Heti Szemle, 1905. (14. évfolyam, 1-52. szám)
1905-09-13 / 38. szám
„HETI S Z E M L E“ (38 ik szám) városhoz véleményadás végett, mely azonban, ha nem is volna kedvező, az engedély megadására befolyással nem bir. A jóléti bizottság azonban úgy találta, hogy városunknak nincs szüksége egy nyolczadik patikára, azért az ügyet nem engedte a közgyü- és elé vinni, sőt amint hűlik, nem is fogja lengedni, igy a patikaügy legalább egyelőre a napirendről lekerül. Uj elnevezés. Heller Gyula orvos és társai kérvényt adtak be a városi tanácshoz, hogy a Gyehenna nevet viselő városrészt József főherczeg utczánik neveztessék el. Azzal okolják meg, hogy ott van a József főherczeg laktanya. A kérelem teljesítése elé mi akadály sem gördül. Szomorú vég. A múlt napVass Verőn Konc Sándor gergelyi lakoshoz ment zöld dohányt fűzni. A pajtában ismerősével, Barna Zsuzsáiméval szemben elhelyezkedett és zsineget kórt. Barna Zsuzsánna azonban kérését megtagadta. Ekkor Vass Verőn a földön heverő zsineget Barna Zsuzsánna nyakába vetette azon szavakkal: „Nj fogja hát és kösse fel magát“. — A térdeplő Barna Zsuzsánna azonban elvesztve az egyensúlyt, előrB dőlt s oly szerencsésemül, hogy a bal hóna alatt tartott d)- hányfüző-tü jobb oldalán a mellébe fúródott s attól azonnal szörnyet, halt. Szabad lábra helyezés. Megírtuk, hogy •Grosz József helybeli vaskerereskedőt a kir. ügyészség hamis bukás bűntettének gyanúja miatt letartóztatta. A kir. törvényszék vád- tanácsa a napokban azonban úgy határozott, hogy Groszt 5000 kor. óvadék letétele ellenében szabadiabra helyezte. A főkapitány figyelmébe. A vám- faáznál minden vásári napon olyan éktelen és ocsmány kiabálások, káromkodások fely nak, mit a város kellő közepén, épen a papnevelde közelében és egy kanonoki lakás mellett nem szabad megtűrni. A janijuk a főkapitány ur figyelmébe' Az iskolai zászlóaljak hódítása. A tanítóink körében megindult mozgalom, mely feladatául tűzte ki a tanulók körében a katonai gyakorlatok és céllövészet tani(ásását, kezd országos jelleget ölteni, Balogh Dénes községi tanító a N*ptanitók Lapjában ismertette az iskolai zaszlóaljak szervezetét és követésre hívta föl az ország tanítóságát. S az ország tanítósága, mely a hazafiságban mindig elüljárt, megmozdult. Már eddig is számtalan tanító, illetőleg iskola jelentette be a mozgalomhoz való csatlakozását az ország különböző s leginkább nemzetiség lakta vidékről. A jelentkezők között középiskolai tornatanárok is vannak, kik belátják, hogy ha az elemi iskolák tanítói lerakják az alapot a hazafias nevelésre, a középiskolának és a társadalomnak hazafias kötelessége azt tovább épiten'. A helybe i középiskolák tornatanárainak szives figyelmébe ajínljuk a mozgalmat s reméljük, hogy csatlakozásukat az igazgató tanács helyeselni fogja. Felmentett gyilkosok. Márama- rosszigeien az esküdtszék két. vádlottat menteit fel, akik közül az egyik atyját, a másik pedig feleségét ölte meg. A tárgyaláson König József állt az esküdtek élőn, aki ez év julius havában sógora, Dominec Gvörgy spgitségégel agyonverte a mostohaapját, Kovácsik L’iszlót, meri a brutális ember kegyetlen módon kínozta feleségét, a vádlott mostohaanyját. Az öreg Kovácsik, mint a bizonyító eljárás során kitűnt, valóságos reme volt a családnak. Üiöiite-verte a feleségét, rokonait, mos oh tgyermekét, sőt több ízben fegyvert fogott reájuk, amely elől csak futással tudlak elmenekülni. A mostoha végre is megsokal a a lelketlen ember zsarnokoskodását és elhatározta, hogy szegény áldott állapotban levő mosiohaanyját és az örökös rettegeben éő családot megmenti gonosz kínzójától. Julius végén egy sötét este megleste Kovácsi kot, amint az a koicsmából hazafelé igyekezett^ akkor sógorával együtt rajta ütött és botjával holtra verte az öreget. Az esküdtek nem bűnösnek mondották a vádlottakat s a biróság ennek alapján mindkettőjüket felmentette. A másik tárgyaláson Szivansz Tódor tarujfalusi lakos ügyeben döntő t az esküüszók. A vádlott 29 kósszurással megölte a feleségét, mert rájött, hogy az asszony húsz éven át szeretőt tartott, akivel azonfelül, hogy beszenuyeszte a családi életét, még férje vagyonát is meg- osz otta. Az esküdtszék elfogadta a vádlóit