Heti Szemle, 1905. (14. évfolyam, 1-52. szám)

1905-09-20 / 39. szám

4 HE TI SZEMLE“ 639 ik szám.) Samu nyilatkozott a választói jog kérdésé­ben. Beszédjének lényege az volt, hogy hive ugyan a választói jognak, de csakis értelmi- censtis alapján. A párt általános helyesléssel fogadta a kijelentést. Gyászhir. Szathmáry Károly, a Szat­mári Gazdasági és Iparbank könyvelője, teg­nap éjjel életének 22 ik évében hosszas be tegség után elhalt. A még fiatal embert tü­dővész ölte meg. Hült tetemen ma dóiulán 724 órakor fogjak a szülei háztól örök nyu­galomra helyezni. Szorgalmas, szakképzett tisztviselő volt, kit hivataltarsai és a bank elöljárósága őszintén sajnálnak. — Mészáros Lajos vasúti állomás elüljáró szeptember 12- én városunkban meghalt. — Balog Bálint mézeskalácsos, városunk régi polgára 61 éves korában szeptember 15 ón elhalt. Vasárnap temették nagy részvét mellett. — Lányi Sándor kocsordi ev. ref. lelkész 77 éves korában meghalt. Jegyzői kinevezés. Az igazságügy- miniszer Peterdi Béla es Janka Jenő bereg szászt kir. trövényszéki aljegyzőket jelenlegi alkalmazásuk helyén jegyzőknek nevezte ki. Királyi engedély. Őfelsége a király megengedte, hogy Bállá Sámuel magyar ál­lampolgár, városunk fia, budapesti lakos, a neki adományozott San Domingo köztársa­sági tiszteletbeli konzuli állást Budapesten elfogadhassa és megbizóleveléhez a legfelső exequaturt megadta. Segédlelkészek változója. Pemp Antal káptalani helynök Székely Gyula pá lóczt segédlelkészt Csomaközre, Zádor József József csomaközi segédlelkészt Túr Tere- besre kisegítőül, Hudecz Rezső turterebesi kisegítő lelkészt Palócra segódlel késznek, Vajtkó János vinnai segédlelkószt Ungvarra helyezte át. Hymen. Szarka Gyula, a „Beregmegyei vizszabályozó és ármentesitő társulat“ fő­mérnöke, jegyet váltott Polgár József török­szentmiklósi nagybirtokos leányával, Margit kisasszonnyal. — Nahóczky Miklós somi vas­úti pénztáros jegyet váltott Kálnay Gyula nagykárölyi vasúti raktárnok leányával, Ilonkával. — Doktor Sándor repedei (Bereg m.) segédjegyző jegyet váltott legenyei &>1- ész Mihály ungdaróczi körjegyző és földbir­tokos leányával, Margittal. — Tanügyi kinevezés. A vallás és kö­zoktatási miniszter Ováry Julia szinérváraljai álla ! i elemi iskolai állandó helyettes tanító­nőt ugyanezen állami elemi iskolához rendes tanítónőnek, Pircsy János madarászi tanítót a nagynyiresi; Ziher Mihály és Szilagyi Luk- réczia oki. tanítót, tanítónőt a batlafalusi; Literáti Endre oki. tanítót a hiripi állami elemi népiskolához rendes tanítóknak ne­vezte ki. Templomszentelés. Istennek dicsősé­gére, római katholikus polgártársainak lelki épülésére emelt s Munkács fő díszét képező uj templom felszentelésének ünnepét — a mint már régebben jeleztük — a jövő va­sárnap fogják megtartani. Az egyháztanács az ünnepélyre a szatmári káptalan tagjait, a kerületi rk. klérust, a vármegye főtisztviselőit, Munkács tauácsát, a hivatalok, testületek vezetőit, mintegy 100 egyént vendégül hivott meg az ünnepélyre s az ünnepély után tar­tandó közebédre. A szentelés ünnepélyének programmját a következőkben állapították meg : Reggel 8 órakor kismise az ideiglenes templomban. 8 és fél órakor a hivők serege processzióban vonul az templomhoz. 