Heti Szemle, 1905. (14. évfolyam, 1-52. szám)

1905-10-25 / 44. szám

H E TI SZEMLE“ '44 ik szám.)

2

romszáz juhturóra szállott és az oláh földje és rétje Dávidoviosé lett.

Szomorú világot vet ez a felvidéki állapotokra. Dávidovics Dávid ezért a szinte hihetetlen uzsoráért, egy havi börtönt és 200 korona pénzbirságot kapott, mit a felsőbb fórumom is helyben hagytak. S vájjon igazság-e ez ? Sajnos, törvényeink hiányosságának köszönheti az ilyen rabló enyhe büntetését. Nem egy hónapot, hanem a fegyházat érdemelné meg az ilyen nyomorult ember, a többi uzsorás társaival egyetemben. A Felvidék nyomorúságát, pusztulását a Dávidovics Dávidok idézték elő.

Kivétel alig van közöttük, Tollát hiába változtatja meg : kufár lelke változatlan marad.

Igaz, hogy az uzsora törvényileg üldözendő s még is, számtalan eset daczára, hogy köztudmásu, még sem kerül a törvény elé. Ez onnan van, hogy mindenki kerüli a kellemetlenséget. Pedig hát aki az igazságot szereti s ez elárvult magyar nép iránt egy csepp jóakarattal van, vehetne magának annyi fáradságot, hogy az aljas bitagokat napfényre hozná.

Az uzsorások és a különféle bűnös munkával foglalkozó kazárok magukra vessenek, ha eljön a leszámolás ideje, mert az ilyen rabló Dávidovicsoknak nincs létjogosultságok Magyarországon. A gazemberekkel együttérző zsidóság pedig ne'prüszköljön, mert a hamis bukók, a leánykereskedők, a pénzhamisitó banda legtöbb tagja mind — zsidó. A napi lapok hirrovata bizonyit.

A Felvidék vezetői pedig talán egy kis szociális munkálkodást is kifejthetnének. A föld népe és a magyar haza megérdemelne egy kis

önzetlen fáradságot. Ki szabadítsa ki a kegyetlen polyip karjai közül az áldozatot ? Vagy még mindig alusznak! . . Késő lesz a felébredés.

Rocsán Károly.

Ki velők!

A múlt napok elóg példát szolgáltatnak a magyar munkásságnak, hogy megismerjék, — milyenek a magyarországi nemzetközi szocialisták, jobban mondva a hazátlan bitangok.

Vért ontottak Budapest mezéin, rongygyá tépték a nemzeti lobogót. Rendőri asszisztencia mellett támadnak meg védtelen, békés polgárokat és diákokat, kik a vérig sértett nemzet vezérei mellett tüntetnek.

Megborzadva olvassuk a történteket. Egy fékevesztett tömeg késsel és botokkal fölfegyverkezve rohan azokra, kik a hazát éltetik és a nemzet imáját énekelik. A Hym- nust tulharsogja a forradalmi induló vad bőgőse. Züllött, részeg alakok uralják az utcát: ime kész anárcbia.

Eddig csak lármának tekintette a nagy- közönség mindazt, mit a vörös szocialisták tettek. Pedig ma már a nyakunkra nőttek. Itt az idő, midőn a hazafias magyar közönség szemben találja magát a vad hordákkal, kik az eddigi lárma helyett erőszakhoz nyúltak. Nem múló baj ez, hanem egy folyton napról napra mind jobban elmérgesedő társadalmi betegség, mely ellen, hu erélyesen nem védekezünk, úgy a jövőben még szomorúbb következményei lesznek.

A tudatlan, műveletlen munkásnép könyen felül a csábító eszméknek. A nem gondolkozó tömeg szenvedélyét könnyű lángra lobbantaniJDe egyszer, ha az emésztő tűz megkezdette pusztítását, akkor ellentál - lani lehetetlen. A félrevezetett munkás nép is hibás, de felelősség teljes mértékben a házatlan bitangok vezéreit terheli.

Hogy kik ezek? mindnyájan ismerjük őket. Mosdatlan szájú, stréber zsidólegónyek,

kik a tisztességes, becsületes munkát kerülve, üres fejjel világ megváltó ? a tudatlan népnek tetsző eszméket hirdetnek. Munkátokat a tömeg szenvedélyére építik. Erkölcsi tekiatetben : semmik. Népcsalók. Se hazájok, sem Istenük. Hátuk mögött áll egy meg- maszlagolt, gyülevész tömeg, melynek keservesen szerzett filléreiből élősködnek. E mindenre kapható zsidókölykök ezután mozgósítják az ósznélküli tömeget, mely vakon követi vezéreit. —

Lázitó felhívásokat bocsátanak ki. Lapjaikban a magyar mágnások és papok ellen izgatnak, mélyen hallgatnak azonban a zsidó gyárosok és nagy tőkésekről. A vallást, a családi életet sutba dobva, egy szociálista állam, (milyen lenne?) megvalósításáról ábrándoznak.

Eszméiket a sajtó, röpiratok utján terjesztik. Óriási agitációt fejtenek ki. Nemcsak a fővárosban, hanem künn a vidéken is hatalmas tábor csatlakozik hozzájuk. Mindnyájan a budapesti központtal vannak összeköttetésben. Ez irányítja működésűkben. Láthatjuk az utóbbi napok eseményeiből, mi mindenre képesek. Ellenefordulnak e válságos időben a köztiszteletben állóal kotmán.y- védők vezéreinek. Rágalmazzák, gyalázzák e férfiakat, ők pedig alkotmányunkra förő Bécscsel paktálnak.

