Heti Szemle, 1905. (14. évfolyam, 1-52. szám)

1905-08-23 / 35. szám

XIV. évfolyam Szatmár, 1905. augusztus 23. 35-ik szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — — — — — — 6 korona — fillér Félévre--------— — — — — 3 „ — Negyedévre — — — — — 1 „ 50* Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 4 korona Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő BÁTHORY ENDRE. A lap kiadója: A „PÁZMÁNY SAJTÓ“ A szerkesztőségot és kiadóhivatalt illető össze küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmány sajtó“ czimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Hirdetések jutányos árban vételnek fel. Nyilttér sora 40 fillér. V lap meg jelenik minden szerdán. A magyar nyelv érdekében. Minden mozzanatot örömmel üdvözöl a magyar lélek, mely a nemzeti szellem fejlődését csak egy lépéssel is előbbre viszi. Idegen állam szövetségében, s attól nemzeti érzé­seinkben mintegy elnyomva, a nem­zetiségektől körülvéve, melyek min­den pillanatban hajlandók a magyar állameszmóvel ellentétes álláspontra helyezkedni, szinte jól esik az em­bernek, midőn a nemzeti szellem erősebb szárnycsattogását hallja. A magyar állam nemzeti nyel­vének érvényesítése körül oly ke­veset tett, hogy csaknem a semmi­vel egyenlő. A hadseregben a német nyelv dominál, a nemzetiségek isko­láiból úgyszólván száműzve volt a magyar nyelv és a szellem. Nem­zetiségi vidékeken nem lehet magyar szót hallani, mert az iskola magyar embereket nem nevel. Sőt igen sok esetben maga a tanító sem tud ma­gyarul. Nagy érdeme tehát a mostani kormánynak, hogy a magyar nyelv szigorú tanítását elrendelte úgy a képzőkben, mint a népiskolákban. Eltekintve a kérdés politikai ol­dalától, ez az intézkedés megérdemli, hogy széles e hazában a legnagyobb örömmel fogadják. Ha politikai te­TÁBCZA. Jolán. Irta Karenovics József. Egyszer voll, hol nem volt, volt egy­szer két nővér. Az egyik alacsony volt és kövér, a másik magas és sovány. A kövér realista volt, (nem úgy értem, hogy real-is- kolában járt, hanem hogy reálisán gondol­kozott) a sovány pedig idealista. Minthogy ón is idealista vagyok, természetes dolog, hogy szivem a soványabbik nővér iránt vi­seltetett vonzalommal. A kövérebbiknek nevét meg sem mon­dom, úgy sem fog történetemben többet szerepelni; a soványabbiknak Jolán volt a neve. Jolán, Jolán, te rossz leány, Hogy hanoi igy velem ? ! Jolán, Jolán, te jó leány, Tönkreteszei engem! Igen, tönkreteszei eng m.— Dihát le- heséges-e, hogy egy kedves leány, kinek Jo­lán a neve, valakit tönkretehessen ? ! — Óh igen ! — Hiszen tapasztalhatjuk azt, hogy a fiatal hölgyek csak egy pillantással, egy szócskával olyan megigézők, kedvesek, éde­sek tudnak lenni, hogy az ember melletlök egy nagy kugler-bonbonnak képzeli az egész kintelből talán egyesek «gáncsolni fogják, ez semmi eselre sem fogja lerontani azt a hatást, melyet e ren­deletek hivatva vannak a jövőben eredményezni. De itt félre kell tenni minden politikai vonatkozást, magát a tényt kell elbírálni, melynek hát­terében habár bizonyos taktika lap­panghat, a magyar állameszmének örök időkre erős vára lesz. De kívánatos ez maguk a nem­zetiségek szempontjából is. Bármely államban csak úgy lehet az egye- deknek boldogulása, ha bírják azt a nyelvet, melyet a közönség túl­nyomó része beszél. Úgy a köz­pályákon való haladásnak, mint az iigyes-bajos dolgok elintézésének mintegy közvetítője az a nyelv, me­lyet az országban mindenki megéri és beszél. Szinte megfoghatatlan tehát az az akczió, melyet egyes izgatok a nemzetiségi vidékeken ,a magyar nyelv ellen kifejtenek. Ok a leg­nagyobb ellenségei annak a népnek. Meg akarják akadályozni, hogy elő­haladván a kultúra terén, maguknak az