Heti Szemle, 1905. (14. évfolyam, 1-52. szám)
1905-09-13 / 38. szám
2 „H E T I SZEMLE“ 038 ik agám.) zőkönyv felterjesztéseitől, hiszen ellenálló határozatát azért kellett hoznia, hogy a kormányhatalom, tehát az a fél, amely ellen hozta, tudomást szerezzen róla. Ennek a tiltó határozatnak olyan látszata van, mintha a törvényhatóság renitencziját guba alá akarta volna rejteni, minta félne attól, hogy a kormányhatalom megtudja. Véleményünk szerint nemcsak a törvény értelmében, hanem azért is, hogy ország—világ hivatalos formában tudomást vegyen a vármegye ellenállásáról, egyenesen azt kellett volna rendelnie az alispánnak, hogy a jegyzőkönyvet minél sürgősebben terjesesze fel. Épen ezért, mivel a vármegye eme tiltóhatározatával egyenesen törvénybe ütköző cselekedetre akarta kényszeríteni az alispánt, másrészt magával a józan logikával is ellenkezik, mi az alispánt nem bűnösnek tartjuk, amiből természetesen az következik, hogy felfüggesztete'se igazságtalan és a törvényhatóság elhamar kodott határozatát még egy súlyosabbal tetézte. Nagyon jól tudjuk mi, hogy Nagy László alispán vármegyénkben a népszerűséget már néhány év óta elvesztette és ha még egyszer alispánválasztásra kerülne a sor, ő bárkivel szemben elbukik, ámde ebben a kérdésben nem személyes motívumoknak, hanem a jog és igazságosság mértékének kell az irányadónak lenni. Mihelyt a szenvedély vezérel bennünket tetteinkben, letértünk arról az útról, mely tiszteletet parancsol s a nagyközönség rokonszenvének felébresztésére hivatott, sőt megingatjuk a bizalmat szándékaink tisztasága iránt. rapodjanak s kifejthessék azt az á!dásos működést, mely szervezetükből kifolyólag hivatá. suk volna. Ez az. iutencztó vezérel bennünket midőn beszámolunk az Erdélyi Kárpát Egyesület multévi működésével, mely hazánkban a nemben talán még ma is legerősebb, noha visszafejlődés tünetei nála is mutatkoznak Az Erdélyi Kárpát-Egyesület igazgatóválasztmánya aug. hó 27-én a „Zjchy Ödön“- csepkőbarlagnak felavatása alkaiméval a Réven tartott küzgyülésen terjedelmes évi jelentésben számolt be az egyesületnek 11 havi életéről. Az évi jelentést a következő kivonatban ismertetjük : Idegenforgalom, irodalmi munkásság. Örömmel jelemi a választmány, hogy feltárásai nyomán az idegenforgalom jelentékenyen megnövekedett, szemlátomást gyarapo- dik ésa központi irodát foko ott mértében veszik igénybe. Nincsen az a nap, amelyen több kórdezősködésre ne kellene felvilágosítást adnia. Különösen Németországból keresték fel sokan Erdélyt. A külföldi turistákra igen nagy hatást gyakorolt a korábbi óvekb-n kiadott illusztrált németnyelvű fürdőkönyv. A folyó évben kiadtak Erdélyről egy németnyelvű kis kalauzkönyvet és azt mindenik külföldi kórdezősködőnek díjtalanul megküdi. Javasolja a választmány, hogy a közgyűlés adjon felhatmazást a belföldi turisták részére gyakorlati összeállítású kirándulási programotoknak füzetekban való kiadására. Az Erdélyi Útikalauz 3-ik kiadását annyira előkészítették, hogy a munka a jövő tavaszon a sajtó alól kikerülhet. Kiadták a révi „Zichy Ödön“-csepkő- barlangnak leírását és az ország minden részében terjesztették. Az arcképes tagsági igazolókat kibővítették naptári rószszel, az összes egyesületi kedvezményekkel, egyóbb tudnivalókkal, kirándulási programotokkal és úgy bocsátották a tagok rendelkezésére. A csoportos iskolai kirándulók az anyaállamból nem keresték fel Erdélyt olyan nagy számban, mint az előző éveken, de igy is 14 intézetet 547 tanulóval és 41 tanárral kolauzolt az egyesület. Az E. K. E. muzeum ügyei. Az E. K. E. múzeumát számosán látogatták. Kiadtak 1261 dijas-és 37)8 szabadjegyet. A múzeumról, az egyesületnek legbecsebb alkotásáról úgy a szakemberek valamint mások, mindig a legkitűnőbb és osztatlan elismerés hangján nyilatkoztak. A „Néprajzi Társaság“ ezidei évi jelentésében az E. K. E. múzeumot „mintaszerűen“ kezeltnek mondja. A muzeum igazgatási teendőit Herrmann Antal dr. végezte. Rendeztek 2 időleges kiállítást. A szamosujvári örmény egyház műhimzéseit, továbbá Orosz Endrének Kolozsmegye mezőségi részéről