9 óra­kor kezdete a fölszentelósi aktusnak, a me­lyet Pemp Antal káptalani helynök végez. Fölszentelés után a templom megnyittatik s a közönség bevonul. Ezután ünnepélyes nagymise, melyet a felszentelő káptalani helynök végez ; evangéliumkor szent beszéd a melyet Bakkay Kálmán dr., theologiai ta nár. szemináriumi felügyelő fog tartani. Mise után Te Delim. Déli egy órakor ebéd a Csil­lag nagytermében. Pénzügyi kinevezések. A nagyká- rolyi m. kir. pénzügyigazgatósag Nagy Fe- rencz szatmári kir. adóhivatali díjtalan gya­kornokot a nagysomkuti m. kir. adóhivatalhoz sególydijas gyakornoknak, Vajsza Teofil berkeszpataki lakost pedig a nagybányai m. kir. adóhivatalhoz díjtalan gyakornoknak nevezte ki. — Bucsubankett. A szatmárnémeti gör. kath. esperes) kerület lelkészkedő papsága hétfőn délelőtt búcsúzott, el testületileg Mel­les Emil főesperesfől. Gönczy Atal esperes, peleskei lelkész Vezetése alatt megjelentek a Pannóniában levő ideiglenes szállásán, s Gönczy Antal tolmácsolta a kerületi papság érzelmeit, mire Melles meghatottan mondott köszönetét azon támogatásért, melyben mű­ködése alatt részesítették. Délben a kath. kaszinóban bankett volt tiszteletére. Jelen voltak : Gönczy Antal esperes, peleskei lel­kész, Damjanics Tivadar szentszéki tanácsos kökényosdi lelkész, Voloscsák Miklós jánki, Záhonyai Zsigmond szárazberki, Azáry Je­nő turterebesi lelkészek és Bellovics Jenő szat­márnémeti ideigl. adminisztrátor. Az ebéd igen jó hangulatban folyt le és számos po- hárküszöntő fűszerezte. Gönczy Antal espe­res Mellesért, Melles a kerületi papságért, Damjanics Melles Családjáért ürített poharat. A társaság a késő délutáni órákig maradt együtt. Melles a tegnap délutáni gyorsvo­nattal utazott el uj állomáshelyére, Buda­pestre. — Első mise Szűcs János, kit pénteken szentel áldozarrá Kohl Medárd püspök Buda­pesten, a jövő vasárnap tartja első miséjét délelőtt 9 órakor a székesegyházban. Manu- duktora Hehelein Károly praelátus-kanonok lesz, az alkalmi szqnt beszédet pedig Tóth József szentszék! tanácsos fogja tartani. Tanitónó’i kinevezések. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. ügy vivő-miniszter T a- bódy Ida ungvári állami elemi iskolai tanítónőt a pozsonyi állami tanilónőképző intézethez a XI. fizetési osztály 3. fokoza­tában rendszeresített illetményekkel benn­lakó segédtanitónővé nevezte ki. — Orosz Margit ungvári állami elemi iskolai állandó helyeties tanítónőt ugyanezen állami elemi népiskolához rendes tanítónővé kinevezte. Gyászhir. Popper Ernő István, az ugocsai jegyzői karnak jóravaló fiatal tagja, m.-komjáti körjegyző éleiének 32 ik, boldog házasságának 8 ik évében rövid szenvedés után elhalt. Földi részeit nagy részvét mel­lett helyezték örök nyugalomra. Joggyakornoki kinevezés. A deb- reczeni kir. itélőiábla elnöke Molnár Miklós szatmárnémeti kir. járásbirósági díjtalan jog­gyakornokot segélydijas joggyakornoknak nevezte ki. Elitéit segédlelkész. \ szatmári kir. bünteteiő törvényszék szeptember 16 án But- tyán Emil nagysomkuti gör ka.h. segédlel- készt, államellenes izgatás miatt 2 hónapi államfogházra és 200 kor. pénzbüntetésre Ítélte. * Közgyűlési határozatunk megsem­misítése. Szatmár Németi városnak az adók elfogadását és beszállítását s a katonai állí­tásnál közreműködőét illetőleg hozott egy­hangú hazafias határozatára szerdán este érkezett le a belügyminiszter 7 oldalra ter­jedő s ismeretes érvekkel támogatott meg­semmisítő rendelete. A tanács az iratokat a jóléti bizottságokhoz tette át. Rendőrorvosi szolgálat. Miután nap nap mellett fordulnak elő esetek, melyek sür« gős orvosszakértői vizsgálatra szorulnak, a kapitányi hivatalnak folyamatban levő új­jászervezése