhatja a kétkedések kútfejét s a hit által korinányoz- latja gondolatait. Rövid a búcsú s a viszontlátás örök, tanít ez s igazságot ad a hellen bölcsnek, ki a lelket halhatatlannak állítja. A bűn büntetést kap, az erény jutalmat nyer ott. Ez volt az alaptana minden nép vallásának s az emberiség közmeggvőződése. Erről beszél ott a sírnál az emberi szív, az emberi lélek. Ezért szedi össze az árva az ősz utolsó virágait, ezért a fény a holtak hazájában, mert a lélek örök életbe, a feltámadásba vetett szent hitünket, reményünket jelképezni. Innen a bánat költészete, innen a költészet bölcselelele a síroknál s azért teremnek ott a lélek legszebb gondolatai, mert a sírnál a megsemmisüléstől természeténél fogva iszonyodó lélek közelebb érzi magát az Istenhez, minden szépnek, minden Reggel jókor keltünk, sietünk fel a kegyhelyre. A falutól balra térve meredek utón feljutottunk a dombra. Először is a klastromba mentünk, tisztelegtünk a kedves, derék házfőnöknél, Lupis Syiveszteméi, aki legnagyobb szívességgel bocsátott rendelkezésünkre egy emeleti szobát, a honnan remek kilátás nyílik a fürdőre és az egész vidékre. Elhelyezve ezók-mókunkat, siettünk a templomba. Már a sekrestye is egészen tele volt, a templom meg épen zsufulásig volt msgtön.ve úgy, hogy nem is jártunk, hanem úgy vitt, ragadott magával a hömpölygő népáradat. Nagynehezen elértük a kegyképet. A iig-alig tudtuk megnézni, aztán fordultunk, nem kívánkozva oda vissza a hol egy rövid fohászt sem lehet nyugodt lélekkel elmondani. Kimentünk, misét és predikácziót hallgattunk boldogult Mesz- lányi püspöktől épitett mtlieniumi kápolnában. Nem maradhatott azonban a lélek egy sem meghatottság nélkül, volt igy is valami megragadó. Elgondolkoztam, nem lehetne e ez máskép, nem lehetne-e valamit tenni Bikszád érdekében, hisz az épülő vasúttal a kérdés aktuálissá lett. Egész bizalommal fordultam a ház már említett főnökéhez, a ki rendkívül kedves, szeretetreméltó és biztató levelet intézett hozzám, a melynek alapján Szerkesztő Ur kegyes engedőimével a jövő számban. Kertész Pál.