az ősftalálkozások köréből gyűjtött 1000 darabot meghaladó tárgyait kiállították, hogy az eddig ládákban csomagolt müvelődéstörténelmi becses tárgyakra az érdeklődést reáirányitsák és az azokkal szakszerűen foglalkozni akaróknak hozzáférhetővé tegyék. Az eredmény nem is maradt el, mert az iparművészeti iskola úgy az örmény hímzésekből, valamint a többi tárgyakból. sokat lerajzoltatott. A muzeum tárgyainak szaporulata a A kitűnő minőségű és legolcsóbbnak elismert JÓKAI-féle törlő gurum i és rajzeszköz kizárólag nálam kapható. par figyelem: lEír figyelem: Uj bekötéssel ellátott --------valamint mindenféle papír-, író , rajz- és festőszerek, a lehető legolcsóbban kaphatók hasznait tan- es segédkönyvek wiISl IZSÁK szép és tiszta állapotban PS" Egyes müvek, valamint egész könyvtárak a legmagasabb árban megvétetnek. Az első felfüggesztést törvény- hatóság követte el és pedig törvénytelen utón. Sajnáljuk, hogy ez épen Szatmár vármegye törvényhatósága volt. Kívánatos, hogy ez a csorba kiköszörültessék és az igazságtalan határozat revokálva legyen. A törvényhatóságoknak ebben a nehéz küzdelemben nem az a feladatuk, hogy a saját tisztviselőiket kiszolgáltassák a kormányhatalomnak, sőt ellenkezőleg, hogy a felülről jövő esetleges zaklatásoktól és felfüggesztésektől megóvják. Mi egész tárgyilagosan, minden személyes befolyástól menten alkottuk meg véleményünket, hozzákapcsolva azt a hő óhajtást, hogy ajö- vőben a küzdelem fázisaiba ne vegyüljön semmi olyan incidens, mely a törvénytelenségnek csak látszatával is bir, mert ez konkoly lesz a tiszta búza közt, mely nagyon alkalmas az összhang felbontására és arra a feltevésre, hogy a küzdők a szenvedély hatalma alatt a jog és igazságosság zsinórmértékéről is készek megfeledkezni. Városi közgyűlés. Törvényhatósági bizottságunknak kevés tárgyú, rövid ideig tartó közgyűlése volt tegnapelőtt délután. Oly lanyha volt az érdeklődés, hogy a 3/í3 órára kitűzött rendkívüli közgyűlést, melyen a tiszaujlaki Rákóczy- szobor helyének megvétele ügyében kellett volna határozni, a bizottsági tagok kis száma miatt nem lehetett megtartani. Az előadó javaslatára e hó 21.-éré újabb rendkívüli közgyűlést tűztek ki. Ezután kezdetét vette a rendes közgyűlés, melyen Pap Géza polgármester elnökölt, Körösmezey főjegyző a polgármesteri havi jelentést olvasta fel, mely a tanács által végrehajtatott közegészségügyi intézkedéseket foglalta magában. A vallás- és közoktatásügyi miniszter az állami iskolák kibővítésére, felszerelésére, az uj gazdasági ismétlő iskola felépítésére a város által a magyar jelzálog hitelbanktól felveendő kölcsönből 130,000 koronát utalt ki. A pénz felvételével a polgármesteri bízta meg a közgyűlés. A julius hónapról beterjesztett adóváltozásokat tudomásul vették. A közkórház 1906. évi költségvetését a belügyminiszter — a tisztvise ők fizetésemelésének kivételével — jóváhagyta'. A miniszter határozatát a költségvetésre vonatkozólag tudomásul vette a közgyűlés, de a kórházi tisztviselők fizetésemelésére hozott határozatát fentartja s azt jóváhagyás végett újból felterjeszteni rendelte. A husvágásról beterjesztett szabályrendelet-módosítást elfogadták. (Mint a polgár- mester megjegyezte, a tanács az egyre növekedő húsárakkal szemben'komolyan kíván foglalkozni.) Dobray Endre számtisztnek az elhalt Báthy Sándor javadalmát utalta ki a közgyűlés. A kisebb javadalom számtiszti állásra pedig pályázatot hirdettet. A főerdész javaslatának megfelelően a téli legeltetési dijakat a múlt évihez hasonlóan állapította meg a közgyűlés. Az adóbecsüsöknek, polgári rendőrnek, fertőtlenitési szolgának, heteseknek, ulcza- seprőknek a javaslatba hozott fizetési pótlékot, tekintettel a növekedő drágaságra, egyhangúlag megszavazták. Keresztszeghy bizottsági tag indítványára azonban kimondotta a közgyűlés, hogy ezután hasonszellemü dolgokban a főszámvevő által beterjesztett évi költségvetés tárgyalásakor fog érdemlegesen dönteni. N'grád, Pest vármegyék átiratát a nemzeti ellenállás, Szeged város átiratát a „Gotterhalte“ mellőzése tárgyában tudomásul vették.