államban biztos pozicziót teremt­hessenek, s a társadalomban elfog­lalhassák azt a helyet, mely őket mint magyar állampolgárokat méltán illeti. Nem bántjuk mi a nemzetiségek világot és ime, másnap ugyanaz a tegnapi kedves, édes lény talán ránk sem néz, vagy ha néz is, hát nagyon fagyasztóan néz, úgy bogy az ember elkeseredve hazamegy, félig betegen lefekszik és nagyokat, sóhajt arra vonatkozólag, hogy milyen keserű az életi — Hát ez nem képes-e. valakit tönkretenni?! Mindez azonban csak bevezetés, a tár­gyalás most jön. Együtt nyaraltunk egy Duna-menti he- gyes-völgyes kedves helyen. Ő (már t. i. Jolán) a Duna mellett lakott egy villában, én egy közeli domb tetején szintén egy vil­lában. — A villának, melyben én laktam, volt egy gyönyörű balkonja, vagyis er­kélye és e gyönyörű alkotmányról szépen be lehetett, látni ama Duna menti szintén gyönyörű villának tündérkor jébe. Szép nyári estéken, mikor Csillagok ragyogtak Fent a magas égen, A halovány hold képe fürdött A Duna vizében, akkor ón kiálltam arra a gyönyörű er­kélyre és énekeltem. A S.ändchenek dala­inak műsorában legelső szám volt rendesen a „Ha már enyém a szived“. Ezután követ­kezett a „Holdvilágos, csillagos az éjszaka“ és még egy csomó holdvilágos és csillagos nóta. Ó pedig kertjüknek egyik lóczáján ül­\ nyelvét, nem bántjuk kulturájokat, műveljék, ahogy nekik tetszik, de azt méltán megkívánhatja a magyar állam, melynek kenyerét eszik, hogy bírják és szeressék meg ennek a nemzetnek a nvelvót, amely nemzet okét épen azokban a jogokban ré­szesíti, melyeket saját fiai élveznek. A magyar soha sem tett különbséget állampolgár és állampolgár között, amely előnyöket magának kivívott, ugyanabban részesítette a nemzeti­ségeket is. A miniszteri rendelet felekezeti képzőkről és iskolákról beszél, holott jó volt volna megkülönböztetést tenni, mert a hivatalos nyelv a római katholikusokat is a felckezetek közzé sorolja. Már pedig minket nem lehet egy kategóriába helyezni a romá­nokkal, görög keletiekkel, vagy a szerbekkel. A kath. egyházfőpapjai és az alsóbb klérus egyaránt excel- lál a hazafiságban. Az idegen ajkú vidékeken mindent elkövetnek, hogy a nép beszélje a magyar nyelvet s magyar szellemet hordozzon szivé­ben. A római kath. iskolákból nin­csen száműzve a magyar nyelv, sőt a legnagyobb gonddal ápolják annak tanítását. A román iskolák is felette állanak a keletieknek és szerbeknek, noha nálok még sok a pótolni való. dögéivé hallgatta a nótákat. (Zirójelben le­gyen mondva, elég jó hangom van.) Egy este egyszerre csak fölballalszik a kertből a troubadourhoz egy édes kiáltás: „Kérem, énekelje el a „Rózsabimbót és a méh-et!“ — Elénekeltem és tapsvihar hangzott föl azon lóeza környékéről, a kedves kacsók tapsol­tak. A darab belekerült a repertoirba és igy azó a minden este volt az erkélyen „ró- nyilás“ és „móhzümmögés.“ — Sajnos azon­ban, már e dal előadásainak első estéjén történt egy kis zavaró incidens. Ugyanis a nótába, körölbelül a közepétől egész a vé­géig, belevoniiott egy kutya, m ilynek rósz zenei hallása volt és igy a duett meglehe­tősen falsul ment. Ez azonbau nem za­vart meg engem és őt sem (már t. i. a kutyát.) — Sajnos, hogy ezek a kutya-ter- czek még más alkalommal is fölhangzottak és kisérték énekemet, sőt, mi több, már nem* csak egy kutya terczel nekem, hanem kettő, három, négy, öt, tiz; —• ki tudná megmon­dani, hogy bányán voltak ! Ezek azután, köz­veszélyessé kezdték tenni énekemet úgy hogy egyszer az éjjeli őr teljes tisztelettel figyel meztetelt, hogy ne izgassam a kutyákat, mert a ku yák meg felizgatják a nyaralókat. Én a hatósági személyeket tisztelem és a közbiztonság fentartására vonatkozó ha-

Next

/
Thumbnails
Contents