védekezését, hogy legyőzhetetlen felindulásában ölte meg a hűtlen feleségét és felmentette a hitvesgyilkos embert. Éd kés, hogy az eskdütszók mindkét esetben jóformán kivétel nélkül gazdálkodók és iparosokból alakuh. Pázmány Képes Naptára. E czim alatt kiadóhivatalunkban október elején egy naptár fog megjelenni a legérdekesebb tartalommal, úgy hogy minden családban kellemes olvasmányul szolgálhat. Erkölcsi vonatkozásai miau igen alkalmas, hogy szótosztas- sék a nép között, ezért lelkészek és hitokta tök használhatják karácsonyt és újévi ajándéknak. Terjedelme 128—140 oldal, mintegy 20—25 drb aczélmetszetü képpel. Egy drb. ára 60 fillér, tömeges megrendelésnél árengedmény és pedig 20 darab után 30,40 darab ulán 35, 60 —100 darab ulán 40 százalék. Kérjük a megrendeléseket minél hamarabb meglenni, nehogy a nyomandó példányok elfogyjanak és a kósőu érkező megrendeléseknek eleget ne tehessünk. Nem lesznek ellenőrzési szemlék. A hadügy miniszier elhatározta, hogy az idén nem tartat ellenőrzési szemléket, a melyek úgy is eredmény teleitek lennének. A tiszteknek és havidíjasoknak bemutatását, azonban november 4 ón megtartják. Nem igaz tehát ama ismeretlen forrásból származó hír, hogy a hadvezélösóg rendeletére az idei ellenőrzési szemléken letartóztatják és szolgálattételre csapattesleikhez viszik mindazokat a póttarialékosokat, a kik a behívásokat nem kapták meg és igy nem v< nultak be. „Pázmány-sajtó“ (Püspöki nyomda) Szatmár. Nyilttér.*) fÉlE BUDAI legjobb hajtószer. Kapható minden gyógyszertárbaD és fűszer- kereskedésben. r Pályázati hirdetmény. A szakaszi róm. kath. II od tanítói állásra pályázat hirdette dk. Az állás javadalma: 1. ) Egyszobás lakás, előszobával 2. ) 10Ö kor. a hitközségtől 3. ) 700 kor. államsegély 4. ) 600 □ öl külsőkért. A megválasztott köteles az iskolaszék által kijelölt osztályokat tanítani, a kántortanitót — annak akadályoztatása esetén helyettesíteni, — a faiskolát kezelni s az ifjúsági egyesületet vezetni. Felszerelt folyamodványok Láng Ferencz espereshez küldendők Erdődre — szept. 20 igPályázat. A turterebesi — (Ugocsam.) rk. elemi iskolánál megüresedett 2-od tanítói állásra f. lió 17-én d. u. 3. óráig1 terjedő határidővel pályázat hirdettedk. A javadalom áll 800 korona készpénzfizetésből negyedévi utólagos részletekben és 80 korona lakpénzből, ötödéves korpótlékot a hitközség nem fizet. — Pályázni óhajtók kérvényeiket IMmánd Lajos li. espereshez intézzék Turterebesre Ugo- csa m. I iiiiile - „Őszi árjegyzéke“, % 44 . .4» mely mindazt tartalmazza, mire 3) kertbtrtokosnak, úgy a kertesznek is őszöm szüksége van, mint: mag,— 44 virághagymák, — szofoákbani nP <|j viriták, — pálmáik, — .Japán ('p Chrysanth emuinak, — rózsák, — rózsa oltőgajak — gyümölcséé díszfák, — bogyárok, kivált- képen szamóczák stb. és kívánatra ingyen megküldeiik. Minden egyes megrendeléshez i legujjabj; kertészeti kézikönyv .Mühle-, Őszi termesztnaények“, inelv mindazon tudnivalókat tartalmazza. minek az ősz folyamán meg 44 4' 44 44 44 & 4« 4* 44 44 44 kellene történje; hogy téli és tavaszi virágokat miként kell nevelni, — növényeké', rózsafákat stb. őszön Át előnnyel hogy lehet ültetni stb. — 2z — Vásárlói m, kik a tavaszi uj T] kertészeti kézi könyvemet, „Mühle *14 tanácsadója a kertimivelésben" 44 még nem kapták volna meg, ezek 44 A-« >»eg rend-dé-űk alkalmából ezt ^ kérni móltóztass utak. — E kiadvá- ^ - nyom sem lesz külön elárusítva, csak- is b. vevőim kapjak meg ezt. ^ * 4» 4* ♦ ♦ fi* Hl * 4* » 4» 44 44 44 MÜHLE VILMOS £ 44 cs. és kir. udvari szállító 44 Temesvár. ^ !? Magyar Nemzeti Mosó-, Tisztító-, Fény-vasaló Intézet Petőfi-utcza 16. HfáT SZATMÁR. Petöfi-utcza 16 Tudatjuk a m. t. közönséggel, hogy mosó-, tisztitó-, és fényvasaló intézetünket hol kizárólag; csakis kézimosással lesz minden ruha clormentesen mosva, egy -------- ~ — ii Äir amerikai fény vasaló géppel szereltük föl, "B(S melynek használata után minden darab ing;, gallér és kézeUő téljesen újjá lesz. Elvállalok továbbá mindennemű úri és női felsőruhák függönyök és csipkék tisztítását szavatolás mellett. _______„ , Tnr% A n. é. közönség pártfogását kérik alázatos tisztelettel : IW tilSZ éS 5ITll l-PKljLJujJw. »!