alkalmából a főkapitány azt a javaslatot tette, hogy a hivatal szakértői, a kerületi orvosok ug.y délelőtt, mint délután egy-egv hivatalos órát tartsanak. — Mozgalmas napok kezdődnek váro­sunkban e hét végével. Szombaton és va­sárnap lesznek a lóversenyek, vasárnap nyí­lik meg a baromfikiállitás. A lóversenyek rendesen sok vidéki urat szoktak városunkba hozni, bizonyára úgy lesz az idén is. A ba- romfikiállitás érdekességénél fogva szintén nagy figyelmet fog kelteni nemcsak a vá­rosban, de annak nagy vidékén egyaránt. Hogy esteli élvezetről is gondoskodva le­gyen, a Gazdasági egyesület vezetősége szombaton esie előadatja a városi színház­ban a „Székely lakodalom“ czimü életképet, melyen Debreczenből Sziics Margit kisasszony is közre fog működni. Alakuló gyűlés. A kir. ka h. főgim­názium Kazinczy-önsepzőköre a múlt csü­törtökön délután tartotta alakuló gyűlését, Kovács Gergely tanár vezetese mellett. Ifjú­sági elnök lett Nagy Janos VIII. oszt. ta­nuló, ti kár Béréi Béla Vili. oszt. tanuló pénztáros Réti Jenő Vili. oszt. tanuló, fő­könyvtárosok Mohai Imre és Pfiszter J. VIII. oszt. tanú ók. alkon}’vtárosok Kincsessy An­tal és Láng György Vili. oszt. tanulók, jegyző Mondics [jászló VII, oszt. tanuló, al­jegyző Varga Endre VII. oszt. tanuló, birá- lóbizotsági tagok Feuerstein Ignácz és Láng Ernő Vili. oszt., Mátyás Lajos és Stecz Ger­gely VII. oszt. tanulók. Helyes rendszabály. Városunkban leggyakrabban a pinczetüzek fordulnak elő, melyek rendszerint abból keletkeznek, hogy a kereskedők meg nem bizható alkalmazot­taikat küldik alkalmatlan világító eszközök­kel a pinczékbe. £hol gyúlékony anyagok vannak, az ilyen vigyázatlanságból nagy szerencsétlenségek származhatnak. Az effajta veszélyek el hárítása végett a főkapitány most egy határozaton dolgozik, melynek értelmé­ben azon kereskedők vagy háztulajdonosok, kiknek pinczéjében gyulakony anyagok van­nak elhelyezve, kötelesek lesznek oda a vil­lanyvilágítást bevezetni. — Hamis 50 koronások. Piaczunkat nagymórvben óraszíjak el a hamis 50 koro­násokkal, ez a körülmény arra indította a főkapitányi hivatalt, hogy a hamis 50 ko­ronások forrásának kikutatására szélesebb körű nyomozást vegyen foganatba, a közön­séget pedig ez utón is figyelmezteti az óva- kodásra. A hamis 50 koronás könnyen felis­merhető jelei az egyforma számok. A szám mindeniken 48935, a sorszám 1045. A szatmári baromfikiállitás (szep­tember 24—27) teljes sikerét már az eddig' bejelentések biztosítják. Szombaton estig már l00drb.-on felül volt különféle állat be­jelentve, részint ketreczekben, részint az ed­dig lefoglalt 32 udvarban. A kiállításon leg- ínpozánsabb tömeget a sárga orpington teszi ki, de megfelelő arányban van képviselve a többi baromfi csoport is. Kedves keretet fognak adni a galambok és éneklő madarak csoportjai, mely utóbbi a vadlés miatt nem teljesen alkalmas idő daczára nagyarányú lesz. — Az eszköz és különféle czikkek csoportja sokoldalúságánál fogva lesz kivá­lóan tanulságos. Villámcsapás. Vasárnap hajnalban vihar vonult át Kis-Peleske határa felett, mely városunkat is érintette. A villám beütött egy csűrbe, azt felgyújtotta és el hamvasztotta az udvaron levő többi épülete­ket is, a lakóházat, istálót és sertósólat. Szerencsére emberélet nem esett áldozatul. Elitéit párbajozók. Dr. Borgida La­jos ügyvéd és Dr. Boros Lajos ügyvédjelölt ez év május havában párbajt vívtak, mely Dr. Borgida könnyü sérülésével végződött, A

Next

/
Thumbnails
Contents