Jogot követelnek a népnevében a Jakabok. Lám csak hova jutottunk már! Szept. 15.-én mozgósították Budap. összes szervezett munkásait. Választói jog kell nekik, amilyentiők akarnak, ha törik, szakad. Ha nem teljesitik úgy, amint ők akarják, akkor majd maguk vesznek jogot.

Nekik semmiféle nemzeti követelmény, sem kell csak válaszlói jog. Piros zászlójuk fennen hirdeti, hogy akarják megvalósítani eszméiket. Forradalommal, bicskával, vasru- dakkal s minden eszközzel, melyet a nemzetközi szociáldemokraták jogérzete megenged.

Ne gondolja azonban az elbolonditott munkásság, hogy vezérük a választói jog

házasságával a koldustarisznyát is ieakasz tani a más szegéről ?

Egy pi lanatra átvillant agyán a sokálmatlan éjszakán született tervezgetése. Majd "beleházasitja fiát a Majsa famíliába Előre kijárta az útját s latta tudja, jól, hogy a Veronuak mindig felragyogott a szeme, valahányszor szóba hozta előtte a fiit. — Hej! lelkem, ha látnád, micsoda peczkesen áll a glédája előtt, akár egy nádszál! s tudod-e, még a kisasszonyok is, érted e, úri kisasszonyok is utána vetették magukat! De ő azt mondta: neki csak te kellenél, mert te vagy neki a legszebb ezen a kerek világon. Ugv az, úgy irta egy hosszú levélben. Verőn pedig áhit ittál hallgatta a sok szép szót, amit Szabónó mondott. Ha egy pillanatra megállott a beszéddel, Verőn kedveskedve nógatta tovább : mondjon még valamit nénémasszony.

— Mit mondjak egyebet? Ha a szegénységét meg nem veted,még az őszszel konty alá teheted a fejedet. Alig várta, hogy haza jöjjön a fia. El is dicsekedett vele. De az csak hallgatta, mint ahogy más egyéb érdektelen dolgot meghallgat az ember. Sokszor unszolta is: mért nem mégy el fiam a Majsiékhoz? már üzentek is. — Mit üzentek ?

— Azt, hogy szívesen látnak. Még bizony azt gondolják, hogy nagyon feliétől, azért nem mégy feléjük se.

A fiú egy pillanatra megütődölt ezen s kissé sértődötten szólt: adja a vagyonát annak, akinek kell, ón ugyan nun tapotom a háza küszöbét soha a lánya után.

— Ej, ej. édes fiam — szólt megütk özve Szabónó — tálán jobb lesz az örökös sze gónységgel küzdened? mintha jó módba, rangba cseppennél ?

— Jobb. Nekem jobb, — felelte ko moran.

— Hasztalan, ha nincs a szivemben üres hely a Majsa Verőn szamára.

— Hat aztán ki az, aki a szivedbe fészkelte magát — kérdó remegő hangon.

— Az, aki hozzám való.

Kati, a Sólyomnó lánya. Azt szerettem, ma is azt szeretem, az is lesz feleségem és senki más.

Biztjmy hiába volt a biztatás, kórós, hasztalan az éldes anyai szó, mégőszszel,az uj boron megtartották a lakodalmat. Mennyecske jött a házhoz, bár iszen Szabóné nem igen örvendett a látásán. Igaz, hogy gyűlölet épen nem volt a szivében, de szeretet se. Csak tűrte. Érezte is a fiatal asszony ezt a hidegséget, mert ha az imádságos Szabónó eddig az olvasó pörgetésével, templomozással töltötte az idejét, bezzeg mióta Kati odakerült melléje, csak épen vendógkópen lehetett odahaza látni. Egyik ház kitette, a másik meg bevette. Nem is állhatta sokáig a fia

szó nélkül, hogy meg ne kérdezze : hogy ugyan mitől ég ugv az édes szülém talpa, hogy nem tud soha idehiza lenni. —

Nem tudok fiam, nem tudok akárhogy akarom — mondotta keserűséggel Szabódé.

A fiú csak elképedt erre a kijelentésre, habár tudatában is volt annak, hogy a feleségét nem tudja szívelni, mégis megkérdé: aztán kit gyűlöl annyira édes anyám? Engemet, vagy azt az ártatlan asszonyt ?

— Isten látja— de nem tehetek róla, ha nem álhatóm. Ilej ! fiam, nem kellett a tanácsom — mondotta Szabónó a színéből kikelve — mentél vakon a magad esze után, úgy veszed hasznát!

— De hát mi baja azzal az asszonynyal ? Nem becsüli-e meg? Nem lesi-e még a gondolatát is ?

— Nem mondhatom, nem bánt. De nem olyat érdemeltél volna, mint az. Módos gazda lánya is hozzád ment volna.

— No, de, ha nekem nem kellett ! Én boldog akartam lenni, az vagyok, ha szegény vagyok is.

— Szabónó ingatta a fejét. — Az vagy . . . boldog ... de koldus 1

A fiú erre a szóra megtántorodott, mint akit homlokon ütnek, de daczos büszkeséggel emelte fel a fejét, s haragtól villogó szemekkel vágta oda: mig a két karom felbi-